Nem sikerült előnyt szerezni a Magyar Kupa elődöntőjének odavágóján, a szerdán, Debrecenben lejátszott DVSC – FTC mérkőzés 0-0-ra végződött. Lássuk a találkozó videós összefoglalóját LokiBlog hangsávval.
Nem sikerült előnyt szerezni a Magyar Kupa elődöntőjének odavágóján, a szerdán, Debrecenben lejátszott DVSC – FTC mérkőzés 0-0-ra végződött. Lássuk a találkozó videós összefoglalóját LokiBlog hangsávval.
Nehéz bármit is mondani a tegnapi Loki-Honvéd meccsről, ami talán a forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatta azáltal, hogy egy könnyed, közönségszórakoztató Loki-siker helyett egy igencsak nagyarányú, háromgólos…
Ez még nem a szöveges összefoglalónk a tegnapi borzalomról, de már arra sem kell sokat várnotok, még ma érkezik Lucas jóvoltából. Addig is a mazochisták tekintsék…
Képzeljünk el egy mérkőzést, ahol némi túlzással több vendégszurkoló van kint, mint hazai. Adjunk hozzá egy olyan pályát, amely még a sokak által gúnyos kontextusban emlegetett…
A hétvégi, Puskás Akadémia elleni bajnokit ismét élőben közvetítettük rádiós formában, így ezúttal sem marad el az általunk készített videós összefoglaló, mely alatt a saját hangsávunk…
A Puskás Akadémia ellen kellett folytatnunk a jó tavaszi szereplésünket, és erre előzetesen minden esélyünk is megvolt. Az ellenfél bár jó erőkből áll, a kieső helyen…
A Magyar Kupa negyeddöntőjének második mérkőzésén az ősi rivális Nyíregyháza csapatát fogadta a Loki a Nagyerdei Stadionban. Minden adott volt a (végül bekövetkező) pozitív végkifejlethez: az…
A mai napon a DVSC 5-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, ezzel pedig összesítésben 7-1-gyel jutott be a legjobb négy közé. Most pedig…
Már-már szokásunkhoz híven, a televízió által nem közvetített összecsapásról ezúttal is élőben közvetítettünk, így pedig nem maradhat el a saját készítésű összefoglaló sem az Újpest-DVSC bajnokiról.…
Úgy utaztunk szombaton Újpestre, hogy tudtuk, ez lesz az igazi erőmérő a Loki számára. Hiszen mit sem ér az előző két héten elért szép siker, ha…
A Paks elleni bajnoki meccsünket is élőben közvetítettük rádiós formában, így ezúttal is elkészítettük a találkozó összefoglalóját a saját hangsávunkkal, ezt láthatjátok, ha tovább olvassátok a…
Legyőztük a Paksot? Igen. Jól játszottunk? Nem. Rosszul játszottunk? Nem. Emlékezetes meccs volt? Nem. Bosszantó meccs volt? Nem. A három pont a lényeg? Igen is, meg…
A szombaton lejátszott DVSC – Vasas bajnokiról élő rádiós tudósításban számoltunk be, most pedig következzék a találkozó videós összefoglalója, természetesen a mi hangsávunkkal.
A bő kéthónapos pihenő után a legtöbb szurkoló arra volt kíváncsi, hogy folytatódik-e a szenvedős, nyögvenyelős foci, amit ősszel láthattunk, vagy végre ismét látványos, magabiztos játékkal…
Feledhető találkozón, de drámai véghajrában nyerte meg csapatunk a magyar futballtavasz első tétmeccsét, nevezetesen a Nyíregyháza Spartacus – DVSC Magyar Kupa negyeddöntőt. És bár a mutatott…