Sorozatunkban olyan furcsa, helyenként kínos, vagy épp vicces sztorikat elevenítünk fel a DVSC múltjából, ami nagy jelentőséggel bírt a jövőre nézve, mindenki számára megmosolyogtató, vagy szimplán abszurd, üde színfoltja volt a honi labdarúgásnak, ahol mint tudjuk bármi is megtörténhet. Ezúttal egy hamisítatlan debreceni légiós-sztorit idézünk fel, avagy hogyan lesz egy rátermett, a gólokkal sem adós maradó csatárból előbb peremember, majd kegyvesztett kolonc, végül pedig felperes az FIFA-nál. Története nem az első ilyen volt a Szima-érában, de még csak nem is az utolsó. Stevo Nikolic sagáját fogom most elmesélni nektek, melyet először olvashat debreceni szurkoló ilyen részletesen és kimerítően.
Stevo Nikolic legjobb debreceni meccsét tegnap elevenítettük föl A Mérkőzés Legjobbja rovatunkban. A DVSC képzeletbeli történelemkönyvében 5 NB I-es gól és a klub 26. élvonalbeli mesterhármasa díszeleg majd a neve mellett az idők végezetéig. De említsük meg röviden a történet kezdeteit.
Stevo 2011. augusztus 7-én debütált a Lokiban, csereként állt be a KTE-Ereco pályáján azon a meccsen, melyet végül Bódi Ádám fantasztikus szabadrúgásgóljával húztunk be. Egy héttel később már kezdő volt a Videoton ellen, első debreceni gólját pedig harmadik meccsén, a Lombard Pápa 2:0-ás idegenbeli legyőzésekor szerezte meg. Ezután a Siófok ellen a kispadon kapott helyet azon a találkozón, ahol először vesztett pontot együttesünk (hiába, Szent Loki már akkor is örvendeztetett meg minket néha), egy héttel később viszont 26 perc alatt is hozzátett egy asszisztot a Paks legyőzéséhez. Ezután legközelebb a DVTK elleni 5:0-ás kiütésből vette ki egy góllal a részét, ráadásul csereként. Eddigre már nagyjából összeállt Kondás Elemér fejében a legerősebb Loki, így ezután Nikolicra főképp csereként számítottunk, mivel rendre Coulibaly és vagy Yannick vagy Kulcsár Tamás részesültek előnyben a kezdőcsapat összeállításakor. Valamire mégis brutálisan ráérezhetett Elemér, amikor az utolsó őszi meccsen (ami már bőven téli volt) a Zalaegerszegi TE ellen a kezdőbe nevezte Stevot, aki 0:2-ről szinte egymaga fordította meg a találkozót a második félidő elején. Ilyen félszezon után, ráadásul olyan góltermeléssel, amilyennel a mai Lokiban már házi gólkirály is lehetsz, de még akkor is impresszívnek számított cserecsatárként, nem gondoltam volna, hogy ez lesz utolsó három debreceni gólja.
A tavasszal ugyanis úgy tűnt, végleg a cserepadra szorult. A később gólkirállyá koronázott Coulibaly helye nyilvánvalóan nem képezte vita tárgyát, de a Kondás és Szima által a későbbiekben favorizált Kulcsár Tamással simán felvette a versenyt. Akárhogy is, tavasszal még ugyan nálunk játszott, de egyre kevesebb szerepet kapott. Az Újpest elleni idegenbeli 5:1-ből még egy gólpasszal kivette a részét, a Siófok és a Paks elleni két pontvesztésből viszont nem nem tudott visszajönni (ezeken a meccseken volt utoljára kezdő). A Hali elleni 30. fordulóban még beállt ugyan csereként és ünnepelhette velünk a veretlen bajnoki címet, nyáron viszont kölcsönadtuk a szlovák Spartak Trnavának (akik akkoriban az egyik kedvenc edzőmeccs-partnerünk voltak). Ott eleinte játszott, majd elmondása szerint pár hónap játék után gondok adódtak a játékengedélyével, aminek megoldásában a DVSC állítólag nem volt partner, így csupán hat szlovák bajnokit és egy szlovák kupameccset tudott lejátszani a teljes 2012/13-as szezonban. Az év hátralévő részében így már sehol sem léphetett pályára, hol Szlovákiában, hol Szerbiában próbálta elütni az időt és edzésben tartani magát. Hazatérve pedig tovább folytatódott a kálváriája.
a DVSC 6. bajnoki címének ünneplésekor kislányával, Sofijával a karján
A cikk további része egy az egyben Stevo Nikolic saját -szóbeli és írásbeli- beszámolója alapján készült. A Szima Gáborral való konfliktusa teljes mértékben a színfalak mögött zajlott, távozásának körülményeiről teljes hírzárlat volt a DVSC hivatalos platformjain illetve a sportsajtóban, így az itt leírt történéseket publikált, nyilvánosan elérhető forrásokkal igazolni nem tudom. Ezek hiánya azonban épp azt bizonyítja, hogy a történtek körül valóban nem volt semmi rendben, illetve az érintett játékos megbízható forrásnak minősül.
2013 nyarán Kondás számolt volna vele, edzőmeccseken is szerepet kapott, de Szima Gábor közölte a csatárral, hogy kölcsönadja Kecskemétre, mert ők szeretnék szerződtetni. Nikolic utánakérdezett barátjánál, az akkor Kecskeméten dolgozó Tomiszlav Szivicsnél, aki azt mondta, erről ők semmit sem tudnak. Nikolic, aki mindenképpen a Lokiban akart játszani és Debrecenben maradni, úgy érezte, át akarják verni és nem ment ebbe bele az újabb kölcsönbe. Másnap a tartalékokhoz száműzték és kikerült a neve a DVSC játékoskeretéből a hivatalos honlapon. Többször láttam is a DVSC-DEAC-ban edzeni. Ekkor Szima Gábornak már kínossá vált az egész, meg akart szabadulni tőle. Megpróbálta közös megegyezéssel felbontani a szerződését, mely a játékos számára szörnyen előnytelen volt – az ilyen szerződésbontást csak azok szokták elfogadni, akik gyorsan el akarnak szakadni klubjuktól, mert adott esetben van egy másik ajánlatuk (pl. René Mihelics). Stevo sem ment bele. Az elnökünk máshogy próbált nyomást gyakorolni rá. Ragaszkodott hozzá, hogy a munkaszerződését kitöltse, így minden nap kétszer (10-kor és délután 3-kor) meg kellett jelennie a Debreceni Labdarúgó Akadémián, ahol jobb híján futó edzéseket végzett. Eleinte Gyarmati András felügyelte, később már nem kaphatott edzőt, de még labdát sem volt szabad kiadnia neki a szertárosnak. A klub többi játékosának megtiltották, hogy beszéljenek vele. Mikor több hónapja fizetést se kapott, elege lett. Már az októbert tapostuk, mikor megelégelte ezt a helyzetet, hazament Belgrádba, a DVSC-vel való ügyét pedig ugyanarra a bíróságra vitte, mint kicsit később Nenad Novakovics és Djelmics. A FIFA előtt Novakovicshoz és Ognjen Djelmicshez hasonlóan szintén megnyerte a pert, a szerződésében foglalt összes hátralévő bért ki kellett neki fizetnünk büntetésekkel. Sem a távozásáról, sem a perről nem jelent meg cikk a DVSC platformjain. Hivatalosan 2014 januárjában igazolt el a bosnyák Zrinjski Mostarhoz, az akkor már féléves hírzárlatot a Nemzeti Sport ezzel a nyúlfarknyi cikkel törte meg.
legemlékezetesebb debreceni momentumai
Hogy személyében egy tényleg ügyes, használható és profi mentalitású játékost veszítettünk el, jól mutatja, hogy abban az évben bosnyák bajnok lett a Zrinjskivel (10 meccsen 8 gólt szerezve), majd 2015/16-ban ezt megismételte (akkor 15 meccsen 3 gólt lőve). Ezután újabb két szezont lehúzott a bosnyák rekordbajnok Zeljeznicarnál, jelenleg pedig az NK Celik Zenicánál készül karrierje végére. Azóta nála ezerszer falábúbb csatárok fordultak meg Debrecenben és maradtak jóval tovább, mint kellett volna.
Az ehhez hasonló történetek miatt érez az ember néha szekunder szégyenérzetet, amiért Lokista. Az ember feltétlen klubszeretetét ássák alá az ilyen ügyek, amikor ilyen méltatlanul és indokolatlanul bánnak el egyes játékosainkkal, akik többet érdemelnének. Persze mondhatjuk, hogy „Nikolic nem lett épp klubikon a Lokiban”, meg hogy „csak egy újabb zsoldos volt, éljenek a debreceni fiatalok”. „Djelmics még ennyit se alkotott nálunk”. De mi a helyzet egy másik szerbbel, egy bizonyos Nenad Novakoviccsal, aki csaknem 4 évig volt meghatározó játékosunk, számos trófeához segített minket hozzá és megkapta a legnagyobb elismerést a klubtól amit játékos kaphat, a Zilahi-díjat? Láthatjuk, hogy Debrecenben semmi se szent. De ha nem csak a morális következményekre fókuszálunk, vajon mit mondanának Szima Gábor legvérmesebb támogatói, ha tudnák, mennyi anyagi kárt okozott a klubnak a perlekedés ezen három játékosunkkal? (elárulom, kilenc számjegyű összeget forintban) A mellőzött játékosok ellehetetlenítése helyett nem lett volna sokkal olcsóbb és morális-etikai szempontból helyesebb mondjuk tisztelettel kezelni és alkut kötni a labdarúgókkal? Vajon milyen messzire jutott el ezeknek az eseteknek a híre a játékosok szóbeszédén keresztül? Vajon mekkora kárt szenvedett ezzel a DVSC munkáltatói márkája? Vajon hány jó focista nem igazolt emiatt hozzánk? Csupa kérdés, amibe ha belegondol az ember, soha többé nem tekint ugyanúgy szeretett klubjára, vagy úgy tesz, mint Novakovics: különválasztja a DVSC-t azoktól, akik irányítják.
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
