A válogatott szünet ismét egy határvonal, hiszen újabb három fordulón vagyunk túl, összesen már haton. Alakulnak az erőviszonyok elöl és hátul is, nézzük, hogy közel a szezon ötödéhez mi a helyzet ilyen téren!
A csapatnevek után zárójelben a tippjeinkből kialakuló helyezési átlag, az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.
1. Ferencváros (1.0, 1., 0, )
Megvolt a szokásos Felcsút elleni zakó (most otthon), majd sima győzelem Debreceben – a kettő között pedig egy elhalasztott meccs a BL selejtező miatt. Nincs reális esély arra, hogy a hegemóniájuk megtörjön idén, ezúttal is legfeljebb megszorongatni lehet majd őket, erre viszont többen is pályáznak.
2. Paks (2.0, 2., 0, )
A legfőbb kihívó a Paks, aki általában beragad a rajtnál, de idén jól kezdett és még veretlen, négy pontos előnnyel csücsül a tabella élén. A nemzetközi szereplés tehát nem nyomta rá a bélyegét a teljesítményükre, pedig három kört mentek. A komolyabb meccsek persze még csak most jönnek, és minőségben messze elmaradnak a Fraditól.
3. ETO (3.4, 6., +3, )
A győriek közel voltak a Konferencia Liga csoportkörhöz, de nem sikerült a bravúr. Ugyan jelenleg csak hatodikok, de van egy elmaradt meccsük és még ők is veretlenek. Folytatják tehát az előző szezonban mutatott szériájukat, így pedig komoly esélyesei a dobogónak, illetve annak is, hogy hosszabb távon ők tartsák a lépést a Fradival.
4. Felcsút (3.6, 3., -1, )
Hiába verik meg a Fradit az Üllőin, ha utána kikapnak otthon tőlünk és ikszelnek Miskolcon. Amit év elején is éreztünk, a keretük meggyengült, az új igazolások pedig egyáltalán nem sültek el jól eddig. Nem mintha ez zavarna amúgy minket, vagy bárki mást… 😀
5. Újpest (5.0, 4., -1, )
Az újpesti projekt sem akar egyelőre összeállni, érthetetlen eredményeket produkálnak, otthon már háromszor kaptak ki, ebben az etapban a Kisvárda és az MTK is elvitte tőlük a három pontot, így pedig sokat nem ér, ha a kettő közt simán nyernek Zalaegerszegen. A dobogó idén is álom, marad a középmezőny.
6. DVSC (6.6, 7., +1, )
A jó kezdés után picit megtorpantunk, a történelmi hazai vereséget a Nyíregyháza ellen ugyan javítottuk egy hasonlóan váratlan felcsúti sikerrel, de a Fradi aztán könnyedén nyert a Nagyerdőn. Vérmes reményeink nincsenek, a játékunk még most sem állt össze, csak fellángolások vannak. A középmezőnnyel alighanem kiegyezne a többség idén.
7. MTK (6.8, 5., -2, )
Amennyire jól néztek ki az elején, annyira nem jöttek aztán az eredmények – ez ebben az etapban sem volt másképp, hiszen becsúszott egy 7-2-es hazai zakó a Győr ellen, illetve a Paks is nyerni tudott a pályájukon. Az Újpest elleni idegenbeli siker szépségtapasz, de az a meccs sem feltétlen nekik állt. Úgy pedig, hogy a legjobb góllövőjüket is eladták augusztus végén, kérdéses, hogy mire mennek majd idén.
8. Kisvárda (7.6, 9., +1, )
A két feljutó közül egyértelműen ők néznek ki jobban, és ez eredményességben is megmutatkozik. Egyelőre várakozáson felül teljesítenek, de idővel vélhetően kiegyenesedik majd a teljesítményük, és inkább az alsóház közepe néz ki nekik.
9. DVTK (9.2, 10., +1, )
A pocsék kezdés után némileg magukra találtak, és bár jól néz ki a hárommeccsen veretlenség, azért a Barcika elleni hazai utolsó pillanatos pontmentésre annyira nem lehetnek büszkék – a Szpari idegenbeli legyőzésére és a felcsútiak elleni hazai ikszre már annál inkább. Ettől függetlenül reszketős szezon elé nézhetnek.
10. ZTE (10.4, 8., -2, )
Nem semmi, ami a Zetével történik, és egyáltalán nem pozitív értelemben írjuk ezt. Kiárusították a keret magját, két minőségi támadót is veszítettek az átigazolási időszak hajrájában, miközben az érkezők oldalán csak ismeretlen fiatal dél-amerikai focistákat találunk. Hiába néztek ki jól az első pár meccsen, az eredmények nem jöttek, és a vége felé már nem is néztek ki jól sem… Most még éppencsak bennmaradó helyre tettük őket, de a konkurencia jól igazolt, úgyhogy jó lesz összekapniuk magukat.
11. Nyíregyháza (10.4, 11., 0, )
Konkurencia alatt pedig első sorban a Szparira gondoltunk, akik a vége felé szépen erősítettek, bár az eredmények a debreceni győzelmüket leszámítva eddig elég lehangolóak. De Szabó István képes lehet összekapni a csapatot, és kiharcolni a bennmaradást.
12. Kazincbarcika (12.0, 12., 0, )
Eddig csak a tisztes helytállások és a szimpatikus vesztes szerepe jut nekik, ahogy arra számítani lehetett. Diósgyőrben közel voltak a történelmi első NB I-es sikerhez, de ez még várat magára. Nagy nyomást szerintem nem kell hogy érezzenek, az esélyek amúgy sem mellettük szólnak.