Rovat: Kaposvár

Beharangozó
Itt a tavasz
0

A hétvégén rendezik a tavaszi szezonból előrehozott első mérkőzést, őszi bajnok csapatunk a júliusban hazai pályán kitömött Kaposvár otthonába látogat. Az időközben legfőbb kiesőjelöltnek kikiáltott somogyiak…

Összefoglaló
Frissítő gólzápor
0

Majd’ két hónapnyi szünet után vasárnap végre ismét tétmeccsen költözött élet az Oláh Gábor utcai stadionba, a balul sikerült EL „menetelés” után a fiúk a Kaposvár…

Beharangozó
Kevés szó
0

Ez egy nyúlfarknyi poszt lesz, mert nincs sok mondanivalónk. Aki a hétvégén kérdezte tőlem, hogy mit szólok a csüttörtök estéhez, csak azt mondtam, hogy inkább ne…

Összefoglaló
Még mindig jó
0

Bizony, még mindig jó győzni. Kellemesen mámorító érzés, főleg öt csúnya bukta után. Ezzel véget is értek az őszi bajnoki meccsek, ez a három pont fogja…

Beharangozó
Utolsó javítási lehetőség
0

Az év utolsó bajnoki mérkőzésén lépünk pályára holnap kora délután. Ezt követően bő három hónapos téli álomra szenderül szeretett bajnokságunk és vele együtt csapatunk is. Az…

Citromdíj
Citromdíj #10 – Oláh Lóránt
0

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…

Összefoglaló
Bemutattuk…
0

…az áldozatot az isteneknek. A veretlenséget adjuk a BATE elleni továbbjutásért a Bajnokok Ligájában. Elérhető egy cél, amelynek most alá kell rendelni mindent, mert a rövidtávú…

Beharangozó
Tartalékos hadrend
0

A Bajnokok Ligája meccs miatt senki sem várja, hogy alapcsapattal fogunk kezdeni Kaposváron. Nálunk most jött el az a pillanat – amely a Videotonnál múlt héten…

Összefoglaló
Az oroszlán bajsza
0

A Pápa és a Siófok megrángatta, a Kaposvár pedig elvitte a balhét. Fordulók óta egy ilyen könnyed, kényelmes győzelemre ácsingóztunk, hát most megkaptuk. Bizonyos periódusokban kifejezetten…

Eszmefuttatás
A fránya porszemek
0

Nyáron még nem gondoltuk volna, hogy tizennégy forduló után ilyen magabiztos teljesítménnyel és három pont fórral tanyázunk a tabella első helyén. Eddig még legyőzőre sem találtunk,…

Összefoglaló
Apa, kezdődik?
0

Mármint a tavalyihoz hasonló megmagyarázhatatlan, enervált játék idegenben. A kór, amely ha elharapódzik menthetetlen – helyezésekben mérhető – pusztítást végez. A lefolyás ugyanis kedvezőtlen előjelű. A…

Beharangozó
Hajdúk Somogyban
0

 A fordulók számát tekintve a hétvégén egy szép kerek számhoz érkezünk, a tizedik forduló következik. Nem is gondoltuk volna a szezon elején, hogy az első két…

Összefoglaló
Egy pofon a kakának
0

Felsőházi rangadónak kikiáltott – igaz, joggal – szombat délutáni Kaposvár – Loki a futballév végi dobogó, EL indulás és nem mellesleg némi anyagi kompenzáció reményében. Óriási…