“Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel új sorozatunkban, melynek huszonegyedik részében minden idők egyik legellenszenvesebb hozzáállású Loki-játékosa, Holman Dávid következik.
Tudom, hogy már több olyan rész is volt korábban, amikor értetlenkedő hozzászólások érkeztek: miért szerepel pl. Kabát Peti ebben a sorozatban? Nos, ez a kérdés Holman Dávidnál is felmerülhet, de a válasz igen egyszerű: ellentétben a Büszkeségeink rovattal, itt teljesen lényegtelen, milyen szerepet töltött be az adott játékos a klub életében, egyedül az számít, hogy volt-e olyan találkozója a Lokiban, ahol miatta (is) billent a mérleg nyelve a javunkra.
Márpedig Holman Dávid esetében egyértelműen akadtak ilyen meccsek; az ideigazolása környékén egész sok, később már jóval kevesebb. Egykori fradistaként nagy hendikeppel indított, de az elején úgy tűnt, akár közönségkedvenc is lehet belőle, hiszen jól látott a pályán, gólpasszokat adott, gólokat szerzett. Aztán viszont szép lassan kijöttek a problémák, azok, amik miatt korábban az Üllői úton és a lengyeleknél sem tudott magasabb szintre eljutni. Flegmázás, alibizés, gyenge erőnlét, sértődöttség. Ezek nem azok a dolgok, amiket szurkolóként szívesen látunk egy játékostól, ő viszont gyakorta bemutatta őket, nem véletlen, hogy a blog történetében először ő kapott 1-es osztályzatot. Különösen azért volt ez a hozzáállás egyébként bosszantó, mert amikor megrázta magát, és megmutatta, mire képes valójában, akkor nem csak a csapatból, hanem a mezőnyből is ki tudott emelkedni; ilyen viszont sajnos csak ritkán történt.
Ezek közül a legemlékezetesebb talán a Haladás elleni hazai 4-2-es győzelmünk volt, még a Pontes-érában, amikor (állítólag a miatta érkezett játékosmegfigyelő miatt) hirtelen nagyon összekapta magát Holman, és egyedül elintézte a szombathelyieket, többek között egy hatalmas bombagóllal.
Holman termése a meccsen: két gól, egy gólpassz
A szezon végén talán éppen ennek a remeklésnek köszönhetően igazolta le őt a Slovan Bratislava jó pénzért, ahol azóta is kulcsember. Ráadásul Azerbajdzsán ellen a válogatottban is bemutatkozhatott, és tette ezt egyből egy nagyon fontos góllal.
Végezetül álljon itt Holman Dávid közelmúltban tett, kifejezetten elgondolkoztató nyilatkozata, mely némileg talán alátámasztja, hogy nem mi, szurkolók láttuk rosszul a Debrecenben eltöltött időszakát:
„Külföldön, más típusú bajnokságban játszhatok, mégis közelebb vagyok Budapesthez, mint amikor Debrecenben futballoztam. Tudtam, hogy a szlovák bajnoki mérkőzések erőszakosabbak, én meg nem voltam soha az az ütős-vágós játékos, ebben fejlődni akartam, és azt hiszem, sikerült. Hogy visszautaljak az előző témára: az egyik meccsünkre Kádár Tamás is kijött, és utána azt mondta, ki vagy te, „Holi”, nem ismerek rád! Csodálkoztam, és Tamás elmagyarázta, a Lokiban látott legutóbb játszani, ezért neki meglepő volt, hogy becsúsztam, ütköztem, párharcokat vállaltam és nyertem meg, más lett a játékom.”
Hajrá Loki!
Enderson
