Egy hét eltelt a Nyíregyháza elleni szégyen óta, egy hétig hallgattuk a különféle felületeken a csapat fogadkozását, hogy tudják, hogy mennyire rossz volt a múltkori meccs, de bicsi-bocsi, azon leszünk hogy jóvá tegyük, az MTK ellen küzdeni fogunk, és csak 500 ft lesz a jegy. Blablabla. Bullshit. Tele van már a padlás az ígérgetésekkel. Ráadásul lószart nem láttunk vissza ezekből a szépen megfogalmazott ígéretekből.
Amikor ezeket a sorokat pötyögöm, alig 2 órája lett vége az MTK elleni meccsnek. Még mindig a meccsen fortyogok, még mindig szétbasz az ideg attól, amit láttam. Pedig nem a stadionban kínlódtam végig a 90 percet. Most sem Debrecenben vagyok. Minden szezonban van általában 1, nagyon maximum 2 hazai meccs, amit nyaralás, vagy egyéb családi program miatt kihagyok. Ezeket mindig rohadtul szoktam bánni, eleve igyekszem mindent úgy szervezni, hogy első a DVSC, a meccs, ami szent és sérthetetlen, minden más csak utána következik. Ennek ellenére van, hogy engednem kell ebből, mert úgy alakulnak a dolgok. Az idei szezonban most először alakult úgy, hogy hazai meccs helyett más programot választottam. Ezúttal szívfájdalom nélkül mondtam le a hazai meccs „élményéről”. Nagyon fura érzés ez, mert több, mint 20 éve vagyok már bérletes szurkoló, átéltem már pár szezont, kiesést is, de ilyet talán még egyszer sem éreztem. Hogy egyáltalán nem bánom azt, hogy nem vagyok ott egy hazai meccsen.
Félreértés ne essék, ezt nem a nyíregyházi meccs váltotta ki belőlem. Az már csak a hab volt a tortán. Az érzéseimről egyébként már a hétfői H9-ben is beszéltem. Az, ami az elmúlt egy hónapban történt a csapat háza táján, az a folyamat, aminek az eredményét látjuk most hétről hétre, számomra rohadtul kiábrándító. És nem az kiábrándító, hogy szarok vagyunk. Voltunk ennél szarabbak is, de akkor valahogy el tudta fogadni az ember, mert tisztában voltunk a lehetőségeinkkel, és megvolt az „ez van, ezt kell szeretni” érzés. De ez a mostani szitu más. Más, mert volt közel két év, amikor láttuk azt, hogy egy kis profizmussal, szervezettséggel, egy modern szemlélettel mire lehet képes egy egyébként közepes képességű csapat is. És tök jó volt látni azt, hogy megvan a törekvés a fejlődésre, hogy jókat igazoltunk, minden előremutató volt. Aztán az új idény elején valami megtört csapaton belül, jött egy edzőbuktatás (továbbra is tartom, hogy ez az volt), ami már eleve megtört bennem valamit, de a válogatott szünet után visszajött a lelkesedésem. Tartott mindez egészen a Nyíregyháza elleni meccs lefújásáig. Szóval úgy tudnám ezt most megfogalmazni, hogy láttam azt, hogy mire lehetünk képesek, és ebből a jóból visszaesni a gödörbe kurva szar érzés. És kibárándító.
Na de hogy ne csak picsogjak, pár gondolat a mai meccsről is. Meglepett, hogy Dzsudzsák Máté Csaba ki merte hagyni Ferenczit a kezdőből, dacára annak, hogy a Szpari elleni meccsen minden gólban benne volt, és már ott is lecserélte. Mint ahogy az is meglepett, hogy a múlt heti semmi játéka után Kocsis Dominik megint kezdett. Maradt az egycsatáros játék, viszont Dzsudzsák ismét egy sorral előrébb, Szűcs pedig hátrébb játszott. Mert ennek a fordítottja nem jött be a múlt héten, ahogy azt edzőnk is elismerte a meccs után. És hogy ezek a húzások bejöttek-e? Nézzük sorban. A védelem ma is katasztrófa volt. Stojkovic borzasztó. Ha nincs kedve itt focizni, derogál neki Magyarországon, a Debrecenben játszani a Partizan után, akkor húzhat vissza. Dreskoviccsal és Lagatorral mi történt? Csóri Djurasek először kezdett a Lokiban, az első edzőmeccséhez hasonlóan most is pár perc után kidőlt, szerintem ebben az évben már nem is látjuk a pályán. A helyére beálló Braga katasztrófa volt. Ezt a csávót minek igazoltuk le? Dzsudzsák… Alig futott ma is, mezőnyben nem sok értékelhető megoldása volt, a pontrúgásai ma legalább párszor emberhez is mentek. Szűcs. Ez a srác kincs. Neki még a második bekapott gól előtti hibát is elnézi az ember, mert cserébe végig hajt. És hogy bebaszta. Az egyetlen pozitívum ma Megyeri mellett – ja, róla nem ejtettem szót, de ha ő nincs ma, akkor öt alatt meg se ússzuk. Vajda – mi lett vele tavasz óta? A sérülések, betegségek hátráltatják? Alig volt értékelhető megmozdulása. Kocsis… Szóra sem érdemes. A gyerek csak annyit tud, hogy megtolja a labdát a védő mellett, majd nem tudja lefutni az ellenfelét. Katasztrófa a srác, gól ide vagy oda. Bárányt szegényt meg megették ma a védők.
Szóval most sem a vereség bosszant első sorban, hanem ahogy kikaptunk, meg amilyen csapattól kikaptunk. Akiket az elmúlt három meccsen az nem vert hülyére, aki nem akarta. Akik az elmúlt három meccsen helyzetet alig dolgoztak ki – és most röhögve kerültek helyzetbe, és lőtték meg a győztes gólt még emberhátrányban is. Hogy ma is alig volt helyzetünk akcióból, hogy szinte csak rögzített szituációkból veszélyeztettünk. Hogy semmi elképzelést nem láttam a csapaton, semmi tudatos taktikai elemet nem véltem felfedezni. Hogy ez a szar MTK zsinórban ötödször keni el a szánkat.
Az egyébként számomra igencsak fura, hogy négy hétnyi közös munka után a világon semmit nem vélek felfedezni a csapat játékán, amire rá lehetne fogni, hogy ez esetleg Máté Csaba stílusjegye lenne. Fejetlenséget és szervezetlenséget látok a csapattól, a játékosok egyéni képességeire van bízva, hogy oldják meg. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy azoknak lesz igaza, akik azt mondták, hogy Máté Csaba nem egy zseni, pusztán profitálni tudott abból, hogy egy edzőbuktatás után a felszabadult játékosaival főképp az egyéni képességeiknek hála agyonverte a nála ötször gyengébb ellenfeleket. Lehet, hogy én látom rosszul persze. Egyébként szerintem Máté már rég megbánta, hogy elvállalta ezt a melót ezzel a szedett-vedett, motiválatlan bagázzsal. Ezen ő csak bukhat, és jelen állás szerint bukni is fog, és a Fradinál felépített hájp könnyen tova szállhat vele kapcsolatban.
Egy edzőváltás általában felráz egy csapatot. Ha a csapat, a közeg szabadulni akart Blagojevicstől, akkor elvileg felszabadult játékosokat kellene látni a pályán. Ehhez képest én azt látom, hogy kibaszott nagy ellentétek vannak csapaton és klubon belül is. Klikkek vannak, és most az egyik fél érvényesíteni tudta az akaratát, amin a másik fél megsértődött. És ez a mérgező hangulat magával ránt mindent, és ezt látjuk hétről hétre a pályán. Szóljatok, ha szerintetek nincs igazam.
Kérdem én, hogy hogyan jutottunk el idáig egy év alatt? Volt egy szerethető, stílusos csapatunk, amely nem játszott mindig szépen és eredményesen, de szinte minden meccsen hajtott. Ismét öröm volt meccsre járni – nekem legalábbis. Végre voltak sikerek, volt egy dobogó, ami után lelkesedhettünk. Volt jövőkép. Voltak előremutató igazolások. Kiléptünk a nemzetközi porondra, megmutattuk magunkat. Ismét büszke voltam arra, hogy a DVSC-nek szurkolok. És most ismét ott tartunk, hogy a bosszankodás, a szégyenkezés jut nekünk szurkolóknak, és hogy jelen állás szerint szinte semmi előremutató, pozitív dolog nincs a klubon belül. Káosz van. Nem kicsi.
Ilyen, hogy meccs legjobbja szavazás, szerintem most is kurva fölösleges. De igazságtalan sem akarok lenni. Megyeri kurva jól védett ma, tőlem megkapja az MVP címet erre a teljesítményre. És Szűcs pedig egy második helyet a hozzáállása, meg a szép gólja miatt. A többiek meg… Hagyjuk.
Csapongtam össze-vissza a cikkben, de nincsenek még a gondolataim letisztázva. Ahogy említettem is, kihagyott meccs ide vagy oda, sík ideg vagyok, és sikerült a csapatnak elbasznia a hangulatom a hétvége hátralévő részére, hiába választottam a kikapcsolódást a meccs helyett. És ezt is megéltük, de ezek után kétszer is meggondolom, hogy esetleg a következő hazai meccs helyett se válasszak valami értelmesebb elfoglaltságot…
