Négy nappal a Fradi elleni kudarcot követően egy még fontosabb meccs várt ránk, egy hasonlóan nehéznek ígérkező párosításban: a Felcsútot fogadtuk a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között. Eddig is jó esélyünk volt arra, hogy idén behúzzuk a kupát, de a többi negyeddöntős párharc eredményének tudatában az esélyeink tovább nőttek. A legnehezebb feladat azonban hátra volt, nekünk is bejutni a négy közé. Ez azonban nem jött össze, a vendégcsapat gyakorlatilag húsz perc focival kiejtett minket.
Két poszt híján eltaláltuk a kezdőt a beharangban: csak Szécsi maradt ki (akinek helyén Bódi kezdett), illetve Varga Józsi is maradt a kezdőben Loncar kárára. Bedobta tehát új kapusunkat Blagojevics, valamint jobb híján ismét Bévárdi volt a jobboldali védő – ez sajnos döntőnek is bizonyult, egyúttal újfent megkaptuk a választ arra, hogy Kispesten miért inkább Szécsit küldte hátra vezetőedzőnk. Ahogy az várható volt tehát, nem tartalékoltunk, egyedül Babunski pihent az alapcsapatból (Mance eltiltása miatt neki Újpesten is 90 percet kell várhatóan játszania), illetve Szécsi maradt ki a keretből sérülés miatt.
A meccs katasztrofálisan kezdődött. Már fél perc után vezetett a vendégcsapat, miután a védelmünk több ízben is bealudt. A visszajátszások alapján felmerül a gyanúja a lesnek, ám ha Puljics nem ért hozzá a labdához a tizenhatoson, akkor a passzt kapó Gruber sajnos nem volt lesen. Mindenesetre később volt még jelentősége annak, hogy a Magyar Kupában nem áll rendelkezésre a VAR technológia.
A visszajátszások alapján sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy hozzáért-e Puljics a labdához – amennyiben igen, úgy egyértelmű a leshelyzet
A nagyon korán bekapott gól sokkolóan hatott és még percekig nem találtuk a ritmust. Látszott, hogy a Felcsút szerette volna megnyomni a találkozó elejét, és a gyors góljuk után ki is akarták használni a megzavarodott Loki tesze-toszaságát. A legtöbb hibát Bévárdi vétette, akitől eddig nem szoktunk meg ilyen betlit, mint amit ma nyújtott az első félidőben. Dadogott nála a labda, rendre rossz döntéseket hozott, saját magát hozta nehéz helyzetbe, miközben védekezésben egészen pocsék volt, amit nyújtott, mind helyezkedésben, mind döntéshozataloknál. Gyakorlatilag átjáróház volt a jobboldalunk az első 20 percben, és ezt köszönte is szépen a vendégcsapat, a 12. percben Bévrádi elvesztett labdájából indult az a kontrájuk, ami után kihasználták az eltolódott védekezésünket, és Levi üresen kapta a labdát a hosszún érkezve, a kifutó Milosevics mellett pedig a kapuba passzolt.
Ilyen kezdés után rettentő nehéz visszajönni a meccsbe, pedig a két találat között már mutattunk biztató jeleket. A sokk még egy 5-7 percig kitartott, nagyjából a 20. perc környékén érkeztünk meg a meccsbe. Ennek ellenére az első kapura lövésünkig a 31. percig kellett várni, de az rögtön gól is lett, Ferenczi szépen lőtte ki a hosszút 20 méterről. A szépítő találat egyértelműen meccsbe hozott minket, vérszemet is kaptunk. Már az első félidőben is egyenlíthettünk volna, de Mance éppenhogy lemaradt egy szöglet után a megcsúsztatott beadásra. Egyébként jellemzően a pontrúgások után veszélyeztettünk ma is, épp mondtam is Csibunak, hogy utoljára Herczeg Bandinál, a bronzos szezonunkban voltunk ennyire erősek rögzített szituációk után, amikor minden szögletünk és szabadrúgásunk veszélyes volt. Ezzel kapcsolatban egyébként a héten meg is jelent egy elemzőcikk, érdemes elolvasni. Ebből az is kiderül többek közt, hogy miért favorizálja Sós Bencét Blagojevics, illetve hogy miért erőltetjük ennyire a beadásokat. Ezek mind tudatos elemei a játékunknak, és nem csak vaktában adogatunk be.
Mindenesetre ma akárhogy is adogattunk be, és lövöldöztük középre állított szituból, vagy szimplán mezőnyből a labdákat, semmi nem ment be. Pedig a második félidőt példaértékű hozzáállással tolta végig a csapat. Sokat segített persze a szünetben megejtett Bévárdi – Loncar csere (Varga Józsi lett a jobbhátvéd), télen igazolt montenegrói középpályásunkat én minél előbb szeretném a kezdőcsapatban látni, mert ma is hatalmasat focizott. Mind előre, mind hátra játékban nagy erőssége lehet a csapatnak. Később beállt Varga Kevin és Babunski is, hogy a széleken és középen is erősebbé váljon a játékunk, de ma nem volt szerencsénk. Mondtuk is a legutóbbi LokiZónában, illetve egymás közt is beszéltük sokszor, nehogy elfogyjon az MF (= Mázli Faktor) a sok epikus utolsó perces győzelem miatt a legfontosabb meccsekre. Erre utalt edzőnk is a meccs utáni sajttájon: „Megérdemeltünk volna egy gólt, de talán most kapjuk vissza, hogy máskor meg nem, és mégis rúgtunk.”
Amióta van VAR, az ilyeneket 100-ból 99x befújják tizinek
Persze alakulhatott volna ez másként is, ha a hajrában befújják a jogosan járó tizit a kezezésért (ismét csak visszaüt, hogy nem volt VAR). A végén pedig ahogy lenni szokott, mikor minden mindegy alapon mentünk előre, akkor egy kontra végén eldöntötte a továbbjutás kérdését a Felcsút Slagveer találatával. Rohadtul bosszantó volt ez a meccs, és nagy csalódás volt megélni. Azt, hogy bealudtunk a meccs elején, hogy sikerült visszajönnünk, de az i-re nem tudtuk feltenni a pontot, hogy ekkora lehetőségünk vélhetően nem igen lesz a következő években Magyar Kupát nyerni… És hogy gyakorlatilag húsz perc focival ejtett ki minket ez a torzszülött csapat, akik így toronymagas favorittá léptek elő, és könnyen megszerezhetik első trófeájukat a magyar fociban. Hányinger.
Nekünk pedig marad ismét a csalódás. Nehéz két ilyen kudarcot feldolgozni pár nap alatt, de erre jöhet még a vasárnapi Újpest elleni meccs is: egy újabb vereséggel 8 nap alatt mindent lenullázhatunk, amit eddig építgettünk október óta. Nem kívánom, hogy ez megtörténjen, de sajnos két ilyen fárasztó meccs után, ilyen mentális állapotban nem sok jót vetít ez előre vasárnapra.
