LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Az előrelépés megkérdőjelezhető

Háromhetes szünetet követően játszott ismét tétmeccset a Loki, és a Diósgyőr elleni győzelem után a többség vélhetően azt várta, hogy elindul felfelé a csapat. A hosszú szünetben ráadásul ismét lehetőség volt az erőnlét javítására, valamint a taktikai elemek begyakorlására. Ehhez képest csalódás volt, amit szombat kora este a pályán láttunk a Paks ellenében.

plb

Persze ne áltassuk magunkat, többször is leírtuk már mi is, hogy érdemi változásra a tavaszi szünetig ne számítsunk, addig a túlélésre kell játszani, már olyan értelemben, hogy bármilyen csúnya játékkal is, de minél több pontot gyűjtsünk. Ráadásul Pakson nem nagyon megy nekünk, tavaly is csak egy szerencsés öngóllal vertük meg őket, de annak idején még az aranygenerációs DVSC-nek is meggyűlt a baja az atomvárosban. Ettől függetlenül a jelenlegi Paks egy NB I-es szinten is gyengécske csapatnak számít, akik idén leginkább a kiesés elkerüléséért küzdenek. Nekünk sincsenek momentán nagyra törő céljaink, de ennek a Lokinak már egy ilyen meccset sem lehet kötelező győzelemnek tekinteni – sajnos. Azt azért persze tegyük hozzá, hogy a Paks hazai pályán még veretlen idén, és sem a Fradi, sem a Vidi nem tudott ellenük győzni idegenben.

Ami a kezdőcsapatunkat illeti, az igazi kérdés az volt, hogy az eltiltott Brkovicsot ki pótolja, pontosabban, hogy Szilvási Péter kap-e végre lehetőséget. A kérdésre adott esetleges nemleges válasz gyakorlatilag a fiatal védőnk végleges mellőzöttségét jelentette volna, de örömteli volt, hogy Leonel Pontes neki szavazott bizalmat, így megnézhettük őt végre egy éles meccsen is. A másik kérdés az volt, hogy a két hete igazolt Róbert Vittek kezdőként kap-e lehetőséget, vagy majd csak csereként dobja-e be őt Pontes. Itt az utóbbira került sor, így aztán a már említett kényszerű változtatáson kívül ugyanaz a tizenegy futott ki a pályára, mint amelyik Diósgyőrben győzni tudott három hete. A hazaiaknál több meglepő húzást is tapasztaltunk, a legszembetűnőbb a kapusposzton volt, ugyanis nem Kemenes védett, hanem az utánpótlás válogatott Székely György. Ezt a cserét leszámítva talán még az volt váratlan, hogy elöl Vernes kezdett, nem pedig Hahn, illetve Haraszti személyében egyik legjobb játékosát volt kénytelen nélkülözni Csertői Aurél sérülés miatt.

pdf

Az első félidőt gyors góllal kezdte a Paks, a komplett hátsó alakzatunk hibázott a 13. percben, amikor gyakorlatilag átszaladtak a középpályánkon a hazaiak, a jobb oldalról laposan középre kanyarított labdába Szilvási meglehetősen kajla mozdulattal próbált beleérni, és mivel elvétette, így Bartha elé került a játékszer, aki a védelmünk asszisztálása mellett lőtt kapura, a közel sem védhetetlen lövést pedig Danilovics bevédte. Sosem jó, ha hátrányba kerülünk, de Enderson elemzéséből tudjuk, hogy ez mostanság pláne rossz ómen. A hazaiak innentől játszhatták a kontrázós taktikájukat, míg nekünk fel kellett valamit mutatni a zártan és fegyelmezetten védekező ellenfél ellen. Meg is voltak a lehetőségeink, hiszen számos alkalommal eljutottunk a vendégek kapujáig, de hol valamelyik játékosunk választott könnyelmű megoldást, hol a hazaiak kapusa hárított bravúrral. A félidőre így 1-0-s hátránnyal vonulhattunk, és Pontes el is mondta a mérkőzés után, hogy leteremtette a játékosokat a szünetben a hozzáállásuk miatt, néhányan elfogadhatatlanul hanyag hozzáállást mutattak. Emellett vezetőedzőnk egy cserével is igyekezett felrázni a csapatot, az első játékrészben semmit sem mutató egykori paksi, Könyves Norbert helyére jött az új igazolásunk, Róbert Vittek, akiről tudtuk, hogy nem bír még kilencven percet, és az eredmény tudatában egyáltalán nem volt meglepő, hogy már a szünetben becserélte őt a mester.

Ennek megfelelően a második félidőt nagy elánnal kezdtük, és már az első percben nekirontottunk a Paksnak. Hamar meg is lett az eredménye, hiszen másfél perccel a kezdés után egy nagy kapu előtti kavarodást követően Vittek kotorta be közelről a labdát a hazaiak hálójába. Nem semmi bemutatkozás ez, a szlovák támadó szinte első labdaérintéséből, másfél perccel beállása után talált be. Ezt követően talán túlságosan is megnyugodtunk a korai egyenlítésnek köszönhetően, és már nem kezdeményeztünk annyira, mint előtte percekig. Emellett a hazaiak is egyre többször jutottak el a kapunkig, többször is életveszélyes kontrákat vezettek. Sem a középpályánk, sem pedig a védelmünk nem állt a helyzet magaslatán, így több alkalommal is csak a szerencsének, vagy Danilovics bravúros védésének köszönhettük, hogy nem kerültünk ismét hátrányba. Pontes később behozta Castilliont és Mészáros Karolt is, közben pedig rendszeresen átszervezte a csapatot. Volt olyan pillanata a meccsnek, amikor Castillion játszott jobbszélsőt, majd miután már elkezdtek fáradni a kulcsemberek, akkor Szakály húzódott be középre, és a Holman helyett beálló Mészáros Karol volt a bal szélen. A végén már két csatárral rohamoztunk, de ez is kevés volt, helyzetbe nem tudtunk kerülni, és úgy tűnt, hogy a hazaiak sem akarnak már nagyon kockáztatni, mindkét csapat beletörődött a döntetlenbe – és nem azért, mert az egy ponttal sokra mennének, sokkal inkább azért, mert mindkét együttes szerette volna elkerülni a vereséget. A vége tehát 1-1, ami a játék képe alapján igazságosnak volt mondható.

Ami viszont a mutatott játékunkat illeti, az hagy némi kívánni valót maga után. Mondjuk a múlt heti edzőmeccs sem volt túl biztató, de ez a produkció sem győzött meg arról senkit, hogy sikerült volna bármiféle előrelépést produkálnunk a szünetben. Dicséretes, hogy legalább egy pontot meg tudtunk menteni, ráadásul egy számunkra mumusnak számító ellenfél ellen, amely ráadásul a halálunknak számító mentalitásban futballozott, hiszen végig zártan, mélyen hátra húzódva védekezett, ennek ellenére több nagy lehetőséget is ki tudtunk dolgozni. Vittek remekül mutatkozott be, de óva intenék mindenkit, hogy rögtön istenítsük őt. És itt most nem arról van szó, hogy már megint kongatom a vészharangot, és pesszimista vagyok, csupán felhívnám arra a tényre a figyelmet, hogy az elmúlt években szerződtetett csatáraink rendre remekül kezdtek, aztán 1-2 jó hónap után elég csúnyán beszürkültek, eltűntek (Volas, Castillion, Takács – mind remekül mutatkozott be, aztán azóta látjuk, hogy mire mentünk/megyünk velük). Reméljük, hogy Vittek rácáfol erre a tendenciára, az biztos, hogy a jelenlegi csatárfelhozatalunkban még ő is klasszisnak számít.


A mérkőzés összefoglalója

Osztályzatok:

Branislav Danilovic – 6
k_danilovicsEgyértelműen a meccs legjobbja lenne, ha nincs az a bekapott gól, amiben sajnos vastagon benne volt. Nem volt egy védhetetlen lövés, nem ment szélre, illett volna hárítani. Ettől függetlenül ne feledjük, hogy hány bravúrt bemutatott a mérkőzésen, szóval azt a hibáját jócskán javította.

Aleksandar Jovanovic – 5
jovanovic_kÁtlagos teljesítményt láthattunk tőle, nem emelkedett ki sem védekezésben, sem támadásban, amolyan tipikus „jovanovicsos” teljesítmény volt ez.

Szilvási Péter – 4 
szilvasi_peter_kVártuk őt már régóta, mint a Messiást, ehhez képest kissé csalódás volt a játéka. Meglehetősen idegesen játszott, mindig a legegyszerűbb megoldásokat választotta, szembetűnő volt például, hogy az első félidőben szinte minden labdaátvételnél felpörgette maga előtt a játékszert, hogy adott esetben könnyedén elbikázhassa. Sajnos a bekapott gólnál ő is hibázott. Ettől függetlenül nem írnánk le, hiszen ez volt az első bajnokija a Lokiban, de így elsőre Máté Peti fiatalabb kiadásának tűnik.

Mészáros Norbert – 4
meszaros_kAttól függetlenül, hogy Szilvásihoz hasonló hibát nem vétett, ő is ludas volt abban, hogy a védelmünk sokszor átjáróház volt, elég csak a második félidőben látott paksi kontrákra gondolni. Bebizonyosodott, hogy Brkovic hiányozni fog ebből a védelemből, még úgy is, hogy közel sem játszik a legjobb formájában.

Ivan Bobko – 5
bobko_kTovábbra is helytáll szélső védőként, ezúttal is aktívan részt vett a támadásokban is, az egyenlítő találatunk előtt például ő adta be középre a labdát egy szép üresbe mozgás után.

Tőzsér Dániel – 4
tozser_kÉn most nem érzetem őt jónak, és bár voltak szép keresztlabdái, meg passzai, de jó néhány eladott labdája is akadt, ennél pedig jóval többet várnánk egy nemrég még Angliában, illetve a válogatottban focizó játékostól.

Ioan Filip – 4
filip_kMióta itt játszik, talán a mostani volt a leggyengébb produkciója. Nem tudott most ő sem stabilitást adni a középpályánknak, ami gyakran átjáróház volt. Emellett akadtak bosszantó labdavesztései is.

Könyves Norbert – 4
konyves_kSemmi extrát nem nyújtott az első félidőben, teljesen jogos volt a félidei cseréje. Ennél sokkal többet várunk tőle is.

Holman Dávid – 4
holman_kUgyanazt tudom rá írni, amit Tőzsérre is: egy ilyen szintű játékostól nem elég néhány szép csel, meg jó passz, egy húzóembertől sokkal több kell. Ráadásul a második félidőre teljesen elfáradt.

Szakály Péter – 5
szakaly_kEzúttal ő játszott a legjobban a középpályásaink közül, bár kimagaslóan jól ő sem futballozott. Viszont legalább megtartotta a labdákat, és a gólnál is voltak érdemei. Igaz tegyük hozzá, hogy a paksi gólnál ő adta el a labdát, amiből megindultak a hazaiak.

Horváth Zsolt – 4
horvath_zsolt_kkAz első félidőben csatárként, a másodikban már szélsőként játszott. Egyik pozícióban sem nyújtott jó teljesítményt.

∼•∼

Róbert Vittek – 6 
vittek_kBeállása után másfél perccel meg is szerezte első debreceni gólját. Éppen ezért szerződtettük őt, ez egészen kiváló beugró volt tőle. Azt leszámítva azért nem brillírozott, de így első ízben ez szép volt.

Geoffrey Castillion – 0
castillion_kNémileg meglepő, hogy a jobb szélre állt be, nagyon messze játszott a kaputól, és így nem is nagyon tudta érvényesíteni a képességeit.

Mészáros Karol – 0
meszaroskarol_kKeveset játszott, bár egy ziccert így is kihagyott a hajrában. Valamiért úgy érzem, hogy lehet még benne potenciál, mostanság több bizalmat szavaznék neki.

∼•∼

Leonel Pontes
leonel_pontes_kA visszafogottabb játék vélhetően ismét a kemény háromhetes felkészülésnek volt köszönhető, de elmondása szerint a félidőben keményen leteremtette a csapatot néhány játékosa flegma hozzáállása miatt. Várjuk már, hogy beérjen a munkája.

pder


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Közepes színvonalúnak volt nevezhető a találkozó, de nálam csak azért kap hármast a találkozó, mert láttunk két gólt és néhány nagy helyzetet, egyébként szerintem unalmas mérkőzés volt. A csapat teljesítménye is csak jóindulattal hármas, mondjuk csak azért, mert legalább egy pontot szereztünk. A játékvezető ténykedésével ezúttal nem volt gond szerintem, bár ha kicsit szigorú, akkor Vitteket kiállíthatta volna a végén.