Az NB I 22. fordulójának utolsó mérkőzésére készültünk vasárnap délután a Nagyerdei Stadionban. Ellenfelünk, az MTK hozzánk hasonlóan az életéért és a bennmaradásért küzdött, de a…
Rovat: Összefoglaló
A múlt heti fájó vereség megint visszarángatott minket a realitás talajára, így a felcsúti vendégszereplésünk előtt legfeljebb abban reménykedhettünk, hogy az esélyesség terhe nélkül mintha jobban…
A Gyirmót elleni haza mérkőzés óta most először éreztem azt, hogy komoly győzelmi esélyekkel várunk egy összecsapást. A Loki a Vidi elleni győzelemmel visszaadta a hitünket,…
„Kedvenc” ellenfelünk, a Videoton otthonában vendégeskedtünk a 19. fordulóban. A fehérvári csapat elleni örökmérlegünk kiegyenlített, ám az utóbbi szűk évtizedben ritkán látható negatív szériát futottunk ellenük.…
De annak nagyon. Meg annak is, hogy lehet hogy találtunk egy jó kapust. A Kisvárda ellen kezdtük meg a tavaszi menetelést, és nem túl biztató előjelekkel…
A 17. fordulót pozitív előjelekkel vártuk, hiszen legutóbb bravúrgyőzelmet arattunk a Ferencváros ellen, a többi találkozó miatt biztossá vált, hogy a kiesési zóna felett telelünk és…
Valószínűleg nem mostanság, de még csak nem is ebben az évezredben rendeztek utoljára olyan DVSC – Ferencváros bajnoki meccset, amit ennyire esélytelenül vártunk. Ahogy Enderson is…
A Loki úgy utazott Zalaegerszegre, hogy egy esetleges vereséggel hetekre a tabella alsó négyeséhez csatlakozik, egy győzelemmel azonban ellépnénk tőlük, és megelőznénk a hazaiakat. Az, hogy…
Talán mostmár a legtöbb szurkoló számára kezd világossá válni, hogy eddig sem edzőkérdés volt Debrecenben. Legalábbis aki abban bízott, hogy egy tapasztalt vezetőedző kinevezésével majd egy…
Két hét szünet és egy új edző, Carrillo kinevezése után vágtunk neki az újpesti túrának, ami megint egy igazi „hatpontos” kiesési rangadó volt. A tökutolsó Újpest…
Mint mindig, amikor közeleg a következő mérkőzésünk, most is azon gondolkoztam stadionunk felé tartva, milyen eredménnyel lennék elégedett a Honvéd ellen és mi lehet a reális…
Az előjelek nem voltak biztatók az MTK elleni fontos idegenbeli meccset megelőzően, hiszen egy kínos kupakiesés, egy edzőváltás és további kulcsjátékosok kidőlése nehezítette a dolgunkat. Ilyenkor…
A klubnál óriási válság van, 10 meccs alatt 9 pontot szereztünk, a biztos bennmaradáshoz pedig a maradék 23 meccsből legalább 11-et, gyakorlatilag minden másodikat nyernünk kellene.…
A PAFC ellen az elmúlt években túl sok sikerélményünk nem akadt, és most sem mi voltunk a mérkőzés esélyesei. Ennek ellenére nagyon kellett volna a győzelem,…
Bár idegenbe utaztunk Mezőkövesdre, de tudhattuk, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet. A frissen kinevezett Supka Attila és csapata igyekezett ellenünk bizonyítani, hogy az eddig…