Bombázó! Bómbázó! – szólt a közel 5 ezer hazai szurkoló torkából a rigmus a csapatok bemutatásánál. Szombat este újabb bajnoki várt ránk, ezúttal a Fehérvár ellen, akiket hosszú évek óta nem tudtunk legyőzni hazai pályán. Edzőváltás és négy kapott gól a ZTE ellen ide, gyenge bajnoki rajt és eredménytelen játék oda, a debreceni szurkolókat nem olyan fából faragták, hogy meghátráljanak, amikor kinyitnak a Nagyerdei Stadion kapui.
Pedig lehetett volna mitől tartani, igen kevés érv szólt amellett, hogy osztanak majd lapot szombat este a piros-fehéreknek is. A Köln-verő, bár végül a nemzetközi kupából a visszavágón kieső Vidi jobb játékerőt képvisel, ez nem vitás. A Kecskemétet bár nehezen, de lélektanilag mégis fontos utolsó perces góllal verték hét közben és annak reményében utaztak Debrecenbe, hogy Janeiro távozásának körülményei még nagyobb fejetlenséget és káoszt okoztak a Lokinál, így ellenünk szerezhetik meg első idegenbeli sikerüket az NB I-ben. Egy dologgal azonban nem számoltak. Azzal, hogy az ideiglenes stáb két nap alatt rendet rak a fejekben és olyan mentalitással és taktikával küldi pályára a – szerintem – lehető legjobb tizenegyet, amiben ott van a tűz és a hit, ami győzelemre vezetheti őket.
A dvsc.hu összefoglalójából utólag kiderült, hogy a stáb kikre nem számíthatott. Bárány Donát erősebb húzódással küzd, Charleston a pénteki edzésen szenvedett kisebb sérülést, Megyeri Balázst porcsérüléssel kell majd műteni, míg bár Bódi Ádám, Gróf Dávid és Kusnyír Erik még nem hadra fogható, ők hamarosan visszatérhetnek. Ennek tudatában számos poszton adott volt, hogy kit látunk majd a pályán, de ahogy Dombi Tibor fogalmazott a találkozót követően, az első döntése a kinevezését követően rögtön az volt, hogy Romanchukot tette Deslandes mellé. Szerencsére nem ez volt az egyetlen jó döntése.
A kezdőt látva Hrabina előtt a Bévárdi, Romanchuk, Deslandes, Ferenczi négyes nem okozott meglepetést. A középpályán ezúttal is helyet kapott Szécsi, Dzsudzsák és Baráth, Vargával kiegészülve. Horváth és Dorian Babunski pedig kicsit előrébb tolva a támadásokért felelt. Bár Balage ötvédős rendszert vizionált, én számítottam rá, hogy 4-4-2-ben fogunk játszani, de azt én sem néztem ki a jelenlegi stábból, hogy egészen Carrillo taktikájáig nyúlunk vissza. Megkockáztatom, hogy Herczeg András ötlete volt, hiszen, ahogy a hivatalos oldal fogalmazott az edzőváltás kapcsán: „A stáb számíthat Herczeg András tanácsaira is.” De bárki is legyen az „agy”, aki kitalálta, hogy Dzsudzsák posztját kell megvariálni, ez növelte a győzelmi esélyeinket. Miről is beszélek pontosan?
Tavaly a Huszti-érában ugyanúgy sok gólt lőttünk és kaptunk és egy helyben toporogtunk, mint idén Janeiróval. Akkor hatos poszton játszott Dzsudzsák, ugyanúgy, ahogy Janeirónál. A védelem közvetlenül Balázst kereste a labdákkal és ő indította a támadásainkat. Ő volt a kulcs a védelem és a támadósor között. Bár ez számos szép pillanatot tartogatott, de ha az ellenfél ráállított egy vagy két embert, akkor ezzel a támadásépítéseink nagy részét csírájában folytotta el, miközben a középpálya közepére egy olyan játékost tettünk, aki finoman fogalmazva sem brillírozik a védekezésnél és a gyors hátrafutásoknál. Carrillo érkezésével stabilizálódott a védelmünk, mert a számos változtatásának egyike az volt, hogy Dzsudzsákot kitette a pálya jobb szélére. Az eredmény? Kevesebb kapott gól, kevesebb támadás és szerzett gól, de pontszerzések és eredményesség.
Szombat este ugyanez történt. A négy védő előtt Varga biztosított ötödikként, és zárt vissza akár a védelem tengelyébe is, Deslandes-Ferenczi közé. A középpálya két szélén Horváth és Dzsudzsák várták a labdákat, de szabad szerepkörben, akár a térfél közepéig is bejöhettek. A középpálya közepét Baráth biztosította. Szécsi volt Babunski párja, de Szécsitől sokkal több védekezést vártak el, gyakran visszazárt ő is. A két szélen ráadásul Horváth és Dzsudzsák is sokkal több védekező feladatot kapott, vissza kellett zárniuk, kisegítve Bévárdit és Ferenczit. Így amikor támadtunk egy 4-4-2-es hadrendet láttunk, de amint védekeznünk kellett, az 5-4-1 volt felismerhető.
Támadó alakzat. A 4-4-2-es hadrendnél érdekesebb, hogy Dzsudzsák a jobb oldali középpályás.
Védekező alakzat. Az 5-4-1-ben az elöl maradó csatáron kívül mindenkinek van védekező feladata.
Bár a történet érdekes adaléka, hogy állítólag olyan különösebb taktikával nem készült a Loki, hét közben Dombi azt nyilatkozta a Loki TV-nek, hogy elsősorban a fejekben akarnak rendet rakni, a mérkőzés után pedig Dzsudzsák mondta azt az M4 Sport kérdésére, hogy Dombi Tibi és a szakmai stáb az egyszerű futballnézetével vette le a játékosok válláról a terhet. A cél az volt, hogy élvezzék a játékot, és minden labdáért keményen küzdjenek meg. Ha látják egymáson, hogy mindenki kidolgozza a belét, akkor az extra erőt adhat mindannyiuknak. Hát, végül is a végeredmény Loki győzelem lett – ez is mutatja, hogy mennyire fontos tényező a játékosok lelkére hatni.
Mert a 90 perc során végig azt láttuk, hogy tényleg minden labdáért megküzdünk. Ha hibázott is valaki, egyből próbált javítani, vagy volt egy társ, aki kisegítette. Erre talán a legjobb példa a meccs ziccere volt a 30. percben. Előbb Deslandes segíti ki Vargát, de végül átesnek egymáson. Aztán Romanchuk zár jól Fiola előtt, hogy Ferenczi felszabadíthasson, de botrányosan sikerül a passza, amivel így Zivzivadze léphet ki. Hrabina hatalmas bravúrral bele tud ütni a lövésbe, de az zavartalanul a kapunkba hullana, ha nem érkezne vissza rohamtempóban ukrán védőnk. Valahogy közös erővel sikerült elkerülni a gólt.
Az első félidő egyébként helyzeteket tekintve kiegyenlített volt, labdabirtoklásban azonban óriási fölényben voltunk, 59%-ban nálunk volt a labda. A nagy különbség az volt, hogy míg a Vidi oldalán kimaradtak a lehetőségek, addig mi képesek voltunk a ráadásban betalálni. Dzsudzsák szerzett meg egy már elérhetetlennek hitt labdát, beadása pedig tökéletes volt Doriannak. Kezdődhetett a fieszta!
De volt még két nagyon fontos momentum az első félidőben és mindkettő után mi bosszankodhattunk. Pinto érthetetlen módon a pályán maradhatott, pedig már a 10. perces talpalása is érhetett volna azonnali pirosat, majd a 31. percben is keményen lépett oda Babunskinak, de valami érthetetlen okból a támadónk kapott lapot, Karakónak és partjelzőinek fogalma sem volt róla, mi történt. Így hiába volt egyértelmű a visszajátszásokból, hogy Pinto késett el, és ki kellett volna állítani második sárgával, az ítélet minket sújtott. A másik Horváth Krisztofer esete Funshoval. Játékosunk egy ártalmatlan szituációban beleszaladt Funsho vállába. Nem volt szándékos az eset, de az ütközés következtében Horváth Krisztofer eszméletlenül, vérző fejjel terült el a gyepen, hogy a játékostársak rohanjanak oda, megakadályozni, hogy megfulladjon. Bár tévéből sajnos már sokszor átélt pillanat volt ez, élőben teljesen más módon sokkolt le engem is és a körülöttem ülőket is. A sokkból előbb az hozott vissza, hogy a Vidi szurkolói gusztustalan és elfogadhatatlan módon használták ki, hogy a stadion csendbe burkolózott és cigányoztak egy kellemeset, nem törődve azzal, hogy a gyepen játékosok és orvosok együttes erővel küzdenek egy ember életéért. Majd az segített visszazökkenni a sokkból, hogy Horváth feltápászkodott és a saját lábán ballagott be az öltözőbe, agyrázkódás gyanújával. Ezúttal is mielőbbi felépülést kívánunk neki!
Ha azonban van az eseménynek jó következménye, az az , hogy így pályára léphetett a szlovák élvonalból szerződtetett Kyziridis, aki számomra a találkozó meglepetése volt. Az egész második félidőben elképesztően érett, technikás játékot nyújtott mind védekezésben, mind támadásban. Fogalmam nincs, Janeiro miért padoztatta a ZTE meccsig, de az ő személyében úgy érzem, egy igazi gyöngyszemre bukkantunk!
Mivel az M4 sport továbbra is érdekesen válogat a meccs eseményeiből az összefoglaló videójába, kigyűjtöttem a mérkőzés legfontosabb pillanatait, hátha visszanéznétek:
5. perc – Vidi beadás, Hrabina szép védés
6. perc – Szécsi meg nem adott gólja (korábban kiment a labda)
11. perc – Pinto csak sárgát kap egy brutális talpalásra
15. perc – Zivzivadze veszélyes fejese mellé száll
22. perc – Elmarad egy lehetséges büntető Babunski lefejeléséért
28. perc – Babunski ziccer, a védő bele tudott érni
29. perc – Szöglet után Romanchuk téveszt fél méterrel kaput
30. perc – Zivzivadze óriási helyzetben, de Hrabina és Romanchuk hárít
31. perc – Pinto kiállítása helyett Babunski kap sárgát
35. perc – Babunski fejese mellé megy
36. perc – Funshoval ütközik Horváth, aki elveszti az eszméletét
41. perc – Hrabina óriási védése Dárdai szabadrúgásánál
45+2. perc – Dzsudzsák beadását Babunski befejeli, 1-0
46. perc – Szécsi fejesét védi Kovács
55. perc – Dzsudzsák szabadrúgását védi Kovács
56. perc – Kyziridis lövését védi Kovács
68. perc – Baráth lövését védi Kovács
76. perc – Matar Dieye oldalhálóba lő
83. perc – Kyziridis elküldi sóért a védőt, Matar elől mentenek
95. perc – Dieye lövését védi Kovács
A második félidőről persze még nem beszéltem, de a fő lényeg az volt, hogy ne kapjunk gólt. És idén végre először nem csak a győzelem, de a kapott gól nélküli találkozó is összejött! Ebben az játszott nagyon fontos szerepet, hogy a vezetés tudatában nem vonultunk vissza, hanem már a Vidi térfelén igyekeztünk elfojtani a támadásaikat. Gyakorlatilag a 80. percig alig lépték át a térfelünket, vagy ha mégis megtették, akkor sem alakult ki semmi veszélyes a támadásaikból. A másik oldalon nekünk azért voltak kapuralövéseink, de a legnagyobb gólszerzési lehetőség Dzsudzsák előtt adódott, akinek trükkös szabadrúgásánál azonban nagyot vetődött Kovács. Az utolsó tíz perc – és vele az érthetetlenül hosszú, 5 perces hosszabbítás – azért nagy izgalmak között telt, egy gólt bármikor találhat bárki (lásd a Kecskemét elleni meccset), és ekkor már pályán volt az ellenfélnél Schön, Bumba és Kodro is. De hiába volt ez 7 nap alatt a 3. találkozónk, végig bírtuk erővel, a cseréink egytől egyig jól szálltak be a meccsbe és még Ferenczinek is nagy mentései voltak, tényleg végig egyben volt a csapat.
Megérdemelten nyertünk, és végre megszakítottunk két rossz sorozatot is, hisz a szezon első győzelmét arattuk, és a Vidi ellen is 2013 óta tartott hazai nyeretlenségünk. De ami még jobb, hogy a csapat nagyon egyben volt, ha a régi rendszer szerint osztályoznánk, senki nem kapna tőlem citromdíjat és mindenkiről csupa pozitív gondolatot tudnék írni. Hrabina az első félidőben nagy vetődésekkel tartott meccsben minket, ami miatt még a rossz kirúgásait is el tudtam nézni. Bévárdi nagyot robotolt, Romanchuk elképesztő szereléseket mutatott be, Deslandes jól lépett ki a védelemből, ha kellett, Ferenczi pedig sokkal koncentráltabbnak tűnt (bár Schön utánrúgása csúnya, nem Loki pályára való volt) és igen sok jó megoldása volt. Varga úgy játszott, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Baráth szürkébb volt a kelleténél, sok labdát elszórt, viszont helyezkedésével sokat segített és sokat volt játékban. Szécsi nagyon jól zárt vissza és segített be a középpályára, és a hatodik perces gólja centiken múlt, hogy érvényes legyen. Dzsudzsák vezéregyéniség volt, most nem láttam frusztráltnak, a gólért is sokat dolgozott és beadásai is sokkal veszélyesebbek voltak, mint korábban. Horváthnak még van hova fejlődnie, de továbbra is látszik, milyen tehetséges. Babunski végre abba a pozícióba került, ahol eredményes tud lenni. Legelöl, a védők között várva a beadásokat, indításokat. A gól is összejött neki, de meg is dolgozott érte. Kyziridisről már írtam, nagy erősítésnek tartom, Lagator a középpályán sokkal jobbnak tűnt, mint a Kövesd ellen a védelemben, Matar Dieye személyében pedig egy agilis, jó adottságokkal rendelkező újoncot avattunk. Nem mindig hozott jó döntést, de eleget mutatott ahhoz, hogy várjam, hogy legközelebb is lehetőséget kapjon. Neofytidis pedig már csak az utolsó percekre állt be.
Nálam a meccs legjobbja egyértelműen Romanchuk volt, de Kyziridis, Hrabina, Dzsudzsák és Babunski is ott lehet a végső listámon, majd még megálmodom, kire adom le a voksom. Írd meg kommentben, rád ki tette a legnagyobb hatást!
A győzelemmel nem vagyunk kinn a vízből, de legalább a kiesőzónából elkerültünk, és bizonyította magának és a szurkolóknak is a csapat, hogy képesek győzni. A DVSC körül még mindig sok a kérdőjel, sok a sérült és ott a fogós kérdés, hogy ki és mikor veszi át majd Dombitól a stafétabotot, de mindezzel most nem akarok foglalkozni. Számomra most nem számít, mit hoz a holnap. Ez egy fantasztikus este volt, az ilyen pillanatokat pedig ki kell élvezni. Attól pedig, ahogy a mérkőzés végén is folyamatosan szólt a „Bombázó! Bombázó!” rigmus, még mindig borsózik a hátam. Dombi Tibi eddig is legenda volt, de ma Kicsiből Óriás is lett!
Szép volt, fiúk!
Csibu
