Abban a pillanatban, hogy köztudott lett a Magyar Kupa sorsolása, számomra nem volt kérdés, hogy valamilyen úton-módon eljutok Egerbe szurkolni a Lokinak. Ezzel egyébként kipipáltam még egy közeli stadiont a képzeletbeli listámon, ahol jártam. Mivel a DVSC valamilyen okból az elmúlt időszakban igyekszik „elrejteni” a csapatot (értsd: ha nem muszáj, nem közvetítik a nem bajnoki mérkőzéseket), így ezt a kupameccset is csak az a pár száz szerencsés szurkoló láthatta, aki elkísérte a csapatot Egerbe. Én is ezen szerencsések közé tartoztam, így ez most egy helyszíni beszámolóval egybekötött összefoglaló lesz.
Zökkenőmentesen megérkeztünk a helyszínre, ami Eger egyik legszebb látványosságának, az Érsekkertnek a közvetlen szomszédságában van. A parkban sétálva igen sok Loki szimpatizánsba lehetett belebotlani az időstől egészen a legfiatalabbikig és felcsendült egy két közismert rigmus is ami megtörte az addigi monotonitást. A Szentmarjay Tibor Stadion kívülről nézve elég impozánsnak hat, de amint beléptünk, már más lett a véleményünk, hiszen a retró a legjobb jelző, az ott tapasztaltakra és azzal úgy gondolom, hogy nem bántottam meg senkit sem. Kezdve az alkalmi módon korrigált vendég jeggyel és néhol balesetveszélyes vendég lelátó lépcsőivel, de ez pálya egy polccal még így is fentebb van a mennyei megyei szinttől.
Kezdőcsapatunkban, ahogy sejteni lehetett volt több változtatás is, a beharangozóban hellyel-közzel telibe találtuk vezetőedzőnk elképzelését: Milosevic – Baranyai, Lagator, Romanchuk, Ferenczi – Varga J., Ojediran, – Bévárdi, Domingues, Bódi – Majdevac összetételben futott ki a gyepre csapatunk. A meccs másnapján is azt mondom, hogy nagyon álmosan kezdtünk, aminek az okát majd az illetékesek kiderítik, de egy biztos, a vendég szurkolókon semmi sem múlott ezúttal sem, hiszen elég korrekt létszámban jelentek meg a szurkolók. A 10. percben egy elkerülhető szögletrúgás után Balázst nagyon egyedül hagyták, aki gólt fejelt, hidegzuhany volt ez a javából! Ez egy új helyzetet eredményezett, amelyet mi nem szoktunk szeretni, hiszen az ellenfél beton fallal igyekezett védeni a saját kapuját, így ezek után jöttek a bosszantó technikai hibák, ami után számos támadásunk sikeressége múlott egy utolsó pontos passzon.
Az első félidőben számomra Ojediran játéka nagyon tetszett, aki nagyon sok labdát szerzett a középpályán és jól is osztogatott. Érezhetően nagyon igyekezett bizonyítani Blagojevic mesternek, így valószínűleg ennek volt betudható a hajrában beszedett sárga lapja is. Emellett jó volt újra látni Ferenczit is, aki a 36. percben Domingues egyenlítő fejesgólját megelőző beívelt passzával elévülhetetlen érdemeket szerzett a továbbjutásunkban. Aki sajnos eltűnt a mezőnyben az az új igazolásunk, Majdevac. Értékelhető passzok híján csak küzdött a védőkkel és az elemekkel. Remélhetőleg hamarosan össze fog szokni a társakkal, mert egyébként nem tűnt ügyetlennek. Számomra azonban érthetetlen volt az, hogy kapura lövés ellen továbbra is be vagyunk oltva, hiszen az is lehet(ne) egyfajta fegyver az ilyen szorult helyzetekben, így ehelyett mindenki csak tovább passzolta a labdát, hárítva a felelősséget. Pedig jó lenne idén is látni még több bombagólt, srácok!
A második játékrészben is folytatódott az állóháború és a széleken való támadások szövögetése különösebb eredmény nélkül. Végül aztán, köszönhetően a cseréknek is (Kiziridis, Szécsi, Loncar, Manrique), a hajrára teljesen beszorítottuk a hősiesen védekező egrieket és Lagator helyzeténél is csak néhány centi hiányzott, hogy eltalálja a labdát, gólt érően. Majd egy szögletet követő figura után is rezgett a léc, de az csak kapufa volt. Végül amikor már lélekben a lelátón felkészült a szurkolók nagy része a hosszabbításra, akkor jött egy szöglet és Romanchuk mintaszerűen csúsztatott az egyébként jól védő Ivancsics Alex kapujába, kicsikarva ezzel a kötelezőként elvárt győzelmet, amelyet egyértelműen a kispadunk hossza miatt tudtunk megszerezni. A ráadásban azonban könnyen összejöhetett volna a hazaiak egyenlítése, de a gyep rossz állapota miatt végül ígéretes helyzetben maximum csak egy madarat veszélyeztetett hazai csatárnak a lövése a levegőben.
Így a hétfői sorsoláson érdekeltek leszünk és kiderül, hogy kivel játszunk majd a következő fordulóban. Akikkel biztosan nem fogunk, az a Videoton és a Mezőkövesd, akik szégyenszemre túl könnyűnek találtattak az ESMTK illetve az Ajka ellen. Nem mondom, hogy gólzáport vártam szombaton, de igencsak meglepett, hogy egy szenvedős 90 percről tudok csak beszámolni az olvasóinknak. A lényeg azonban a győzelemmel járó továbbjutás és remélhetőleg jól szolgálta a szombati keleti rangadóra való felkészülésünket a DVTK ellen ez a siker. Egy biztos, ott jóval több fog kelleni majd ennél a produktumnál.
