A Magyar Kupa 128-as főtáblájának mérkőzéseit rendezik a hétvégén, a sorsolás pedig úgy hozta, hogy az NB III-as Tiszakécske ellen kell kivívni továbbjutást. Kaphattunk volna sokkal…
A Magyar Kupa 128-as főtáblájának mérkőzéseit rendezik a hétvégén, a sorsolás pedig úgy hozta, hogy az NB III-as Tiszakécske ellen kell kivívni továbbjutást. Kaphattunk volna sokkal…
A tavalyi nagy mumusunkhoz, a Kaposvárhoz látogattunk az NB II 9. fordulójában. Nem volt túl sok pozitív előjel: azon kívül, hogy az előző szezonban három meccsen…
Az elmúlt hétvégén szó szerint gólfesztivált rendezve felülmúltuk az Ajkát, akik azért nagyon masszív ellenfélnek bizonyultak az öt kapott góljuk ellenére, hiszen három gombóccal azért csak…
Az Ajka elleni sikerrel továbbra is élen a csapat. Egyre szigorúbbak a korlátozások a vírus miatt, kérdés, hogy idén mehetünk-e még vajon meccsre a Nagyerdei Stadionba?…
Ma este az NB II 8. fordulóját beszéljük ki a Semleges Térfélben, így természetesen fókuszban lesz az Ajka elleni 5-3-as győzelmünk és Bárány mesterhármasa.
Senki sem gondolta volna a 60. percben, hogy milyen gólfesztivált láthatunk a Nagyerdei Stadion első maszkos bálján, a DVSC – Ajka másodosztályú bajnoki mérkőzésen. A nyolc…
Az augusztusi hadjárattal megkezdtük a visszakapaszkodást az NB I-be, a körülményekhez képest pedig nem is rajtoltunk rosszul, a szusszanásnyi szünetet pedig az első helyen töltöttük. Most…
A sűrű nyár végi program után kis szusszanásnyi ideje van a csapatnak a válogatott mérkőzések miatt. Ezt kihasználván készítettük el az új szezon második LokiZóna adását.
Normál esetben szeptember elsejével zárulnak a transzferablakok Európa szerte, csakúgy, mint Magyarországon. Bár kis hazánkban mindig speciális a helyzet, mert élő szerződéssel rendelkező játékost kevés csapat…
A nyár utolsó hetében két fordulót is rendeztek az NB II-ben, szerdán előbb a Szegedet vertük meg itthon, majd szombaton a Vasas elleni rangadón ikszeltünk. A…
Az NB II „szuperrangadójától” joggal várt mindenki minimum NB I-es színvonalat, ha már zömében ténylegesen elsőosztályú játékosok szaladgálnak a Vasas és a Loki keretében is. A…
Szombat este az NB II egyik legjobban várt rangadója jön. Ha a keretek értékeit, a feljutásért való fő esélyeket nézzük ez az a két csapat, mely…
Megmondom őszintén, nehezen találtam a szavakat a vasárnapi mérkőzésünk lefújása után és akkor még igencsak visszafogottan fogalmaztam, hiszen egy ilyen kilátástalan és sablonos ívelgető-cunamira építő játékot…
Az NB I-ben csonka fordulót rendeztek, a másodosztályban viszont pályára lépett minden csapat az ötödik fordulóban. Elszenvedte első vereségét a Loki az NB II-ben, menetel az…
Egyetlen pici megingástól eltekintve remekül kezdtünk az NB II-es szezont, de legyünk őszinték, látva az ellenfeleket, ez az eddig megszerzett 10 pont a kötelező kategória volt,…