Még augusztus sincs, mégis azon kell izgulni, hogy maradjon talpon magyar csapat a nemzetközi porondon. Ismerünk egy játékost, aki sokat tehetne ennek érdekében, ám épp saját magával van elfoglalva, hiszen csapata továbbra sincs. Szívtelen zsoldos, akit kizárólag a pénz hat meg? Mi tagadás, nem veti meg. Lehet ezért hibáztatni? Aligha. Kismillió ilyet találni, hiányzik ő akkor majd a magyar élvonalból? Mindenképp. Miért is? Mert egy egyéniség távozott. Lapozást követően ennek kibontása következik.
Komoly hiányossága ez napjaink honi pontvadászatának. Alacsony igényű, szürke, unalmas tucatjátékosok kergetik a labdát. Félreértés ne essék, a kis igény nem a bérelvárásokra vonatkozik. Inkább arra, hogy – tisztelet a kivételnek – valójában nem is akarnak kitörni a középszerűségből. Bőven megelégednek azzal, hogy itthon császárok lehetnek. Buli, csajok, autók stb. Meg se kell érte szakadni. Nem hajlandóak kilépni a komfortzónából. Olyan ez, mintha nézhetnénk a David Letterman Show-t is a Fábry helyett, mégse tennénk, mert lusták lennénk felállni a távirányítóért. Utóbbi is szórakoztató (én egyébként szeretem), ettől független nem lehet szintnek tekinteni az előbbihez viszonyítva.
Ettől persze még lehetnének egyéniségek a magyar pályákon. Váczi Zoli vagy Véber-féle érdekes figurák, ám nagyítóval kell keresni. A vagányságot, lezserséget, szókimondást leginkább egy-egy légiós szállítja olykor. Ugyanakkor a felvezetés nem azt szolgálja, hogy ráhúzzuk Coulibaly-t jó példaként. Nagyon nem. Azon viszont már többször morfondíroztam, mi történne, ha Adamo becsvágyával beolthatnánk a fiatal, magyar csatár tehetségeket.
Meggyőződésem, hogy a becsvágy az egyik legerősebb jellemvonása. Eldöntötte, hogy nem egy Peugeot-gyárban fog megrohadni. Ez a hajtóerő töretlen elszántsággal, lelkesedéssel vitte előre. A nehéz pillanatokban dacot kölcsönzött neki, így a hullámvölgyekből megerősödve, érettebb, jobb játékosként keveredett ki. Minden egyes gyatra megmozdulása szemmel láthatóan mélyen bántotta, ám kedvét nem szegte. Ha nem ment a játék, akkor se ment át teknősbékába. Szerettem ezért, pedig mennyit szidtam emiatt. Száműzte a kishitűséget, a megalkuvást.
Annak ellenére, hogy képzetlen és ügyetlen játékosként érkezett Debrecenbe. Nem érezte, miként induljon be az üres területekre. Meggyűlt a baja a labdakezeléssel, csizmaszárral lőtt kapura, cselezés közben rálépett a labdára. Mégis látszott, veszélyes tud lenni a kapura. Olyannyira, hogy kétszeres gólkirályként távozott. Azonban hosszú út vezetett idáig. Eleinte csupán gyorsaságával és erőszakosságával tűnt ki. Eme erényeit azonban remekül tudta kamatoztatni. Okosan alakított ki olyan játékszituációkat, amelyekben az erősségei domináltak, a hiányosságok viszont háttérbe szorultak. Majd egyre jobb érzékkel indult be a védelem mögé. Idővel elkezdtek működni a cselei, végül szinte verhetetlenné vált a párharcokban. Játéka látványos is lett. A riválisok edzői kiemelt figyelmet fordítottak a semlegesítésére. Meccsek kimenetelét megváltoztatni képes játékossá fejlődött. Azért szerettem, mert kritikák, szurkálódások és kacajok közepette vált az NB1 leghatékonyabb támadójává. Útját sokáig nem pálmafák, hanem kézlegyintések övezték.
Rengeteget köszönhet a klubnak is azért, hogy ez a folyamat végbement. Nevetség tárgyából lépett elő piacképes, keresett támadóvá. Erre gondoltam, amikor a podcast során azt említettem, hogy Coulibaly kvázi saját nevelésű játékosnak tekinthető. A pályán profiként viselkedett, soha nem éreztem rajta sértődöttséget, nemtörődömséget. A tüskéket a pályán kívül tudta hagyni. Debreceni pályafutásába becsúszott ugyanis egy rendkívül pocsék félszezon, amikor igazságtalanul sok bántást kapott a szurkolóktól is, illetve a szakmai stáb sem bízott benne igazán. Ám képes volt fordítani, s kivívta a szurkolók szimpátiáját, valamint a szakma elismerését. Olyannyira, hogy az ominózus események után, a tavaszi szezon elején a debreceni publikum kiállt mellette, s egyöntetűen a csapatba követelte.
Nehéz viszont megemészteni egyes, sportemberhez méltatlan, romboló hatású kijelentéseit. Amelyek egy egészen más Coulibaly-t takarnak, s arroganciáról, önzőségről, az alázat hiányáról árulkodnak. Ha érdeke úgy kívánta, gondolkodás nélkül besározta a klubot, s magát a csapat fölé helyezte. Mindez akkor is erősen cinkes, ha a kinyilatkoztatások utáni történések arról tanúskodnak, volt igazság az állításaiban. Visszatetszést keltenek a számára biztosított kiváltságok, a felkészülés önkényes megkezdése, a sztárallűrök. Becsvágya szintén visszaütött már az utolsó időszakban, ahogy érezte a kitűzött cél közelségét. Gyakran egyénieskedett, feleslegesen cipelte a labdát, amíg nem szerzett gólt. Ha már eredményes tudott lenni, akkor meg ajtó-ablak ziccerben is passzolt. Ravaszul teljes önzetlenséget szimulálva. Ebből születtek természetesen roppant emlékezetes találatok. Elég, ha a Győr elleni Kupadöntőre gondolunk. Kevesektől látni itthon ilyen szépségdíjas egyéni alakításokat.
Szóval egy szerethető, ám kétségtelenül huncut és számító formáról beszélünk, akiről mindenkinek van határozott véleménye. Megosztó személyiség. Én úgy vélem, hogy példaképnek alkalmatlan, annak semmiképp sem nevezhető. Ugyanakkor a pali egy üde színfoltja volt a bajnokságnak, a sajátos mozgása, a nyers őszintesége, a hálával keveredő elvágyódása miatt.
Ha egy saját nevelésű játékos teljesíti a küldetését, s szeretne továbblépni, miután letett valamit az asztalra nevelő egyesületében, senki nem veti meg érte. Én Coulibaly-ra sem tudok haragudni, mivel megtette a kötelességét, sőt felül is múlta a hozzá kapcsolódó elvárásainkat. Határozottan állítom, hogy szakmailag kihoztuk belőle a maximumot, pénzügyileg már jóval kevésbé. Mindenesetre Coulibaly nyomott hagyott a debreceni futballtörténelemben.
Neve tulajdonképpen fogalommá vált. Elhangzott például a Csokonai Színház egyik előadásában is, s a nézők vették az adást, értették a poént, tudták őt hová tenni. Nem véletlen esett rá a választás, én jelzésértékűnek gondolom, megtestesít(ett) valamit.
Távozása előtt tett egy-két gesztust, úgyhogy Debrecennek bizonyosan helye van a szívében. Hogy mekkora? Ezt kizárólag ő tudja igazán.
(A képek forrása: nso.hu, haon.hu)
