Sok szempontból is érdekesnek ígérkezett a Ferencváros debreceni vendégjátéka szombaton. Egyrészt a Fradi elleni meccsek mindig különlegesek nem csak Debrecenben, hanem szinte minden csapatnál, hiszen általában ez az a mérkőzés, amelyik a legtöbb nézőt megmozgatja. Másrészt a maga nevében ez egy rangadó is volt, hiszen a harmadik fogadta az első helyezettet. Harmadrészt azért volt különösen fontos találkozó, mert Tőzsér Dániel felajánlása következtében rég nem látott érdeklődés övezte a találkozót, így különösen nem volt mindegy, hogy milyen produkcióval rukkol elő a csapat – volt erről szó a beharangozónkban is, az elmúlt években rendszeresen eljátszotta a csapat a szurkolók bizalmát. Lássuk, hogy ezúttal mire mentünk ilyen teherrel a nyakunkon.
Mielőtt rátérnék a meccsre, írnék pár szót a körítésről is. Ahogy a bevezetőben is említettem, Tőzsér Dániel tett egy felajánlást a hét elején, amihez aztán többen csatlakoztak, amely úgy szólt, hogy ha a Fradi ellen közel telt ház, majd a Vasas ellen legalább félház lesz, akkor 2 millió forintot adományoz a gyermekklinikának. Persze rögtön jöttek a támadásokat, hogy így akar szurkolókat vásárolni, és különben is miért köti irreális feltételekhez az adakozást. Az ilyen primitív emberekre kár fecsérelni a szót. Tőzsért sok mindennel lehet támadni (alibi játék, alázatosság hiánya), de jelen esetben minden nemű kritika jogtalan, egyúttal szegénységi bizonyítványt állít ki arról, aki ilyeneket állít. Egyrészt nyilvánvaló volt, hogy akár teltház lesz, akár nem, a pénzt oda fogja adni Tőzsér (erről kénytelen is volt nyilatkozni), másrészt szó nem volt arról, hogy így akarna szurkolókat venni. Egyszerűen kellett egy olyan dolog, ami megmozgatja a fotelszurkolókat és ez szerintem egy nagyon jó húzás volt a csapatkapitánytól. Ráadásul a Fradi ellen mindig nagy az érdeklődés, így kapóra jött a dolog. Hatalmas volt egyébként az érdeklődés a meccs iránt, elővételben is sok belépő fogyott, és először fordult elő a stadion átadása óta, hogy bajnoki mérkőzésen 10 ezer fölé kússzon a nézőszám. Abban pedig mindenki egyetért, hogy a legunalmasabb, legrosszabb színvonalú NB I-es bajnoki is sokkal élvezetesebb sok néző és jó hangulat előtt, márpedig tegnap tényleg jó volt a hangulat.
Az összeállításokat tekintve a mi esetünkben nem sok kérdés volt, már meccsek óta ugyanazt a kezdőt küldi pályára Herczeg András, és mivel szerencsére sem sérülés, sem eltiltás nem hátráltatott minket, így ezúttal sem kellett változtatni. Abban sem volt változás, hogy megtartottuk a 4-4-2-es hadrendet, és nem ijedtünk meg a Fraditól – ugyanis felállhattunk volna 4-1-4-1-ben is, amikor Bódi a középpálya közepén játszik, Könyves pedig a szélen. A tavasz elején ezt próbálgattuk, de látványosan nem ment a csapatnak ebben a hadrendben, így jól volt ez így, hogy be mertük vállalni a bátrabb játékot az erősebb ellenfél ellen is. Ami viszont hátrány volt, az a kispadunk helyzete, ugyanis nem nagyon volt minőségi cserénk. Ilyen szempontból Sós és Mengolo nagyon hiányoznak, hiszen ők két olyan játékos, akik képesek lendületet vinni a csapatba csereként beállva, nem mellesleg a taktikai repertoárt is szélesítik. Most azonban nem nagyon ült olyan ember a padon, akitől különösebben fellendülhetett volna a játékunk, ha baj van. Takács beállása borítékolható volt Tabakovic helyett, de ez csak egy szimpla posztra cserét jelent, Filip beállására pedig abban az esetben lehetett számítani, ha tartani kell az eredményt. A harmadik opcióra már nem mertünk volna bátran tippelni, Bereczki vagy Tisza jöhetett volna, ha ég a ház, de azt gondolom, hogy egyikkel sem mentünk volna sokra. Mészáros pedig az utolsó percek eredménytartására volt alkalmas.
Thomas Doll ellenben dúskálhatott a lehetőségekben, kevergethette bőven a kártyákat, hiszen kis túlzással két kezdőcsapatnyira való jó játékos áll a rendelkezésére. A Fradi egyébként mintha kicsit óvatosabb taktikát választott volna, hiszen ezúttal egy 4-3-3-hoz hasonló hadrendben kezdtek, Lovrencsics ezúttal nem kapott szerepet a védelemben, a középpályán pedig két szűrő típusú ember mellé bekerült még a télen visszatért Nagy Dominik is. Elöl Varga és Paintsil kezdtek a széleken, Böde pedig centerben. A vendégek mestere tehát óvatosabb volt, hiszen a már említett Lovrencsics mellett Moutarinak sem szavazott bizalmat a kezdőben, márpedig ők olyan játékosok, akik inkább a támadásban jeleskednek, a védekező munkájuk pedig kevésbé kiemelkedő, vélhetően tartott a kontráinktól a német szakember.
Esetünkben az lett volna a kulcs, hogy a mérkőzés elején nagyon koncentráltak legyünk, hiszen visszatérő hiba idén, hogy a meccs korai szakaszában gólt kapunk, aminek következtében futhatunk az eredmény után. Ez egy ilyen ellenfél ellen hatványozottabban fontos, hiszen nem mindegy, hogy nekünk kell dominálni egy erősebb csapat ellen, vagy játszhatjuk a saját játékunkat. Ilyen szempontból biztató volt a kezdés, hiszen az első komolyabb lehetőség előttünk adódott, az ötödik percben Varga Kevin tüzelt a vendégek kapujára, Dibusz védése után pedig Tabakovic próbálkozhatott az üres kapura, de nem volt már lehetősége irányítani a lövését, így célt tévesztett. Sajnos nem sokkal ezután, gyakorlatilag az első lehetőségéből gólt szerzett a Fradi, méghozzá bosszantóan szerencsés körülmények között: Barna becsúszása után pont úgy pattant meg a labda Botkán, hogy a vendégjátékos előtt maradt a játékszer, középre adása után pedig hárman rontottak a labdát kapó Nagy Dominikra, aki pánikszerűn próbálta a labdát bepasszolni a sűrűjébe, pechünkre azonban két védőnk lábán is úgy változtatott irányt a labda, hogy az pont az üresen ácsorgó Varga Roland elé került, aki nem is hibázta el a lehetőséget, megvolt tehát a korai vezetés a Fradinak a nyolcadik percben.
Fejben ez meg is zavart minket, jó példa volt erre, hogy megint a saját kezdésünkből kaptunk kis híján újabb gólt, mint az őszi 2-1-es meccsen, Jovanovics bután eladta a labdát a térfelünkön, ami után szabálytalanul tudtuk csak megállítani a vendégek támadását, de az ígéretes helyről elvégzett szabadrúgást szerencsére fölé lőtte Varga. Herczeg András is kiemelte, hogy az első húsz perc egyértelműen a vendégeké volt, nem tudtuk rendezni a sorokat a bekapott gól után, és kellett egy jó negyed óra, mire ismét meccsben voltunk. A 28. percben ismét a Fradi előtt adódott nagy helyzet, Paintsil ziccerben el is tolta a labdát Nagy mellett, de a visszaérő Bényei tisztázott a gólvonalról. A 36. percben felpörögtek az események, hiszen egy véleményes szituáció után a reklamáló Herczeg Andrást elküldte a kispadtól Iványi, ami némileg felpaprikázta a játékosainkat is (erről Tőzsér is beszélt a mérkőzés után). Talán ez is lehetett az oka, hogy alig egy perccel később Könyves minden dühét beleadta abba a lövésbe, amiből az egyenlítő gólunk született. A félpályáról indulva lépett ki a védők mögött, a vendégek nem tudták őt leszerelni, bombaformában lévő támadónk pedig a tizenhatoson belülre érve irtózatos erővel vette célba a rövid felsőt, a labda pedig mindhárom kapufát érintve jutott Dibusz kapujába. A gólt követően leült a meccs, a félidő végéig pedig már nem is alakult ki újabb lehetőség egyik csapat előtt sem.
A második játékrész álmoskásan kezdődött, majd jöttek a helyzetek. Először az 56. percben mi veszélyeztettünk, amikor Dibusznak kétszer is bravúrral kellett kitolnia a labdát Tőzsér és Bódi beadásai után, majd néhány perccel később Böde csúsztatott a kapufára kitekert mozdulattal. Csapkodóvá vált a játék, amin az is „segített”, hogy a 65. percben Jovanovicsot le kellett cserélni sérülés miatt, a helyére beálló Filip pedig már nem végzett kellően hatékony szűrőmunkát a középpályán. A Fradi birtokolta többet a labdát, de fölényük meddőnek bizonyult, komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. Egyik alkalommal Paintsil hagyta faképnél Bényeit, majd beadása után Tőzsér tarolta le Bödét, járt volna a büntető a Fradinak, megúsztuk, és végre a mi javunkra is tévedett Iványi. Nem sokkal ezt követően egy kontra után Könyves lőtt ismét, de ezúttal laposan és gyengén, így Dibusz védeni tudott.
A végéhez közeledve Doll behozta Moutarit, Georgijevicset és Priskint is, a vendégek tehát kockáztattak, és a végén már ívelgetéssel próbálkoztak a magas centereiket helyzetbe hozni. Mindezen próbálkozásaik azonban hiábavalók voltak, az utolsó percek már leginkább a durva belépőkről szóltak, jutott ki a jóból Bódinak, Sprisovskinak, és Priskinnek is, utóbbit Kinyik úgy vágta földhöz, mint annak idején Böde a norvég védőt. Az utolsó percek a Fradi kapuja előtt teltek el, a hosszabbításban három szögletet is elvégezhettünk, amik közül kettő veszélyes is volt, de nem tudtuk a slusszpoént megadni a végére, így a lefújás után elkönyvelhettük az 1-1-es végeredményt, ami a meccs összképét tekintve szerintem teljesen reális volt. A vendégek biztosan nem elégedettek az egy ponttal, hiszen elléphettek volna a rivális Videotontól két pontra, nekünk viszont reálisan nézve ez az egy pont bravúrnak számít, a játék képét tekintve pedig bőven rá is szolgáltunk, így jogosan zúgott a taps a lefújást követően. Összességében ez egy olyan meccs és olyan teljesítmény volt a csapat részéről, ami után joggal gondolkodik el jó néhány olyan néző, aki ritkábban jár meccsre, hogy legközelebb is kilátogat – végre tehát élni tudott a lehetőséggel a csapat, és kiszolgálta a közönséget, éltek a bizalommal.
Osztályzatok
Nagy Sándor – 0
Nem túlzás azt állítani, hogy semmi dolga nem volt a meccsen. A gólnál kiszolgáltatott volt, egyébként pedig csak beadásokra kellett jól kijönnie, komoly védeni valója pedig nem akadt. A kirúgásai ezúttal több ízben is gyatrák voltak, nem egyszer elcsúszott kitámasztás közben.
Bényei Balázs – 5
Kicsit haloványabb volt ezúttal, főleg védekezésben, bár azért nem mindegy, hogy az embernek Bartha Lászlót, vagy Joseph Paintsilt kell fognia. Az apró termetű afrikai légiós több ízben is faképnél hagyta őt, nem igazán tudta vele felvenni a futóversenyt, emellett a támadásokba sem csatlakozott be túl nagy meggyőződéssel ezen a találkozón.
Kinyik Ákos – 6
Szerintem remekül helytállt a védelemben, kevés alkalom volt, amikor át tudták őt játszani. Határozottan odalépett, ha kellett, emellett nem kockáztatott, és meleg szituációkban inkább elbikázta a labdát biztos helyre. A végén pedig úgy pofára ejtette Priskint, mint a zsíros kenyeret… 🙂
Szatmári Csaba – 6
Hasonlókat tudok írni róla, mint Kinyikről, annyival kiegészítve, hogy neki picivel nehezebb dolga volt, ugyanis megfigyelhető volt, hogy rendszeresen lépett fel a középpályára presszingelni, labdát szerezni, emiatt lényegesen többet kellett futnia. Ő is jól oldotta meg a feladatát.
Barna Szabolcs – 5
Szerintem rendben volt ez a produkció, annyit kockáztatott csak, amennyit muszáj volt, emellett nem ijedt meg a gyors Fradi szélsőktől sem. Páran elővették őt a gólnál, mondván hibázott, de szerintem nincs így, jól avatkozott közbe, de nem volt szerencséje, hogy a labda pont úgy pattant fel Botkán, hogy az még jó is lett a vendég játékosnak. Ha minden meccsen ilyen teljesítményt nyújtana, nem lenne vele gond, elöl egy kicsit bátrabbnak kéne lenni.
Bódi Ádám – 5
Vele sem volt ma gond, bár egy olyan oldalát mutatta meg ezúttal, ami annyira nem jellemző rá, a kelleténél talán picit durvábban játszott. Támadásban kevésbé sikerültek most neki a megoldások, de a védekező munkájával nem volt különösebb gond.
Aleksandar Jovanovic – 5
Nagyon hasznos munkát végzett a középpályán, remekül szűrte a Fradi támadásokat, meg is látszott a hiánya, miután le kellett őt cserélni. Sajnos viszont akadtak hibái, amikor nála volt a labda, csúnya eladott labdák, illetve rossz passzok jellemezték a játékát.
Tőzsér Dániel – 5
Őrá sem lehet panasz ezúttal, a szögletei most jók voltak, láttunk tőle szép keresztlabdákat, meg persze rossz átadásokat is, de ezúttal legalább mert kockáztatni, és nem csak az alibipasszokat választotta. A szabadrúgásai már kevésbé voltak jók, néha tanácstalanságot és kapkodást véltem felfedezni nála. Összességében rendben volt ez.
Varga Kevin – 6
Ő volt ezúttal a legaktívabb a középpályásaink közül, úgy tűnik, hogy kezdi ismét az ősz eleji formáját visszanyerni, mert már Pakson is az egyik legjobbunk volt. Bátran próbálkozott, sokszor talán túl is cselezte magát, de ezúttal nem nagyon lehet belekötni a teljesítményébe.
Könyves Norbert – 7 
A góljára nincsenek szavak, klasszis találat volt. Mezőnyben is sokat dolgozott ezúttal is, hetek óta a csapat húzóembere. Remélhetőleg még sokáig kitart a lendülete, mert jelen pillanatban mindent bead neki a gép.
Haris Tabakovic – 5
Ezúttal kicsit visszafogottabb produkciót láttunk tőle, nagyon eltűnt a vendég védők gyűrűjében, a rá fellőtt labdákkal próbált kezdeni valamit, de lássuk be, nem volt könnyű dolga egyedül elöl. Ezúttal is korán lecserélte őt Herczeg András, olyan, mintha nem lenne megfelelő erőnléte egyelőre.
∼•∼
Takács Tamás – 5
Ugyanazt tudom elmondani róla, mint Tabakovicsról, egyszerűen nem volt játékban, nem kapott használható labdákat, így maradt számára a védőkkel való birkózás.
Ioan Filip – 0
Jovanovicsot váltotta a középpályán, és beállása után már nem is volt annyira hatékony a középpályás védekezésünk. Tudjuk róla, hogy nem klasszikus ütköző szűrő, emiatt más stílusú védekezést igényel a játékunk, ha ő játszik védekező középpályásként.
Mészáros Norbert – 0
Az utolsó néhány percre állt be, feladata az volt, hogy a magas vendég támadókat semlegesítse. Szerencsére már nem volt szükség a szolgálataira, mert nem tudott helyzetbe kerülni a Fradi.
∼•∼
Herczeg András
Örülök, hogy nem adtuk fel a játékunkat, és ugyanúgy a tőlünk megszokott 4-4-2-ben álltunk fel. Így kell ezt hazai pályán, legyen bárki is az ellenfél. A lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, lássuk be, más lenne a helyzet, ha tudna válogatni egy Sós vagy Mengolo közül a kispadról, így viszont gyakorlatilag borítékolhatók voltak a cseréi mind poszt, mind pedig taktikai megfontolásból is. Szerencsére nem adódott olyan játékhelyzet, ami komolyabb reagálást kívánt volna csere szempontjából. Arra pedig nem emlékszem, hogy valaha is elküldték volna őt a kispadtól, hiszen ahogy a meccs után is elmondta, nem szokott káromkodni, reklamálni pedig nagyon ritkán, így meglepő (egyúttal sokatmondó), hogy Iványi a lelátóra zavarta őt.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Nem volt kimagasló a színvonal, rengeteg hibát láthattunk mindkét csapattól, de mindenképp sokat dobott az élvezeti faktoron a hangulat. Ugyanez a mérkőzés 2-3 ezer néző előtt és hangulat nélkül egy dögunalmas, rossz színvonalú találkozó lett volna. Jó lenne minden meccset legalább ennyi néző előtt játszani. A csapat teljesítménye az átlagosnál mindenképp jobb, hiszen egy nálunk erősebb és jobb lehetőségekkel bíró csapattal tudtuk felvenni a kesztyűt, felnőttünk a feladathoz, és az sem lett volna érdemtelen, ha mind a három pontot megszerezzük. Mindenki odatette magát, és sikerült kiszolgálni a kilátogató nézőket.
Iványi teljesítménye sajnos rontja az összképet, a sípmester nem tudott felnőni a mérkőzés rangjához. Az első félidőben látványos volt, hogy bármit csináltunk, az szabálytalan volt, míg az ellenfél lökései, becsúszásai megtorlatlanok maradtak. Mondjuk ki, az első játékrészben eléggé lejtett a pálya a Fradinak. A második félidőben szerencsére ez a stílus már nem volt rá jellemző, de a vendégek joggal kérhetnek rajta számon egy jogos büntetőt Tőzsér becsúszása után. Összességében nem tudta kézben tartani a rangadót, sok durvaság megtorlatlan maradt (igaz ez a mi játékosainkra is), és Herczeg András kiállítása is mindenképp egy érdekes momentum volt – talán ez is rámutat Iványi ténykedésének milyenségére, hiszen vezetőedzőnk a legritkább esetben szokott csak reklamálni a játékvezetőnél.
Zárszóként tehát elmondható, hogy sok ilyen hangulatú és ennyi embert vonzó mérkőzés kéne látni az NB I-ben, és akkor talán a színvonal sem tűnne olyannak, amilyen, ráadásul érzékelhetően dob a játékosok teljesítményén is az, ha nem üresen kongó lelátók előtt kell futballozniuk. Ezúttal meghálálta a csapat a szurkolók bizalmát, és reméljük, hogy legközelebb is sokan kijönnek a stadionba. Kedden egy fontos mérkőzés vár ránk Felcsúton a Magyar Kupa elődöntőjében, aztán lehetőségünk van arra, hogy a másik bajnokesélyest, a Videotont is megfricskázzuk. Kijárna már nekik bőven, hogy beleköpjünk a levesükbe.
Hajrá Loki!
