A 4. forduló zárómeccsén, hétfő este abban reménykedtünk, hogy Mezőkövesden sikerül végre megszerezni az első győzelmünket az új szezonban. Két nyeretlen csapat találkozott, csak míg a mi esetünkben három döntetlennel és helyenként biztató játékkal érkeztünk erre az összecsapásra, a kövesdiek egy ponttal és kilátástalannak tűnő játékkal, tehát nem túl jó előjelekkel várták az összecsapást. Mindenképp sorsfordítónak tűnő meccs volt ez tehát előzetesen, és ahogy Enderson fogalmazott a beharangozóban, könnyen beárazódhat mindkét csapat.
Hat helyen változott a kezdőnk a Vasas elleni meccshez képest, ami sok, nagyon sok. Bárány covidos volt, ő emiatt nem kezdett, illetve Kusnyír sérülés miatt hiányzott ezúttal, a többiek esetében csak tippelni tudunk a kimaradás okára, de vélhetően többségében a vírus szólt közbe, gondolván mondjuk Deslandes kimaradására (meccs előtt utalt is a vírus okozta kálváriákra Janeiro). Arra mondjuk nem találok ésszerű magyarázatot, hogy miért az a Charleston helyettesítette őt, akinek nem sok értékelhető meccse volt Loki mezben, de ami volt, az sem a védelem közepén. Hoztunk három belső védőt a nyáron, Lagator a padon, Dreskovics még ott sem volt ezen a meccsen. Érthetetlen. Sana helyett visszakerült Manrique a csapatba, a középpályán pedig Baráth helyett Neofytidis volt ezúttal ott az elejétől. A szélre bekerült Bévárdi, középre pedig Horváth Krisz, a kimaradók Sós és Ferenczi voltak.
Nem úgy indult ez a meccs, mint ami lett végül belőle. Megvolt a korai vezetés, ami után naivan azt hittem, hogy na most végre kiszakadhat a gólzsák, játszhatjuk a saját játékunkat, és hétfő esti gálát rendezünk Mezőkövesden. Aztán megint az valósult meg, mint egy hete a Vasas ellen: az ellenfél az első helyzetét gólra váltotta. Aztán a másodikat is. Utóbbihoz már komolyan asszisztált a védelmünk is. Még mindig csak a 17. percben jártunk, de már 2-1 volt oda. Ezt követően pedig teljesen szétestünk, és nyoma nem volt a magabiztosságnak, illetve az eddigi meccseken látott harapós Lokinak. Helyette egy lagymatag és unalmas mezőnyjáték folyt a pályán, gyakorlatilag nulla helyzettel. Aztán jött a 34. perc, és Drazsics bohócot csinált az ezúttal a Huszti korszakot idéző védelmünkből. 3-1 volt már ekkor az állás, és kilátástalannak tűnő helyzet, nem volt ugyanis semmilyen játékunk, ebből fakadóan pedig helyzeteink sem.
Aki ott volt a meccs utáni H9-ben, az érti
A második félidőre hármas cserével jöttünk ki, beállt Bárány, Baráth és Lagator, lement Babunski, Baranyai és Romancsuk. Nem láttam, hogy szerkezetileg ez milyen módosítást jelentett, az biztos, hogy Bévárdi ment hátra jobbhátvédnek, Horváth kikerült a balszélre, Szécsi pedig be középre. Miközben három középső középpályás volt a pályán, tehát gyakorlatilag lehetetett ez egy 4-3-2-1, vagy 4-3-1-2 is. Mindenesetre hamar eredményre vezetett a változtatás, mert alig egy perc telt el a második félidőből és Bárány az egyik hazai védő segítségével szépített és visszahozott minket a meccsbe. Csakhogy innentől nem az történt, hogy az egygólos hátrány tudatában teperünk az egyenlítésért, hanem az volt a kérdés, hogy mikor kapjuk meg a negyediket. Ehhez kiválóan asszisztált a már emlegetett Huszti korszakot idéző szerencsétlenkedést bemutató védelmünk hátul, nevetségesebbnél nevetségesebb ziccereket teremtettünk a hazai csapat számára. Csibu ekkor úgy fogalmazott, hogy bár szerinte egyértelműen nincs erről szó, de olyan a játékunk, mintha edzőt akarnánk buktatni.
Mindenesetre összehoztuk az újabb buta tizenegyest (négy meccsen már a harmadikat) az ellenfélnek, 4-2-nél pedig eldőlni látszott minden. És ezen a helyzeten nem segített már sem Varga (jobbhátvédnek!) és Olawale becserélése, sem az, hogy a 81. percben (jogosan) emberelőnybe kerültünk. Hiába voltunk eggyel többen bő 15 percig, ez nem látszott a pályán. Mindig csak annyi lógott benne a meccsbe, hogy legfeljebb egy gólra visszajövünk, de utána a remélt egyenlítés helyett majd megint mi hozunk össze egy gólt hátul az ellenfélnek. Ez most egy olyan meccs volt, amire nincs mentség, nyilván itt nem lehet sem a hozzáállásba, sem a mutatott játékba kapaszkodni, mert itt úgy volt szar minden, ahogy van. Klasszikus alibi meccs az előző szezonokból, amitől mindig félünk, és reméljük, hogy nagyon kevésszer köszön vissza a csapattól. Az új szezonban a negyedik fordulóig kellett rá várni. Nem tudunk tehát megszabadulni Szent Lokitól, mert amikor már elfelednénk őt, akkor a pofánkba röhögve jelzi, hogy még mindig él és virul.
Szent Loki ott segít, ahol tud
Janeiro a meccs után úgy fogalmazott, hogy 11 vs 2 játék volt a pályán, „Cseri and Drazic completely killed us”, én ezt annyiban módosítanám, hogy saját magunkat öltük meg hátul a balfasz védekezésünkkel. És nyilván, „the players should feel the shame for their performance in general”, egyetértünk, szégyellhetik magukat, főleg hogy ilyen sok szurkoló elkísérte a csapatot hétfő este. De már annyiszor szégyellhették magukat tavaly is, hogy nehéz erre a sokadik ilyen után mit mondani. Ettől függetlenül maga a nyilatkozat szimpatikus és őszinte volt, de lassan felvetődik az edzőkérdés is. Magam részéről még nem, de négy meccs után nyeretlenül a kieső helyen állunk, és most 8 nap alatt játszunk majd 3 kőkemény meccset, és utána még megyünk Paksra a szeptemberi háromhetes szünet előtt, ha a Felcsút-ZTE-Vidi hármas ellen nem jön össze legalább négy pont, akkor könnyen lehet, hogy az őszi menetelésnek már új edzővel vágunk neki.
Meccs utáni szavazás most nincs, mert nem nyújtott senki elfogadható teljesítményt. Reméljük, hogy szombaton a Felcsút ellen ilyenről már nem lesz szó. Győzni kell mostmár!
