Viszonylag nyugodt mederben nézhettük végig a Felcsút elleni bajnokit. Nem voltunk feltétlen győzelmi, de még csak pontszerzési kényszerben sem, bár a célkitűzés egyértelmű volt a következő két meccsre: legalább egy pontot szerezni, hogy Székesfehérvárra ne győzelmi kényszerben utazzunk. Erre pedig nem a bajnoki címért versenyben lévő Felcsút otthonában volt esélyünk, sokkal inkább majd jövő héten.
Ennek ellenére bíztunk a bravúrban. Bíztunk abban, hogy nem kaphatunk ki háromszor a Felcsúttól egy idényen belül. Hogy ellenfelünk nem tapadhat a végletekig a Fradira, és úgyis belehibázik. Hogy végre valahára korrekt bíráskodást kapunk egy meccsen tavasszal (nem azt mondom, hogy nekünk fújjanak, csak ne legyen részrehajló!), de mindhiába, ezek közül egy sem valósult meg szombat délután.
A korai bekapott gól nagyon hamar lelohasztotta a lelkesedésünket (iszonyú buta módon összehozott szerencsétlen találat), de a pár percre rá megítélt büntető ismét visszahozott minket. Kár, hogy Domingues a lehető legrosszabbul végezte el, és hagyta ki – ezzel lélektanilag ismét mélyre taszítva minket. Az unalmas mederben, helyzetek nélkül csordogáló első félidő hajrájában aztán Nagy Zsolt duplázta meg a hazaiak előnyét a védelmünk asszisztálása mellett: Vajda vörös szőnyegen kísérte a beadó játékost, Kocsis pedig szépen maradt le a középen üresbe mozgó gólszerzőről. A kétgólos hátrány már soknak tűnt, nem éreztük, hogy innen van visszaút, pláne hogy előbb nem kaptunk meg egy teljesen jogos büntetőt Szűcs felrúgásáért – még ő kapott sárgát műesésért, muhaha -, a hosszabbításban meg Gonda védett hatalmasat, hogy ne mínusz hárommal vonuljunk az öltözőbe.
A félidei kettős csere (Vajda-Ferenczi, Szűcs-Szuhodovszk) nem sokat lendített a játékunkon, egészen a meccs hajrájáig kellet várni, hogy megkezdődjön az őrület. Amikor Hornyák Zsolt már több kulcsemberét is levette a pályáról, arra gondolván, hogy zsebben a meccs, némileg váratlanul szépítettünk egy Dzsudzsák szöglet után: Youga volt eredményes a hosszún érkezve. Ismét nyílt volt a meccs, ennek fényében teljesen ki is támadtunk. Ekkor már a pályán volt Kocsis Dominik és Shedrach Kaye is Dzsudzsák mellett. A 89. percben Kocsis esett el könnyelműen a felcsúti tizenhatos előterében (szerintem nem ért faultot az, ahogy beleszaladt a védő lábába), a kontrából pedig gólt kaptunk, és úgy tűnt, hogy ismét lezárta a meccset a hazai csapat. De nem volt még vége, a 94. percben Kaye egy szép passz után lőtt okosan a rövidre, és még volt hátra 3-4 perc. Meg is volt a sansz az egyenlítésre, Szuhodovszki bombája ha picit szélre megy, akkor nem védte volna Pércsi. Így viszont közvetlenül a lefújás előtt még egy kontrát vezethetett a hazai csapat és be is lőtték a negyediket.
Megint egy peches meccs, megint közel voltunk a pontszerzéshez, megint bírózhatnánk, de fölösleges. Ez a tavaszunk végig ilyen. Akár jók vagyunk, akár rosszak, valahogy elmaradnak az eredmények. Egyébként szerintem most nem is voltunk jók. Kicsit csalódott is voltam a hozzáállás és a mutatott játék miatt. Nyilván nem ezen a meccsen kellett nyernünk, de akkor mit mondjunk a múlt heti MTK elleni, vagy az azt megelőző nyíregyházi meccsre?
Szerintem idén már nem nyerünk meccset. Amivel még mindig meg lehet a bennmaradás, ha cserébe nem is kapunk ki. Így nem maradt más sansz, a Paks ellen legalább egy pontot kell csípni, és Fehérváron nem kikapni. Nem lehetetlen, nem teljesíthetetlen feladat. De ehhez egy sokkal összeszedettebb és motiváltabb Lokira van szükség.
