Szeptember végére maradt a 2. fordulóból elhalasztott Paks-DVSC mérkőzés lejátszása. A hazaiak jó szériából, mi viszont két gyengébb meccsből érkeztünk az összecsapásba, és sajnos az előjeleket nem is sikerült megfordítanunk. Mindkét félidőben kaptunk egy-egy találatot, és most először fordult elő az idei bajnokságban, hogy mi egyet sem rúgtunk. Sima vereség lett a vége, lássuk, hogyan.
Nagyon rosszkor jött Mojzis és Dreskovic kiesése, ezúttal is Lagatornak kellett játszania Romanchuk párjaként, ezt pedig tetézte, hogy Manrique továbbra sem volt bevethető, így a középpályán Loncar párja vagy keretünk egyik legfiatalabbja, Ojediran, vagy pont az egyik legidősebbje, Varga lehetett. Blagojevicsnek nem csak ezen kellett töprengenie a találkozó előtt, hanem azon is, kiket tegyen ki a szélső középpályás pozícióiba. Egyszerűen képtelen elköteleződni két játékos mellett, ezért állandó a variálás. Domingues az NB I eddigi meccsein négyszer, Bódi és Kyziridis háromszor-háromszor, Szécsi és Oliveira pedig egyszer-egyszer játszhattak kezdőként. Ezúttal Domingues ötödjére volt ott a kezdőcsapatban, de „párja” nem a felsorolt játékosokból került ki, Bévárdi nyerte el ezúttal edzőnk bizalmát.
Az első tíz perc a mi rohamainkkal telt, különösen Bévárdi volt dicsérhető, miközben Loncar két nagyszerű kulcspasszt is kiosztott. Azonban egyiket Domingues, másikat Bévárdi gondolkozta el, és hiába adhattunk be két-két szabadrúgást és szögletet, ezek egyike sem hordozott veszélyt magában. Az addig teljesen szürke Paks aztán a 14. percben első lehetőségéből be is talált… Egy beívelés után Varga Józsi maradt le Windeckerről, Milosevic pedig a kapujában maradt, a közeli fejesnél így esélyünk sem volt. 1-0.
Ezt követően a kezdeményező szerepet át is vette a Paks, unalmasnak mondható mezőnyjátékot láthattunk. Kétszer azért így is eljutottunk próbálkozásig, de Bévárdi egyik beadását Loncar elől menteni tudták, a másikat pedig Domingues fejelte fölé. A 40. percben végre jó szögletet láthattunk, közel is kerültünk az egyenlítéshez, de Romanchuk fejesét egy gólvonalon álló paksi játékos kifejelte. Az öltözőbe gólhátrányban mentünk be, és bíztam benne, hogy valahogy képes felrázni Blagojevics a csapatát…
…de ha meg is próbálta, a második félidő elején ebből semmi nem érződött. Szép csendben csordogált a játék, olyan volt, mintha fel sem fognák a játékosaink, hogy vereségre áll a találkozó. A türelem nagy erény, de önmagában kevés. Még úgy is, hogy a 60. percben helyzetbe kerültünk, de Bárányról a kapus kezébe csorgott a labda. Szinte az ellentámadásból büntetett a Paks, Könyves teljesen üresen léphetett ki a labdával, és Milosevics lábai között be is lőtte a második hazai találatot.
Megbosszulta magát, hogy nem cseréltünk, nem váltottunk időben. Az utolsó 25 percre Ojediran, Bódi és Szécsi érkezett Varga, Domingues és Bévárdi helyére. Bárány aztán megint majdnem meglőtte a forduló gólját, de ollózós mozdulata nem sokkal elkerülte a kaput. Abszolút nem volt benne a meccsben, hogy még lehet majd esélyünk egyenlíteni. Végül a szépítő találat sem jött össze, pedig Ojediran jó labdát adott csatárunknak, de a lehetőség ezúttal is kimaradt, ma este mintha megátkozták volna Bárány Donátot.
És a válogatott szünet óta mintha a csapatot is. Hiába a mély keret, a posztonkénti két játékos, mert ha egyszerre 4-5 sérültünk van, azt jelentősen megérezzük. Oliveira, Mojzis, Dreskovic, Megyeri, Manrique, Vajda reméljük minél hamarabb felépülnek. A vereségért azonban sosem azok felelősek, akik hiányoznak. Domingues pocsék napot fogott ki és Varga Józsi sem tündökölt valami szépen. A pontrúgásaink egy kivételével szörnyűek voltak. Dzsudzsák annyira elöl helyezkedett hogy az első harminc percben összesen kevesebb mint ötször kapott labdát. Bárány Donát helyzetkihasználása szörnyű volt, pedig Kinyik sokszor azt sem tudta, merre van a támadónk. A szomorú ebben az eredményben éppen az, hogy nem a Paks focizott rendkívüli módon, hanem mi voltunk – a DVTK ellen ismét – kritikán aluliak. És bármennyire kedvelem Blagojevics fociját, továbbra sem értek egyet a cseretaktikájával. Kettő nullánál miért nem próbálkoztunk meg a kétcsatáros játékkal? Majdevac ilyen rossz állapotban lenne, hogy csak percekre állhat be? A félidőben miért nem váltottunk legalább 1-2 poszton? Miért Varga Józsi kezdett Ojediran helyett, aki nagyjából az egyetlen dicsérhető játékosunk volt a Diósgyőr elleni pocsék első félidőben? Persze lehet ezek együttes alkalmazásával is kikaptunk volna ma, de legalább láttam volna, hogy csináljuk, akarjuk, beletesszük magunkat. És talán pont ez a legnagyobb kritikám a csapat felé: sem a hétvégén sem most nem éreztem azt a hatalmas nagy küzdelmet, elszántságot, amit szeretnék látni a csapaton.
A helyzeteink azért megvoltak, Bévárdi, Loncar, Kusnyír is dicsérhetően játszott szerintem, úgyhogy alibimeccsnek azért nem nevezném, de nagyon közel volt hozzá. És valamit nagyon gyorsan ki kell találni, mert szombaton hazai pályán az Újpest ellen játszunk (valaki érti, miért nem vasárnap?). És míg ezt az idegenbeli vereséget valahogy talán megemésztjük odáig, de ha hazai pályán ezek után nem nyerünk, akkor 3 vereséggel utazunk majd a Fradihoz és olyan mély gödörbe kerülhet csapat és szurkoló egyaránt, amiben a Blagojevics-érában még sosem voltunk.
Belefér ez a szerda esti vereség? Igen, ez benne van. De belefér az a teljesítmény, amit az elmúlt hetekben nyújtott a csapat? Abszolút nem. Itt az ideje összekapni magunkat! Szombaton nyerni kell!
Hajrá, Loki!
Csibu
