Kib@szott katarzis!!!

Nem akármilyen végjátékot hozott a 2022-es év utolsó hazai mérkőzése. A Mezőkövesd elleni hatpontos rangadónak komoly tétje volt, hiszen a győzelmet megszerző csapat nagyot léphetett a kiesőzóna elől, és garantáltan a vonal fölött telelhet. A végig kiélezett, és színvonalában nem túl erős összecsapást végül az a csapat nyerte, amely jobban akarta, és többet tett a sikerért. És ezt most végre a Loki volt!

Kettő helyen változtatott a szakmai stáb a vasárnapi kezdőhöz képest, Bódi helyett Kyziridis kezdett a szélen, elöl pedig Babunski helyén hosszú kihagyás után először kezdett Bárány, ami elsőre is picit rizikós húzásnak tűnt, később pedig be is igazolódott a félelmünk. Az első percektől kezdve látszott, hogy mi ezúttal is harapós stílusban, agresszívan, az ellenfelet a saját térfelén letámadva próbáltunk dominálni, míg a Mezőkövesd hosszú labdákra apellált, melyekkel Drazicot keresték elöl, első sorban David Babunski és Cseri mélységi indításaiban bízva. Utóbbit egy sérülés miatt már a 12. percben elveszítette a vendégcsapat, ami lássuk be, nekünk nagyon jól jött, hiszen a legfontosabb láncszemét veszítette el Kuttor Attila.

Sajnos azonban nem sokkal később nekünk is vezéráldozatot kellett bemutatni: Bárány egy nagy sprint után a lábához kapott, és azonnal látszott, hogy baj van, később le is bicegett a pályáról fájdalmas arccal. Egyrészt hihetetlen peches a srác, hogy folyamatosan „rásérül” a korábbi sérüléseire (és jellemzően újfajta sérüléseket szenved el), másrészt nem biztos, hogy jó döntés volt őt ekkora kihagyás után hirtelen így leterhelni, emlékezhetünk, hogy a szezon eleji folyamatos játéknak is pont egy hétközi fordulóban, Zalaegerszegen itta meg a levét, amiatt volt kénytelen jó 2 hónapot kihagyni. Lehet ez persze puszta véletlen is, de én ha tudom, hogy van egy ilyen sérülékeny játékosom, és egyszer már ráfáztunk a többletterheléssel, én jobban vigyáztam volna rá. Mivel az őszi szezon amúgy is véget ér vasárnap, így sok meccsen aligha kell majd nélkülöznünk, de nem lenne jó, ha megint ki kellene hagynia az alapozást majd a télen…

Mindenesetre Babunski váltotta Bárányt, és innentől a meccs picit le is ült, nem nagyon láthattunk helyzeteket az első játékrészben. Legközelebb talán a 30. percben jártunk a gólhoz, ekkor egy tizenhatoson belüli flipperezést követően (egyik oldalról ívelgettünk a másikra) Dreskovic fejelte az égbe a labdát, amit Dzsudzsák 15 méterről kapásból lőtt rá, de nagyon eltörte a labdát. A kövesdieknek 1-2 kósza távoli lövése volt, de Megyerinek nem igazán kellett játékba avatkoznia. Nem volt tehát egetverő a színvonal az első félidőben, látszott, hogy alapvetően mindkét csapat óvatos, és kevésbé mer kockáztatni.

A második félidő sem kezdődött magasabb színvonalon, viszont folyamatosan azt éreztem, hogy mi nem elégszünk meg az egy ponttal, a vendégcsapat viszont zokszó nélkül aláírta volna ezt a 0-0-t. Számomra a két edző cseréi is erről tanúskodtak: Blagojevic az 59. percben egy Kusnyír – Bévárdi és egy Varga – Baráth cserével igyekezett frissíteni (mindkét pályára lépő játékos támadóbb szellemű volt a lecserélt társánál), majd a 70. percre ellőtte a maradék kettőt is, Bódi és Sós jöttek be Szécsi és Kyziridis helyett. Kuttor ezzel szemben sokáig nem változtatott a kényszerű meccs elei cserét követően, a 74. percben Molnár, tehát egy támadó helyett hozta be Vadnait, egy balhátvédet, ez már nagyon árulkodó változtatás volt (a végére pedig még egyet cserélt, szélső támadó helyett belső védőt hozott, tehát két változtatási lehetőséget benn is hagyott). A foci pedig igazságot szolgáltatott, és azt a csapatot jutalmazta meg, amelyik többet tett a győzelemért. Pedig a 82. percben megijedtünk, amikor 16 méterről, a kapunkkal szemben végezhetett el szabadrúgást a Mezőkövesd, de sikerült megúsznunk a szitut, majd jött a három perces hosszabbítás második perce: Dzsudzsák ívelt középre a jobb szélről, a berobbanó Babunski kapura tudott fejelni, ezt még bravúrral védte Piscitelli, a kipattanót viszont Sós bekotorta az üres kapuba. Kezdődhetett az ünneplés, a kib@szott katarzis!

Volt pár emlékezetes gólörömünk ebben az évben, de nekem ez lett a személyes kedvencem

Az ilyen meccseken általában az utolsó 20 percben már a seggünkön szoktuk venni a levegőt, és az ilyen kiélezett, kétesélyes meccseket inkább elbuktuk a hajrában (sokszor úgy, hogy már megelégedtünk volna az egy ponttal is). Most viszont mi voltunk azok, akik nem nyugodtunk bele a döntetlenbe, és mindenképp nyerni akartunk. Nem játszottunk ma jól, nem voltak komoly helyzeteink a meccsen, mégis mentünk a három pontért az utolsó pillanatig, és ennek meglett a jutalma. Az ilyen győzelmeket imádom én személy szerint, és ezek a sikerek sokszor többet is érnek, mint a sima idegenbeli 3-0-ák.

Nehéz lenne bárkit is kiemelni erről a meccsről, mert ezúttal is inkább csapatként értük el a sikert. Mégis megneveznék egyvalakit, akinek szerintem elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy ma 3 pontot szerezzünk, és ne mondjuk nullát: Romancsuknak elképesztő mentései voltak hátul, nem egyszer komoly ziccert akadályozott meg a határozott szereléseivel. Egyszerűen nem értem, hogy miért jegeltük őt hetekig!

Ezzel a sikerrel tehát már biztos, hogy bennmaradó helyen telelünk, de egy szombati felcsúti győzelemmel még az a „vicces” helyzet is előállhat, hogy a 4. helyen várjuk majd a januári folytatást. We <3 12 csapatos bajnokság. Tegyük fel az i-re a pontot, most lendületben vagyunk!