Akárhogy is nézem, nem logikus, ami a Lokival történik. Kupakiesés, tulajdonoskeresés, edzőváltások, csúszó fizetések, pár hónapja egyetlen meccsre az NB II, besült nyári igazolások, folyamatosan sérült kulcsjátékosok, akadozó utánpótlás. Ha valaki azt mondaná, hogy idén is a kiesés elől menekül az a DVSC, amelynek a játéka még mindig nagyban függ a pár hét múlva már 39-et betöltő Dzsudzsáktól, az teljesen logikusnak tűnne. Ezzel szemben a valóság a ZTE elleni győzelem után: 12 meccs, 22 szerzett pont, ELSŐ HELYEZÉS. Mi történik Debrecenben?
Ahogy az várható volt, a csütörtöki kupakiesés és 120 percnyi játék megsínylette a csapatot. Guerrero sérülése súlyosabb lett, a kispadra sem fért oda a ZTE ellen, ahogy Batik és Dacosta sem. Az eddig minden meccsen (!) kezdő Dzsudzsákot és az eddig csak a Nyíregyháza ellen kimaradó Langot ezúttal pihentette Navarro. A kezdőnk így a szokásosnál felforgatottabbnak tűnt. Varga, Szécsi, Mejías, Hofmann, Vajda a védelemben; Kocsis, Szűcs, Youga, Gordic a középpályán és Szuhodovszki, Bárány elöl. Ezzel a kezdővel mentünk neki a ZTE elleni párharcnak a Nagyerdei Stadionban, nagyjából 4400 néző előtt.
Az első félidő viszont álmainkban sem alakulhatott volna szebben. A négy kulcsjelenet mindegyikéből mi jöttünk ki jobban: előbb egy szabadrúgás után Mejías középre tett labdáját lőtte kapuba Bárány (és a hosszas VARozás ellenére helyesen nem ítélték lesnek a szituációt), aztán a gólszerzőnk mentett a gólvonalról egy ZTE szögletet követően, hogy aztán tíz percre rá a Szűcs-Gordic-Bárány-Szuhodovszki-Kocsis passzsorozat végén sakk-matt helyzetben ismét gólt szereztünk, végül pedig Maxsuell ziccerénél védett hatalmasat Varga. 2-0-val vonulhattunk a szünetre.
A második félidőt már „csak” le kellett menedzselnünk, minél tovább húzni kapott gól és nagyobb hiba nélkül. A már sárgás Hofmannt ezért gyorsan le is kapta a pályáról Navarro, mielőtt még túl sok rossz fát tesz a tűzre. A támadásainkat nem adtuk fel, Gordic és Kocsis mindkét oldalon számos lehetőséget puskázott el Szuhodovszki mesteri passzai után. A változást a 70. perc jelentette. Ekkor szállt be Cibla és Dzsudzsák (Szuhodovszki és Gordic helyére), és ekkortól gondolta úgy a ZTE is, hogy ideje kockáztatni. A kockáztatásnak majdnem meg is lett az eredménye, mert kapufát fejeltek, és számos veszélyes beadással ijesztegettek. Az utolsó tíz percre jött Sissoko és Manzanara (a látványosan elfáradó Szűcs és Bárány helyére). A menedzselés szinte tökéletesre sikerült, számunkra tökéletes volt, hogy már-már unalomba fulladt a félidő, de azért nem úsztuk meg bekapott gól nélkül, a 94. percben Skribek bombázott kapunkba egy szabadrúgást, ezzel kialakítva a 2-1-es végeredményt.
Nyertünk, ami hatalmas szó a kupakudarc után, egy olyan csapattal, aminek két kulcsjátékosa (Dzsudzsák, Lang) is a padon kezdte a mérkőzést, és amelyet megannyi nehézség sújt. A ZTE nem tudta bizonyítani, hogy miért ne lenne abszolút kiesőjelölt csapat, nem különösebben nehezítették meg a dolgunkat – még ha a statisztika csalóka képet is mutat a találkozóról, amit a két korai gólunk miatt végig sikerült kézben tartani. Ebben hatalmas szerepe volt Mejíasnak, akit ilyen jól még nem láttam játszani. Mesteri becsúszások és szerelések, magabiztos játék jellemezte, a gólpasszáról nem is beszélve. Senki mást nem tartok alkalmasabbnak most a meccs legjobbja címre, mint őt. Pedig volt mellette egy Bárány, aki nem csak gólt lőtt, hanem előkészítette a második találatot, hasznos mezőnymunkája mellett pedig góltól mentette meg csapatát. Szuhodovszki mesteri labdákat adott, a Szűcs-Youga páros ezúttal is jól működött, Kocsis pedig a kihagyott helyzetei mellett ezúttal is lőtt gólt. Vargát sem hagyhatom ki, akinek ugyan nem kellett sokszor védenie, de néha elég 1-1 óriási mentés kulcsszituációban, mint most is! Jöhet a szavazás?
Bár azzal kezdtem az összefoglalót, hogy vezetjük a tabellát, annak ellenére sem tulajdonítok most ennek nagy jelentőséget, hogy ilyesmire „mostanában” ritkán volt példa. A 23/24-es szezon elején elmaradt meccsek miatt, azt megelőzően pedig a legutóbbi bajnoki címünkkor, 13/14-ben láthattuk magunkat a csúcson. Mégis óvatosan közelítek ehhez a tényhez. Egyrészt a Fradi még beelőzhet minket, ha megnyeri az elmaradt meccsét, másrészt – és ez a fontosabb – a folyamatos jó eredmények ellenére szerintem nem realitás, hogy ilyen magasságban vagyunk. Bár most jön egy szintén menedzselhető MTK, majd két nyerhető találkozó a Kazincbarcika és a Nyíregyháza ellen, de az NB I-ben annyira apró különbségek döntenek sorsokról, hogy egyik pillanatról a másikra lehet óriásiakat zuhanni is. Én elégedett vagyok jelenleg már azzal is, hogy a pályán nincsenek jelentős problémáink, kiesési gondjaink és nyugodt idényt futunk. Ennek az egésznek viszont igazán akkor lesz jelentősége, értelme; a dobogóról és újabb nemzetközi meccsekről csak akkor merek majd tényleg álmodni is, ha a tulajdonosi viszonyok is rendeződnek, és visszakerülünk a megfelelő vágányra – a pályán kívül is!
Szép volt, fiúk!
Csibu
