Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni. Akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. Sorozatunk alanya pedig nem más, mint a Loki közkedvelt nyolcasa, Madar Csaba.
1974. október 8-án, Püspökladányban látta meg a napvilágot. Ifistaként Sárrétudvaron kezdett focizni, azonban hamar, 14 évesen Debrecenbe került, és a Debreceni Sportiskola játékosaként igyekezett elsajátítani a szakma csínyját-bínyját. 1993-ban aztán a Lokihoz írta alá első profi szerződését. Az alacsony termetű középpályás ekkor olyan játszótársak között fickándozhatott a pályán, mint sorozatunk eddigi tagjai, Sándor Tobe, Dombi Tibi és Szatmári Csaba.
A debreceni csapatban első ízben négy esztendőt töltött el. Előbb Garamvölgyi Lajos, majd Dunai Antal keze alatt is alapembernek számított, teljesítménye alapján pedig meghívót kapott az 1996-os olimpiai csapatba is. A játékokon két csoportmeccsen jutott szóhoz Brazília és Japán ellen, mindkét mérkőzésen gólt szerzett nemzeti válogatottunknak. A nagy válogatottban mindössze három mérkőzésen szerepelhetett Csank János keze alatt, valamennyiszer csereként beállva. A Lokiban végül az itt töltött idő alatt tizenöt találatig jutott, majd elérkezett a váltás ideje.
1997 nyarán a nagy terveket szövögető MTK csábította el az addigra közönségkedvenccé avanzsáló Madart. A budapesti kék-fehéreknél újabb hat évet húzott le, az utolsó szezont leszámítva pedig végig alapember volt, köszönhetően kimagasló játékának a középpálya szélén. Tagja volt két kupagyőztes- (1998, 2000) és két bajnokcsapatnak (1999, 2003). A nemzetközi áttörés azonban neki sem jött össze. Az utolsó bajnoki címet követő nyáron aztán a kevés játéklehetőség miatt nem hosszabbított szerződést, bár Egervári Sándor továbbra is számított volna a középpályásra. Sokáig élt egy kispesti lehetőség, ám végül hallgatott a szívére, s nem mellesleg Szima Gábor ajánlatára, és hazatért Debrecenbe.
Huszonnyolc éves játékos lévén, az esetleges külföldi karrier lehetősége valószínűleg itt párolgott el végleg, mely végül nem is jött össze hősünknek. Pláne úgy, hogy visszatérte után már a Lokiban sem tudta beverekedni magát tartósan a kezdőcsapatba. A meccsek nagy részén ugyan játszhatott, de előbb Szentes Lázárnál, majd Supka Attilánál még inkább a cserepadhoz kellett hozzászoknia. Legfőbb erényének tekinthető sebessége ekkora kissé megkopott, de csereként beszállva az utolsó 30-40 percekre mindig tudott új lendületet hozni a játékunkba. Tagja volt a klub első három bajnoki címét megszerző csapatnak is.
A sorsa végül Miroslav Beránek érkezésével pecsételődött meg, a cseh mester ugyanis egyáltalán nem számított már rá, az esetek többségében már a cserepadra sem fért oda. Helyét, és a stafétát egy bizonyos Dzsudzsák Balázsnak adta át. Az őszt ugyan még végigszenvedte, 2007 januárjában azonban végleg elváltak útjai a nevelőegyesületével. A Loki történetébe végül 187 lejátszott bajnoki mérkőzéssel, és tizenkilenc góllal írta be magát.
2007 elején végül Nyíregyházán kötött ki, majd nyáron ismét tovább állt, és az első osztályú REAC együtteséhez igazolt. Itt fél év alatt újabb tizenhárom NB1-es mérkőzésen jutott szóhoz, melyeken egy gólt jegyzett. 2008 elején bejelentette visszavonulását a profi karriertől. Levezetésként a Hajdúszoboszló, majd pedig a Báránd együttesében focizott, míg végül szögre nem akasztotta stoplisát.
(A képek forrásai: nso.hu, mtkcsalad.hu)
