Három meccs, öt pont – elfogadható szezonrajt, talán picit várakozások felüli is. De mindez csak akkor ér valamit, ha a bennmaradás szempontjából fontos kiesési rangadókat hozni tudjuk, pláne itthon. Tetszik, nem tetszik, esetünkben ezt fontos kihangsúlyozni mindig, hiszen a vezetőség is a bennmaradás kiharcolását tűzte ki célul. Márpedig a ZTE elleni mérkőzés egy fontos kiesési rangadó volt, az eddig látottak alapján a „Zete” is a bennmaradásért fog harcolni idén, ráadásul ők velünk ellentétben nem is kezdték jól a szezont. Így aztán a második hazai mérkőzésünkön arra készültünk, hogy idén először itthon tartsuk a három pontot. Négy forduló után nyolc ponttal állni, és egy közvetlen riválist legyőzni nagyon jól mutatott volna. Egy döntetlennel nem léptünk volna sokat előre, de hátrányba sem kerültünk volna. A vereségbe viszont belegondolni sem mertem… A vége mégis ez lett. Nézzük, hogy mit jelent ez most nekünk, mik a tegnapi meccs tanulságai.
Elég felforgatott kezdővel vágtunk neki ennek a fontos meccsnek, az mindenesetre ijesztő, hogy már a negyedik fordulóra elfogyni látszik a csapatunk sérülések miatt. A már korábban is sérült Pávkovics, Bódi, Kundrák, Bárány négyeshez csatlakozott most Charleston, Deslandes, Poór (elképesztő, hogy három középső védőnk is megsérült egy hét alatt), így a hátsó négyesünk mindegyik tagja olyan játékos volt, akinek nem az az eredeti posztja, ahol most játéklehetőséget kapott. Ez azért valahol nonszensz szerintem. Mint ahogy az is, hogy négy forduló alatt már lassan a teljes belső védősorunk permutációját pályára küldte Huszti Szabolcs: kezdett a Deslandes-Charleston duó, de előbbi sérülése miatt lett belőle Charleston-Nikolic. Mivel ez nem működött jól az Újpest ellen, így Pakson lett belőle Charleston-Poór, de előbbi korai sérülése miatt lett utána Poór-Deslandes, csakhogy Poór sérülése miatt összeállt a második félidőre a Deslandes-Nikolic duó is. Mostanra ez kiegészült az egészen szürreális Korhut-Baráth párossal, és azért mondom, hogy szürreális, mert előbbi világ életében balhátvéd volt (amellett, hogy persze párszor már volt belső védő az NB II-ben), míg utóbbi inkább egy támadó középpályás, akit idén nyáron kezdett el a védelemben próbálgatni Huszti, de láthatóan nem merte eddig élesben ott bevetni. Most viszont a kényszer úgy hozta, hogy szükség volt rá, bár jelzésértékűnek gondolom, hogy Nikolic minden bizonnyal egészséges volt (elvégre ott ült a padon), mégsem ő kezdett, hanem inkább ilyen kényszermegoldásokhoz folyamodtunk. Szeretnék gratulálni Tőzsérnek, hogy idehozta őt Budafokról, holott mindenki tudta, hogy egy forintot nem ér a játéka, úgy tűnik, hogy Husztinak három forduló elég is volt belőle.
Nagyon elkalandoztam, de visszatérve az összeállításunkra, a védelem két szélén is egy-egy, alapvetően nem szélső védő kezdett, előrébb pedig igazán nagy meglepetések már nem akadtak, azt leszámítva, hogy debütált egy új igazolásunk, David Babunski, aki eddig egyetlen percet sem kapott, ám most ő kezdett Tischler mögött a középpályán (a széleken pedig Szécsi és Bévárdi, egy sorral hátrébb Varga és Dzsudzsák). A kispadunk elég vérszegény volt, két kapussal, a használhatatlan Nikoliccsal, a 17 éves Sipos Szabolccsal, valamint további három fiatallal, Bényeivel, Pintérrel és Soltésszal, mellettük pedig a rutint képviselve Sós és Ugrai.
Sidenote: A büfé még mindig katasztrófa a stadionban. Bár az új tulajdonosi kör tavaly ígéretet tett a kiszolgálás minőségének és sebességének javulására, a helyzet egy fokkal nem lett jobb egy év elteltével: amint a nézőszám alulról verdesi az ötezret, már kitör a káosz. Az például szerintem nonszensz, hogy 2021-ben még támogatott a kp-s fizetés, ami egyértelműen lassítja a kiszolgálási időt. De azt sem igazán értem, hogy miért nem lehet a sört jóelőre kicsapolni nagyobb mennyiségben, és nem akkor nekikezdeni, amikor valaki azt kér (egyesével kitöltögetni, a kifutó hab miatt centizgetni, stb…). És valahol az is aranyos, hogy az eladók az árlistáról puskázzák a tételek árait (amik egyébként pont emiatt egyszerűsítve lett, minden tétel egységesen 300, illetve 500 ft-ba kerül). A meccs előtt 20 perccel álltban be sorba úgy, hogy négyen voltak előttem, és jó 15 percet vártam két vízre és egy teára. A félidőben történő sorbanállást pedig jobb elengedni, ha nem akar az ember a második félidő első 10 percéről lemaradni.
Az első félidő majdhogynem értékelhetetlen volt, egyetlen valamirevaló helyzet nélkül hoztuk le az első 45 percet, támadásunk is alig volt, a hülye is látja, hogy egy egyszerű letámadással meg lehet folytani a támadásépítéseinket, így azon már meg sem lepődtem, hogy az Egerszeg az elejétől fogva presszingelt minket a saját térfelünkön. Ennek eredményeként az egyetlen fegyverünk a felívelgetés volt Tischlerre, ami nagyjából 10-ből 9-szer nem jött össze. Ezen kívül még Bévárdi elfutásaiban volt ráció, őrá most sem lehetett panasz, nem is értettem a félidei cseréjét. Egyetlen helyzetecskére futotta tőlünk, egy szélről érkező beadásról maradt le középen Tischler épphogy. A ZTE ezzel szemben már az első percekben komoly helyzeteket alakított ki a kapunk előtt, és ezek között akadtak komoly ziccerek is. A középpályánk ezúttal is átjáróház volt, Varga Józsi teljesítményére majd még külön kitérek a góloknál, de most már kezd körvonalazódni, hogy ő és Dzsudzsák ketten nem jelentenek majd megoldást a középpályás védekezésre, emiatt az amúgy is gyenge védelmünk folyamatosan kiszolgáltatott helyzetbe kerül.
Az első vendég találat előtt érdekes dolgok történtek. Először is Varga Józsi légüres térben sétálgat, Koszta senkitől sem zavartatva kap labdát 20 méterre a kapunktól, majd Korhut belépője után kerül Skribek elé a labda, aki három ember szorításában lő gólt. Egyrészt nem értem, hogy miért nem támadtuk meg őt agresszívabban, másrészt a lövés nem volt védhetetlen, sőt, Kosicky szimplán bevédte, akárcsak két hete az Újpest elleni első találatot – azt hiszem érik a kapuscsere.
A második félidőben ismét váltani próbáltunk, hármascserét hajtott végre a szakmai stáb. Lejött Tischler, Bévárdi, és az első félidőben egyetlen értelmes megmozdulást bemutatni nem képes Babunski (oké, első meccs, sokat kihagyott, nincs a topon fizikálisa, de ez mi volt?), és érkezett Sós, Soltész, valamint Pintér. Így Szécsi lett az előre tolt támadó, Soltész játszott mögötte, a széleken pedig Sós és Pintér. Némi javulás tapasztalható volt a játékunkban, de még mindig ad-hoc jellegű volt az egész támadásépítésünk. Amíg a ZTE többször is vezetett szemre is tetszetős támadásokat a meccs ezen szakaszáig, a mieinktől ilyet nem nagyon láthattunk. Sós általában a leshatáron ácsorogva várta a kiugratásokat Dzsudzsáktól, Pintér ha labdát kapott, akkor fixen belevezette a védőbe, Soltész pedig kicsit elveszettnek tűnt ott középen. Jellemző, hogy most is mindenki Dzsudzsáktól várta a forintos labdákat, ezúttal viszont ő sem fogott ki jó napot, a beadásai sem ültek, így a második félidőben már a szögleteket is Soltész adogatta be legtöbbször helyette.
Ha már szögletek, akkor ez is egy eleme volt ezúttal is a játékunknak, nevezetesen hogy egyedül a pontrúgásokban bíztunk. Szép számmal rugdostuk be a sarokból és szélről is a labdákat, de alig volt veszély bennük. Mégis egy szöglet után sikerült egyenlítenünk, ami után megfordult picit a meccs képe, és benne lógott az is, hogy esetleg fordítunk. Tegyük azonban hozzá, hogy ez helyzetekben azért nem mutatkozott meg, fogalmazzunk úgy, hogy csak lehetőségecskéink voltak. Ilyen volt a tegnap szerintem borzasztóan beszálló Pintér kósza lövése, ami a védőn megpattanva a felsőlécen csattant, vagy az idő közben szintén beálló Ugrai távoli lövése, amit hiányoltam a többiektől is, ha már a támadásépítés nem ment ezúttal. A ZTE szerintem megelégedett volna az egy ponttal is, de Waltner láthatóan nem, mert előrefelé cserélt, és sajnos ültek is a cseréi. Így ahelyett, hogy mi vittük volna be a győztes találatot, megrúgta azt a ZTE a 86. percben, kicsit a semmiből. A védekezésünk ennél a találatnál is nevetséges volt, Halilovic zavartalanul vezette keresztbe a tizenhatosunk előterében a labdát (Ferenczi elszállt egy testcselre – nem először a meccsen -, Varga csak kísérte őt), a szélre kitett labda után Gergényi úgy centerezhetett középre, hogy ketten is tök üresen érkeztek az ötösünkön belül, ugyanis Korhut és Ferenczi is csak sétálgatott, miközben a két támadó berobbant az érkező labdára.
A gól előtt Varga Józsi határozatlanságát, majd Korhut és Ferenczi helyezkedését érdemes figyelni
Innentől pedig veszett fejsze nyele volt, és hiába támadtunk az utolsó pillanatokig, nem lett meg az egyenlítés, pedig Ugrai könnyen bekotorhatta volna a második gólt, de két méterről kaput tévesztett. Erre szokás mondani, hogy az ilyen helyzetek okkal maradnak ki, amelyik csapat nem tesz érte, annak nem lesz szerencséje és sikere. Mi most ezen a meccsen nem tettünk érte, kb. 20-25 percet voltunk hajlandóak focizni, miközben egy teljes félidőt adtunk az ellenfélnek, egy ilyen fontos kiesési rangadón. Ez nem fér bele ilyen szinten sem. Hiába tehát a hangzatos nyilatkozatok már megint, hogy szeretnék majd kiszolgálni a kilátogató szépszámú közönséget, ennek nem sok nyomát lehetett érezni. A meccs utáni nyilatkozat pedig ismét bullshit özön volt Toldi Gábortól, de ezt már megszokhattuk.
Az egyéni teljesítményekről is essen szó. A kapus posztra már utaltam, szerintem érik ott a csere, és ahogy korábban írtam/mondtam valahol (lehet csak a szerkesztőtársaimnak), hogy szerintem Kosickyt az első komolyabb hibája után ki fogják venni a kapuból Husztiék, úgy érzem, hogy jövő héten erre sor kerülhet, és Gróf kaphat majd lehetőséget. A védelem érdekes pont volt, hiába a kényszermegoldások, most nem érzem azt, hogy középen lettek volna gondjaink. Persze a második találatnál hibázott Korhut, de összességében sem ő, sem Bartáh nem játszottak rosszul. A széleken már annál inkább voltak gondok, és főleg Ferenczi oldalán. Dzsudzsák sem fogott ki jó napot, Varga pedig ha még létezne, megkapná a citromdíjat. A támadóink közül senki sem fogott ki jó napot, még talán Bévárdiban láttam a kraftot egyedül, így épp az ő cseréjét nem tudom mire vélni, ha csak nem sérült meg. A csereként beállók közül egyedül Ugrai tudott hozzátenni a játékunkhoz, kár, hogy pont ő állt be legkésőbb. Pintért pedig szintén külön kiemelném, úgy játszotta végig a második félidőt, hogy alig volt jó megoldása, csomó eladott labda, cselekbe belebonyolódás, védőkbe belevezetés… Tőle azért nem ezt vártam volna. Mindezek után szép feladat megválasztani a mérkőzés legjobbját, ezt most ezúttal rátok bíznám.
Olvasom, hogy sokan előveszik megint Husztit, bár a meccs után már a Tőzsér takarodj rigmust is hallani lehetett. Én Husztit még nem venném elő, bár lehet hogy naiv volt a részéről azt hinni, hogy ezzel a kerettel mi majd dominálni fogunk az NB I-ben, de az is látszik, hogy egy értelmes védelemmel többre lehetne képes ez a csapat, és láttunk már szép dolgokat ebben a négy fordulóban is, ami bizakodásra adhat okot. Viszont érdekes megfigyelni, mennyire kétarcú csapat vagyunk: a két idegenbeli meccsen, ahol alapvetően nem játszottunk győzelmi kényszerben, és inkább kontrákra rendezkedtünk be, tudtunk szép támadásokat vezetni és gólokat szerezni. A két hazai meccs viszont csapnivalóra sikeredett, rossz játék, erőlködés, olyan meccseken, ahol az ellenfél ereje, vagy egy kiállítás miatt dominálnunk kellene – ami viszont nem megy.
Nagyon remélem, hogy sikerül még valahonnan anyagi forrást keríteni arra, hogy érdemben erősíteni lehessen ezt a keretet, mert nagyon nehéz ősz elé nézünk, ha ilyen toldozott-foldozott, félmegoldásokkal (és sérülésekkel) teli kerettel vágunk neki szeptembernek. A következő négy meccsünk sorban egyébként: Fradi, Gyirmót, Kisvárda, Vidi… Két lehetetlennek tűnő, és két nagyon fontos meccs. Egyelőre nem vagyok túl bizakodó.
