Semmilyen elvárásom nem volt a mai meccs kapcsán. Bár a hétvégi vereségünket nem láttam, a visszajelzések alapján nem igazán voltam bizakodó. A kezdőket látva annyit írtam a szerkesztőtársaknak, hogy ha három alatt megússzuk, az már siker lesz. Nem úsztuk meg három alatt, mégis siker lett. Őrület csütörtök este Debrecenben, jöjjön az év meccsének az összefoglalója.
A már említett kezdőcsapat számomra azért volt félelmetes, mert Szécsi kezdett jobbhátvédként, és bár ezt akkor még nem tudtam, de ez ráadásul nem is ötvédős, hanem négyvédős rendszer volt. Két olyan szélső védővel tehát, akik alapvetően támadó játékosok. Egy Fradi ellen. Nekem ez előzetesen öngyilkosságnak tűnt. Középen most Dreskovics és Kocsis kezdtek, Lagator a középpályán szűrt, Bárányt pedig Dzsudzsák, Szűcs, Domingues és Szuhodovszki támogatták. A Fradi nem igazán tartalékolt, gyakorlatilag a gálacsapatukkal kezdtek, Traoréval, Kadyval, Vargával, Saldanhával elöl, az egyetlen váratlan név talán csak Szalai kezdőbe jelölése volt – és ennek volt is komoly jelentősége a mai meccsen.
A második percben ugyanis Bárány felpasszolt labda után annak rendje és módja szerint csinált belőle hülyét egyetlen mozdulattal, a befordulást követően pedig Dibusz mellett a kapuba passzolt. A gyors gól után rögtön felsejlett bennem a februári meccs: ott Manrique már az első percben gólt lőtt, a vége viszont 1-2 lett. A vezető gólunk amúgy annyira váratlanul ért, hogy szinte ünnepelni sem tudtam, csak pislogni. Na de nem úgy pár perccel később! A hatodik percben egy Dzsudzsák-szabadrúgás után, ami a sorfalról vágódott le, Ferenczi tüzelt messziről, a védőn megpattanó labdát még bravúrral kiütötte Dibusz, de a kipattanóra jött Bárány, bevágta, és már 2-0. És ezzel nem volt még vége! A 17. percben egy zseniális összjáték után ismét Bárány került ziccerbe és nem is hibázott, 3-0!!! Kilenc év után láttunk ismét DVSC mesterhármast az NB I-ben, Bárány pedig az NB I-es góllövőlista élére ugrott!
| 2012.08.18. | Adamo Coulibaly | PMFC – DVSC 2-3 |
| 2013.04.27 | Adamo Coulibaly | DVSC – Siófok 4-1 |
| 2015.05.31. | Bódi Ádám | DVSC – Győri ETO 5-0 |
| 2015.12.12. | dr. Horváth Zsolt | DVSC – MTK 3-1 |
| 2024.12.05. | Bárány Donát | DVSC – FTC 5-4 |
Az utolsó öt DVSC mesterhármas az NB I-ben – kettőnél is Dibusz volt a szenvedő fél
Normál esetben egy ilyen kezdés után extázisban tombolunk (ez megvolt persze most is), és elkönyveljük a sima győzelmet, kényelmesen hátradőlünk is élvezzük az örömfocit. Ez a jelenlegi Ferencváros ellen viszont nincs így, talán meg merem kockáztatni, hogy 4-0-nál sem merném fixen kijelenteni, hogy megvan a meccs. Egyrészt, még rengeteg volt hátra, másrészt jó kezdés ide vagy oda, idén nagyon rossz a védelmünk, harmadrészt pedig alig másfél hete jött vissza 0-3-ról a DVTK ellen a Fradi, és nyerte is meg majdnem azt a meccset.
Innentől kezdve kezdődött egy hihetetlen pechszéria: eddig adott a gép, most elvett. Előbb Kocsis Gergőt kellett sérülés miatt lecserélni (már a harmadik találat után kisántikált a padhoz jelezni, hogy csere lesz), a helyére beálló Pellumbi pedig szinte rögtön összehozott egy tizit kezezés miatt. Varga magabiztosan be is lőtte, felkúszott két gólra a Fradi. Közvetlenül a gól után Bárány léphetett volna ki ígéretes helyzetben a félpályánál, ám nekiszaladt a már sárgalapos Szalainak. Elsőre csúnyábbnak tűnt az eset (visszanézve is az), nekem könyökösnek tűnt, és bár szándékosságot nem érzek a mozdulatban, joggal kapta meg a második sárgát. A váratlanul jött emberelőny azonban minket zavart meg jobban. Eddig egyértelműen domináltuk a meccset, innentől viszont a félidő hátralévő részében szinte momentumunk sem volt.
A 42. percben összehozta a második vendég gólt is a védelmünk: egy felrúgott labdát követően Dreskovics fejelt mellé, majd Varga a menteni igyekvő Pellumbit is becsapta, és ziccerben nem hibázott. A kiállításnál ráadásul Bárány vélhetően agyrázkódást szenvedett (közben meglett a diagnózis, járomcsonttörés), a második gólt követően elterült a pályán, egyértelmű volt, hogy nem folytathatja. Nagy volt viszont a dilemma, hogy ellőjük-e a második cserelehetőséget is, vagy várjunk a szünetig. Utóbbi nagy luxus lett volna, Donát nem jöhetett vissza, hosszabbítással együtt pedig még rengeteg idő volt hátra. A helyzet viszont az volt, hogy mire a cseréhez készülődő Kaye villámgyorsan bemelegített, átöltözött és beállni készült, a Fradi kihasználta a létszámegyenlőséget, és Saldanha góljával már az első félidőben egyenlített. Ez mentálisan iszonyúan megfogott engem, mint szurkolót, és félő volt, hogy a csapatot is. Bevallom, ekkor hiába voltunk eggyel többen, inkább éreztem azt, hogy ebből vereség lesz, semmint azt, hogy győzhetünk. Csibu félidei kérdésére, hogy aláírnám-e az ikszet, igennel feleltem. Szerencsére a csapat nem írta alá.
A második félidőre megint úgy jöttünk ki, mint az elsőre. Lehet, hogy a vendégek is kicsit elkényelmesedtek az egyenlítés tudata miatt. De ezt le is szarom. A 49. percben Dzsudzsi mutatta meg azt, hogy miért van még rá most is szükség, ha megy neki a játék. Egy elé készített labdát nem lőtte rá a kapura, hanem addig vitte, tologatta, míg kikeveredett vele a balszélre, az őt üldöző Saldanha csak ímmel-ámmal támadta, így pedig jöhetett a mértani pontosságú beadás, amit a mezőny egyik legalacsonyabb játékosa, Domingues fejelt pontosan a hálóba. És még mindig nem volt vége! Tíz perccel később egy szögletet követően Dzsudzsák a tizenhatoson kívül kószáló Brandonnak lőtte be a labdát, aki egy átvétel után lőtt jobbal, a labda pedig a hálóban kötött ki! Ismét tombolás a lelátón, azt hittem, hogy az év gólját láttuk (utólag látom a felvételeken, hogy megpattant a lövés, ami ettől függetlenül még szép volt, de így azért nem az év gólja). Bakker, 5-3, innen már nem lehet elcseszni!
DVSC védelem: fogd meg a söröm! Mert bár ekkor a Fradi mintha szétroppant volna, és picit hitehagyottá váltak, azért a vendégek cseréi jelezték, még nem adták fel a meccset. Bár jópár húzónevet lecserélt Jansen, a helyére beállókkal sem lett sokkal gyengébb a Fradi. Amikor már úgy tűnt, hogy ez tényleg megvan, a 82. percben megint visszahoztuk a zöldeket egy pontrúgást követően, aminél Cissé gyakorlatilag üresen lőhetett a kapunkba. Emberhátrányban, és nem először maradt így üresen vendégjátékos a kapunk előtt… Volt még hátra tehát nagyon kemény bő tíz perc.
Ez a tíz perc pedig nagyon lassan telt. A védelmünk ekkor már szépen helyt állt, Dreskovics falként működött, a széleken is jól tudtunk zárni, lövőhelyzetet nem nagyon hagytunk a Fradinak, csak a beívelések jöttek, de azok azért hordoztak magukban veszélyt. Szerencsére már kihúztuk az ötperces hosszabbítást is, győztünk! Több, mint három hónap után! Egy őrült meccsen. És pont a Fradi ellen!
A meccs legjobbja szerintem nem kérdés, hogy a három gólt szerző Bárány, még úgy is, hogy alig egy félidőnyit játszott. De hemzsegünk az extra egyéni teljesítményekben: Domingues két gólja mellett egy gólpassz, Dzsudzsák két gólpassz, Ferecnzi két gólpassz. És jól játszott Szécsi is. Szavazzatok!
Azért komoly vezéráldozatokkal is járt ez a siker, hiszen Bárányt erre az évre elvesztettük, Kocsis combsérülés miatt dőlt ki, Szuhodovszki pedig kisárgázta magát az Újpest meccsről. De most ezzel egyelőre ne foglalkozzunk, van most minek örülnünk szerencsére.
Remélem ez volt az a momentum, amit Csibu említett a beharangozójában. Az biztos, hogy hosszú idő után éreztem azt ismét, hogy jó érzés Loki szurkolónak lenni. Hosszú idő után tudtam mosolyogva hazajönni a meccsről. És hosszú idő után esett jól újra cikket írni egy meccsről. Ezen sorokat is valamikor csütörtök éjszaka, éjfél után pötyögöm, mert képtelenség egy ilyen meccs után hamar elaludni.
/Borítókép: AI generálta. Sajnos a „red sheep fucking a green eagle” kifejezésre nem volt hajlandó képet generálni/
