Ismét kora délutáni megmérettetés várt ránk, ezúttal az MTK otthonában. Úgy készültünk, hogy visszavágunk nekik a hazai vereségért, de minden próbálkozásunk ellenére ezúttal is az ő sikerükkel zárult a találkozó. Bár a vereségünk a meccs egészét elnézve elég érthetetlen, valahogy mégis túl kell jussunk rajta, mert vár ránk még egy záró forduló a téli szünet előtt.
A kezdőnkből sérülés miatt kikerült Vajda helyett Szécsi játszott, de ez volt az egyetlen változtatás Blagojevicstől, az elmúlt hetekben rendre ugyanazt a csapatot küldte pályára, ha tehette. A 3. percben máris veszélyeztettünk, köszönhetően egy fantasztikus Dzsudzsák átadásnak. Kiugratását Szécsi emelte át a túloldalra, ahol a labdát Domingues vette le, de lövését könnyedén védte Demjén. Míg előző héten a Kisvárda ellen az első kaput eltaláló lövésre jó 75 percet kellett várni, most azonnal jeleztük, győzni jöttünk. Sőt, fél percre rá Loncart is szépen ugratta ki csapatkapitányunk, de az átadás a kapus kezében kötött ki; majd nem sokkal később ő maga is lövésre vállalkozott, de nem túl erős lövése ismét a kapus ölébe került. A kettő között az MTK-ban ismét kezdőbe kerülő – és korábban fél évig nálunk is megforduló – Németh Krisztián megmozdulása borzolta a kedélyeket, de a VAR szobában nem gondolták visszatekintésre érdemesnek, hogy előbb beletérdelt, majd le is talpalta a fekvő Dreskovic fejét. Bár nem volt szándékos megmozdulás, attól még rendkívül sérülésveszélyes volt, nem futballpályára való – Bognár tavasszal, a hírhedt Felcsút elleni meccsünk óta nem vezethetett nekünk találkozót, ezúttal ismét megkapta ezt a lehetőséget, „nagy örömünkre”.
A 10. percben már a negyedik alkalommal érkeztünk veszélyesen a kapu elé, Domingues mélységi ívelésébe tudta beletenni a lábát a kiugró Bárány, de lőni nem tudott, Demjén ezúttal is könnyen védett. Folyamatos nyomás alatt tartottuk az MTK kapuját, pár perccel később Ferenczi adott be laposan, a második hullámban érkező Dzsudzsák viszont nem tudta jól eltalálni a labdát, köszönhetően Antonov belépőjének is. Nehéz megítélni, nem volt-e szabálytalan az ex-újpesti, a VAR szobában ülők viszont ezt sem gondolták visszanézésre érdemesnek. Minket ez egyáltalán nem vetett vissza, Domingues egyre gyakrabban húzódott be középre, Bárány mellé-mögé, az ő helyén pedig rendre megjelent Ferenczi, hogy aztán beadással, vagy akár lövéssel próbálkozhasson. Jó volt nézni a Loki játékát, bár ajtó-ablak ziccerbe nem kerültünk, mégis úgy éreztük, már csak a gól hiányzik. A 25. percben aztán ez majdnem összejött, de Dzsudzsák beadását Lagator Demjén örömére középre fejelte.
A kihagyott lehetőségek a 33. percben megbosszulták magukat, az MTK abszolút a semmiből, az első kaput talált lövéséből vezetést szerzett… Thiam kapáslövése pattant meg az ötösön álló Kusnyíron, így Megyeri tehetetlen volt, mi pedig bosszankodhattunk. Abszolút nem volt benne az MTK játékában még az sem, hogy kapura lövésig eljutnak (ez még szabadrúgásból sem sikerült), nem hogy gólt is szereznek… Csak remélni tudtam, hogy ez nem hat majd ki a játékosainkra és ugyanúgy megyünk majd tovább, mint előtte. A hátralévő időben komoly gólhelyzetbe mégsem kerültünk már, hiába támadtunk folyamatosan. Az MTK még jobban betolta a buszt, és ha kellett, szabálytalanságokkal akadályozták meg az előrehaladásunkat. A szabadrúgások és szögletek beíveléseivel, lövéseivel azonban egyszer sem tudtunk élni, úgyhogy az eredmény már nem változott, hátrányban és bosszankodva vonultunk az öltözőbe – a kiharcolt szögletünket ugyanis Bognár már nem engedte elvégezni.
Csak érzékeltetésképp: az xG mutatója a két csapatnak ekkor 0.08 (!) vs 0.89 volt. Innen kellett folytatnunk és kitalálnunk, mihez kezdünk a maradék 45 perccel és az MTK védelmével. Pár perc játék után viszont máris örülhettünk, Ferenczi beadása találta meg Szécsit, aki ráfejelte a labdát a nagyot homorító Antonovra, akiről a felső sarokba pattant a labda! Egyenlítettünk! Ehhez is kellett némi szerencse, no meg a VAR-szoba „passzivitása”, mert maradjunk annyiban, elég kérdéses, átlépte-e Szécsi a szabálytalanság határát. Az 1-1 megnyugtatott minket, a következő 10 percben is a mi fölényünkről szólt a találkozó, de igazán komoly helyzetbe nem kerültünk, a sokszor látható türelmes játékunkat mutattuk. Erre azonban kétszer is majdnem ráfáztunk. Előbb Lagator szabálytalanságánál cidrizhettünk: a 16-os vonalának közelében elkövetett fault tizenegyes lesz-e, vagy csupán szabadrúgás. Hiába tűnt úgy a visszajátszások alapján, hogy a szabálytalanság csípte a büntetőterület vonalát, ezúttal is maradt a pályán meghozott ítélet: csupán szabadrúgást kaptak a kék-fehérek. Később pedig egy szélről középre belőtt labdát kotorhatott volna be pár méterről Ennin a kapunkba, de rosszul találta el a játékszert. A meccs addigi legnagyobb helyzete volt, mi pedig továbbra sem találtuk az ellenszert az MTK feljavuló játékára.
Az utolsó 15 percre így 1-1-gyel és már a Tuboly-Loncar cserével fordultunk. Megyerinek egyből védenie kellett Stieber szabadrúgását majd Bognár távoli lövését is. Egyre kevésbé éreztem azt, hogy egynél több ponttal távozunk majd a Hidegkuti-stadionból. 10 percet azért kapott még Majdevac és Oliveira is (Bárány és Szécsi helyén), amivel egyértelműen kiadta az utasítást Blagojevics: előre a győzelemért, az egy pont nem elég, de azért túl sokat se kockáztassunk érte. A gólt mégsem mi szereztük meg, hanem Stieber parádés csavarása után az MTK. Hogy Ferenczi miért hagyta lőni a 2016-os osztrák-magyar egyik gólszerzőjét, és miért hátrált be előle a tizenhatoson belül, ne tőlem kérdezzétek. 2-1. Hogy mennyire nem tudtunk mit kezdeni ezzel a helyzettel, jól jelzi, hogy ezt követően is az MTK labdatartását és támadásait nézhettük, Megyerinek nagy bravúrral kellett életben tartania az egyenlítési reményeinket a 88. percben. Bódi is beállt még pár percre Domingues helyére, de kósza beíveléseken túl másra már nem futotta tőlünk. Kikaptunk.
A vereség az egyik oldalról nézve érthetetlen volt, hiszen egy félidőn át jól fociztunk, az egyenlítést a legjobb pillanatban hoztuk össze, a 73. percig, Ennin helyzetéig egy másodpercre sem volt benne a levegőben az MTK győzelme, annak ellenére sem, hogy jó 20 percig vezettek is. A másik oldalról nézve viszont magunkat csapnánk be, ha azt mondanánk, nem érdemeltünk vereséget, mert 90 percig tart minden meccs. Nem elég 30 percig jól focizni, nem elég egy-egy szép átadást, beívelést megvalósítani, nem elég 70 percig jól védekezni. A csapat saját magát altatta el az első félidei dominanciájával és a második félidei gyors egyenlítésével. Természetesen öröm volt látni a küzdést, a sok-sok beadást, lehetőséget, de valljuk meg őszintén, olyan óriási nagy helyzetbe nem kerültünk. Az egyenlítőgólunkat (majd az MTK győztes találatát) látva pedig abba sem kapaszkodhatunk, hogy azt mondjuk „pechünk” volt, mert Szécsi góljánál (első találata volt a szezonban!) visszaadta a sors azt, amit Thiam lövésénél elvett.
Távol álljon tőlem, hogy bántsam a csapatot, mert biztos, hogy őket legalább annyira frusztrálja ez a vereség, mint minket, szurkolókat. De nem tudom nem észrevenni azt a tendenciát, hogy a pontrúgásaink hétről hétre egyre borzalmasabbak (a sok szögletünk közül egyetlen izgalmas és veszélyes szögletvariációt láttam), vagy hogy a Blagojevics-féle türelemfoci mennyire a visszájára sült el. A játékunk lényege döntetlen állásnál, hogy nem kapkodunk, visszazárunk, keressük a réseket, az indítási lehetőségeket, tartjuk a labdát, igyekszünk mi irányítani, ha kell akkor Megyeriig is hazagurítjuk a labdát. Nem akarjuk az első 60 percben minden áron megnyerni a mérkőzést (az egyetlen kivétel erre éppen a mai találkozó első 25 perce volt), hanem a biztos döntetlenre törekszünk, hogy valahogy 1 gólt szerezve, az ellenfelünket kifárasztva mi örüljünk a végén. Többek között így vertük a Zalaegerszeget (1-0), a Kecskemétet (2-0), majdnem az Újpestet (1-2), majd idegenben ismét a Zalaegerszeget (1-2). Ez a játékunk eredményezett pontot a Felcsút (1-1), majd a Kisvárda (0-0) ellen is. Ma pedig ez okozta a vesztünket. 1-1 után ugyanis olyan nagy lett a nyugalom attól, hogy visszataláltunk a megszokott vágányunkra, hogy képtelenek voltunk ismét felpörögni, hiába jöttek a cserék, meg az MTK veszélyes támadásai.
Hiába focizott jól Dzsudzsák az első félidőben, hiába volt talán most a legjobb egész ősszel Manrique játéka, hiába szerzett gólt Szécsi és hiába voltak Megyeri szép védései, a végén a győzelem az MTK-é lett, akik ezzel pontszámban beértek minket. A vereség ellenére ezúttal is megszavazhatjátok, kik voltak a legjobbak, legközelebb pedig reméljük, nem csak egy-másfél félidő jó játékot kapunk majd csapatunktól.
Hajrá, Loki!
Csibu
