Csak egy pillanatra nem figyeltünk oda, és észrevétlenül máris újra belopódzott az életünkbe a honi labdarúgás. A múlt héten még csak a nemzetközi kupákban, ezen a héten viszont már az NB1-ben is pályára lépnek a magyar csapatok. Bár mi az európai kupaporondon ezúttal nem (sem) vagyunk érdekeltek, de szombaton mégis a figyelem középpontjába kerülhetünk: a felcsútiak elleni idegenbeli találkozónkkal rajtol el az új szezon.
Az, hogy a 2018/19-es bajnokságnak önálló nyitómeccse van, egyáltalán nem evidens dolog. Mióta ugyanis újból bevezették a 12 csapatos NB1-et, azóta minden évben párhuzamos találkozókkal kezdődtek meg a küzdelmek, így klasszikus nyitómérkőzésre legutoljára 2014-ben került sor. Érdekesség egyébként, hogy akkor is mi voltunk az egyik érintett fél, és abban az évben is idegenben kezdtük a szezont, egy Nyíregyháza elleni 1-1-es eredménnyel. További érdekesség, hogy az eggyel korábbi kiírásban pedig a PAFC kezdett a Pápa vendégeként, szintén 1-1-es döntetlent elérve. Így talán nem is nevezhető annyira meglepőnek, hogy éppen ez a két együttes csap össze egymással…
Ami a hazaiakat illeti, lényeges változások történtek náluk a nyáron. A legfontosabb mindenképpen Pinyő, azaz Pintér Attila távozása volt ezek közül, helyét a korábbi felcsúti edző, Benczés Miklós vette át. Várhatóan tehát egy fokkal kevésbé undorító játékot láthatunk majd a hazaiaktól, ráadásul bónuszként Henty is távozott kölcsönbe, így ő sem rogy majd össze üvöltve, ha valaki az öt méteres körzetébe ér.
Nálunk mindeközben csak kisebb változások voltak: Herczeg András és stábja maradtak és a keret többsége sem változott. A legfájóbb távozónk a nyáron a tavalyi mezünk volt, helyére egy förmedvény érkezett. Szerencsére azonban a játékoskeretben – eddig úgy tűnik, hogy – pozitív tendenciájú átalakulások voltak. Nem számítottam rá, hogy ennyi játékost és ilyen korán megszerzünk majd, ez nagyon nem vall a klub utóbbi években követett játékospolitikájára. Különösen is pozitív mindez annak tükrében, hogy a már leigazolt futballistáinkat így a szakmai stáb sokkal hamarabb be tudja építeni a csapatba. De kik is érkeztek eddig a nyáron? A védelembe egy mindkét szélen bevethető védőt igazoltunk a szlovák Cikos személyében. A védekező középpályás pozícióra érkezett a Balmazújvárosból Haris, aki egyértelműen erősítést jelenthet. (Csak jó lenne, ha nem szorítaná ki véglegesen Kusnyírt.) A szélekre érkezett egyfelől Bódi, a kölcsön után végleg, másfelől Szécsi, 1 évre kölcsönbe, végezetül a spanyol Calvente 1+1 évre. A támadósorba pedig vételi opcióval együtt kölcsönvettük a Grasshopperstől az albán származású, Svájcban született (nocsak, vannak ilyenek is?…) támadót, Avdijajt. A távozók névsora ennél rövidebb: egyrészt Sós Bencét adtuk oda a Vidinek Bódiért cserébe, másrészt a folyton sérült Mengoloval bontottunk szerződést. Ezen kívül Sekulic kölcsönbe ment, Tisza pedig visszavonult. Összességében tehát nem távoztak igazán meghatározó játékosaink. Egy kicsit azonban mégis aggódhatunk: sajnos a védelem még mindig hemzseg a hiányposztoktól.
Az érkezők ellenére nem irigylem Herczeg Andrást a kezdőcsapat összeállításánál. Kapusposzton egyértelmű a helyzet: Kosicky jelenleg nem egészséges, így megkérdőjelezhetetlen Nagy Sándor helye a kapuban. A két középhátvéd, Szatmári és Kinyik személye sem lehet a jelenlegi keretet elnézve kérdéses. Ami viszont a szélső hátvédeket illeti… Van egy sérült Ferenczink és Bényeink, egy többnyire használhatatlan Kutink és Barnánk, valamint az új igazolás, Cikos, aki sajnos nem tud egyszerre mindkét poszton játszani… Szóval a helyzet az, hogy valamelyik oldalon jó eséllyel átjáróház lesz a védelmünk. A legjobb megoldásnak még így is Kusnyír tűnik a jobb szélen, mert rajta legalább láthattuk, hogy talpraesett játékos, de fontos lenne még egy bal/jobb és egy középhátvédet igazolni.
A középpályás és a csatársorban sem rózsás a helyzet: Jovanovic sérült, Tabakovic szinte egész évre kidőlt, Varga Kevin pedig betegséggel küszködik. Így aztán sok választási lehetőség nem áll a szakmai stáb rendelkezésére, már csak azért sem, mert az új igazolásaink többsége még erőnléti problémákkal küzd.
Végezetül szeretnék pár gondolatot leírni a címválasztással kapcsolatban. Tudom, hogy látszólag ennek a kifejezésnek (kiszámíthatatlan bizonytalanság) nincs túl sok értelme, hiszen milyen lenne a bizonytalanság, ha nem kiszámíthatatlan. Mégis, azt érzem, hogy a Loki pár éve lépett át ebbe az állapotba. Korábban is bizonytalansággal járt ugyanis egy új szezon kezdete, de ezek a kérdések a következők voltak:
- Vajon kiket igazolunk?
- Meddig jutunk el a nemzetközi kupában?
- Ismét bajnokok leszünk-e?
A jelenünk kérdései azonban már nem ezek, hanem inkább az, hogy
- Vajon igazolunk-e valaki használhatót egyáltalán?
- A bennmaradásért vagy a dobogóért küzdünk?
- Egyáltalán akarunk-e nemzetközi kupában indulni?
Bár az idei nyár válaszai eddig talán pozitívabbak a korábbi évek tapasztalatainál, a tendencia azonban megmaradt: a kiszámítható, keretek között mozgó bizonytalanság helyett a teljes kiszámíthatatlanság uralja a klub életét. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy a bajnoki cím esetleges elbukása jelenti-e a fő veszélyforrást, vagy mondjuk a kiesés réme. Az sem mindegy, hogy azon kell-e izgulni, hogy mennyire válnak be az új igazolások, avagy azon, hogy egyáltalán megpróbálunk-e erősíteni a kereten.
Ez jelenti a különbséget a kiscsapatok/középcsapatok és nagycsapatok között: a bizonytalanság mértéke. Történhet velünk valami nagyon jó és nagyon rossz is, és egyáltalán nem tudjuk előzetesen felmérni, vajon melyik forgatókönyv jön be. Igen, tudom, hogy az NB1-es csapatok legalább fele ezzel a problémával küzd, de ettől függetlenül szurkolóként nehéz feldolgozni: elmúltak már azok az idők, amikor azt latolgattuk, ki lehet a fő riválisunk a bajnoki címért folyó versenyfutásban; helyette abban bízhatunk, hogy nyugodt évünk lesz. Csak mindeközben tudjuk, hogy ezzel éppen a futball és a szurkolás szépsége vész el…
Hajrá Loki!
Enderson
