Túl vagyunk a fő attrakción, a meccsen, amiért 2800 km-t utazunk öt nap alatt. A magyar válogatott 3-1-es vereséget szenvedett Svájctól, egy félidőt átaludva, de összességében szép emlékként raktározzuk majd el a mai napot: a közös szurkolói vonulás, a hangulat a stadionban, és egy feledhetetlen gólöröm. Mindezek elegendők voltak ahhoz, hogy ne legyünk teljesen elégedetlenek a mai meccs után.
Végre ma először nem kellett korán kenünk, ugyanis 9 órai indulást terveztünk. Reggel még egy kis bevásárlást megejtettünk a helyi Aldi-ban, aztán nekilódultunk a közel egyórás útnak, hiszen Kölntől 70 km-re van a szállásunk. Mivel Köln belvárosa csak környezetvédelmi matrica birtokában megközelíthető autóval (mi pedig a beszerzésével nem voltunk hajlandóak foglalkozni), így szintén egy Aldi parkolót néztünk ki megállónak, ami nagyjából 3 km-re volt a szurkolói gyülekező ponttól. Időben megérkeztünk, így kényelmesen el tudtunk sétálni a gyülekezőre, ami egy külvárosi ipari park szerű részen volt. Kissé szürreális volt, pláne a Marseille-i vonuláshoz képest, ami nyolc éve konkrétan a kikötőből indult, teljesen más panorámát nyújtva ezáltal.
A vonulás előtt még volt egy nagy gyülekezőpont, ahol szólt a zene, fogyott az alkohol, és lehetett hangolódni a vonulásra, valamint a meccsre. A menet 12:30-kor indult, több tízezer magyar egyszerre lódult neki annak a néhány kilométernek, ami a stadionhoz vezetett. A kicsivel több, mint egy órás út énekléssel, dalolászással telt, miközben a helyiek csodálkozására vonultunk végig Köln utcáin. A menet közben találkoztunk a „debreceni Fabrizio Romanoval”, aki megerősítette a japán Naoaki Senaga érkezését. A menet során egyébként több debreceni társasággal is találkoztunk, többen is megszólítottak minket, vagy csak elejtettek egy „Hajrá Loki!” biztatást. A beléptetés viszonylag egyszerű volt, közel sem volt olyan szigorú, mint amire előre számítani lehetett, sőt, azt mondanám, hogy egynéhány NB I-es meccsen szigorúbb beléptetés van, mint ami most volt itt. Így ennek következtében hamar benn is voltunk a stadionban.
Magáról a meccsről nem nagyon szeretnék most írni, ez most egyébként sem a szakmázás ideje. Redboy dobta be hasonlatnak, hogy az első félidőnk egyaránt megfeleltethető a DVTK elleni idegenbeli meccseink első félidejének az idei szezonból. Azt hiszem, hogy találó a hasonlat, átaludtuk az első játékrészt, és akkor finoman fogalmaztam. Viszont a második félidőben sikerült szépíteni, ami visszahozta a csapatot a meccsbe, minket meg a szurkolásba. Ugyanis az első félidő után elég letargikus hangulatban ücsörögtünk a helyünkön, én személy szerint nem hittem az egyenlítésben. Ezért a gólörömért viszont megérte ennyit utazni! Az egyenlítés végül sajnos nem jött össze, sőt, a legvégén egy újabb védelmi hiba után a harmadik góllal lezárták a meccset a svájciak. Összességében megérdemelt volt sajnos a győzelmük.
Így kissé csalódottan távoztunk a stadionból, és gyalogoltuk végig azt a 3 km-t, ami a kocsiig vezetett. Hazafele menet még benéztünk egy autópálya felhajtót, így először Eindhoven irányába vettük az utat, 10 perc kitérőt jelentett, hogy a jó irányba forduljunk. De nagyjából este 8 környékére visszaérkeztünk a szállásunkra. Amíg mi utaztunk, a spanyolok lesimázták a horvátokat, az olaszok pedig épp 2-1-re vezetnek Albánia ellen. Ennek én személy szerint örülök. Reggel ismét korán kelünk, irány Prága!
