A Fradi elleni idegenbeli meccsek azok a naptárban, amikre általában előre beírjuk magunknak a 0 pontot. Nem sok babér szokott ellenük teremni, na, pláne idegenben (eddig összesen 4-szer sikerült győznünk). A Groupamában még sosem sikerült. Persze egy x-re azért el lehet őket csípni néha, pláne ha rossz passzban vannak. De azt is inkább itthon. Most viszont pont olyan időszakban utaztunk hozzájuk, amikor a csillagok állása akár egy pontszerzéssel is kecsegtethetett volna számunkra: önbizalomnövelő siker múlt hétről a mi oldalunkon, kijózanító pofonok a másikon. Ráadásul a Fradira komoly meccs vár majd csütörtökön ismét, így nem biztos, hogy pont ez a bajnoki érdekelte őket 100%-ban. Én titkon bíztam egy jó eredményben a meccs előtt, és az összkép azt mondatja velem: hiányérzetem van a 2-0-s vereség után. Mindjárt kifejtem, hogy miért.
Nem változott a kezdőnk a múlt héthez képest, mondjuk ez már kora délután borítékolható volt, amikor kiderült, hogy az általunk a kezdőbe várt Baranyai az NB III-as csapatban kapott szerepet. Azt persze nem tudtuk, hogy Kusnyír felépült, de ennek ellenére is maradt Bévárdi a jobbhátvéd a múlt heti pocsék játéka után (sajnos ennek ma is volt jelentősége). A többi pozícióban pedig igazából nem is volt indokolt a váltás, bár némiképp meglepő volt Horváth Krisztofer kimaradása a keretből, utólag megtudhattuk azt is, hogy ő is sérülésből tér visszafele (mondjuk arról nem volt szó, hogy mikor és miben sérült meg) – egyúttal örülnénk, ha a hivatalos oldal ebben a tekintetben picit őszintébben kommunikálna a szurkolókkal, és nem mindig az összefoglaló cikkek elején szánnának egy sablonmondatot a hiányzókra, ha már év elején be lett ígérve a jobb kommunikáció.
Maga a meccs érdekes mederben kezdődött, ugyanis meglepően agresszívan és koncentráltan kezdtünk. Többször is zavarba hoztuk a hazaiak védelmét, labdákat szereztünk a térfelükön, és „galibát okoztunk” a kapujuk előtt. Nagy kár, hogy az egyébként komoly lehetőséggel kecsegtető helyzeteket vagy nem tudtuk lövéssel befejezni, vagy nem sikerült kaput találnunk, mert az első 20 percben szerintem kifejezetten kulturált focit játszottunk, szemre is tetszetősen építgettük a támadásokat, és a már említett labdaszerzések után is rendre gyorsan a kapujuk elé tudtunk érni, de mindig az utolsó passzok, vagy a lövések voltak rosszak. Aztán persze milyen a foci, mégis a Fradi szerzett vezetést gyakorlatilag az első lehetőségéből, a semmiből, mindenféle előzmény nélkül. Még csak maga a támadás sem volt teljesen tökéletesen felépítve, a Vécsei elé kerülő labda sem biztos hogy eredetileg oda volt szánva, de ha már érkezett a válogatott középpályás, akkor köszönte szépen és Gróf közreműködésével megszerezte a vezetést (védhető lövés volt szerintem).
A félidő második felére aztán már átvette az irányítást a hazai csapat, de nyomasztó fölényt én nem éreztem. Olyan igazán nagy helyzetei nem is voltak a Fradinak, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a döntetlen talán igazságosabb lett volna a szünetben az összképet látva – aztán persze lehet csak az elfogultság beszél belőlem. Az első félidő krónikájához tartozik még Deslandes meccs eleji sajnálatos sérülése, ami után számomra érthetetlen módon Charleston állt be, és nem a múlt héten debütáló Dreskovic. Pedig adta volna magát, hogy a két montenegrói alkossa a védelmünk tengelyét, de valahol beszédes, hogy már a harmadik edző ül a kispadon, aki még mindig előszeretettel nyúl a brazil csodavédőnkhöz ilyen esetben is.
Sajnos sokáig nem kellett izgulnunk a második félidőben, az 56. percben eldőlt minden: már akkor tudtam hogy baj lesz, mikor a hazapasszolt labdával Gróf sokáig tökölt, végül sikeresen kipasszolta csínybe az utolsó védőnknek, akit hátulról támadtak. Bévárdi hibázott nagyobbat azzal, hogy ráérősen akarta átvenni a labdát, de Gróf felmérhette volna, hogy ebben a helyzetben nem oda, és nem így passzolunk. Ebből még persze nem kellett volna, hogy gól szülessen, de a ziccerben leadott gyengécske lövést Gróf pont Zachariassen elé tolta, aki be is vágta az üres kapuba. Furcsa a kapus sors, mert egyébként jól védett Gróf, többször is góltól mentett meg minket, főleg 2-0 után, de szerintem a két bekapott gólban van felelőssége.
Innentől már igazából elment a hajó, bár egy szépítő találat még visszahozhatott volna minket a meccsbe. Sanszocskák voltak is erre, de a probléma ugyanaz volt: nagy helyzetben sem tudtunk kaput találni. Így aztán hiába a sok ígéretes lehetőség, Dibusznak alig kellett ma védenie. Kár azért, hogy a becsületgól nem jött össze, rászolgáltunk volna. A vége meg csúnya is lehetett volna, a 75. perc után éreztem azt, hogy picit szétestünk, ott többször is elméláztunk hátul és ziccerekig jutott a hazai csapat. Összességében megérdemelten nyert a Fradi, nyilván van ekkora különbség a két csapat között, de mégis az összképet látva én úgy érzem, hogy lehetett volna keresnivalónk ma, ha koncentráltabbak vagyunk. Gondolok itt arra, hogy mondjuk az elején, amikor érzésem szerint megleptük a hazai csapatot az agresszív játékunkkal, egyet gólra váltunk a lehetőségeink közül, vagy nem lő gólt rögtön az első helyzetéből a Fradi, és mondjuk sokáig 0-0-ra állt volna a meccs. Vagy ha nem ajándékozunk nekik gólt a második félidő elején, és mehettünk volna a döntetlenért. Ezek persze mind „ha”-val kezdődő dolgok, de ne feledjük, hogy ki volt az ellenfelünk.
A bírói ítéletekre most nem térnék ki, részletesebben majd a holnapi H9 adásban kielemezgetjük a köpködést, az elmaradt tizit, vagy épp a Babunski megtaposásáért elmaradó ítéletet. Amúgy sem ezen múlt a végeredmény. Szavazzatok a meccs legjobbjára, nekem személy szerint Lagator, Baráth és Bódi játéka tetszett, a másik véglet ezúttal Dzsudzsák volt, aki nem fogott ki jó napot, illetve Bévárdi, aki kapcsán talán két meccs után levágja az új edző, hogy ő nem jobbhátvéd.
Mindent összevetve nem vagyok csalódott az eredmény és a játék képe alapján, mondhatni így ki lehet kapni a Fraditól, bosszús viszont vagyok a pontatlanságunk és az egyéni hibák miatt. Hogy a véleményem egy hét múlva is tartsam, ahhoz hasonlóan motivált játékot várok a csapattól az Újpest ellen is – ott viszont már elvárom az eredményességet is. Ha sikerülne a lilákat is megverni itthon, az jó alapot adhatna az ősz hátralévő részére – nem várnak ránk könnyű meccsek a következő hetekben.
