Rohadt bosszantó úgy kikapni, hogy kétszer is vezettünk, és láthatóan ma sem lehetett panaszunk a szerencsére, főleg a második gólnál. Nem játszottunk kimagaslóan, jobban focizott a Kisvárda, mégis, legalább egy pontot illett volna kihozni ebből a meccsből. Így viszont megint közel a kiesőzóna. DVSC – Kisvárda értékelés.
Múlt héthez képest három helyen változott a kezdőnk, a sérült Baráth helyén Neofytidis, Kyziridis helyén a múlt héten csereként jól beszálló Bódi, illetve a szintén csereként jól játszó, majd a kupameccsen is betaláló Sós is bekerült a kezdőbe, ő Babunski kárára. Így gyakorlatilag az Újpest elleni második félidős csapatot (- Baráth) és taktikát láthattuk a pályán a kezdetektől, azaz egy olyan 4-1-4-1, amiben Dzsudzsák a hamis kilences, Szécsi pedig gyakorlatilag középső középpályás. Nem volt tehát csere a kapuban sem, ami pedig lassan már indokolt lenne.
Álomszerűen kezdtük a meccset, rögtön az első helyzetünket gólra váltottuk. Az akció Dzsudzsák remekül előreívelt labdájából indult, majd csk-nk az akció során újabb kulcspasszt osztott ki Sósnak, aki pedig nagy helyzetben önzetlenül hozta kihagyhatatlan helyzetbe a kezdőbe bekerülő Nefytidist. A gyors vezető találat után hasonló forgatókönyv következett, mint legutóbb az Újpest ellen: a vezetés mintha túlságosan megnyugtatta volna a csapatot, egyre több ki nem kényszerített hibát követtünk el, sorra szórtuk el a labdákat a középpályán (gólszerzőnk jeleskedett ebben leginkább), és nem tudtuk kihozni a labdát a félpályánkról. Érett a Kisvárda egyenlítő gólja, ami meg is született a 37. percben egy eladott labda után: Makowski lőtt nagy erővel a kapunkba, és bár volt erő a lövésben, nem ment kellőképp szélre, mégsem tudott Gróf hárítani. Az első félidő tehát ilyen szempontból kísértetiesen hasonló volt az Újpest ellenihez: korai vezetés, majd teljes szétesés hátul, és ránk nézve hízelgő 1-1-es állás a szünetben.
Most viszont nem nyúlt bele a taktikába és a csapatba vezetőedzőnk a szünetben, mint tette azt az Újpest ellen. Ennek ellenére ismét megszereztük a vezetést a második félidő elején, egy igazi flipperezős góllal, hiszen Szécsi beadása előbb Leonin, majd a kapufáról kipattanva Hindrichen is megpattant, a labda pedig a kapuban kötött ki. Az újabb vezető találat hasonló forgatókönyvvel is kecsegtethetett volna, mint egy hete, meg is volt a sanszunk a 3-1-hez, de kimaradt a lehetőség (tegyük hozzá, egy újabb öngól jó nagy mák lett volna). A Kisvárda pedig megint büntetett, de jegyezzük meg, hogy egészen érdekes körülmények között: a gólt megelőző szögletet ugyanis nem arról az oldalról végezeték el a vendégek, mint ahol kiment a labda. Nem tudom, hogy ilyen helyzetben mi a pontos protokoll, de szerintem ez így egy szabálytalan játékszituáció volt (a játékvezető egyébként tévesen mutatott arra a sarokra, ahonnan végül beadták a labdát). Nem volt mit tenni, az ilyen helyzetet nem lehet visszanézni a VAR-al…
A vendégek a 64. percben kettős cserével frissítettek, amire Blagojecics is reagált, a sokadik eladott labdája és középpályás töketlenkedése után lekapta a pályáról Neo-t, és Major Sámuel állt be. Hogy ez a csere mennyire nem jól sült el, az alig két perc múlva igazolódott: éppen a fiatal középpályásunk közreműködésével került ajtó-ablak ziccerbe a nemrég csereként beálló Navratil, és nem is hibázott. Ez sokként ért minket a lelátón, gondolhatjuk, hogy akkor a játékosainkra milyen hatással lehetett a pályán. A folytatásra érkezett Babunski és Kyziridis a csapatba, ezzel végre lett igazi centerünk is a pályán. Helyzeteink azonban nem nagyon akadtak, a Kisvárda masszívan védekezett, és látszott, hogy ők nem fogják kiadni a kezükből a nehezen megszerzett vezetést. A végén további kettős cserével teljesen kitámadtunk, de csak lehetőségecskéig jutottunk, komoly helyzetünk már nem volt, a vendégek ügyesen lemendzselték előnyben a hátralévő időt.
Összességében nem lehet azt mondani, hogy ne szolgált volna rá a győzelemre a vendégcsapat, mert sokkal összeszedettebben és veszélyesebben játszottak mint mi, sajnos kijött a minőségbeli különbség a két keret között, ezt több ízben is láthattuk a pályán zajló események alapján. Ennek ellenére rohadt bosszantó így kikapni, hiszen kétszer is vezettünk, kétszer is nálunk volt a lélektani előny, de nem sikerült megtartani a vezetést. Emellett én most úgy érzem, hogy a taktika sem ült, Dzsudzsák elöl teljesen elszeparáltan játszott, amikor ékként szerepelt, akkor nem tudtuk eljuttatni hozzá a labdát, ha pedig visszalépett mélységbe labdákért, akkor nem volt kit megjátszani elöl. Úgy látszik, hogy jöhet ide bárki edzőnek, a legkomolyabb fejtörést mindig az fogja okozni, hogy hová helyezzük el Dzsudzsit a pályán. Kicsit CR effektus ez, mert egy ilyen szintű játékost luxus kihagyni a csapatból, de mindeközben bárhol helyezzük őt el a pályán, az az adott csapatrészünk megbomlását eredményezheti.
Nehéz meccs legjobbját megnevezni, mert én most nem láttam jó egyéni teljesítményeket. A védelemben Lagatornak voltak szép mentései, a középpályáról meg talán Sóst tudnám dicsérni, mert főleg önmagához képest elfogadhatóan játszott. De a ti kezetekben a döntés, valakinek pedig be kell húznia ezt az MVP címet.
Azért is kellemetlen ez a vereség, mert a Mezőkövesd a mai győzelmével megérkezett a nyakunkba, egy pontra vagyunk a kiesőhelytől, és két kutyakemény idegenbeli meccsünk jön: előbb a szezon meglepetéscsapat, a Kecskemét lát minket vendégül, majd megyünk Eli báékhoz, akik totál kiszámíthatatlanok. Utóbbi lesz a fontosabb meccs, már csak a csapatok tabellán elfoglalt helyezései miatt is. Nagyon fontos lenne a vonal felett telelni, ehhez pedig még pontok kellenek a maradék meccseken…
