A Puskás Akadémia ellen kellett folytatnunk a jó tavaszi szereplésünket, és erre előzetesen minden esélyünk is megvolt. Az ellenfél bár jó erőkből áll, a kieső helyen tanyázik, és több alapemberét volt kénytelen nélkülözni. Ezzel szemben mi parádésan kezdtük a 2016-os évet, hiszen a Szpari oda-vissza verése közt két győzelmet, és egy értékes döntetlent számláltunk a bajnokságban. Nem volt okunk tehát a félelemre, és bár a vendégek pár perc erejéig ránk ijesztettek, 0-1-nél is azt lehetett érezni, hogy ezt a meccset meg fogjuk nyerni. És így történt, méghozzá rég nem látott parádés játékkal és csodálatos gólokkal.
Nálunk egy helyen kényszerűségből mindenképp változtatni kellett az egy héttel ezelőtti kezdőn, hiszen Bódi eltiltás miatt nem állt rendelkezésre. Előzetesen arra számítottunk, hogy a Nyíregyháza ellen kezdőként góllal debütáló Djelmics helyettesíti majd, Kondás Elemér azonban a Szpari ellen remekelő Ferenczinek szavazott bizalmat. Volt még azonban egy másik változás is, szintén a hétközi meccsen tette le a névjegyét Takács Tamás, aki első felnőtt mérkőzésén mesterhármast szerzett a Lokiban. Sokan találgattuk, hogy vajon be meri-e majd rakni Kondás egy ilyen meccs után a kezdőbe, vagy ez is kevés, hogy kiszorítsa a veteránokat elölről. Nos, bemerte, és milyen jól tette! A PAFC-nál mint említettem, még több hiányzó volt, ott eltiltás miatt Pauljevics és Bacelic-Grgic is hiányzott, míg különböző okok miatt Fiola és Kelic sem állt Jarni rendelkezésére (ez bizony így már három alapember a védelemből), plusz a csapat két legjobbjának számító Márkvárt és Pekár is csak a padon kezdtek. Ott volt viszont a kezdőben az a Zsidai, aki a télen Debrecenből igazolt Felcsútra.
Nagyon intenzíven kezdtük a meccset, rögtön kezünkhöz ragadtuk az irányítást, és szó nem volt arról, hogy lötyögős játékkal kivárjuk, míg az ellenfél hibázik egyet, és majd betalálunk valamikor. Nem, most azt a mentalitást láttuk a csapattól, amit már régóta hiányoltunk: az első perctől kezdve földbe akartuk döngölni az ellenfelet. Erre szűk nyolc perc alatt több lehetőségünk akadt, csak valahogy mindig az utolsó passzokba csúszott hiba. Az egyik oldalon Horváth Zsolt, a másikon pedig Korhut Mihály kevergette meg a védőket, de centerezéseiket vagy a védők vágták ki az utolsó pillanatban, vagy túl magas volt a beadás a középen érkezőknek. Benne lógott tehát a levegőben a korai gólunk, éppen ezért volt meglepetés, hogy a Felcsút gyakorlatilag az első lehetőségéből egy szerencsés gólt szerzett. Gyakorlatilag még a félpályát sem lépték át eddig a helyzetig, de történt, hogy a nyolcadik percben Sallai ívelt keresztbe a tizenhatosunk előtt, középről kifejelték a védők a labdát, de éppen a jobb szélen tartózkodó Csurko elé. Az ukrán szélső amolyan Robbenes módon addig tologatta befelé a labdát, míg lövőhelyzetbe nem került, és lőtt is, lapos, gyenge lövése vélhetően nem is okozott volna gondot Radosevicnek, de Mészáros lábán felperdült a labda, méghozzá pont annyira, hogy áthulljon kapusunk feje fölött, és a kapunkban kössön ki. Furcsa ez, de egy pillanatig nem éreztem, hogy bajban lehetnénk, annyira jónak éreztem a csapatot az addig eltelt pár percben, és biztos voltam benne, hogy fordítani fogunk. Ehhez azonban minél hamarabb ki kellett egyenlíteni, mert félő volt, hogy ha túl sokáig hátrányban maradunk, akkor idegessé válnak a játékosok, az pedig sosem jelent jót. Egyébként a találatot Csurko góljaként könyvelték el a jegyzőkönyvben, de én inkább adtam volna öngólnak, ugyanis itt nem az volt a helyzet, mint Böde vitás eseténél pár hete.
Szerencsére egy pillanatra sem zavarta meg a csapatot a bekapott gól, hiszen ott folytattuk, ahol abbahagytuk: a 11. percben előbb Takács eresztett meg egy szép távoli lövést a tizenhatos bal sarkáról, amit Pogacsics csak üggyel-bajjal tudott hárítani, majd a megítélt szöglet után kis híján Brkovics fejelt gólt. Szerb védőnknek már az Újpest ellen is volt két nagy lehetősége sarokrúgásokat követően, most volt erő is a fejesében, és viszonylag jól is helyezte, ám Pogacsics kikapta a sarokból. Nem szabadult fel azonban a vendégek kapuja, ugyanis az újabb szögletet követően Korhut gyűjtötte össze a kipattanót, majd a félpályánál álldogáló Mészároshoz passzolt, aki gyönyörűen ugratta ki a mélységből beinduló Szakályt, csapatkapitányunk üresen vehette le a játékszert a tizenhatoson belül, és önzetlenül a szintén szabadon érkező Takácsnak passzolt, aki higgadtan belsőzte be Pogacsics mellett a labdát az üres kapuba. Ez egy olyan támadás volt, amit még Kondás Elemér is elismerő arckifejezéssel tapsolt meg. Takács Tamás pedig a hétközi kupameccs után bajnokin is góllal debütált a Lokiban, és kis túlzással már ez alatt a 12 perc alatt többet tett le az asztalra, mint mondjuk Kulcsár az eddigi tavaszi meccseken…
Megvolt tehát a gyors egyenlítés, és nem is álltunk le, mentünk tovább a vezető találatért. Nem kellett rá sokat várni, csupán hetet. A 19. percben ezúttal Brkovics ívelt előre hosszan a félpályáról, a játékszert Takács fejelte le Szakálynak, aki a kaputól 25 méterre, kissé balra kisodródva kezelte le a játékszert, majd a maga elé letett labdát irgalmatlan erővel zúdította a hosszú felsőbe. A labda olyan ívet járt be, amit a felvételek nem tudnak olyan jól visszaadni, mint ahogy a lelátóról láthattuk hátulnézetből. Szinte érződött ahogy a labda elhagyta a lábát, hogy ebből iszonyatosan nagy gól lesz, mert bár magas ívben szállt a lövés, a kapu előtt nem sokkal elkezdett lefelé csapódni, és a tehetetlen Pogacsics mellett be is vágódott a hosszú sarokba. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az év gólját láthattuk, Loki szempontból legalábbis egészen biztosan.
Még fel sem fogtuk szinte, hogy mekkora gólt vert Szakály, a hangosbemondó még be sem tudta fejezni a mondókáját, de már jött a harmadik gólunk: Pogacsics rosszul előrevágott labdáját Szakály szerezte meg az ellenfél térfelén, aki azonnal bepasszolta a visszamozgó Holmannak, ő pedig szépen indította a balszélen megiramodó Ferenczit, fiatal szélsőnk pedig ügyesen centerezett a hosszún érkező Horváthnak, akinek csak az üres kapuba kellett lőnie a labdát. Ez is szépen megkomponált akció volt, húsz perc alatt három olyan találatot szerezünk, melyekre egyenként is csettinthetnénk, de így együtt felért egy kisebbfajta orgazmussal… Mielőtt azonban megnyugodhattunk volna, jött az újabb gól, amit ezúttal a Felcsút szerzett. A védelmünk meglehetősen instabil volt, könnyedén hozták át a középpályánkon a labdát, a szélső védők rendre messze helyezkedtek a felcsúti gyors szélső támadóktól, így könnyedén adogathatták ki a védelmünket. Így történt ez a 24. percben, amikor Sallai indította szép mélységi passzal a szélről bemozgó Mészárost, akiről a mi Mészárosunk lemaradt, és a keresztező Brkovics is későn ért rá, így a lövésbe éppen csak bele tudott érni (ha beleért), amíg így bepattogott a kapunkba a tehetetlen Radosevic mellett. Potyogtak a gólok, és ha valaki emlékszik a hat évvel ezelőtti Zalaegerszeg elleni bajnokira, ott láthattunk hasonlóan őrült első félidőt.
Ezzel újfent csak egy gólos lett az előnyünk, és mivel elég ingatag volt a védelmünk, így a folytatásban végig benne lógott a levegőben, hogy egy kósza helyzetből ismét betalálnak a vendégek. Volt is erre lehetőségük, a széleken rendre a védelmünk mögé tudtak kerülni, és mindig csak egy hajszálon múlott, hogy a beadás hosszú volt, vagy épphogy lemaradt róla a középen érkező játékos. Az első félidőben még Ferenczinek lett volna lehetősége növelni az előnyünket, a 37. percben ugyanis szépen ugrott ki a balszélen Holman remek indításával, és bár beforgatta védőjét, eddigre már túlságosan kisodródott, így éles szögből leadott lövését könnyedén védte Pogacsics. 3-2-es vezetéssel vonulhattunk szünetre, ami pozitívumnak számított azok után, hogy a PAFC szerzett vezetést, és jól is játszottunk, mégsem nyugodhattunk meg a védelmünk gyengesége miatt, így mindenképp kellett volna egy gólt szereznünk a második játékrész elején, hogy megnyugodhassunk.
Ennek fényében és tudatában jöttünk ki a második játékrészre, és ugyanolyan nagy erőbedobással kezdtük ezt a félidőt is, mint az elsőt. Egy alkalommal Takács elől tudtak nagy nehezen tisztázni a vendég védők, de az 54. percben jött a negyedik gólunk, amely gyakorlatilag a harmadik találat tükörképe volt. Ezúttal is Holman ugratta ki a balszélen Ferenczit, aki bevezette a labdát a büntetőterületen belülre, majd a hosszún üresen érkező Horváth elé centerezett laposan, aki ezúttal sem hibázott az üres kapura. Ezzel megnyugtatóvá vált az előnyünk, és innentől a csapat is visszább vett. Ebben a tudatosság mellett a fáradtság is közrejátszott, sajnos nem telt még el úgy mérkőzés a tavasszal, hogy a 65. perc tájékára ne fáradt volna el a csapat nagy része. Igaz ez mind Holmanra, mind Szakályra, mind pedig Horváthra. És mivel ők a játékunk fazonszabászai, így innentől egyre több hiba csúszik a játékukba, ezáltal mi is pontatlanabbakká válunk. Kondás Elemér a védelem stabilizálása érdekében beküldte a harmadik gólunk után Lázárt az ezúttal sem kimagaslót nyújtó Varga helyett, így annyiban módosult a hadrendünk, hogy Jovanovics lépett fel a középpályára szűrőnek. Sajnos ez a változtatás nem érte el a kívánt hatást, a középpályás védekezésünk továbbra sem volt megfelelő, a védelmünk pedig ugyanolyan szellős maradt. Ráadásul Robert Jarni becserélte két nagyágyúját, Márkvártot és Pekárt, így egy utolsó rohamot próbált indítani a pontszerzés érdekében. A 61. percben még lett volna lehetőségünk az előnyünk növelésére, ekkor egy ellenféltől ajándékba kapott labdával Takács indult a kapura kettő-a-kettőben Holmannal, jó ütemben ugratta ki fiatal középpályásunkat, aki kissé kisodródva ugyan, de el tudta vinni a labdát a kivetődő Pogacsics mellett, azonban túlságosan éles lett a szög, így csak a kapufa tövét tudta eltalálni, dacára az üres kapunak.
Nem sokkal később jött az újabb csere, az elfáradó Ferenczit Djelmics váltotta. A hátralévő időben már lassítottuk a játékot, nekünk tökéletesen megfelelő volt az eredmény, a vendégek pedig próbálkoztak, de nem tudtak helyzetbe kerülni. Mindazon által a veszély így is benne volt a játékukban. Az utolsó cserénk kissé érthetetlen volt, Takácsot a múlt héten Újpesten borzalmasan játszó Kulcsár váltotta. Számomra ez azért volt érthetetlen, mert a sérülés miatt napokat kihagyó Holmanon látszott leginkább a fáradtság a pályán, ez főleg abban nyilvánult meg, hogy egyre több rossz megoldást láthattunk tőle, és talán okosabb döntés lett volna őt pihentetni. Hogy nem így cselekedtünk, arra rá is fáztunk, ugyanis a 82. percben sérülés miatt el kellett hagynia a pályát, és mivel nem maradt több cserénk, így az utolsó öt percre emberhátrányban maradtunk. Erre rá is fázhattunk volna, ugyanis a 86. perc környékén Mészáros távoli lövése a kapufánkon csattant, és ha ez bement volna, akkor meleg öt perc várt volna ránk. A pontot az I-re mégis Djelmics tehette volna fel a 90. percben, ekkora egy előrevágott labdát az egyik vendég védő fejelt el Kulcsár szorításában, a lepattanót bosnyák szélsőnk szedte össze a jobbszélen, és addig vezetgette keresztbe a kapu előtt, míg lövőhelyzetbe nem került, azonban lapos, bal lábas próbálkozását nem más, mint Kulcsár blokkolta le… Nem állítom, hogy biztosan gól lett volna, de hogy Pogacsicsnek közbe kellett volna avatkoznia, az száz százalék, így viszont a saját csapattársa akadályozta meg Djelmicset a gólszerzésben.
Nem történt már ezt követően említésre méltó esemény, így maradt 4-2 a végeredmény. Amellett, hogy kötelező három pontot könyvelhettünk el, ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy rég láthattuk ilyen jól játszani a csapatot, legalábbis ami a támadójátékot illeti. Mind a négy gólunk szép volt a maga nemében, és még legalább ugyanennyi hatalmas lehetőséget hagytunk ki, de ennyi rúgott gól mellett még ez is belefér. Sajnos a védekezésünk viszont nem volt az igazi, emiatt hiába voltunk jók elöl, az utolsó percekig izgulnunk kellett, hogy nehogy beszedjünk még egy találatot, amitől vérszemet kaphatott volna a Puskás Akadémia. Most az legyen a cél, hogy ezt a játékot átmentsük a következő időszakra, mert nagyon nehéz sorozat áll előttünk, jönnek sorban a meccsek kedd-szombat ritmusban, és lassacskán elérkeznek a számunkra nehéz meccsek, az igazi rangadók, többek közt a Fradi és a Vidi ellen, nem beszélve a Ferencváros elleni kupapárharcról, mely szintén rettentő nehéz lesz. Annyit viszont hozzátennék, ha ellenük is úgy játszunk, mint tegnap, és a védelmünk legalább annyira stabil lesz, mint az ezt megelőző meccseken, akkor nem féltem magunkat attól a párharctól sem.
Játékos osztályzatok
Bozidar Radosevic – 0
Nem volt ma védeni valója, a gólokról nem tehetett, az egyiknél a megpattanó labda becsapta őt, a másiknál pedig kiszolgáltatott helyzetben volt, ráadásul ott is megpattant a labda a védő lábán. A Felcsút többi helyzete vagy nem talált kaput, vagy a kapufa segített minket.
Aleksandar Jovanovic – 5
Ez a meccs kevésbé szólt a jó védekezésünkről, így védőink teljesítményét sem lehet most jónak értékelni. Jovanovics ismét kettős szerepet töltött be a meccsen, hiszen a második félidő elején előre húzódott a középpályára, de összességében nem nyújtott maradandót egyik poszton sem ezúttal.
Dusan Brkovics – 5
Ő is ludas volt ma abban, hogy sokszor lyukas volt a védelmünk, ráadásul a második felcsúti gólnál is ő maradt le a támadóról, és az ő lábáról pattant be a labda. Mostanában sokat bizonytalankodik, nem ezt szoktuk meg tőle.
Mészáros Norbert – 5
Az első gólnál az ő lábáról perdült be a labda, de erről kevésbé tehetett, mint arról például, amikor egy indításnál nem találta a labdát, és simán lefordultak róla. Viszont az első gólunk előtt zseniális passzt tálalt Szakály elé, de ezt bőven ellensúlyozzák a hátul tapasztalt bizonytalanságai.
Korhut Mihály – 5
Sajnos az ő jó támadásban mutatott mozzanatait is ellensúlyozza, hogy védekezés során többször is vakon volt, nem fogta szorosan az ellenfelét, az első gólt is az ő oldaláról kaptuk, és több veszélyes helyzetet alakítottak még ki az ő oldalán felfutva.
Horváth Zsolt – 8
Két gól és más semmi. De mint mondtam már a Vasas meccs utáni összefoglalómban, ha minden meccsen csak annyit csinál, akkor nem leszünk elégedetlenek. Ma kétszer érkezett jól a centerezésre, így ő lett a meccs egyik hőse.
Varga József – 5
Még mindig nem az igazi… Nem tudni mi van vele, de nem tudja a tavaly mutatott formáját hozni a középpályán. Rendszeresen lemarad az emberéről, a középpályás védekezésünk emiatt gyenge, könnyedén hozzák át a mi térfelünkre a labdát az ellenfelek, és ez nem csak ma volt így.
Szakály Péter – 8 – A mérkőzés legjobbja 
Elképesztő volt a tegnapi teljesítménye, ez már a régóta hiányolt Szakály idézte… Az első gólnál nagyon szépen indult a hosszú indításra, és önzetlenül tálalt Takács elé, a gólja pedig megkockáztatom, hogy az év gólja volt. Ennyit tesz, ha egy játékos önbizalommal játszik, és ez hiányzott belőle az elmúlt években. Így tovább!
Ferenczi János – 7
Ugyanazt tudom elmondani róla, mint Szakályról: rég nem látott formában focizik már meccsek óta, ott folytatta, ahol kedden abbahagyta. Ma is kiosztott két szép gólpasszt, és egy alkalommal helyzetbe is került, ott viszont elkapkodta a lehetőséget. Ha állandósítani tudná ezt a játékát, akkor simán lehet belőle kezdő szintű játékos.
Holman Dávid – 6
Ma sokkal visszafogottabban játszott a korábbiaknál, bár az első félidőben voltak zseniális passzai, de sajnos akadtak rossz megoldások is. A második játékrészben kapufáig jutott, nagyon kisodródott már annál a szituációnál. Látványosan elfáradt a 65. perc környékére, és érthetetlen volt, hogy miért nem őt cserélte le Kondás pihentetés céljából, erre most rá is faragtunk, mert sajnos megsérült.
Takács Tamás – 7
Hármat vert kedden, és ma is góllal debütált bajnokin, találata mellett pedig még volt két lehetősége, az egyiknél szép távoli lövést eresztett meg. Már most többet csinált, mint Kulcsár az eddigi tavaszi meccseken, az eddig látottak alapján nem volt rossz húzás a leigazolása.
∼•∼
Lázár Pál – 5
Beállásával nem sokat javult a védekezésünk, nem tudta a bizonytalan védősort felrázni, ugyanúgy lemaradozott az embereiről, és előre felé sem tudott maradandót nyújtani
Ognjen Djelmic – 0
Megint olyan periódusában állt be a meccsnek, amikor már nem tudott érdemileg kiemelkedni a csapatból. Ennek ellenére gólt szerezhetett volna a végén, ha Kulcsár nem kontárkodik bele a lövésébe…
Kulcsár Tamás – 0
Ezúttal is csak többen voltunk vele a pályán. Érthetetlen, hogy miért erőlteti még őt most is a stáb, most sem volt értékelhető momentuma, ráadásul még Djelmics jónak tűnő lövését is blokkolta.
∼•∼
Kondás Elemér
Be merte rakni Takács Tamást a kezdőbe, ez bevált, mint ahogy Ferenczi kezdetése is, abszolút nem látszott Bódi hiánya. Kulcsárt viszont kár volt becserélnie, mint ahogy szintén hiba volt Holmant fáradtan a pályán hagyni, amivel a sérülését kockáztatta, sajnos meg is történt a baj.
A mérkőzés összefoglalója
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Ilyen meccset kívánok magunknak minden hétre. Sok gól, rengeteg helyzet, végletekig kiélezett és izgalmas meccs. Nyilván kellettek ehhez a gyengén muzsikáló védelmek, de ez engem most hidegen hagy, régen szórakoztam ilyen jól Loki meccsen. Csapatunk teljesítménye is majdhogynem hibátlan volt, kár, hogy a védelmünk gyengén teljesített ezúttal, mert a támadójátékunk brutálisan jó volt most. A játékvezető ténykedése ezúttal is bőven hagy maga után kívánni valót, rengeteg elnézett fault, rosszul megítélt bedobások és szögletek, egyszóval messze volt a hibátlantól.
(A borítókép forrása: civishir.hu)
