Felfokozott várakozás előzte meg az OTP Bank Liga 2016-2017-es szezonjának tavaszi nyitányát, hiszen a Ferencváros látogatott a Nagyerdőre. Ez már önmagában elég indok arra, hogy kiemelt figyelmet kapjon az összecsapás, de az előzmények ismeretében, miszerint mind a debreceni B-közép, mind a Ferencváros valódi szurkolótábora nagy létszámban tiszteletét teszi a meccsen, még érdekesebb szombat esti programot ígért. Végül egy magyar szinten is jóindulattal is csak közepes színvonalúnak titulálható találkozón igazságos pontosztozkodás született.
Ahogy azt már múlt héten, a Békéscsaba elleni felkészülési mérkőzés után is mondtuk, nem lennénk meglepődve, ha az akkori csapatot látnánk kifutni a gyepre szombaton is, néhány apróbb változással. Egyedül a balhátvéd, és a balszélső poszt volt kérdéses, valamint az, hogy Jovanovic hol kap szerepet, ha kap egyáltalán. Sokat nem tévedtünk, mert egyébként ugyanazok a futballisták alkották a kezdőt, mint egy hete, viszont a felállásunk változott, úgymond idomult a rendelkezésre álló játékosokhoz, és az ellenfélhez. A kapuban Danilovics kezdett, a védelemben pedig bemutatkozott a jobb szélen Osváth, középen a megszokott Brkovics-Mészáros duó, bal oldalon pedig ahogy az várható volt, Ferenczi kapott szerepet.
A középpályánk ezúttal úgy módosult, hogy három védekezőbb szellemű játékos, Filip, Jovanovics és Szekulics kezdtek. Ők hárman majdhogy nem egy vonalban játszottak, bár védekezésben ez annyiban módosult, hogy Filip jóval mélyebben játszott, míg a másik két játékos a saját maga oldalán segítette ki a szélső védőket. Előttük Holman Dávidra várt az a szerep, hogy összekötő kapocs legyen a középpálya és a támadósor között, emellett ő maga is veszélyes bemozgásokkal teremtsen helyzeteket. A csatársort ezúttal két új igazolásunk, Frank Feltscher és Haris Handzic alkotta, kettejük közül Feltscheré volt különlegesebb szerep, hiszen a venezuelai alapvetően szélső, így az ő szerepköre ebből adódóan kicsit szabadabb is volt, mint egy csatáré lenni szokott: sokszor húzódott ki a jobb szélre, de volt, hogy gyakorlatilag ő volt a center. Handzic birkózott a védőkkel, de gyakorta láttuk őt feltűnni a bal szélen is, főleg a második félidőben. A Fradinál maximum az volt meglepetés, hogy Djuricin helyett az ősszel mellőzött Radó kezdett, egyébként azt kaptuk tőlük, amit vártunk. A fentebb leírtakat az alábbi ábra hivatott szemléltetni.
Régen volt már ilyen jó hangulat a Nagyerdei Stadionban, utoljára talán a stadionavatón 2014-ben, illetve rá két hétre a Honvéd elleni bajnokavatón. De mikor volt már ez… Most sem volt egyébként eszeveszetten sok néző, sőt, a 7138-as nézőszám a Loki – Fradi hagyományait tekintve kevésnek számít Debrecenben, mégis sokat dobott az egészen, hogy szép számmal jelen volt a debreceni B-közép, illetve a stadionban szurkolhatott az igazi Fradi tábor is. Ez utóbbi egyébként meglehetősen furcsa látványt nyújtott. No nem az, hogy közel kétezer vendégszimpatizáns tudott meglehetősen kulturáltan, mindenféle balhé nélkül kilencven percig szurkolni a hazai szurkolóknak fenntartott helyekről, hanem hogy a „kubatovi” Fradi tábor, és a hazai szektorokban helyet foglaló igazi Fradi tábor jobban el voltak szeparálva egymástól, mint a debreceni szurkolók a vendégektől. Ez sokat elmond a fővárosi csapatnál uralkodó helyzetről.
Na de térjünk is rá a meccsre. Kritikusnak ígérkezett az első 15-20 perc, ahogyan az egy erősebb csapat ellen általában lenni szokott az esélytelenebb együttesnek. Várható volt, hogy a Fradi majd nekünk ront, és kérdéses volt, hogy a kissé felforgatottnak tűnő hátsó alakzatunk hogyan állja majd a sarat. Kulcspárharc lehetett volna a Ferenczi – Moutari összecsapás, hiszen Ferenczi egyértelműen nem védő, és fizikálisan sem rendelkezik olyan adottságokkal, amit ez a pozíció megkövetel, a nigeri válogatott Moutari pedig gyors és technikás, ezt már a Honvéd ellen is láthattuk. Ettől függetlenül Ferenczi hamar biztosított minket arról, hogy nem nagyon kell ma miatta aggódnunk, mindent elmond arról, hogy mennyire végezte jól a dolgát, hogy Doll a 20. perc tájékán átvezényelte Moutarit a bal szélre, és inkább Radót tette Ferenczi oldalára, hátha jobban tudnak majd érvényesülni. Bár mezőnyben fölényben játszottak a vendégek, helyzetekig nem jutottak el, kizárólag pontrúgásokból veszélyeztettek, ez pedig úgy tűnik, hogy továbbra is egy vesszőparipánk lesz: nehezen tudjuk levédekezni az ellenfelek szögleteit és szélről beívelt szabadrúgásait. A félidő vége felé aztán végre mi is adtunk életjelet magunkról, egy alkalommal például Handzic emelt a tizenhatoson belülre Holmanhoz, ő azonban a labdának háttal próbálta lekezelni a játékszert, de pechünkre hanyatt vágódott, így nem lett az ígéretesnek tűnő akcióból semmi. A 39. percben végre a kaput is célba vettük, ekkor Feltscher gondolta úgy, hogy nem teketóriázik, és jó 25-ről vette célba a kaput, a lövést pedig Dibusz üggyel-bajjal, de kiszedte. Az első félidő tehát kevés izgalmat, és nem túl látványos játékot hozott, és ha a mutatott játékunk nem is, de az a tény, hogy nem hagytunk területeket az ellenfélnek, és nem is tudtak komoly helyzetet kialakítani, számunkra mindenképp biztató volt.
Kulcskérdés volt, hogy meddig bírjuk erővel, hiszen az őszi szezonban, annak is inkább az elején jellemző volt, hogy 55-60 perc után kifulladt a csapat, és onnantól abban reménykedhettünk, hogy kedvező állásnál kihúzzuk valahogy, kedvezőtlennél pedig valahogy találunk gólt, gólokat. Ebben mindenképp történt előrelépés Pontes kinevezése óta, és az tisztán látszik, hogy csapatszinten már nincsenek erőnléti gondjaink. Egyéni szinten sajnos még vannak, de ez több összetevős, nyilván az egyik és egyben legfontosabb, hogy szinte csak olyan játékosokat igazoltunk, akik az elmúlt időszakban nem játszottak, így jócskán le vannak maradva.
De vissza a meccshez: a második játékrész első „helyzete” a vendégek előtt adódott, Moutari lecsúszott beadása a kapufát találta el, ami bár elsőre veszélyesnek hangzik, ebben nem volt benne a gól lehetősége. Az 57. percben volt az első olyan lehetőségünk ebben a játékrészben, amikor igazán benne volt a gólszerzés lehetősége a támadásunkban: az 57. percben Jovanvoics remek keresztlabdája után Ferenczi a labdaátvétellel becsapta védőjét, és egyedül fordulhatott kapura, de ahelyett, hogy passzolt volna a középen teljesen üresen érkező Holmannak, a gyengébbik lábával célba vette a kaput a tizenhatos sarkáról. Erről álljon itt egy ábra is.
Az egyik kulcsszituáció: ha Ferenczi észreveszi az üresen érkező Holmant, akkor utóbbi még nyugodtan le is kezelhette volna a játékszert, mielőtt bezúdítja a hosszúba…
A 73. percben pedig jött a második sorsdöntő szituáció, ekkor a már pályán lévő Szuk remekül adott be a középen üresen ácsorgó Holmannak, ő pedig nem teketóriázott, rádőlt a labdára és egyből tüzelt kapásból, sajnos kissé pontatlanul. Nem tudom őt emiatt kárhoztatni, mert jó megoldást választott, ha egy picivel pontosabb, akkor biztosan gól, és meg is nyerhettük volna a meccset, így viszont bosszankodhattunk, hogy kimaradt a meccslabda. Az utolsó negyedórára viszont már több játékosnál is kijött a fáradtság, előbb Hnadzicot kellett lehozni, a végén pedig már Holman is teljesen elkészült az erejével. Így aztán nem volt meglepő, hogy a 75. perctől ismét Fradi lehetőségek jöttek, az egyik után például Radó kapkodta el a lövést. Az utolsó percekben pedig egy nagy tűzijáték volt a kapunk előtt, újfent egy pontrúgás után, amikkel egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni, de Hüsing szerencsére pár méterről Danilovicsba vágta a labdát, így megúsztuk a drámai vereséget. Azt gondolom, hogy a meccs összességét tekintve igazságos döntetlen született, aminek bár vélhetően egyik fél sem örül kimondottan, mi azért látatlanban biztosan aláírtuk volna a meccs előtt jelen helyzetünkben.
Statisztikai érdekességek
- Bár kívülről úgy tűnt, hogy nagy mezőnyfölényben játszik a Fradi, valójában „csak” 52%-48% volt a labdabirtoklás a javukra, a második félidőben ráadásul 50-50 volt az arány.
- Mindkét csapat közel ugyanannyit passzolt, és a passzok sikeressége is hasonló arányt mutat.
- A középpályásaink közül Sekulic nyújtotta a leggyengébb teljesítményt: övé volt a legkevesebb védekező párharc, neki volt a legkevesebb szerelési kísérlete, és ő passzolt a legpontatlanabbul.
- A legtöbbször Filip és Jovanovic játszott össze tőlünk: előbbi 10-szer passzolt utóbbinak, míg utóbbi 7-szer előbbinek.
- A legnagyobb csatát Handzic és Koch vívták.
- A legtöbb szerelést Jovanovic és Ferenczi mutatták be (5-5-öt).
Osztályzatok
Ezúttal nem választottam sem meccs legjobbját, sem citromdíjast. Előbbit azért, mert egyénileg senki nem emelkedett ki, csapatszinten értük el ezt az eredményt, utóbbit pedig tekintsük megelőlegezett bizalomnak, hiszen nem szeretnék senkit lehúzni ez után a meccs után.
Branislav Danilovic – 6
A felkészülést látva egyáltalán nem volt meglepő, hogy ő kezdett a kapuban, és nem is kellett csalódnunk benne. Bár egyszer „luftot” ütött egy Fradi szöglet után, de azt leszámítva két védéssel is meccsben tartott minket, különösen a 89. perces védése kiemelendő, bár ott inkább volt jókor jó helyen. Ettől függetlenül nyugalmat árasztott, és tevékeny részese volt annak, hogy megúsztuk kapott gól nélkül a meccset.
Osváth Attila – 6
Várható volt, hogy ő is a kezdőben kap majd helyet, hiszen kimondottan ezért érkezett Debrecenbe. Jó volt látni, hogy hosszú idő után egy jó képességű játékos játszotta be a jobb oldalunkat. Támadásban kevesebbet vállalt, viszont amit védekezésben nyújtott, az dicséretes volt, pláne, hogy az első félidőben sokszor egymaga kellett hogy védekezzen két vendégjátékos ellen.
Dusan Brkovic – 6
Tőle is remek játékot láttunk, nem nagyon hibázott, végig megoldotta a feladatát. Mi lesz velünk nyártól, ha lejáró szerződése miatt eligazol?
Mészáros Norbert – 5
Messze a legbizonytalanabb tagja volt a védőnégyesünknek, megoldásai már-már Komlósi-magasságokba emelték őt (rúgjuk arra a labdát, amerre állunk). Bár sebességben nem tudták őt megverni, de rengeteg olyan megmozdulása volt (gyertyák, indokolatlanul kivagdalt labdák), amik veszélyesek lehettek volna ránk nézve.
Ferenczi János – 6
Tőle féltem a legjobban, de kellemes csalódás volt a játéka. Jovanoviccsal együtt kiválóan semlegesítették Moutarit a meccs első negyedében, Doll hamar meg is próbálkozott egy posztcserével, és Radót vezényelte át a jobb szélre, de ő sem nagyon bírt el Ferenczivel. Támadásban tőle is nagyon keveset láttunk, és bosszantó volt, hogy nem tud emberhez bedobni egy labdát, de amit védekezésben nyújtott, az most bőven elég volt.
Aleksandar Jovanovic – 6
Ezúttal a középpályán kapott szerepet, és az ő feladata volt, hogy kisegítse védekezésben Ferenczit. Ezt kiválóan meg is oldotta, nyilván az előre játékban már kevésbé brillírozott, de a három középső középpályás közül így is ő nyújtotta a legjobb teljesítményt.
Ioan Filip – 4
Kevés, amit csinál ezen a poszton. Nagyon sokszor hátra zárt mélyen a védelem vonalába, de ezúttal is hiányoztak az ütközések, a keményebb odalépések, és a labdaszerzések. Sokszor az volt az ember érzése, hogy csak azért van a pályán, hogy meglegyünk 11-en.
Danilo Sekulic – 4
Az ő megítélése okozta számomra a legnehezebb feladatot. Sok olyan véleménnyel találkoztam, hogy önmagához képest jól játszott, sőt, volt aki egyenesen a legjobbnak látta őt a csapatból. Ezekkel a véleményekkel én nem értek egyet, és meg is indoklom, hogy miért. Neki ugyanaz lett volna a dolga, mint a pálya másik szélén Jovanovicsnak: egyrészt stabilitást adni a középpályánknak, szűkíteni az ellenfél területeit, és védekezésben besegíteni a szélső védőnek, az ő esetében Osváthnak. Ez az első félidőben elég sokszor nem történt meg, emiatt Osváth több alkalommal is egyedül maradt két vendégjátékossal. Az egyenesen felháborító volt, mikor Hajnal elvitte mellette a labdát, majd ahelyett, hogy üldözte volna, és visszazárt volna, elkezdett kocogni visszafelé. Nálam ez kevés, és önmagában az, hogy valaki hajt, még nem jelenti azt, hogy a csapat számára hasznosan is játszik. Mivel ezúttal nem szeretnék citromdíjat kiosztani, így megússza ezt, de ettől függetlenül nem voltam megelégedve a játékával.
Holman Dávid – 5
Hej, ha kevesebbet önzőzne, és tovább bírná szuflával… Tegnap kulcspozícióban játszott, gyakorlatilag ő volt az összekötő kapocs a középpálya és a támadósor között, de elég gyakran lépett fel a center pozíciójába is. Sajnos sok támadásunk halt el azon, hogy egyedül akart megoldani mindent, emiatt a rá jellemző módon belevezette a sűrűjébe a játékszert, aminek rendre labdavesztés lett a vége. A meccs egyik legszebb momentuma viszont az ő nevéhez fűződik, amikor Suk beadása után kapásból tüzelt, és lőtt nem sokkal kapu mellé. A végére nagyon elfáradt, cseréje jogos volt.
Frank Feltscher – 5
Kellemes meglepetés volt a játéka, főleg annak tudatában, hogy szerintem olyan poszton játszott, ahol kevésszer kapott szerepet pályafutása során. A vállalkozó kedvével nincs gond, az egyetlen veszélyes lövésünk az ő nevéhez fűződött az első félidőben, és gyakorlatilag csak ő mert lövéssel próbálkozni. Ezt már láttuk tőle a felkészülési meccseken is. Bizakodom vele kapcsolatban, hasznára lesz ő a csapatnak.
Haris Handzic – 5
Érdekes futballista ő, lehet, hogy szabadidejében valami küzdősportot is űz. Jó a testfelépítése, és nagy termete ellenére nem is olyan lassú. Kemény feladat elé állította a vendég védőket, és sokszor nem válogatott az eszközökkel sem, keményen odalépett, vagy épp odacsapott. Persze azért nem lépte át a határokat, egyáltalán nem voltak ezek alattomos dolgok. Így kell ezt, ilyet várunk el egy centertől. Gólhelyzetbe nem tudott kerülni, és borzasztóan elfáradt a 60. percre.
∼•∼
Hyun-jun Suk – 5
Megvillantott párat abból, hogy miért is vallhatja magát a Porto játékosának, és miért közel 3 millió euró a piaci értéke. Remélhetőleg minél hamarabb olyan állapotban lesz, hogy 90 percet is a pályán legyen.
Derick Chuka Ogbu – 0
Ezúttal bő tíz perc jutott neki, ennyi idő alatt pedig nem tudott csodát tenni, pláne hogy a meccs ezen szakaszában már elfáradt a csapat, és inkább az eredmény tartása volt a cél.
Kóródi Nándor – 0
Örömteli, hogy kapott pár percet, 17 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben, a felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján teljesen megérdemelten.
∼•∼
Leonel Pontes
Szerintem nagyon felmérte a lehetőségeinket, és a jelenlegi kerethez leginkább alkalmas taktikával küldte pályára a csapatot a Fradi ellen, figyelembe véve a hiányzóinkat, és a rendelkezésre álló alapanyagot. Jó elgondolás volt, hogy a középpályán legyünk mezőnyfölényben, szűkítsük a területet, és kényszerítsük ívelgetésre a Fradit. A cserék is rendben voltak (szinte mindig pont azt, és pont akkor hozta be, amikor kellett), úgyhogy jól meccselt ezúttal.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés színvonala erős jóindulattal is csak közepes, jelentősen megdobta az élvezeti faktort, hogy végre ismét volt hangulat a Nagyerdei Stadionban. A csapat teljesítménye is közepes, mert bár egy jobb csapat ellen értünk el értékes döntetlent, messze volt ez a tökéletes játéktól. Ez most egy célfutball volt, ami egy pontot eredményezett, de nem játszottunk sem jól, sem pedig szépen. A bírói teljesítmény is közepes, bár adhattam volna alacsonyabb pontszámot is, hiszen mindkét oldalra voltak kisebb-nagyobb tévedései, de mérkőzést befolyásoló döntése nem volt véleményem szerint.
Utózöngék
Először is kiemelném, hogy pozitívum volt mind a klub, mind pedig a szurkolók részéről, hogy kifejezték támogatásukat a napokban szívműtéten átesett Horváth Zsolt felé. A játékosok a bevonulásnál egytől-egyig Horváth Zsolt mezben vonultak be a pályára, a mez elején pedig a „Gyógyulj meg Doki!” felirat volt olvasható. A szurkolók pedig egy molinót húztak ki a második félidőben a B-középben egy „Gyógyulj meg Doktor úr, a tábor visszavár!” felirattal.
(foto: goal.com)
A találkozó előtt egy különleges esemény zajlott a stadion B szektora mögött. Felavatták ugyanis Komáromi Gábor, azaz Komcsi emléktábláját. Bár meghívást kaptunk mind a B-középtől, mind a stadionüzemeltetőtől az eseményre, nagy sajnálatunkra nem tudtunk részt venni az ünnepélyes avatón, ezért elnézést is kérünk mindenkitől. Mindenesetre jó volt látni a felvételeken, hogy mennyien részt vettek a kis ünnepségen, örömteli, hogy ott volt a klub részéről is több alkalmazott, illetve Leonel Pontes is.
