LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Büszkeségeink #24 – Liviu Goian

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. A huszonnegyedik részben ismét egy román légiósunkról emlékezünk meg, aki szintén közönségkedvenccé, és mondhatjuk, hogy legendává vált, ő pedig nem más, mint Liviu Goian.

Liviu Goian 1965-ben született a romániai Désen. Profi karrierjét 1985-ben kezdte a CSM Suceava gárdájában, majd 1991-ben az FC Bacau gárdájához került. Két évet húzott le ott, mígnem 1993-ban légiósnak állt, de hazájától nem szakadt messzire, hiszen Debrecenbe igazolt. Romániában egyébként többnyire alsóbb osztályú mérkőzéseken szerepelt, de akadt néhány első osztályú bajnoki mérkőzése is. A pedigréje alapján nem volt tehát egy európai klasszis, a DVSC-ben mégis hamar kulcsemberré vált.

1993-ban a DVSC megnyerte az NB II Keleti csoportját, majd meggyőzően produkált az élvonalban is, az első nyolc fordulóban veretlen tudott maradni. A nyitófordulóban a Videoton elleni győztes mérkőzésen Goian ráadásul rögtön gólt is szerzett (külön érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen tért vissza hosszú évek után az Oláh Gábor utcai stadionba a DVSC, és játszott is ott egészen 2014-ig). Hatalmas erősítést jelentett a négy nyelven beszélő, rendkívül intelligens román védő megszerzése, aki rögtön alapembere lett a csapatnak az élvonalban. Mint ahogy szintén kihagyhatatlan volt az 1995-ben bronzérmet szerző csapatból, melyben akkor már bontogatták szárnyaikat a későbbi aranygenerációnk tagjai. Ekként festett a bronzos Lokomotív alapformációja: Horváth Béla – Vadicska Zsolt, Liviu Goian, Sándor Csaba, Pető Zoltán – Madar Csaba, Vjacseszlav Medvid, Sándor Tamás, Arany László – Dombi Tibor, Nicolae Ilea.

Goian egyenlítő találata 1:03-tól látható

Karrierje csúcsa a DVSC-nél mindenképp az 1999-es Magyar Kupa siker volt, a Tatabánya elleni váci döntőt végigjátszotta az akkor már rutinos, 34 éves védő. Így aztán a következő szezon őszén kiléphetett az európai kupaporondra is a csapattal, a német Wolfsburg elleni mindkét találkozót végigjátszotta. Ekkor már karrierje utolsó éveiben járt, az 1999-2000-es szezont még Debrecenben töltötte, az idény végén viszont hazatért Romániába. A DVSC-ben összesen 201 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ezeken hét találatig jutott. Nem csak manapság ritka az, hogy egy légiós ennyi időt lehúzzon egy csapatban, ráadásul szinte végig alapemberként. Nem véletlen tehát, hogy Goianra jószívvel emlékeznek vissza a szurkolók, ezt mutatja az is, hogy 2003-ban a klub történetének legjobb idegenlégiósának választották a fanatikusok.

Akkoriban egyébként a klubhonlapnak nyilatkozva elmondta, hogy nagyon jól érzete magát Debrecenben: “A legcsodálatosabb emlékem mindenképp a ’99-es Magyar Kupa győzelem, de szívesen gondolok vissza az első bajnokimra még ’93 őszén, amikor a Videotont győztük le az én gólommal és a mezőny legjobbjának választottak, nem beszélve a nemzetközi porondon elért sikerekre, gondolok a Wolsburg és a Hansa Rostock elleni meccsekre. Nagyon jól éreztem magam Debrecenben, sok barátot szereztem a DVSC-t pedig örökre a szívembe zártam!”

Az 1993-94-es csapat tagjaként

Egy későbbi, 2014-es interjújában jó szívvel emlékezett meg egykori csapatáról, illetve későbbi életéről is beszámolt: “Abbahagytam a focit, és hazatértem. Odakerültem a Bacauhoz, de előtte az első években nem dolgoztam a futballban. Van két cégem, az egyik építkezéssel foglalkozik, ezért egy ideig nem foglalkoztam a labdarúgással. Bacauban volt egy csapat, amelyik kiesett az élvonalból és a másodosztályban sem szerepelt jól, tovább zuhant. A polgármester ezért idővel új alapokra helyezett klubot akart, felkért klubmenedzsernek. (…) Rendszeresen járok Debrecenbe, telefonon is sokat beszélgetek velük [egykori csapattársaival – a szerk.]. Szoktak találkozók is lenni, amelyeken rengeteget sztorizunk a régi időkről. Kiemelten figyelem a mostani DVSC szereplését is, tiszta szívből örülök a remek eredményeknek. Nagyon jól mennek, jó csapatuk és közösségük van, megérdemelték a bajnoki címeket és a kupagyőzelmeket. Annak a debreceni csapatnak voltam a tagja, amely igazán tekintélyt kezdett szerezni a magyar fociban. Emlékszem rá, hogy Sándor Tomi, Dombi Tibi, Madar Csaba, Vadicska Zsolti, Sándor Csabi, Pető Zoli és a technikai vezetőnk, Horváth Béla alkotta a gerincet. Mindannyian nagyszerű focisták és remek emberek.”

Mindezek alapján kétség sem férhet hozzá, hogy Goiannak helye van a DVSC halhatatlanjai között, akire joggal lehetünk büszkék több mint húsz év távlatából is!