Látszólag nagy változások történtek az elmúlt hetekben: sokáig emlékezetes meccsen, 1-3-ról fordítva 5-3-ra vertük a Honvédot, majd a válogatott szünetben új edzőt neveztek ki a csapat élére Carrillo személyében. Most pedig ismét egy fontos ponthoz érkeztünk el: szombaton ahhoz az Újpesthez látogatunk, amely ellen idegenben nem volt túl sok sikerélményünk az elmúlt években, és amely hozzánk hasonlóan szintén a kiesőzónából menekül.
Fontos meccs vár tehát ránk, ami kapcsán egyelőre nehéz felmérni, pontosan milyen taktikai hadrendben, mely játékosokra épülve áll ki a csapat. A magam részéről kíváncsian várom, hogy Carrillo mennyire mer a fiatalokhoz nyúlni (az mindenképpen szimpatikus, hogy egyből ellátogatott a második csapatunk mérkőzésére, felmérni a játékosokat), illetve milyen felállást preferál majd.
Viszont könnyen lehet, hogy ezek csak másodlagos kérdések maradnak; a klub jövőjét érintő kérdések ugyanis túlmutatnak azon, hogy az új tréner mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket. Carrillo egyébként szerintem jó (vagy legalábbis racionális) választás, mivel ismeri a magyar futballt, a csapatai nézhető és közben általában eredményes focit játszottak, szóval szurkolok neki. De nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a spanyol edző kvalitásai önmagukban semmit nem érnek, ha nem tud ténylegesen tiszta lappal indulni. Márpedig félek tőle, hogy több szempontból sem. Nézzük, melyek ezek:
1. A debreceni közeg bizalmatlansága: Alapból adott a helyzet, hogy Carrillo nem „a mi kutyánk kölyke”. Nem Debrecenben született, nem ebben a közegben szocializálódott, ráadásul külföldi is, ami sokak szemében indulásból negatívum. Feltűnő, hogy a kinevezése környékén hány és hány helyen jelent meg, hogy Debrecenben külföldi edzők közül csak Beranek vált be. Szinte önbeteljesítő jóslatnak érzem néha, ahogy a média és a szurkolók egy része az új szakvezetőnkhöz áll: ebből az előítéletből nem lesz könnyű kitörni. Elég egy-két rossz meccs, egy-két vitatható döntés, és máris csőstül jelennek majd meg a kritikusok, azt hangoztatva, hogy már megint milyen egy elhibázott döntés volt ez a választás.
2. Ugyanis, valljuk be, hogy Carrillo és a csapat eredményességén nagyban múlik Tőzsér jövője is. Sportigazgatónk napról napra kitartóan dolgozik azért, hogy még azok is megutálják vagy kiábránduljanak belőle, akik esetleg eddig nem éreztek így, és legyen bárki az edzőnk, aki nem kötődik ezer szállal a klubhoz, egyből gyanakvással néznek majd rá: „Már megint kit hozott Filipovics a nyakunkba?” Furcsa helyzet ez, mert tulajdonképpen az edzőink mindig is a szakmai vezetés kirakatban lévő figurái, a bűnbakok, akiket könnyen el lehet takarítani, ha éppen nem jönnek az eredmények, akik bármikor el tudják vinni a balhét. Csakhogy ezt sem lehet a végtelenségig eljátszani, mert ha mindig az edző a hibás és bárki is jön, nem tud tartósan eredményeket produkálni, akkor előbb-utóbb muszáj elgondolkozni: most akkor a keret nincs jól összerakva vagy mindig a legalkalmatlanabb trénereket sikerül kifogni? Szóval most még Husztiék el tudták vinni a balhét Tőzsér helyett is, de nem biztos, hogy a sokadik elfogyasztott trénernél is kitart majd a türelem. Emiatt viszont azok a szurkolók, akik mást szeretnének a sportigazgatói székben látni, nem tudnak igazán jó szívvel szurkolni az aktuális vezetőedzőnk sikereiért (főleg akkor, ha nem Herczeg Andrásról vagy mondjuk Bogdanovicsról van szó), mert azzal Tőzsér Dániel pozíciója is erősödne. Így szegény Carrillo máris dupla hendikepből indul.
A várható kezdőt és felállást nehéz megtippelni, mi vagy egy 4-2-3-1-et, vagy egy 4-3-3-at tudunk elképzelni (Bévárdi szerint újfajta taktikát gyakoroltak)
3. És itt még nincs vége: tulajdonképpen pontosan ugyanazokat a problémákat örökölte meg, amikkel eddig is küzdöttünk. Gyatra és foghíjas védelem, sok helyen nem eléggé átgondolt keret, hiányzó „középkorosztály” (26-28 éves, legjobb korban lévő focisták), rengeteg sérült (akik lehet, hogy előbb-utóbb felépülnek, de félő, hogy akkor majd megsérül helyettük más). Arról nem is beszélve, hogy mennyire tudnak úgy kibontakozni az edzők, ha nem állíthatják össze szabadon a szakmai stábjukat. Márpedig Debrecenben hosszú évek óta ez megy: vannak olyan „szent teheneink” (régebbi és újabb kiadásban is), akikhez egyszerűen sosem lehet hozzányúlni. Nagyvonalúan megengedjük az aktuális trénerünknek, hogy egy másodedzőt válasszon maga mellé, esetleg még hozhat egy kiegészítő embert, de a többi poszton valahogy sosincs változás. Ez viszont ahhoz vezet, hogy ezek a személyek ne legyenek igazán motiváltak a vezetőedző eredményességében, hiszen a bukása sem okoz nekik különösebb problémát.
4. Ez a folyamat egyébként csak felerősíti az általánosan is megfigyelhető tendenciákat: a vezetőedzők a klubfutball politikusai, abban az értelemben, ahogyan Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr! című darabjában elhangzik: „Hát, a miniszterelnökök sorsa már csak ilyen. Fürdenek a reflektorfényben nap mint nap, évről évre, és imádják. Hosszú az út az euforikus győzelemtől a szégyenteljes bukásig, és közben minden lépésükkel önmaguk sírját ássák, hogy ezzel előkészítsék a nemzet új megváltójának a helyét. Na, ezt hívják demokráciának.” Most is jött nekünk, szurkolóknak egy új vezető, akinek örülhetünk, vagy akivel szemben már a legelejétől fogva ellenszenvvel viseltethetünk. Akit egy-egy győzelem után túlzottan és indokolatlanul lehet majd dicsérni, hogy aztán a következő, nem annyira jól sikerült mérkőzés után a mélybe taszítsuk. És mindeközben a háttérben ugyanaz az apparátus dolgozik, ugyanazok a problémák maradnak, az új vezető felemelkedése és bukása idején egyaránt.
Szóval egyfelől ne misztifikáljuk túl a vezetőedző szerepét túlzottan, főleg akkor nem, ha a körülményei nem adottak ahhoz, hogy igazán kibontakozhasson, másfelől pedig ne mindig mindent rajta verjünk le. Ha most jól szereplünk majd az Újpest ellen, abból se vonjunk le túlzó következtetéseket; és ha véletlen rossz meccset játszanánk, abból se. Az edző (főleg akkor, ha megkapja ténylegesen a bizalmat) ki tudja hozni a csapatból, a játékosokból a bennük rejlő lehetőségeket, vagy éppen egy rosszul működő klub hiányosságait ideig-óráig képes lehet elfedni, de ha egy ilyen nagy szervezet működésének sikeressége egyetlen ember vállán nyugszik, az nem egy biztos alap. (És még ha elő is fordul ilyen, akkor is csak a legritkább esetekben láthatjuk azt, hogy ez a biztos alap éppen az edző.)
A találkozót szombaton 19:30-tól rendezik a Szusza Ferenc Stadionban, a játékvezető Erdős József lesz. A helyszínre kilátogatók számára itt érhetőek el a lényeges információk.
Hajrá, Loki!
Enderson
