A mai meccset úgy vezettük fel, hogy a kedélyek csak akkor hűthetők le, ha egy magabiztos, meggyőző sikert arat a csapat. Minden adott volt ehhez, hiszen ellenfelünk több sebből vérzik, a kiesés ellen küzd, számos alapemberét nélkülözi. Végül annak is örülhettünk, hogy egyáltalán sikerült győzni.
A szakvezetés alaposan felforgatta a csapatot a múlt heti találkozókhoz képest, a kapuban idén először Kosicky kezdett, Gróf pedig csak csere volt (vagy pihentetés céljából, vagy mint az elmúlt hetek eredményeként bűnbaknak lett kikiáltva). A védelmünk összeállítása komoly fejtörést okozhatott, nem volt eltiltás miatt Ferenczi, a helyére beugrani készülő Korhut pedig megint megsérült. Poór sem volt még 100%-os, így a két szélen kényszermegoldás született, ismét Bévárdi volt a jobb bekk, a visszatérő Kusnyír pedig a bal. Középen pedig, ahol leginkább szükség lenne most a személyi változtatásokra, nem volt lehetőség variálni, Szatmárit látványosan mellőzik Husztiék. A középpályáról a szintén sérült Bódi és a nem teljesen egészséges Dzsudzsák maradtak ki, így klasszikus irányító nélkül, a Bényei, Varga, Sós, Szécsi, Pintér ötös alkotta ezt a sort, elöl pedig idén először kezdett Bárány Donát.
A meccs elején kis híján megint ajándékoztunk egy gólt az ellenfélnek, ezúttal Bévárdi és Kinyik voltak a főszereplők egy majdnem eladott labdánál. Az első 20 perc alapján nagyon lejött, hogy az ellenfél gödörben van, játszi könnyedséggel lehetett őket zavarba hozni letámadással (csakúgy, mint egy hete minket), és nem egyszer tudtunk labdát szerezni a térfelükön. A gondjaikat pedig tetézte, hogy az egyébként is tartalékos csapatból két kulcsjátékos, Andrics és Ur is megsérültek, így már a 23. percben kettős cserét hajtott végre Várhidi Péter. Ennek ellenére nem tudtuk megtörni a vendégcsapatot, helyzetekig csak ímmel-ámmal tudtuk eljutni, a kaput pedig még kevesebbszer sikerült célba vennünk.
A jónak mondható pontrúgóink hiányában Sós és Bévárdi próbálkozhattak ezúttal az oldalsó beívelésekkel, illetve jó szögből elvégzett szabadrúgásoknál, de a kísérleteik semmi veszélyt nem jelentettek. Aztán a félidő hajrájában mi is cserélni kényszerültünk, egy labdalevétel után ugyanis Sósnak fordult alá a bokája, így Tischler váltott őt a 40. percben. Ez annyiban módosította a felállásunkat, hogy Szécsi húzódott ki a szélre, Bárány pedig egy sorral visszább lépett – ami azért volt furcsa döntés, mert előtte nagyon agilisan játszott elöl, és csak szabálytalankodva tudták őt semlegesíteni a kaposvári védők, Tischler mögött játszva viszont érzésem szerint nem tudja olyan jól kamatoztatni a képességeit. A félidő hátralévő részében nem alakult már ki veszélyes helyzet, úgy vonultak 0-0-val pihenőre a csapatok, hogy alig láthattunk helyzetet az első félidőben.
Jellemző momentum az első félidőből: senki nem támogatja a labdás játékost, mindenki egy helyben ácsorog, Pávkovics széttárt karokkal jelzi, hogy nincs kinek passzolni
A második félidőt is álmoskásan kezdtük, nem volt meg az iram, jellemző kép volt, hogy úgy próbáltunk támadást vezetni, hogy mindenki egy helyben ácsorgott, és a labdát felhozó játékos sem csipkedte magát. Az ilyenből pedig mindig az van, hogy a védelmét megszervező ellenfelet nem tudjuk átjátszani. Nem volt tehát meglepő, hogy jó 20 percig nem alakult ki helyzet. Jellemző, hogy a 60. percig a legnagyobb helyzetünk egy beívelés után a saját kapujára fejelő kaposvári védő „lehetőségéből” adódott, amit bravúrral védett a vendégek kapusa. Az utolsó fél órára pályára lépett Dzsudzsák és Kalafat (Bárányt és Pintért váltották), majd a 70. percben újabb kettős cserével igyekeztünk felrázni a csapatot (a megsérülő Kusnyírt Poór, Bényeit Haris váltotta). Az első komoly lehetőségünk, amit ténylegesen mi alakítottunk ki, a 71. percben adódott, igaz ez is egy egyéni villanás volt, hiszen Tischler jó 20 méteres szitáló bombája a felső lécről vágódott le a gólvonal elé.
Nagyon jellemző egyéni hibákat láttam egyébként a játékosainktól. Pintér ma is rendre túlcselezte magát, jobbnál is jobb helyzetet akart magának kiharcolni egy egyszerű passz helyett, ezek a megmozdulásai Varga Kevinre emlékeztetnek. Szécsi jeleskedett a helyzetek elpuskázásában, szintén jellemző momentumok voltak, hogy amikor a beadások őrá jöttek ki, akkor felugrás nélkül, talpról próbál fejelni, jellemzően méterekkel kapu fölé. Dzsudzsák beállása egyébként fellendítette némiképp a játékunk, onnantól minden akciónk rajta ment keresztül és szép számmal tömte is kulcslabdákkal a társakat, de az utolsó passzok vagy lövések mindig rosszak voltak.
Amikor már úgy tűnt, hogy ezt a gyenge Kaposvárt sem sikerül megverni, akkor a 84. percben Dzsudzsák szöglete után Tischler fejelt gólt. Ezt követően jött a tipikus forgatókönyv, visszaállunk, kétségbeesetten próbáljuk őrizni az eredményt, és jönnek a buta hibák. A 88. percben kis híján egyenlített is a Kaposvár, egy beívelés után (ami abból adódott, hogy Kinyik inkább sárgát érően buktatta az egyik vendégjátékost, hogy nehogy komoly baj legyen) elcsúszott a védelmünk, és elcsúszott a gólvonalon állva Kosicky is, Nagy Tamás fejese a keresztlécen pattant, a kipattanót pedig két méterről vágta fölé Zsirai…
Végül azonban sikerült lezárnunk a meccset, a 91. percben Varga indította a kontránkat egy labdaszerzés után, majd kitette Dzsudzsáknak, aki végül lövőhelyzetbe került és 16 méterről meglőtte idei első gólját. Megnyugodhatnak az őt zsigerből utáló szurkolók, bár úgyis van valami mindig vele kapcsolatban, amibe bele lehet kötni. Pedig nem csak ma, hanem december óta szinte folyamatosan ő a csapat egyik legjobbja, és bár az elvakult szurkolók csak a gólokat nézik, mintha minden játékos teljesítményének mérőszáma az lenne, érdemes pillantást vetni az idei statisztikáira:
16 mérkőzésen 11 gólpassz Dzsudzsák neve mellett, amivel az NB II gólpasszkirálya
Nem játszottunk jól, kínkeserves, szenvedős, kikínlódott győzelem volt ez. Lehet, hogy később ennek is nagy értéke lesz, én most nyugodtabb lettem volna, ha simán le tudjuk gyűrni ezt a gyenge Kaposvárt. Ha Dzsudzsák nincs ma, akkor aligha nyertünk volna, így nálam ő a meccs embere. A többiektől nem is igazán láttam elfogadható játékot, a többség a tudása alatt játszott. Talán Kusnyírt és Bévárdit tudnám még pozitívan kiemelni, meg persze a szintén gólt szerző Tischlert.
Kíváncsi vagyok, hogy a sérültek felépülnek-e jövő hétre, mert két fontos mérkőzésünk lesz, előbb szerdán az MTK ellen a kupában (amit én most jelenlegi helyzetünkben lehet, hogy inkább elengednék), majd vasárnap pedig a Pécs otthonában vizitálunk. Azokon a mérkőzéseken sokkal több kell a mainál.
borítókép // dvsc.hu
