Hiába kezdtük elképesztően a tavaszt, a Fradi elleni sima hazai vereség és a Felcsút elleni kupakiesés annak ellenére is fájó volt, hogy mindkettő értékesebb játékoskerettel és jóval több lehetőséggel rendelkezik nálunk. A trauma kiheverésére azonban sok ideje sem a szurkolóknak, sem a játékosoknak nem volt, mert a 22. forduló záró találkozóján egy újpesti túra várt ránk. Egy olyan túra, ahol híresen nehezen győzünk…
…és hiába gondolom, hogy a mi csapatunk egyértelműen jobb a kiesés elől menekülő Újpestnél, nagyon félve vártam a két csapat találkozóját, hiszen ellenfelünknek nem csak a hazai pálya, hanem a kipihentség is kedvezett. Míg ők 7, addig mi csak 3 napot pihenhettünk, nem beszélve a sérültjeinkről. A kezdőt látva egyértelmű volt, hogy ennyire sok kényszerű változtatásra a szezon során talán még sosem került sor. A kapuba Megyeri hiányában Milosevic került be. Dreskovic bár a padra leülhetett, de a helyén Deslandes szerepelt. Kusnyírt próbáltuk már pótolni Szécsivel, Romanchukkal és Bévárdival is, ezúttal Varga Józsi került a jobbhátvéd posztra. Az így megüresedett középpályára Loncar került be, ezzel az Újpest elleni az első NB I-es találkozója lett, ahol a kezdőbe jelölték. Varga Kevin még a kispadra sem ülhetett le, és Szécsi sem volt megfelelő állapotban, így Kyziridis került a kezdőbe – pedig az elmúlt három meccsen még csereként sem számított rá Blagojevics. Rajtuk kívül Babunski, Dzsudzsák, Sós, Manrique, Ferenczi és Lagator adták a kezdőcsapatunk másik felét.
Az már az első percekben hamar kiderült, hogy hiába a személyi változások, a taktikánkból nem adunk. Ugyanazt a küzdős, passzolós, szélsőket beindítós csapat benyomását keltettük. Kyzridis majd Sós előtt egyből lehetőség is adódott, de a másik oldalon is voltak próbálkozások. Az első negyedóra végén azonban a semmiből mi szereztünk vezetést. Kyziridis veszélyes, de pontatlan beadásához ért hozzá szerencsétlenül Pauljevic, a labda pedig a hálóban kötött ki! Vezetést szereztünk a Szusza Ferenc Stadionban!
Ezután azonban újpesti támadásoktól volt hangos a mérkőzés, több veszélyes beadásuk, passzjátékuk volt a tizenhatos környékén, de a végén mindig belecsúszott 1-1 hiba a játékukba. Azonban nem csak ők hibáztak. Nagyon közel kerültek az egyenlítéshez egy rossz Lagator passz után, de Csoboth Kevin lövését nagy bravúrral hárította Milosevic a félidő közepén. Hibák terén a másik oldal sem volt rest, Pauljevic is Lagatoréhoz hasonló abszurd megoldást választott, Kyziridys lecsapott a labdára, kitette azt lövésre Dzsudzsáknak, aki pedig hiába lőtte el a kapus mellett a labdát, a bevetődő Hall utolsó emberként hatalmasat mentett. Ha bemegy, meg van a meccs, így azonban az Újpest feléledt. Két perccel később Manrique labdaeladása már végzetesnek bizonyult, Mudrinski a 37. percben bevette a kapunkat. 1-1. Az első félidő utolsó percei sok-sok faultot, de újabb gólt már nem hoztak. Az eredmény nem tűnt volna rossznak, de kár volt érte, hogy mi is ajándékoztunk nekik egy gólt és hogy a meccs helyzetét mi hagytuk ki.
A második félidő csere és jelentősebb változtatás nélkül folytatódott. Az Újpest próbálta irányítani a játékot, főleg Csoboth igyekezett Varga Józsit vagy Lagatort egy az egyben a gyorsaságával megverni, de még ha sikerült is neki, a beadásai pontatlanok voltak. De nem csak ő küzdött ezzel, Sós is járt így párszor az Újpest jobb oldalán: a nehezét megoldotta, de aztán a visszapassz vagy a beadás csúfosra sikerült.
A 60. perc aztán meccsfordító pillanatot hozott. Dzsudzsák ívelhetett be egy szabadrúgást, de gyenge próbálkozásából az Újpest kontrázhatott. Hiába szabadíthattunk volna fel többször is, végül mégis Csoboth ugrott ki Manrique mellett, aki harmincöt méterre a kapunktól lerántotta őt, remélve, hogy csak sárgát kap Karakótól. Azonban ez ugyanolyan botor gondolat volt, mint egy hete Mance utánrúgása: középpályásunk azonnali pirost kapott! 20 fordulón át egyetlen kiállítást sem kaptunk, most egymás után két meccsen is begyűjtöttünk egyet-egyet és még hátra volt harminc kemény perc. Emberhátrányban, idegenben, három nappal az előző meccsünk után, tele sérülttel…
Az Újpest egyből éreztette, hogy ennek tükrében be akarja gyűjteni a három pontot. Boumal háromszor is próbálkozott távolról, de vagy a kapusunk védett, vagy a lövés nem volt elég pontos. A 68. percben végre mi is cseréltünk. Dzsudzsák helyén Ojediran, Kyziridis helyén pedig Szécsi kapott bizalmat. A cserék után kicsit normalizálódott a játék, és bár volt pár kapunk felé tartó beadás meg fejes, de sikerült meg-megakasztani az újpestieket. Egy-két szabadrúgást is sikerült kiharcolni az ellenfél térfelén, ezeket Ferenczi adta be, a 79. percben pedig Loncar fejelhetett veszélyesen egy ilyen ívelés után, de sajnos nem tudta igazán helyezni, nagy helyzet, a meccs utolsó Loki-helyzete maradt így ki.
Az utolsó 10 percre beállt Sós helyére Bódi Ádám is, majd Milosevicet kellett ápolni egy ütközést követően. Érezhető volt, hogy nem bánnánk, ha lefújnák a mérkőzést. De nem csak mi, hanem Milos Kruscic, az Újpest vezetőedzője is feszült volt, és nem csak az első félidő végét nem bírta idegekkel, hanem a másodikat sem, ő is a kiállítás sorsára jutott. Lassan, de Újpest helyzet nélkül teltek a percek, próbálkozásaik pontatlan beadások sorozatából és távoli szabadrúgásokból álltak. A hosszabbításra még Dreskovic is beállt Babunski helyére, az Újpest pedig órási nyomás alá helyezte a kapunkat, de végül valahogy túléltük és megtartottuk az egy pontot. Végeredmény: Újpest – Debrecen 1-1.
A meccs után Varga József azt nyilatkozta: „A körülményekhez képest elégedettnek kell lennünk az egy ponttal.” Ezzel pedig maximálisan egyetértek. Talán már a meccs előtt is azt mondtam volna, hogy nem bánom, ha csak döntetlen a vége, túl sok minden szólt ellenünk. De a meccs képét, a csapat fásultságát, majd pedig a kiállítást látva ez az érzés csak fokozódott bennem.
A legjobb játékosunk számomra egyértelműen Milosevic volt, volt 1-2 nagyobb és sok kisebb védése is. Loncart, Varga Józsefet és az első félidőben Kyziridist is tudtam dicsérni, aki végül is adott egy gólpasszt. Nálatok Kik voltak a legjobbak?
Most jutottunk azokhoz a bekezdésekhez, ahol a taktikáról, csapatról, a meccs egészéről írnék pár gondolatot, de ez tipikusan egy olyan meccs volt, ahol – nézzétek el nekem – ez nem fog menni. A sok hiányzó, a 8 napon belüli három találkozó és az előző kettő vereség után úgy éreztem, hogy amolyan „kötelező rossz” volt. A minimális célkitűzést, a döntetlent pedig végül is sikerült elérni, ami ebben a helyzetben teljesen elfogadható. Nem játszottunk szépen, sem jól, de a döntetlent behúztuk, úgyhogy továbbra is tapadunk a dobogósokra. 31 ponttal várjuk a bajnokság utolsó harmadát, és abszolút a mi kezünkben van a sorsunk, ez pedig reménnyel tölti meg gondolataim! Pedig nem lesz könnyű a válogatott szünet előtti következő két meccsünk: utazunk Kisvárdára, aztán itthon fogadjuk a kecskemétieket. Ezen a két meccsen el is dőlhet, hogy jogosan reménykedünk-e a dobogóban. Kisvárdán még soha nem nyertünk az NB I-ben, ideje megtörni a rossz szériát!
Hajrá, Loki!
Csibu
