Úgy léptünk pályára Felcsúton az év utolsó bajnokiján, hogy tudtuk, győzelem, valamint az eredmények szerencsés alakulása (amit utólag már igazolni tudunk) esetén még a hihetetlen negyedik…
Úgy léptünk pályára Felcsúton az év utolsó bajnokiján, hogy tudtuk, győzelem, valamint az eredmények szerencsés alakulása (amit utólag már igazolni tudunk) esetén még a hihetetlen negyedik…
Derby d’Elibá. Ezzel a címmel harangozta be a mérkőzést Balage, és ebben tulajdonképpen minden benne volt. Derby, mert egy nagy hagyományú és múltú párharc a Vasas-DVSC,…
Rohadt bosszantó úgy kikapni, hogy kétszer is vezettünk, és láthatóan ma sem lehetett panaszunk a szerencsére, főleg a második gólnál. Nem játszottunk kimagaslóan, jobban focizott a…
Blagojevics első hazai mérkőzésén sok szép és sok kellemetlen eseményt is átéltünk a Honvéd ellen, de jött a három pont. A Fradi ellen bár volt sanszunk…
A Fradi elleni idegenbeli meccsek azok a naptárban, amikre általában előre beírjuk magunknak a 0 pontot. Nem sok babér szokott ellenük teremni, na, pláne idegenben (eddig…
Túl vagyunk egy borzasztó meccsen, egy kínos vereségen és egy edzőváltáson. Nem kecsegtetett sok jóval az egerszegi túra, nem is lett az. Janeiro távozása már a…
Izgatottan vártam, hogy mi fog kisülni a Janeiro-korszak Lokijából. Évek óta nem volt ekkora jövés-menés csapaton belül, évek óta nem sikerült ennyi hiányposztot betölteni (miközben még…
A szezon kezdete előtt két nappal ismét szurkolói ankétot tartott a DVSC, a tulajdonosváltás óta először. Az elmúlt időszak érdektelennek titulált ilyen jellegű eseményei után ezúttal…
Úgy tűnik, hogy Carrillo a szezon kétharmadára megtalálta azt a játékfelfogást, amivel ez a jelenlegi DVSC sikeres tud lenni. Ez pedig a zárt és fegyelmezett védekezés,…
A Loki úgy utazott Zalaegerszegre, hogy egy esetleges vereséggel hetekre a tabella alsó négyeséhez csatlakozik, egy győzelemmel azonban ellépnénk tőlük, és megelőznénk a hazaiakat. Az, hogy…
Mint mindig, amikor közeleg a következő mérkőzésünk, most is azon gondolkoztam stadionunk felé tartva, milyen eredménnyel lennék elégedett a Honvéd ellen és mi lehet a reális…
Hasonlóan a magyar válogatott Wembleyben elért eredményéhez, a Videoton ellen már-már győzelemmel felérő döntetlent ért el a Loki két hete a Nagyerdőben. A pontszerzés értékét növeli,…
Annál a Fradinál vendégeskedtünk bő egy esztendő elteltével ismét, akik az utóbbi években nem csak hozzánk képest, hanem a mezőny többi tagjához viszonyítva is más szintre…
A Paks Debrecen elleni mérkőzése előtt huncut mosollyal mondhattuk: a dobogó 3. helyezettje látogatott az NB I ötödik helyezettjéhez. Persze két forduló elteltével sem a tabellán…
Nem volt könnyű bármit is jósolni a Honvéd-Loki meccs előtt: alapból igaz, hogy az új szezon előtt mindig nehezebb megtippelni az erőviszonyokat, de nálunk emellett is…