
Még mindig a Fradi meccs van a középpontban, az élménybeszámoló után most elemzünk. A mérkőzés utáni örömittas állapotból kijózanodva, illetve a meccs ismétlését megnézve, eljött az…
Még mindig a Fradi meccs van a középpontban, az élménybeszámoló után most elemzünk. A mérkőzés utáni örömittas állapotból kijózanodva, illetve a meccs ismétlését megnézve, eljött az…
Sokan talán költői túlzásként aposztrofálják majd a címet, azonban annak a csapatnak, amely valamennyi sorozatban veretlenül veszi az akadályokat, bárhol a világon kijár az elismerés. Mindezt…
Mivel eltelt egy félév, itt az ideje a számszerű és szöveges értékelésnek, mint az általános iskolában. Hiába a jó, sőt kiváló teljesítmény – egyéni és csapat…
Most, hogy a pénteki finn vereséggel véget ért a lázálom kis hazánkban, eljött az ideje annak, hogy egy kis statisztikával traktáljuk a kedves Olvasót. Azok, akik…
A rovat negyedik, és egyben utolsó részében azokat a játékosokat vizsgáljuk, akiknek a góllövés a feladatuk. Szó lesz azokról, akik az elmúlt évben mutattak nagyon jó…
Játékosfigyelő – középpályások A rovat harmadik része – a címnek megfelelően – a középpályásokkal foglalkozik. Itt van a legkönnyebb dolgunk, hiszen több, tehetséges, ráadásul magyar fiatal…
Játékosfigyelő – védők A rovat második részében a védőkkel foglalkozunk, habár a feladat elég nehéz, hiszen a debreceni védelem erős lábakon áll, és valószínűleg ez még…
Új rovatunk azokat a játékosokat vizsgálja, akik a Debrecen számára megérnének egy misét. Azokat az ifjú titánokat keressük, akik megérettek arra a feladatra, hogy akár a…
Célegyenesbe fordult a felkészülés, a trénerek az utolsó simításokat végzik a pénteki bajnoki rajt előtt. Ugyan a korai nyitánynak köszönhetően még szinte minden együttes háza táján…
A szezonértékelő utolsó fejezetében azokat vesszük górcső alá, akik kölcsönben más klubnál szerepeltek. Milyen idényt zártak, mennyi játéklehetőséghez jutottak, s úgy alapvetően hozzájárult-e a fejlődésükhöz a…
A legnagyobb formaingadozáson a középpályásaink mentek keresztül, ennek dacára ez a csapatrész muzsikált összességében a legfényesebben. A góljaink csaknem fele érkezett erről a posztról. Az ékeknél…
A komplex, rendszerszintű visszatekintés után nem kerülhetjük el az egyéni elemzéseket sem. Első körben a kapusok, valamint a védelem tagjainak teljesítményét vizsgáljuk. A hátsó alakzat szinte…
Elérkezett az ideje, hogy kivesézzük az idei csalódást keltő szereplésünket. A megszokott tavaszi feltámadás ezúttal elmaradt, amelynek okairól az alábbiakban képekkel illusztrálva igyekszünk átfogó képet nyújtani.…
Nem túlzás kijeleteni, hogy Szima Gábor „jött, látott és győzött”. Egy összeomlás szélére került klubot nem csupán megmentett, hanem egyenesen felvirágoztatott. Elhivatottságának, pénzének és elképzeléseinek köszönhetően…
Zdenek Scasny szakvezetői kinevezésének árnyékában, törlesztjük ez évre vonatkozó utolsó adósságunk. Boncasztalra kerül, ki mit tett le a felemásra sikeredett őszi szemeszterben. Kritikák, dicséretek, remények és…