Rovat: Összefoglaló

Összefoglaló
Legalább nyertünk
0

Két hét szünetet követően folytatódtak a bajnoki küzdelmek, a szurkolók kiábrándultságát azonban hűen jelképezi, hogy alig 2200 néző volt kíváncsi az MTK elleni hazai bajnokira, azaz…

Összefoglaló
Erre nincsenek szavak
0

Értetlenül ácsorogtam a 2015. augusztus 9-én lejátszott DVSC – Haladás mérkőzés lefújását követő percekben a hazai arénában, pirosló székem mellett. Úgy éreztem, minden adott volt arra,…

Összefoglaló
A rutin diadala
1

Az Európa Liga 3. selejtezőkörének visszavágóját nem túl jó előjelekkel vártuk, hiszen Szakály és Brkovic is hiányzott abból a csapatból, mely 2-3-ról reménykedett abban, képes lesz…

Összefoglaló
Kihoztuk belőle a maximumot
1

A Rosenborg ellen bár kikaptunk, a visszavágón van egy minimális reményünk, így ha nem is feltartott kezekkel, de felforgatott kezdővel utaztunk Kispestre, ahol az eddig százszázalékos…

Összefoglaló
Mennyből a pokolba
1

Egy félidő parádé, érett, taktikus foci, szemkápráztató gól, és több ígéretes akció, egy botlást leszámítva stabil védelem – ez jellemezte az első félidőt. Majd jött a…

Összefoglaló
Egy dobásunk lesz…
0

Kezdenek komolyra fordulni a dolgok az Európa Ligában. Mivel nekünk 4 kört kell megvívnunk az EL-főtáblára kerülésért, mondhatnánk azt, hogy féltávnál vagyunk, mindazonáltal mind tudjuk, hogy…

Összefoglaló
LokiBlog összefoglaló: DVSC – PAFC
0

A múlt heti békéscsabai közvetítésünk után ezúttal a második fordulóban esedékes DVSC – Puskás Akadémia mérkőzésről közvetítettünk rádiós formában. A találkozót ezúttal sem közvetítette televízió, és…

Összefoglaló
Nem ezt vártuk…
1

Az eddigi eredményeink, a csütörtöki gólfesztivál, az ellenfél előző heti impotens játéka után bizony nem ezt vártuk volna a Felcsút ellen… Igazi népünnepélyre, és ha gólesőre…

1 30 31 32 33 34 45