Egyszer véget ér minden, természetesen ez a magyar női kézilabda bajnokságra is igaz. Lezajlott a 2017-2018-as idény küzdelemsorozata. Utolsó két mérkőzésünket játszottuk le pénteken és tegnap, sajnos ez az év nem úgy alakult, ahogyan vártuk, bízzunk a sikeresebb folytatásban!
Érzelmekben gazdag este volt a múlt hét pénteki, egy korszak lezárult. Tudtuk, hogy nem ez lesz az utolsó mérkőzés ebben a szezonban, mégis úgy tekintettünk erre az összecsapásra, hogy itt azon az estén eljött a búcsú pillanata. Nyolc játékosunk is utolsó alkalommal tapasztalhatta meg, milyen érzés bajnokin pályára lépni DVSC mezben a sok nagy csatát megélt Hódosban. Még a találkozó előtt kiosztották a szezon legjobbjainak járó elismeréseket. Legjobb serdülő játékosunk Sápi Gréta lett, az ifjúsági korosztályban, akárcsak az előző évadban, most is Borgyos Panna kapta az elismerést. A közönség is kiválaszthatta számára a legszimpatikusabb játékost, elképesztő szoros versenyben mindösszesen tizenhárom szavazat döntött Sirián Szederke javára. „Az év játékosa” cím Jelena Despotovicot illeti meg a DVSC-TVP vezetőségének döntése alapján. Miközben mentem a meccsre, útközben gondolkodtam, ha nekem kellene eldönteni, hogy ki kapja meg, mit is mondanék. Grigel és Despotovic között vacilláltam. Lotte mellett szólt érvként, hogy nemcsak egyéni villanásai, hanem a csapat eredményességéért tett erőfeszítései miatt is megérdemelné, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy sérülések is hátráltatták mosolygós dán irányítónkat. Jeca pedig mióta visszatért decemberben Debrecenbe, azóta folyamatosan maximumon teljesít, ráadásul házi gólkirálynőnk lett 91 találattal. Ellentmondás nem tűrően védekezett, támadott, igazi vezére volt sok ezer sebből vérző csapatunknak. Semmi kétség, Jelena megérdemelte ezt az elismerést! Óriási szükségünk lesz rá a következő idényben. Szerencsére Despotovic további két évig erősíti csapatunkat.
Magáról a Kisvárda elleni bajnokiról nem szeretnék ódákat zengeni, több okból sem. Egyrészről azért, mert nem volt olyan a színvonal, másrészről távol áll tőlem a vendégcsapat elképzelése arról, hogyan is kell csapatot építeni. Hiába vannak ott befolyásos emberek zsebében hatalmas pénzek, hiába villog a dollárjel a kisvárdai vezetők szemében, én nem tudok azonosulni az ő feltörésükkel. Természetesen mindenki saját maga dönti el, hogyan képzeli el a jövőt, bizonyára akadnak olyan emberek akik szerint ez a helyes út…
A pályán kemény küzdelem zajlott a sportszerűség keretein belül, bár volt egy két-kemény megmozdulás. Szorgalmasan dolgoztak a lányok mind a két oldalon, de az az érzés kerített hatalmába, hogy amelyik csapat meg fog tudni lépni két-három góllal, az meg is fogja nyerni az összecsapást. Egy félidőnyi játékot követően Lotte Grigel időntúli hetesének köszönhetően nálunk volt az előny. Fordulás után sem változott a játék képe, egy gól itt, egy gól ott. A legfontosabb pillanatokban mindig közbejött egy hiba. Vagy a kapusok eszén nem lehetett túljárni, vagy éppen a kaput sem sikerült eltalálni. Pontosztozkodással zárult a keleti derbi. Nem tudtunk visszavágni a januári fiaskóért, nem tudtunk győzelemmel búcsúzni Hódostól a 2017-2018-as utolsó hazai bajnokiján.
Mindkét oldalról elhangzott, hogy igazságos döntetlen született. Nem szoktam fölülbírálni a vezetőedzőnket, nem is áll módomban, de én szurkolói szemmel kissé másként ítélek meg egy-egy szituációt. Az első félidő végén mondtam magamban, eddig korrekt a bíráskodás. A második játékrész után már nem mondhattam ezt, több esetben is úgy gondolom, kétes szituációkban inkább a vendégcsapat felé billent a mérleg nyelve. Még most sem értem a büntetőterületen belül mozdulatlanul fekvő Hársfalvi miben akadályozta meg egyik legjobb barátnőjét, a Kisvárdát erősítő Orbán Adriennt a gólszerzésben. Leginkább semmiben, de a játékvezetők Julcsi ’tettét’ büntetővel jutalmazták. Még ha azt mondjuk, hogy belül védekezett megértem, de elvesztette egyensúlyát és beesett a hatoson belülre, szándékában sem volt akadályozni a vendégek játékosát… Na de nem a bírók miatt lett döntetlen, hanem saját hibáink miatt, ha csak egy picivel pontosabban játszunk, akkor 3-4 góllal is nyerhettünk volna. De tudjuk, annak a mondatnak, amiben szerepel a „ha”, kevés a jelentősége. Sportszerűségből jelest adok Madi Zamfirescunak, aki Triscsuk Krisztinával kéz a kézben vitte le a megsérülő Khakunovát! Jobbulást kívánok Marianak!
DVSC-TVP – Kisvárda Master Good SE 24-24 (13-12)
Ezek után már a búcsú percei következtek, virágcsokorral és legszebb megmozdulásaikat megörökítő képekből készült montázssal köszönte meg a klub a távozó játékosoknak a DVSC-ért tett szolgálataikat. Megható volt látni Karyna Yezhykavát, aki búcsúzóul egy süteménnyel lepte meg a szervezett szurkolói csoportokat. Csáki Viki a „TI VAGYTOK A LEGNAGYOBBAK” feliratú pólóban köszönte meg az elmúlt években kapott támogatást, Horváth-Pásztor Betti szorgalmasan osztogatta az autogramokat, de persze a többiek is elérzékenyültek. Sirián Szedi remélhetőleg szép emlékekkel búcsúzik a Lokitól, Lajtos Nóri csatlakozik az MTK-ban játszó Loki kontingenshez a nyári szünetet követően, Hársfalvi Julcsi Debrecentől messze próbálja karrierjét a helyes mederbe visszazökkenteni, Hajduch Csenge pedig a fővárosban kamatoztathatja az itt megszerzett tapasztalatait. Arna Sif a folytatásban a civil életére készül. Egy korszak félig lezárult május 18-án este.
Viszont még nem volt vége a szezonnak, szerdán az Elektromos Csarnokban az MTK látta vendégül csapatunkat. Mi, ahogyan illik, illedelmes vendégek voltunk, az elmúlt években rendre borsot törtek az orrunk alá a fővárosban a kék-fehérek. Ez a szezon sem képez kivételt, most is vereséggel tértünk haza a Népfürdő utcából! Így aztán nem sikerült győzelemmel zárni a szezont, sőt, ezzel a vereséggel a nyolcadik helyről is lecsúsztunk. Egyedüliként Lotte Grigel vette komolyan ezt az összecsapást, irányítónk magabiztosan értékesítette büntetőit, küzdött, akart, de nem voltak társai, akik hozzá hasonlóan felpörögtek volna, így aztán nem is lehetett más forgatókönyv, mint a csúfos elbukás. Azért szezon vége ide vagy oda, ettől több elszántságot vártam volna a lányoktól. Ha ez nem a szezon utolsó mérkőzése lett volna, aminek ugyan papíron volt tétje, de mégis majdnem mindenki nyűgként tekintett, akkor most mérgesebben csapnék az asztalra. Rájöttem, nem ér annyit az egész, el kell engedni a mai meccset, és elfelejteni minél hamarabb.
MTK Budapest – DVSC-TVP 29:23 (15-12)
Többet vártunk ettől az évtől, sokkal többet. Tone távozása, kulcsjátékosaink sérülése azonban megtörte a nem létező lendületünket. A nemzetközi kupában egy fokkal sikeresebben szerepeltünk az előző évhez képest, de ott is elbotlottunk egy szalmaszálban, pedig ha összejön az EHF kupa csoportköre, teljesen másként állnék ehhez a szezonhoz. De mint mondtam, oly fölösleges ezen elmélkedni, mert itt is itt a „ha”. Kilencedik helyen zártuk a pontvadászatot, hosszú szezonon vagyunk túl, lesz mit végiggondolni, mit és hogyan kell majd másképp csinálni a következő szezonban!
Jövő héten bizonyítványosztással zárul a szezon, statisztikákkal, és egyéb érdekességekkel készülök! Egy dolog biztos, mi ott leszünk, szurkolunk a következő szezonban is!
Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!
