Nyáron még nem gondoltuk volna, hogy tizennégy forduló után ilyen magabiztos teljesítménnyel és három pont fórral tanyázunk a tabella első helyén. Eddig még legyőzőre sem találtunk, négy meccsen vesztettünk pontot, ezeken is csak döntetleneket játszottunk. Már otthon sem vagyunk száz százalékosak, de hazai pályán a lokomotív átrobog az ellenfeleken – ezt most gyorsan le is kopogjuk – míg idegenben észrevehető némi probléma. Alább ezekről a porszemekről lesz szó, amelyek gátolják a gépezet tökéletes működését.
Még mielőtt belekezdenénk, tisztáznunk kell egy-két dolgot. Büszkék vagyunk a csapatra, tiszteljük Kondás Elemért, aki egy nagyszerű társaságot rakott össze. Ha így fejlődünk, akkor ismét átvehetjük a stafétabotot a magyar labdarúgásban. Természetesen vannak gondok, tizennégy forduló után miért ne lennének? Hibátlan focit nem lehet végtelenségig játszani, már eloszlott a rózsaszín köd, és látunk egy-két olyan akadályozó tényezőt, amin lehet – kell is – változtatni.
Már a második fordulóban megtapasztalhattuk, hogy milyen nehéz idegenben játszani egy jól megszervezett ellenféllel szemben, de akkor még sikerült felőrölni a Zalaegerszeget. Az első hét forduló végül is nagyszerűen alakult, hiszen mindegyiket megnyertük, néhol egy kis szerencse is kellett, de jó csapatnak Fortuna fogja a kezét. A nyolcadik játéknap keretén belül találkoztunk a Balaton partján a Siófokkal, ahol egy meglehetősen unalmas, görcsös játékot produkáltunk. Tudjuk, hogy Simac már a hatvannegyedik percben mehetett zuhanyozni, de a győzelem elmaradása nem ezen múlott, hanem azon, hogy támadásban a végtelenségig kijátszott helyzetek kialakítására törekedtünk. Egy betömörülő csapat ellen ez ritkán hatásos, a távoli próbálkozások a megfelelő ellenszer. A hetvenhetedik (!) percben Yannick lőtt a tizenhatoson kívülről, ebből kellett volna több. Az első félidőt a siófokiak körbepasszolása jellemezte, érezni lehetett egyfajta tanácstalanságot, nem sikerültek a kényszerítők, kevés volt az üresbe illetve keresztbemozgás. Ez egyébként jellemző volt mindhárom idegenbeli döntetlenre, mint ahogy az is, hogy a szünet után változott a játék képe, kicsit lendületesebbek és veszélyesebbek lettünk. Az átütő erő azonban hiányzott. A Siófok nagyon jól szervezte meg a védelmet, szinte a támadás vezetésének lehetőségét is feladták, a labdás emberre minimum ketten is rárontottak, szabad területet nem nagyon hagytak, és ez jellemző volt a kiállítás utáni időszakra is. Érdemes megállítani az alábbi összefoglalót Yannick lövése előtt, amikor még Vargánál van a labda (1:08), kilenc siófoki védekezik öt debrecenivel szemben. Mégegyszer megjegyeznénk, hogy ekkor már emberhátrányban voltunk.
Két fordulóval később a Kaposvár otthonában ikszeltünk, ahol már a siófoki meccshez képest sokkal jobban játszottunk, több helyzetünk is akadt, amelyeket Hajdúch nagy bravúrral tudott csak védeni. Mégis a végén nekünk kellett futni az eredmény után. A másik Somogy megyei gárda szellősebben védekezett, mint a Siófok, nem tömörültek be a saját térfelükre, a széleket gyakran feladták, valamint nem mindegyik középpályás ért vissza, hogy elvégezze védekező feladatát. Emiatt akadt is néhány veszélyes vagy veszélyesen induló támadásvezetésünk illetve beadásunk. Ez a döntetlen sokkal dühítőbb, mint az előző, hiszen a második félidőben összesen volt két helyzetük, míg nekünk több lehetőségünk is akadt a gólszerzésre. Siófokon viszont jóformán helyzet nélkül hoztuk le a meccset. Abban viszont mindkét mérkőzés hasonlít egymáshoz, hogy a távoli lövéseket hanyagoltuk. A meccsből három jelenetet választottunk ki, amely egy-egy olyan szituációt mutat be, amelyből gól születhetett volna, illetve született is.
1. Az első ilyen helyzet Illés lövése. Láthatjuk, hogy milyen messze állnak a kaposvári védők a támadóktól, valamint azt, hogy egy pontos indítással máris lövőhelyzetet lehet teremteni. Varga viszi a labdát, majd Illésnek passzol. A pánikszerűen visszafutó illetve kilépő védők miatt Illés egyből megpróbálja Coulibalyt kiugratni. Végül Korhuthoz kerül, ő Illést indítja, aki pedig kapura lő.
2. A második lehetőség Coulibaly veszélyes fejese. Nagy és Bódi összjátéka után, előbbi húzza meg a jobbszélt, beadása után a francia csatár épphogy mellé bólint.
3. A harmadik és egyben utolsó szituáció a tizenegyes előtti történés. Yannicknál a labda, hét a hét ellen, ügyesen kipasszolják Coulibalyval a védelmet, buktatás és büntető.
A Kaposvár ellen néhány helyzetben bejött az, hogy majdnem üres kapuig játszva csak egy apró mozdulat kelljen a gólszerzéshez. A szerencse nem állt mellénk, no meg a kapusuk se védett rosszul. A somogyiak is védekeztek, de az ábrákból látszik, hogy nem tömörültek – nem tudtak vagy nem akartak – mint a siófokiak. Az állításunk, hogy távoli lövésekkel kellett volna operálni, még mindig tartja magát.
A harmadik idegenbeli döntetlen a Mecsekalján született, borzasztóan hasonlított a siófoki meccshez: az első félidő mintha meg sem történt volna, a másodikban volt egy tizenhatoson kívüli lövés. Egy pici különbség azért volt, mert Kulcsárnak is volt két helyzete, valamint Selim is lőtt egy nagyon szép szabadrúgást középről. Ezen kívül szó szerint megismétlődött a siófoki meccs – na jó, most nem állították ki Simacot – nem tudtuk feltörni a pécsi reteszt. A Mészáros Ferenc által kitalált taktika hasonlított a Balaton partiakéra, azonban a mecsekaljaiak kontrái veszélyesebbek voltak. Ez főleg a két gyors szélsőnek, Nagy Olivérnek és Horváth Zsoltnak volt köszönhető. Ami viszont csak egyszer fordult elő egész meccsen, azt ez az ábra illusztrálja. Végre egy lövés! Egy gyors támadásvezetés végén Bódi Ádám próbálkozott, nem ment be, de legalább elvállalta.
A negyedik döntetlenünket az előző fordulóban játszottuk hazai pályán a Honvéd ellen, ennek a meccsnek a részletezésébe most nem mennénk bele, mert már az összefoglalóban megírtuk. Tehát négy olyan mérkőzést vettünk át, amelyeken csak egy ponttal gazdagodtunk. Ezzel nincs is annyira nagy baj, de kiderült, hogy a betömörülő csapatokkal szemben a játék nehézkesebben megy. Megpróbáljuk teljesen tisztára játszani a befejező játékosokat, lepasszoljuk a tökéletes lövőhelyzetet. Ekkor szokott megakadni a támadás, pedig a Siófokhoz hasonló csapatokat átlövésekből szerzett gólokkal meg tudnánk verni. Ismerjük a mondást: lövésből lesz a gól. Több remek rúgótechnikával rendelkező játékosunk van, gondoljunk csak Bódira vagy Selimre. A meccseket elnézve úgy tűnik, hogy nem is törekedünk a lövőhelyzetek megteremtésére, inkább még egyet tolunk, kipasszoljuk szélre vagy betörünk a büntetőterületre, hogy onnan adjuk vissza. Reméljük, elemezni fogják – minimum a téli szünetben – ezeket a meccseket, és gyakorolni fogják az ilyen szituációkat. Kondás Elemér jó taktikát talált ki, de ez nem mindig alkalmazható a fent elemzett meccseken, mindenképp változtatni kell, mert tavasszal idegenben játszunk a Videotonnal, a Ferencvárossal, az Újpesttel és a Honvéddal is. Még egy utolsó észrevételünk akad: ez pedig a késői cserék a meccseken. Kondás mester érdekes filozófiát követ e téren, mivel például a pécsi meccsen csak kettő cserélt, az egyiket a hatvannegyedik, a másikat a nyolcvanadik percben. A Honvéd ellen az utolsó tíz percre Dombi Tibit – minden tiszteletünk az övé – küldte be Szakály sérülése után. Nem biztos, hogy hozzá tud tenni már annyit, hogy változtasson a meccs képén. Van még mit javulni, hisszük, hogy meg is tudják valósítani, mert Kondás Elemér is és a csapat is képes rá. A brusztolós meccseken pedig bátran próbálkozzunk távolról.
Mi is szeretjük a gyönyörű támadás végén szerzett gólokat, órákig el tudjuk nézni a Győr elleni második gólt, de akkor is boldogok vagyunk, ha egy csúnyácska huszonöt – harminc méteres góllal nyerünk. Tehát a jelszó: vigyázz, kész, tűz!
(A képek forrása: dvsc.hu)
