Utolsó hazai meccsünket játszottuk november közepén a Paks ellen. A hazai évzárók mindig fontosak, de most különösen az volt, ugyanis még négy idegenbeli bajnoki vár ránk idén, és bár mindegyik meccs nyerhető lesz, idén eddig nem nagyon gyűjtögettük a pontokat Debrecentől távol. Fontos volt tehát jó szájízzel ráfordulni a válogatott szünetre és a bajnoki hajrára.
Az ellenfél viszont az a Paks volt, amely a forduló előtt egyetlen vereséggel rendelkezett (csak a Fradi verte őket, mondjuk ők elég csúnyán, 6-1-re), és ők álltak a legkevesebb kapott góllal. Ráadásul a Vidi legyőzte vasárnap délután a Fradit a Groupamában, így a paksiak már egy döntetlennel az élre állhattak volna. Ráadásul Bognár György csapatát 2022 márciusa óta nem sikerült két egymást követő meccsen lenullázni: ez összesen 53 fordulót jelent és külön érdekes, hogy akkor is nekünk sikerült véghez vinni ezt a bravúrt, amikor David Babunski góljával győztünk 1-0-ra Pakson (előtte 2-0-ra kikaptak Felcsúton).
Ami a mostani meccset illeti, a két csapat kezdőit illetően inkább a vendégeknél volt meglepetés. Nálunk a várakozásoknak megfelelően visszatért Dreskovic a kezdőbe, de a beharangozónkban felvázolthoz képest nem Lagatort váltotta ki (aki így nem lépett fel a középpályára), hanem Romanchuk helyén kezdett. A középpályán pedig a megsérülő Ojediran helyén Manrique kezdett ezúttal. A többi poszton megegyeztünk a múlt heti csapattal, viszont örömteli volt, hogy a kispadon egyre többen foglaltak helyet a korábban sérültek közül. Szóval a meglepcsi a Paksnál az volt, hogy elöl nem a korábbi NB I-es gólkirály Hahn, a tavalyi NB II-es gólkirály Beke, vagy a minket jól ismerő Könyves kezdett, és nem is a sérüléssel bajlódó Böde, hanem két 18 éves fiatal, Pesti Zoltán és Horváth Kevin – nekik egyaránt ez volt az első meccsük kezdőként az élvonalban.
A Bognár-féle taktikát ismerjük már régóta, még ha idén picit finomhangolt is rajta (ennek tudható be a lényegesen kevesebb kapott gól). A mérkőzések első harmadában általában magasan és intenzíven letámadnak, így ha sikerül az első fél órát kapott gól nélkül megúszni, akkor lényegesen jobb eséllyel szereznek ellenük pontot az ellenfelek. Tegnap is ezt láthattuk: az első negyed órában szinte a térfelet sem léptük át, annyira beszorítottak minket. Nem tudom, hogy ez tudatos elem volt-e (szerintem amúgy nem), de azért sokszor kerültünk meredek szituba eladott labdák után, és nem egyszer magunkat szivattuk meg a rossz megoldásokkal. Igazából kész csoda volt, hogy a félidő első felében még 0-0 állt az eredményjelzőn, még ha igazán nagy paksi helyzetek és Megyeri védések nem is kellettek ehhez, de azért jópár necces szitut megúsztunk.
Viszont a 30. perc környékétől, ahogy az várható volt, alábbhagyott a nagy presszing, és fokozatosan egyenlítődött ki a labdabirtoklás, egyre többet töltöttünk az ellenfél térfelén és végre helyzetekig is eljutottunk. Nem nagyon erőltettük egyébként a labdakihozatalokat, ami adódhatott egyrészt a meccs eleji bizonytalankodásokból is, de Megyeri például elég gyakran rúgta fel a labdákat. A probléma csak azzal volt, hogy nem igazán tudtunk mit kezdeni ezekkel: a szélsőink fizikálisan gyengék voltak a fellőtt labdák megjátszására, Dzsudzsák szintén nem a fejjátékáról híres, míg Bárányra nagyon figyeltek a paksi védők, kiváltképp Kinyik, aki egyébként is jól ismerheti őt. A vezető találatunk megszerzésében fontos tényező volt, hogy Silyét épp ápolták, így emberhátrányban védekezett a vendégcsapat.
A gól előtti pillanatok. Első kép: az alapvetően három belső védővel játszó Paks emberhátrányban átáll négy védőre, itt még nincs gond. Második kép: Ferenczi fellép a félterületbe, Lenzsérnek ki kell rá váltania. Az üres területre már fut be Bárány Bódi beadásának pillanatában. Harmadik kép: a kulcspillanat, a beívelt labdát Loncar le tudja készíteni fejjel az üresen érkező Báránynak, akit Lenzsér üresen hagyott. Negyedik kép: Szappanos nagyot véd a fejesnél, de az elcsúszó paksi védelemnek hála Vajda is üresen jön a hosszún a kipattanóra.
Innentől igazából az volt a kérdés, hogy rá tudjuk-e lőni a másodikat, vagy „visszaengedjük” a vendégcsapatot a meccsbe. A második félidőre szerintem sokat javult a játékunk, meg persze a paksiak is fáradtak. Szerintem inkább volt benne a meccsben egyébként a 2-0, mint az 1-1, hiába sírdogált Bognár Gyuri a meccs után, hogy szerinte ikszes meccs volt. Tény, hogy megúsztunk pár necces szitut a második játékrészben (nem kevesebb, mint hat (!!!) alkalommal VAR-oztak lehetséges büntetőt ellenünk), de itt is legtöbbször mi nehezítettük meg a dolgunkat. Viszont a kinyíló paksi védelmet számtalanszor kontráztuk meg a hajrában, és csak Dzsudzsákon múlt jószerével, hogy nem tudtuk lezárni a találkozót. Egy kihagyott ajtó-ablak ziccer és egy kihagyott büntető (illetve annak a kipattanója is gyakorlatilag egy üres kapus ziccer volt) fűződött tegnap a nevéhez, nem ez volt élete meccse. Így aztán a nyolcperces hosszabbítást végig kellett izgulnunk, a végén még a vendégek kapusa is fent ólálkodott a pontrúgásoknál a kapunk előtt. De Megyerinek írd és mond, talán kétszer kellett védenie, igaz abból az egyik tényleg hatalmas volt. Szappanost ellenben tegnap naggyá tettük, hiába védett sokszor óriásiakat.
A győzelmünk tehát szerintem megérdemelt, a mikéntjével pedig most nem kívánok foglalkozni. Itt most a három pont megszerzése volt a lényeg, és nem igazán értem a fanyalgókat. Akárhogy is nézzük, a mérkőzés kezdetének pillanatában a listavezetőt fogadtuk, akik a legkevesebb vereséggel és legkevesebb kapott góllal álltak a mezőnyben. Sikerült lehoznunk kapott gól nélkül a meccset, és győzni tudtunk. Fontos volt, mert iszonyúan összerántódott a tabella, és egy vereséggel a 9. helyen ragadtunk volna. Így viszont ott vagyunk az élbolyban, három pontra a dobogótól (és csak ötre a Paks-Fradi kettőstől), de egészen elképesztő, hogy a 4-9. helyezett csapatok két ponton belül helyezkednek. Ezért nem érdemes fordulóról fordulóra felülni az érzelmi hullámvasótra, mert a Várda-Kövesd-ZTE hármast leszámítva a teljes mezőny egyben van, és 1-2 fordulón belül rengeteget lehet előre és hátra is lépni. Kiesni nem fogunk, ezt szinte biztosra veszem, azon kívül viszont tényleg bárhol végezhetünk ebben a random bajnokságban.
A meccs legjobbja címre én leginkább a sérülésből visszatérő Dreskovicsot jelölném, aki tanárian játszott, de Megyerinek is voltak nagy védései, illetve Bárány is hozta a szokásos brusztolós játékát. Szavazzatok!
Jön tehát ismét egy válogatott szünet, majd a már emlegetett négymeccses idegenbeli etap. Csupa verhető ellenféllel: a kiesés elől menekülő ZTE-Várda kettős, majd két közvetlen rivális, az MTK és a KTE. Csalódott lennék, ha nem szereznénk legalább 7-8 pontot ezeken a meccseken.
