LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ránk fért a frissítés

Tegnap éjfélkor hivatalosan is lezárult az átigazolási időszak Magyarországon, és Európa szerte is, és bár szabadon igazolható játékosokat még lehet szerződtetni, nagyjából megvonható a mérleg, meghúzhatjuk a vonalat. Azaz tekintsük át, hogy hogyan is tevékenykedett a DVSC nyáron a játékospiacon.

Abban nagyjából egyet értett, hogy a nyár során egy posztot mindenképp meg kell erősíteni, méghozzá komolyan: ez pedig a csatársor volt, ahol a tavasz végére már csak a semmire sem jó Takács, a rutintalan Zsóri, és a bajnokság végére formába lendülő Szécsi Márk maradt. Szemmel láthatóan ezt a problémát a vezetőség is felmérte, így a nyár során többnyire támadók érkeztek. Ezzel egyidőben viszont a védelem teljesen háttérbe szorult, hiszen senkit nem szerződtettünk a hátsó sorba. Nézzük végig az érkezőket és a távozókat, lássuk, hogy kikkel húzhattunk jót, és kik azok, akikről már most megállapítható, hogy kár volt leigazolni, illetve az is kiderül, hogy kiknek a távozását sajnáljuk.

A legfrissebb átigazolási hírekért, pletykákért, információmorzsákért továbbra is érdemes követni a folyamatosan frissülő átigazolási rovatunkat!

Akik már bizonyították, hogy van bennük potenciál

Szécsi Márk
Nos igen, ő is új igazolás, hiszen tavaly csak kölcsönben futballozott a DVSC-ben. Nem volt kérdés, hogy ha van rá mód, akkor ki kell őt vásárolni Felcsútról, elvégre ő lett a tavalyi házi gólkirályunk. Tavaszra egész jól megtalálta a helyét a csapatban, lövöldözte a gólokat, és jól is játszott kevés kivétellel. Az idei szezonban annyiból más a helyzete, hogy Bódi sérülése és Varga új posztja miatt már nem a támadósorban kap szerepet, hanem a szélen. Szerintem ez egyelőre visszavette őt a játékban, sokkal többet kell védekeznie, kevésbé ér oda a kapu elé, ingadozóbb teljesítményt nyújt. Meglátjuk, hogy hosszabb távon is ezen a poszton játszik-e majd, vagy idővel Garba éktársaként látjuk majd.

Haruna Garba
Június végén érkezett Máltáról. Az ottani mutatói alapján ígéretes igazolásnak tűnt, viszont ahogy az a mi igazolásainknál lenni szokott, fizikálisan nagyon le volt maradva, és mivel elég későn érkezett (már bőven tartott a felkészülési időszak), így kvázi élesben kellett őt bedobni a mély vízbe, és építgetni. Debütálása remekül sikerült, már a Michalovce elleni EL-főpróbán rögtön gólt lőtt beállása után, aztán egy héttel később a Kukesi elleni csereként beállva két perc után betalált, megszerezve a párharc nagyon fontos első találatát. Szépen fokozatosan épült be a csapatba, kezdetben 30-35 perceket kapott, majd a Torino ellen már „egyfélidős” játékos volt, mire pedig elkezdődött az NB I, addigra már 75-80 percet is a pályán lehetett őt hagyni. Mostanra pedig elmondható, hogy nagyjából utolérte magát, várhatóan a válogatott szünetet követően már nem lesznek fizikális gondjai. Ami pedig a teljesítményét illeti, arra sem lehet panasz. Már négy gólnál tart, viszont külön furcsaság, hogy mindegyiket hazai pályán szerezte (a Kaposvár elleni meccsig az összes hazai találkozónkon szerzett 1-1 gólt). A gólok mellett nagyon hasznos mezőnymunkát is végez, ezek azok az dolgok, amiket Takácsból hiányoltunk többek között. A kezdés tehát remek volt, reméljük, hogy a folytatás is hasonló lesz. Bár eleinte sokan már Coulibaly utódját látták benne, óva intenék mindenkit a túlzott elvárásoktól. Ha a szezon során meglövi a 10-12 gólt, akkor én már elégedett leszek.

Nikola Trujic
A szerb támadó is az elsők között érkezett június végén. Karrierje korábbi szakaszában többnyire Szerbiában futballozott, de volt az orosz kupát is megnyerő Tosno játékosa is. Előző idénye nem sikerült túl fényesre, ősszel a Vozdovac, tavasszal a román Botosani játékosa volt, ám nem produkált fényes statisztikai mutatókat, így eleinte kétkedve fogadtuk az érkezését. A hírek szerint azonban Herczeg Andrásnak kifejezetten tetszett az edzőmeccseken mutatott játéka. Bódi sérülése miatt rögtön a mély vízbe dobta őt is a stáb, ami eleinte a fizikális lemaradása miatt nem ment könnyen, de első meccsén a Kukesi ellen gólpasszal nyitott, majd a ZTE és a Honvéd ellen már gólt is tudott szerezni. Egyelőre a középpálya bal oldalán láttuk őt játszani, de akár támadóként is használhatja őt a stáb. Remélhetőleg a folytatásban is hasznos játékot látunk majd tőle.

A jövő emberei lehetnek

Babatunde Adeniji
Némileg meglepő volt, hogy érkezett a nigériai támadó, hiszen már javában zajlottak az EL-meccsek, és úgy tűnt, hogy megvagyunk elöl létszámban. A 23 éves támadó játszott már Bulgáriában és Kazahsztánban is, legutóbb Kuvaitban focizott. Hozzáértők szerint akár a teljes NB I legjobb igazolása lehet, ha sikerül őt felépíteni, reméljük, hogy ez beigazolódik. Egyelőre kevés lehetőséget kapott, a Kaposvár ellen pedig egy félidő alatt még nem csillogtatta meg tudását, de legyünk vele türelmesek.

Kundrák Norbert
A 20 éves támadó augusztus elején érkezett Soroksárról, de a Ferencváros birtokolta a tulajdonjogát. Az U21-es válogatottnál is számításba vett játékos az előző szezonban szépen termelt az NB II-ben, szóval nem feltétlen zsákbamacskát szerződtettünk. A hétvégén már ő is bemutatkozhatott, Zsóri távozásával pedig rögtön előrébb lépett a rangsorban.

Bévárdi Zsombor
Sokáig agyaltam, hogy melyik kategóriába soroljam őt, eleinte az eggyel lentebbibe szántam, de fiatal kora miatt megelőlegezzük neki a bizalmat. Ő szinte végig nálunk töltötte a felkészülési időszakot, nyilvánvaló volt már az elejétől fogva, hogy érkezése a Zsóri-transzfertől függ. Ez végül be is igazolódott, hiszen bár először csak kölcsönbe érkezett, Zsóri távozásakor életbe lépett a korábban beharangozott 3+1 éves szerződése a DVSC-nél. Az edzőmeccseken nem nyújtott maradandót, az első pár fordulóban pedig Balmazújvárosban játszogatott, de néhány hete megsérült. Ő az ősszel alighanem az NB III-as csapatban bizonyíthat majd.

Akiknek egyelőre nem értjük az érkezését

Florentin Bouoli Effa
Első igazolásunk volt a fiatal kameruni támadó, akinek a múltjáról nagyon keveset lehet tudni. Mindenképp árulkodó, hogy sem a mértékadó transfermarkton, sem az InStat Football rendszerében nem volt fellelhető róla semmilyen információ. Annyit lehet róla tudni, hogy korábban megfordult a francia Reims tartalékcsapatában, amely a negyedik ligában szerepelt. Érkezése után nem sokkal megsérült egy edzésen, amiből mostanra sikerült felépülnie (vasárnap már játszott fél órát az NB III-ban). Szurkolói pletykák szerint elég bohókás fiatalember, sokkal inkább egy showman, mint komoly futballista. A beilleszkedését nehezíti, hogy kizárólag franciául beszél (állítólag korábbi csatárunk, Yannick tolmácsolt neki). Nem nagyon értjük az ő leigazolását, nem lennénk meglepve, ha legkésőbb szezon végén távozna. Szerencsére csak egy évre írtunk vele alá.

Györgyi Arthur
A Csíkszeredáról érkező szélsővel szemben kissé szkeptikusak vagyunk. Fiatalnak nem mondható, hiszen már 23. életévében jár (csak egy évvel fiatalabb Varga Kevinnél), és tavaly a román harmadik ligában játszott. Neki is becsúszott egy sérülés a felkészülési időszakban, ám két alkalommal már a kispadunkon ült az NB I-ben,  de még nem debütált a felnőtt csapatban. Helyette az utóbbi hetekben az NB III-as csapatban kapott szerepet, úgyhogy a stáb sem érzi őt elégnek az NB I-hez. Hogy ennek csak fizikális, vagy teljesítménybeli okai is vannak, azt egyelőre homály fedi. Egyelőre nem látni azt, hogy rövid távon erősségünk lehetne.

Belényesi Csaba
Róla még a hivatalos oldal is „megfeledkezett” beszámolni, pedig már lassan egy hónapja leigazoltuk őt. Nem mondhatni, hogy fiatal tehetség, és a jövő embere, hiszen már 25 éves. Érdemes egyébként tudni róla, hogy debreceni születésű, 2008-ban pedig innen igazolt előbb Felcsútra, majd később a Videotonhoz. Az utóbbi években a Gyula-Cigánd-Putnok-Kazincbarcika vonalat végigjárva focizgatott, utóbbi csapattól szerződtettük őt – ha minden igaz a második csapatba. Hogy mi szükség egy 25 éves játékosra a tartalékok között, ahol elvileg a fiataloknak kellene pályára lépni, azt mi sem tudjuk. Ja, egyébként posztját tekintve jobboldali védő.

Külön nem tettem említést róluk, de Jankelic Iván szintén az NB III-as csapatba érkezett Hódmezővásárhelyről. Ő legalább fiatal, 19 éves, így még bármi lehet belőle… Bényei Ágoston profi szerződést kötött, többszörös utánpótlás játékosunk három évre kötelezte el magát a DVSC-hez, ő még a jövő embere. Kerekes Krisztián pedig maradt nálunk, dacára annak, hogy tavaly szépen termelt az NB III-ban a DEAC-nál. Most ugyanezt teheti nálunk, a DVSC II-ben.


Sajnáljuk, hogy távozott

Aleksandar Jovanovic
Jova öt szezont húzott le Debrecenben, de 34 évesen már nem számított alapembernek, ő viszont szeretett volna még 1-2 évig focizni, így elhagyta Debrecent, és az NB II-es Szeged játékosa lett. Ezzel kvázi közel került hazájához, egyúttal rendszeres játéklehetőséget kaphat. Ahogy írtam is, nem volt már alapember, de egy jó kiegészítőember, amolyan jolly joker volt. Alighanem néhányszor jól jött volna, ha be tud ugrani, de így volt ez jó mindkét félnek – attól még sajnáljuk.

Zsóri Dániel
Egész nyáron levegőben lógott a távozása, majd amikor már úgy tűnt, hogy marad, akkor hirtelen mégis szerződtette őt a Videoton. Az átigazolásról már elmondtam a véleményem a Semleges Térfél vasárnapi adásában, így nem is koptatnám rá a billentyűzetet. Esetében igazából azt sajnálom, hogy fél évvel azután, hogy felbukkan egy tehetséges játékosunk, akiből lehet is valami, azt kilóra megveszi az állami gondozott benzinkutas csapat. Jó lesz majd 1-2 év múlva Felcsútra.

Haris Tabakovic
A hírek szerint katasztrofális fizikai állapotban volt sérülését követően, a DVTK-nál mégis bizalmat szavaztak neki. Azt tegyük hozzá, hogy egyelőre igazolódik a klub azon döntése, hogy nem ragaszkodtak hozzá, ugyanis alig lépett eddig pályára Miskolcon a folyamatos sérülések miatt, és a hírek szerint továbbra sincs tökéletes állapotban. Ettől függetlenül talán érdemelt volna egy esélyt a két évvel ezelőtti házi gólkirályunk, aki hosszú évek után tudott 10 gól fölött termelni az NB I-ben DVSC mezben.

Így volt a legjobb mindenkinek…

Takács Tamás
Valahogy mindig akad egy-egy megosztó személyiség a DVSC-ben, Takács ezt az örökséget Kulcsár Tamástól örökölte meg. Az utóbbi időben csak fellángolásai voltak, de soha nem tudott kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtani. Játékával sokszor csak hátráltatta a csapatot, nem volt hasznos semmilyen tekintetben a jelenléte. Szerencsére a nyáron sikerült úgy megerősítenünk a támadó sorunkat, hogy már nem volt rá szükségünk, így nyugodt szívvel engedhettük el Mezőkövesdre.

Albion Avdijaj
Az albán támadó tavaly kölcsönbe érkezett Svájcból, és bár ígéretes indult debreceni karrierje, az már a tavasz elején érződött, hogy aligha vásároljuk ki, opciós jog ide vagy oda. Esetében is az mondható el, a nyári igazolások tudatában nem is volt szükséges őt marasztalni. Idén a svájci másodosztályban bizonyíthat a Grasshoppersnél.

Erik Cikos
Tavaly úgy tűnt, hogy sikerült egy ügyes jobboldali védőt szerződtetnünk, majd az augusztusi gyűrűs-sztorija után fantomként tűnt el a keretből. Kupameccseken láthattuk őt, de bajnokin már nem számoltak vele. Jegelésének okait homály fedi, aligha a teljesítményével lehetett a gond – így pedig nem vitás, hogy a szerződésbontás volt a legjobb döntés mindkét fél részére. Egyelőre csapat nélkül van, de néhány hete a Halinál próbázott.

Nagy Kevin
Sokáig próbálgatta őt a stáb több poszton is, szélsőként, valamint csatárként, de nem tudott maradandót alkotni, így senki nem sajnálta, hogy a nyáron Szolnokra távozott. Hivatalosan róla sem kaptunk tájékoztatást, de ha lehet hinni a transfermarktnak, akkor ingyen (és végleg) igazolt a másodosztályú csapathoz.

Lehetőség a fejlődésre

Bárány Donát
Zsóri Dániel kor- és éktársa idén Kondás Elemér csapatában, az NB III-as DEAC-ban bizonyíthat – és bizonyít is, hiszen öt forduló után már hat találatnál tart. Zsóri távozása után ő lehet a következő tehetségünk, aki lehetőséget kap a felnőtt csapatban, idén lesz lehetősége bizonyítani Herczeg Andráséknak.

Burai Erik
Télen nagy csinnadrattával harangozta be a hivatalos oldal a leigazolását (érdekes, hogy másokról nem mindig esik szó, lásd a korábban említetteket), ám tavasszal jobbára az U19-es csapatban játszogatott. Most viszont komoly szintet léphet, és Békéscsabán mutathatja meg, hogy mit is tud. Mindenképp hasznos lehet számára az egy év NB II-es szereplés.

Kóródi Nándor
Én azt hittem, hogy a tavalyi balmazújvárosi kölcsön után idén számol majd vele Herczeg András a felnőtt csapatnál, főleg Bódi esetleges távozása esetén, ám végül úgy látták jónak a felek, ha idén is az NB II-ben játszik rendszeresen – így került képbe a nyár végén a szegedi lehetőség, ami mindegyik félnek jó döntés lehet.

Így a végén említeném még meg, hogy Mészáros Norbert ugyan maradt a klub kötelékében, de kvázi már nem lép pályára az NB I-es csapatban, hiszen játékos-pályaedzővé avanzsálódott a tartalékcsapatnál. Ez jó döntés volt, hiszen már 39 éves. Danilo Sekulic pedig maradt Örményországban, és valószínűleg már nem is tér vissza Debrecenbe, hiszen jövő nyáron lejár a szerződése. Nem fogjuk őt sajnálni. Bódi Ádám pedig aligha lenne már a DVSC játékosa, ha nincs az a peches sérülése közvetlenül a szezonkezdet előtt. Bár lehet azt mondani, hogy így még egy évig nálunk marad, de anyagilag jól járt volna az eladásával a klub (és talán nem kellett volna Zsórit beáldozni), illetve ő is bizonyíthatott volna külföldön. Így viszont jó esetben is csak a tavaszra lesz teljes értékű játékosunk, eladni pedig sokkal nehezebb lesz.

Ti hogyan értékelitek a nyári játékosmozgást? Osszátok meg velünk a komment szekcióban véleményeiteket!