Nem hittem volna, hogy a vereségi sorozatunkból éppen a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin fogunk kilábalni, mégis így történt. A 2-2-es végeredmény akkor is rendkívüli eredmény lenne, ha az elmúlt három hónap történéseit elfelednénk, az előzményeket ismerve viszont végig az járt a fejemben, hogy hol járt eddig ez a csapat? Hol volt, hol nem volt, ideje volt, hogy megkerüljön!
Mivel a múlttal foglalkoztunk már eleget, a jövőnk pedig konkrétan megjósolhatatlanul ködös – és óva is intenék mindenkit attól, hogy ebből a mérkőzésből messzemenő következtetéseket levonjon, hiszen vár ránk egy edzőváltás és egy téli átigazolási időszak -, ebben az összefoglalóban csak és kizárólag a mai mérkőzéssel, a Fradi elleni 2-2-vel kívánok foglalkozni.
Az eredményen kívül ugyanis végre azt láttam a csapattól, amiért van értelme sportolónak és szurkolónak is lenni, amire lehet építeni: küzdés és hajtás volt ránk jellemző. Megyeri a szokásos módon megbízhatóan védett. Kocsis Gergő az első félidőben gólvonalról mentett, Dreskovics régi önmagát idézve szinte minden labdába belevetődött, amibe csak lehetett (majd a második félidőben gólt is fejelt) és talán Stojkovic is eddigi legjobb meccsét tudta le a Lokiban. Ferenczi bár az első kapott gólban ezúttal is benne volt, de az egyenlítőgólnál ő adta Báránynak a gólpasszt – még ha egy kaput tévesztő lövés is volt az. Dombi három fontos változása az lett, hogy visszatért a 4-2-3-1-re, Szuhodovszkit középről kitette jobb oldalra, védekező középpályásnak Lagatort választotta, aki a jelenlegi keretből ebben a lehető legjobb, és mellette Szűcs kapott lehetőséget. Más meglepetés nem történt – hacsak Szécsi kihagyása nem volt az -, Domingues balon, Dzsudzsák középen, Bárány pedig csatárként játszott. A kispadunk rettenetesen rövid volt: néggyel kevesebb játékos, mint a Fradiban, összesen 7 mezőnyjátékos, a közülük egyetlen védekezni is képes pedig az eddig nem annyira meggyőző Braga volt.
Az első félidőben brutális nyomást helyezett ránk a zöld-fehér csapat, a félidő felénél 81-19%-os volt a labdabirtoklási arány, de valahogy álltuk a sarat. Olykor a szerencse is kellett hozzá, hogy ne kapjunk gólt, de valahogy lehoztuk kapott gól nélkül a félidőt és ez abszolút elfogadható volt, tekintve a két csapat közti különbséget. Mi csak pár kontrával próbálkoztunk, elsősorban Domingues és Szűcs sebességében bízva. A második félidő hasonlóan folytatódott, de a hazaiak húzása egy lesgólt követően a 62. percben bejött: Traoré oldalváltásával sokkal veszélyesebbek lettek a kapunkra, amit aztán egy fejessel ki is használtak. 1-0.
A nagy nyomás alábbhagyott, egyre többször tudtuk átlépni a felezővonalat, Szűcs sok galibát okozott ellenfeleinek és végre Szuhodovszki is tudta jelezni, hogy pályán van. Kisebb helyzeteink is kialakultak, végül egy távoli Ferenczi lövésbe tette bele a lábát Bárány, a labda pedig a kapufáról befelé pattant. Végre szerencsénk volt, és hiába a sok percnyi varozás, érvényes találatnak örülhettünk. 1-1.
Még szinte fel sem fogták, mi történik, amikor az egyébként odáig csak a védekezésben jelen lévő, és az összes pontrúgást elbaltázó Dzsudzsák végre veszélyesen csavart középre egy pontrúgást, Dreskovic pedig a hosszún tökéletesen bólintott! 10 perc volt hátra, és vezettünk a Groupamában! Mekkora meglepetés! 1-2. Gruber azonban hamar az arcunkra fagyasztotta a mosolyt, meglőve a meccs gólját, és 2-2-re módosítva az eredményt. A hét perces ráadásban is végig nyomott a Fradi, de nagyot küzdve védtük a kapunkat, ekkorra már Kaye, Braga és Szécsi hármasával, akik Bárány, Domingues és Dzsudzsák helyére álltak be.
Végre ismét van meccs legjobbjai szavazás is. Bár nálam egyértelműen első helyen áll Dreskovic, de Bárány, Megyeri, Kocsis, Szűcs is a jobbak közé tartozott. Döntsétek el ti, ki volt a három legjobb!
Bár végig a Fradi akarata érvényesült, helyzeteik alapján pedig sokgólos győzelmet kellett volna aratniuk, mégis számunkra savanyú kicsit a vége, hiszen nem állt messze a Loki a meglepetésgyőzelemtől. Így mondhatni igazságos a végeredmény. Az egy pont pedig nagy fegyvertény, jelzésértékű: nem szabad leírnia senkinek a csapatunkat. És ami még fontosabb: talán visszaadja kicsit a játékosok és a szurkolók hitét is. Jövő héten a válogatott szünet előtt még fogadjuk az egyre jobb formában lévő ETO-t, ha pedig hasonló mentalitással játszunk ellenük, akkor tovább gyarapíthatjuk pontjainkat. Hol volt, hol nem volt, örülök, hogy előkerült a Loki. Reméljük nem csak ideiglenesen!
Hajrá, Loki!
Csibu
borítókép: nemzetisport.hu
