Egy nem túl jól sikerült időszakot követően, de a válogatott szünet után újult erővel vághattunk bele a bajnokságba, ahol az egyik legnagyobb korábbi mumusunkat, a Videotont (vagy hogy is hívják éppen őket jelenleg) fogadtuk. Az ugyanakkor biztató lehetett a mérkőzés előtt, hogy az előző szezonban 3 mérkőzésen 7 pontot értünk el ellenük, így mintha megfordulóban lett volna a korábbi borzalmas tendencia. A találkozó pedig szerencsére azt bizonyította, hogy tényleg leáldozóban van a Vidi Mumus csillaga.
A kezdőcsapat nagy meglepetéseket nem tartogatott: visszakerült a védelem közepére az előző mérkőzésen eltiltott Lagator, ezen kívül Vajdát Szécsi váltotta. Ezt leszámítva a Fradi elleni kezdőcsapatot láthattunk viszont ezúttal is, ami olyan szempontból érthető volt, hogy azon a mérkőzésen a csapat jócskán rászolgált a hozzáállásával a bizalomra.
És a találkozó elején ez a bizalom nem is tűnt indokolatlanul megelőlegezettnek: a 7. percben Dzsudzsák fantasztikus kiugratásával Domingues lépett ki, majd önzetlenül középre gurított Bárányhoz, aki az üres kapuba passzolt. Bár a partjelző először érthetetlen módon lest intett, a videóbíró korrigálta a nyilvánvaló tévedést, így hamar előnybe kerültünk.
Ezt követően is inkább mi irányítottuk a játékot, de viszonylag sok hiba csúszott mindkét oldalon a passzokba. Bárány ugyanakkor rendre veszélyt tudott jelenteni a fehérvári védelemre, és ennek a 33. percben meg is lett az eredménye, miután gyönyörűen csapott be két védőt, centerezését pedig Domingues juttatta becsúszva a kapuba. Nem sokkal később már hárommal is mehettünk volna, de Bárány újabb fantasztikus szólója és passza után Loncar lövését bravúrral védte Tóth. Újabb gól így az első játékrészben már nem született, magabiztos játékkal hoztuk le a félidőt.
Aztán a fordulás után jött a hidegzuhany: Szabó a 46. percben a védelmünk elbóbiskolását kihasználva szépített. Ez fel is pörgette a meccset: az 50. percben előbb Domingues hatalmas helyzetét védte bravúrral Tóth, majd egy perccel rá Bárány lőtt zúgó kapufát. Ebben a periódusban a mérkőzés forgatókönyve mindenesetre nem a mi szánk íze szerint alakult, és kezdett felsejleni a lelki szemeim előtt az MTK és az Újpest elleni mérkőzés, ahol mindkétszer vezettünk, mégsem tudtuk megőrizni a kontrollt és az előnyt.
Az 50. és 60. perc között nagy iramban szaladtak fel-alá a csapatok, mindkét oldalon akadtak a kapura veszélyes lövések. Sajnos Tóth élete egyik legjobb meccsét fogta ki, a 61. percben is elképesztő bravúrral hárított Loncar lövésénél. A 71. minutumban azonban már ő is tehetetlen volt: Ojediran fantasztikusan indította a támadást, Loncar és Domingues pedig az összjátékukkal ízekre szedték a vendégek védelmét; végül utóbbi lőtt gyönyörű gólt a hátvédeket és a kapust is elfektetve.
A harmadik találatunk érzékelhetően megfogta a Vidit, mi pedig simán lőhettünk volna még rá párat, de Vajda és Bódi is ziccerben rontottak. Így végül maradt a 3:1, amely a játék képe alapján inkább a vendégekre nézve hízelgő, főleg úgy, hogy a második félidő első 15 percét leszámítva végig a mi akaratunk érvényesült (és abban a negyedórában sem voltak jobbak a fehérváriak, csupán nem tudtunk eléggé kontrollt gyakorolni a mérkőzésre így, hogy szétszakadt a pálya).
A játékosaink közül két név adja magát a mérkőzés legjobbjaként: Bárány Donát és Brandon Domingues. Nehéz eldönteni, melyikük tett többet hozzá a győzelemhez, mindketten kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és a szezonbeli legjobb meccsüket játszották. Örömteli, hogy a támadószekcióban két focista is kezdi elkapni a fonalat, ez eddig nagyon hiányzott a szezonunkból. Rajtuk kívül kiemelném Dzsudzsákot, aki kiosztott pár remek labdát, illetve Kusnyírt, aki a szokásos nagyszerű teljesítményt hozta. Viszont nálam mégsem ők kerülnének oda a dobogó harmadik fokára, hanem Ojediran, aki úgy tudta a benne rejlő potenciált megmutatni, hogy az elmúlt mérkőzéseken tapasztalható durvaságnak ezúttal nyoma sem volt a játékában. Érdemes még megemlíteni, hogy Loncar ugyan szokás szerint aktív volt, és két lövésénél is csak Tóth bravúrja akadályozta meg a gólt, illetve adott egy gólpasszt is Dominguesnek, de rengeteg hibával, pontatlanul játszott, ami sajnos az utóbbi időben egyre gyakoribb az esetében. Bévárdit viszont dicsérném, ebben a szezonban számomra eddig bizonyítja, hogy minimum kiegészítőemberként lehet rá számítani.
Záró gondolatok:
Ennek a szezonnak továbbra is az a nagy feladata, hogy fejlődni tudjon a csapat, elsősorban stabilitásban és kiegyensúlyozottságban. Az előző időszak eredménytelenségét három tényező okozta: sem csapatként nem voltunk eléggé kompaktak ahhoz, hogy egy rossz napot kifogva is végig mérkőzésben legyünk, sem olyan egyéni teljesítményt nem tudtunk felmutatni, amely a mi javunkra dönthetett volna, se nem jöttünk ki jól az összecsapások fordulópontjaiból. Ezúttal viszont egészen stabilak tudtunk maradni védekezésben, és mellette mezőnyben is mutattunk szép dolgokat, továbbá akadt pár olyan kiemelkedő produkció, amellyel az ellenfél nem tudott mit kezdeni.
Abból a szempontból, hogy ez a fajta javulás mennyire lesz tartós, rengeteget számít, hogy ne legyen annyi sérültünk, mint az elmúlt hetekben. Nehéz ugyanis úgy a legjobb csapatot a pályára küldeni, ha bizonyos posztokon az játszik, aki még bevethető maradt. A válogatott szünet érezhetően jót tett ebből a szempontból, mert így vissza tudtak térni focistáink, legalább a kispadra.
Hiába bízhatunk azonban a keret mélyülésében a következő periódus kapcsán, így is rettenetesen nehéz dolgunk lesz, hiszen brutális utazgatós sorozat vár ránk, szinte csak idegenben játszunk majd. Fel is villanhat a nagy, piros kérdőjel a lelki szemeink előtt, hogy idegenben vajon melyik arcunkat mutatjuk majd. Az előző szezonban a tavaszi menetelésünk annak is volt köszönhető, hogy a vendégjátékaink során elképesztően jól védekeztünk, és mellette begyötörtünk egy-egy gólt. Előtte viszont hosszú éveken át gondot okozott, ha át kellett lépnie a csapatnak a Debrecen táblát, és a Paks, DVTK páros ellen sajnos inkább ezt az arcunkat mutattuk. Ebből a szempontból a Fradi otthonában elért bravúros pontszerzés biztató lehet ugyan, de azt sem stabil játékkal sikerült elérnünk, így tényleg kulcskérdés lesz, milyen taktikával (és azt mennyire fegyelmezetten végrehajtva) megyünk majd neki az idegenbeli találkozóknak.
Egy dolgot azért remélhetünk: tényleg (jó értelemben) sorsfordító lesz ez a meccs, amint azt Balage írta a beharangozójában. Én személy szerint már csak azért is bízom benne, mert a csapat játéka és hozzáállása mindenképpen megérdemelné, hogy pontokban is tükröződjön a beletett munka, akárcsak tavaly.
Mindenesetre a következő hetek alakulásától függetlenül egy pozitív üzenetet egészen biztosan hordoz magában a mai találkozó: a Videoton ellen az elmúlt 4 mérkőzésünkön 3 győzelem és 1 döntetlen a mérlegünk, és a mostani sikerrel egymást követően a harmadik szezonban sikerül legalább egy találkozón 3 pontot szerezni ellenük, így kijelenthető, hogy a Vidi Mumus tündöklése véget ért. Amiatt pedig a legkevésbé sem bánkódnánk, ha esetleg ezzel párhuzamosan a fehérvári szurkolókat szomorító Loki Mumus felemelkedésének is a szemtanúi lennénk… De ne siessünk ennyire előre, erre a kérdésre csak pár hónap vagy év múlva kapunk majd választ.
Hajrá, Loki!
Enderson
