Érdekes mérkőzéseket rendeztek, de talán még érdekesebbek eredmények születtek a hétközi fordulóban. Volt itt derbi, drámai mezőkövesdi fordítás és egy keleti rangadó. Ezekről lesz szó a…
Érdekes mérkőzéseket rendeztek, de talán még érdekesebbek eredmények születtek a hétközi fordulóban. Volt itt derbi, drámai mezőkövesdi fordítás és egy keleti rangadó. Ezekről lesz szó a…
A Diósgyőr a kedvenc ellenfelünk, pláne hazai pályán, hiszen 2008 óta mindig megvertük őket Debrecenben. Most külön tétje is volt az egymás elleni összecsapásnak, de csak…
A három évvel ezelőtti vesszőfutásunktól még rosszabbak az előjelek most, így tényleg élet-halál harcot vívnak a DVSC játékosai a kiesés ellen és több botlás már nem…
Az elmúlt években az utolsó néhány forduló előtt mindig számolgatunk. Hol azt, hogy milyen eredmények kellenek a bennmaradáshoz (három éve), hol pedig azt, hogy miként szerezhetjük…
Egyértelműen pontszerzési reményekkel utaztunk Székesfehérvárra, hiszen a Ferencváros tegnap bebiztosított bajnoki címével elméletileg motivációját vesztette az ellenfél, miközben nekünk minden mérkőzés élet-halál, és kellenek a pontok,…
Az NB I 30. fordulójában szerda este a Fehérvár otthonába látogatunk. Mindannyian tudjuk, hogy a Loki közel emberemlékezet óta nem nyert bajnokit a fehérváriak ellen. Most…
A 29. fordulóban három mérkőzés is döntetlenre végződött, köztük a miénk is, de ami ennél is érdekesebb, hogy sok gól született a mérkőzéseken. A bajnoki cím…
A Felcsút ellen már nem csak a hozzáállás, hanem a játék is tartalmazott nyomokban biztató elemeket, már tényleg csak az eredményesség hiányzott. Erre lehetne építeni, a…
Kondás Elemér visszatérése az Újpest ellen nem alakult valami fényesen, hiszen kedden tanácstalan játékkal kikaptunk Újpesten. Szombaton kiesőhelyről vártuk a PAFC elleni hazai találkozót, ahol mindenképp…
Kedden az Újpest elleni idénybeli tizenötödik vereségünk után legalább azt konstatálhattuk, hogy a küzdés és harcosság már jelen volt a játékunkban, amit a Vitelki érában csak…
Újraindult a futballélet a vírushelyzet után, három fordulón vagyunk túl azt követően, hogy ismét rendeznek bajnoki mérkőzéseket a több mint két hónapos kényszerpihenőt követően. Lassan a…
Hétközi fordulót rendeztek az NB I-ben, számunkra a kedden rendezett Újpest – Loki meccs volt érdekes, de a többi találkozóról is lesz szó mai adásunkban.
Nehéz bármit is írni egy ilyen mérkőzés után. Mivel a beharangozó cikkemben ígéretet tettem, így tartózkodom a provokatív jellegű megszólalásoktól, de amennyire csak lehet, azért igyekszem…
Óriási bajban van szeretett csapatunk, miután háromból egyszer sem tudtuk megverni a kieső Kaposvárt, és ezen a hétvégén a többi mérkőzés eredménye úgy alakult, hogy immár…
A héten két edzőváltásra is sor került, az Újpest már győzött is az új trénerrel, a Loki pedig éppen ellenük kísérelheti majd meg kedden a zárkózást…