LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Nincs még kész a csapat

Izgatottan vártam, hogy mi fog kisülni a Janeiro-korszak Lokijából. Évek óta nem volt ekkora jövés-menés csapaton belül, évek óta nem sikerült ennyi hiányposztot betölteni (miközben még mindig vannak lyukak a keretben), és évek óta nem voltunk ennyire vakon egy rajt elől. A szurkolók elől elrejtett felkészülés miatt mi magunk sem tudtuk igazán, hogy mit várjunk ettől a csapattól, és a főpróbán látottakból sem lehetett messzemenő következtetéseket levonni. Ráadásul első fordulós ellenfelünknél is nagy változások voltak a nyáron, távozó kulcsemberek, új vezetőedző, új igazolások, közben pedig nekik már két tétmeccs volt is a lábukban a nemzetközi szereplés miatt. Hát itt legyen okos az, aki előre eltalálta a végeredményt…

Két helyen változott a kezdőcsapat a Veres elleni főpróbához képest, Baráth helyett Varga, Ferenczi helyén Sós kezdett, ez számomra némileg meglepő húzás volt Janeirotól. Előbbi gyanítom annak szólt, hogy rizikós lett volna klasszikus romboló típusú középpályás nélkül nekimenni ennek a Várdának, utóbbi esetében lehet hogy szimpla megérzés volt ez vezetőedzőnk részéről, vagy edzéseken látott valamit, amit mi nem. Az mindenesetre hamar kiderült, hogy egyik húzás sem jött be a meccsen, de voltak még itt más gondok is a kezdőt illetően.

Ahogy arról beszéltünk a H9 és az LZ szezonbeharangozóban, elöl még nagyon nincs kész ez a csapat. A támadóink felhozatala mind mennyiségben, mind minőségben nagyon gyér. És ezt csak megerősítette, amit ma láttunk a Sós – Szécsi – Kundrák hármastól: képtelenek voltunk az ellenfél kapujáig eljutni. Rengeteg labdakezelési és technikai hiba jellemezte hármójukat, illetve feltűnő volt, hogy mennyire csúszkál mindenki a pályán. Dorian Babunskiról is ejtsünk néhány szót, sok kritika éri őt, de továbbra is tartom, hogy nem lenne ő egy használhatatlan játékos, de amíg nem kap labdát az ellenfél tizenhatosán belül, addig ne várjunk tőle csodát. Ezért is írtam a múltheti meccs után, hogy ebbe a játékrendszerbe Bárány lenne a telitalálat, ha végre elkerülnék a sérülések (és ezt ma egyébként bizonyította is, de ne szaladjunk ennyire előre).

Az első félidő pocsék volt és unalmas. Többnyire a hazai csapat támadott, és bontotta is meg bántóan sokszor a védelmünket, de megköszönhetjük nekik, hogy nevetségesen szerencsétlenek voltak a kapu előtt. Sokszor nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült betalálniuk, egy-egy elcsúszás vagy technikai hiba borzolta a hazai szakmai stáb idegeit, lássuk be, ránk nézve hízelgő volt a félidei 0-0. Az első játékrész krónikájához tartozik még Kundrák cseréje, aki egy sárga lap után a tűzzel játszott egy belépőt követően, rögtön kiáltottam is a csere után, Janiero sem mert kockáztatni és várni mondjuk a szünetig, még az első félidőben lehozta őt, Ferenczi állt be a helyére.

A szünetben még egyet cseréltünk, ami némileg meglepett, mert bár Manrique nem tette le a névjegyét az első játékrészben, azért voltak nála gyengébben teljesítők is a pályán. Mindenesetre Sana Gomes debütálhatott helyette, és ennél rosszabbul nem is tehette volna mindezt. A 48. percben bemutatott performansza a rosszabb napjait idéző Ferenczire hajazott, ügyetlenkedés utáni labdavesztés a saját tizenhatosnukon belül, majd egy teljesen buta és fölösleges lerántás, amiből persze jött a tizi, amit értékesített is Camaj. A gólt követően újabb két csere, Varga – Baráth és Babunski – Bárány, ezektől már azért lehetett várni a támadójátékunk feljavulását, de ez nem következett be sokáig. Nagyjából a 75. percig nem voltunk meccsben, addig csak kósza támadásokat láttunk a csapattól, lehetőségeink pedig legfeljebb rögzített szituk után voltak. Erre persze a múlt héten látottak után már lehetett is számítani, és itt ismét utalnék a cikk eleji gondolatomra: a Sós, Ferenczi, Kundrák, Szécsi négyestől ne várjunk csodát támadásépítés terén.

Az utolsó negyed órára viszont megérkeztünk a meccsbe, eddigre mintha már a hazai csapat is picit elkényelmesedett volna. Mi viszont nem adtuk fel, és ez az, amit tavaly sokszor hiányoltunk, illetve erre utalt Dzsudzsák is a pénteki ankéton. És ha már Dzsudzsák, megint ő húzott ki minket a szarból, és vette vállára a csapatot. Először egy jó balos lövéssel veszélyeztetett, amit bravúrral védett a hazai kapus (gólt érdemelt volna), majd egy mintaszerű akciót követően Bárány középre tett labdája után a saját kipattanóját váltotta gólra, megvolt ezzel az egyenlítés a 85. percben. Már éppen kacérkodtam a gondolattal, hogy végre sikerül pontot szereznünk Kisvárdán, mire a semmiből meglőtte a második gólt a hazai csapat: egy vaktában középre bikázott labdába pont úgy tette bele a fejét Makowski, hogy védhetetlenül hulljon a kapunkba a kapufa érintésével, hidegzuhany… Innentől ment az all-in, minden mindegy alapon támadtunk, de helyzetig nem jutottunk. Már úgy tűnt, hogy a hazaiak lenyelik a labdát, vagy egy kontrából eldöntik a meccset, de nagyon felelőtlenül labdát veszítettek, és le tudtuk őket kontrázni (!) a 93. percben. Szécsi jó ütemben tette ki a szépen kimozgó Báránynak, aki kiszorított helyzetből lőtte ki a rövidet a kapufa érintésével. Katartikus egyenlítőgól az utolsó pillanatban!

Ha szimplán a végeredményt nézzük, akkor elégedettek lehetünk. Ha azt nézzük, hogy kétszer is hátrányból egyenlítettünk, boldogok lehetünk. Ha azt nézzük, hogy nem adta fel a csapat, és hogy a végén is tepertünk az egy pontért, akkor csettinthetünk. (Van erre egy nagyon jó olasz kifejezés: grinta. Ha látjuk a grintát a csapaton hétről hétre, akkor el tudjuk fogadni a vereséget is adott esetben.) Ha viszont a meccs összképét nézzük, akkor azért visszább a hurráoptimizmussal. Rengeteg hibát vétett a védelmünk, pedig pont azt a csapatrész erősítettük meg elvileg a legjobban. Deslandes tavaszi magabiztossága tovatűnt, nagyon bizonytalan volt az egész meccsen, csúszkált, rossz helyre passzolt, és a társakkal sem mindig értette meg magát. Romanchuk elsőre biztató volt, lehet, hogy ő lesz az elsőszámú opciónk a védelembe, de ő sem volt hibátlan. A védelem bal széle, két új igazolás ide vagy oda, továbbra is óriási kérdőjel. Egyelőre egyik új igazolás sem győzött meg, de 45-45 percekről beszélünk, ne ítéljünk elhamarkodottan. A középpályánk sajnos Varga Józsival is átjáróház volt, ez idén is kulcskérdés lesz, hogy Dzsudzsákkal a hatos poszton hogyan tudjuk stabillá tenni a középpályás védekezést. És hogy fog így Baráth beférni a csapatba? Egyelőre gőzöm nincs, hogy mi lehet majd erre a megoldás. Elöl pedig nagyon rosszul nézett ki ez a Kundrák/Ferenczi, Szécsi, Sós – Babunski sor, ide sürgősen kellenek minőségi igazolások.

Pozitívum volt Dzsudzsák játéka, bár nem tudom, hogy kinek meglepő ez még. A kritikusai számára játszhat akárhogy, akkor sem fogják elismerni a teljesítményét, mások meg látják, hogy mennyire kell ő ebbe a csapatba. A másik nagy plusz pedig Bárány volt, aki gyakorlatilag egy teljes évnyi kihagyás után szállt be úgy a meccsbe, hogy mindkét szerzett gólunkban elvitathatatlan érdemei voltak. Bárcsak egészséges maradna, és akkor a támadóposzton egy lyukat máris kipipálhatnánk… Szavazzatok a meccs legjobbjairól, ez az opció idén is a rendelkezésetekre áll majd a mérkőzések után!

Továbbra is tartom, hogy augusztus végéig valahogy túl kell élnünk, és remélhetőleg a végére beesnek az erősítések a támadószekcióba is. Ilyen szempontból talán szerencsés, hogy a következő hetekben nyerhető meccseink jönnek. Jó lenne a Kecsó – Vasas – Kövesd hármasból minimum 5, de inkább 7 pontot kiszedni. Folytatás szombaton a Kecskemét ellen, itthon.