Nehéz bármit is mondani a tegnapi Loki-Honvéd meccsről, ami talán a forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatta azáltal, hogy egy könnyed, közönségszórakoztató Loki-siker helyett egy igencsak nagyarányú, háromgólos vendégsiker született. Csapatunk egy hatalmas, még ha nem is minden előjel nélküli pofont kapott Marco Rossi papíron gyengébb, hektikusan teljesítő és a középmezőny alsó felében tanyázó együttesétől. De a szégyenteljes vereségen kívül két másik dolog is dühíti a szurkolókat. Az egyik az, hogy a meccs képét tekintve hálát adhatunk az égnek, hogy nem kaptunk még három gólt az eddigieken kívül. A másik pedig az, hogy szeretett klubunk, a DVSC tegnap volt 114 esztendős, és erről még maga az ünnepelt is megfelejtkezett: csak a szurkolóknak (köztük nekünk) jutott eszébe felköszönteni imádott egyesületünket. Mivel igyekszek leszokni arról, hogy hirtelen felindulásból írjak összefoglaló cikket, ezért majdnem egy napig hagytam ülepedni a sok érzést, ami bennem kavargott, most pedig megkísérlem kielemezni ezt a borzalmas meccset. Lehet, hogy eddig tartott a tavaszi lendületünk, ami után oly bizakodók lettünk? Lehet, hogy egy újabb sötét korszak köszönt ránk?
Mint már említettem, erre az eredményre talán még a legpesszimistább Loki-szurkolók sem számítottak. Mind a Honvéd és a Loki tabellán elfoglalt helyezései közötti viszonylag jelentős különbség (mi másodikok voltunk 39 ponttal, ők pedig 11 ponttal lemaradva mögöttünk a nyolcadikak), mind a két csapat formája (a Loki tavasszal még veretlen volt és eddig rendre jó játékot produkált, leszámítva a keddi Vasas-meccset; a Honvéd pedig bár a Fradit megverte otthon, a többi meccse közül egyet sem nyert meg idén), mind a hazai pálya (ami mint tudjuk, kihozza a különbségeket) a mi győzelmünk mellett szólt. És ha már itt tartunk, bevallom, hogy a góltotón ezen a héten se nyertem, de most voltam hozzá a legközelebb: a 3:0-ás végeredményt eltaláltam, csak rossz oldalra írtam a számjegyeket. Kíváncsi lennék egyébként egy statisztikára, hogy hány szurkoló tippelte nem a mi győzelmünket. Szerintem senki, na de nem is ez a lényeg.
Hanem hogy a DVSC kezdőcsapata a lehető legerősebb volt (fogjuk rá), amit Takács Tamás eltiltása miatt némiképpen behatárolt lehetőségeink tudatában pályára küldhettünk. Újra Bozidar Radosevics volt a kapusunk. Lázár Pál, Mészáros, Brkovics és Korhut Mihály alkották a védelmet, a középpályánkat pedig középen Varga József, Szakály Péter, szélen Horváth Zsolt és Ferenczi János. A csatársorunk a Takács után következő két leggólerősebb támadónkból, Sidibéből és visszavont ékünkből, Holmanból állt.
Mostanában megszokott 4-4-1-1-es, vagy 4-5-1-es felállásunkra a Honvéd egy sokkal hatékonyabb és ötletesebb felállással felelt. Az ifjú nem horvát, de Horváth kapus előtt Ivan Lovrics, Baráth Botond és Bobál védőhármasa álltak, akik a két szélső hátvéddel, Botka Endrével és Szilágyival, valamint két védekező felfogású középpályással, Hidivel és Vasziljeviccsel kiegészülve rendszeresen létszámfölényes szituációt alakítottak ki támadóinkkal szemben. Ha egyedül volt a játékosunk, ketten, ha párban voltak, akkor hárman is azonnal el tudták fojtani a támadásainkat. Elől pedig a Nagy, Youla, Éppel Márton támadó hármas csinált bolondot a meglehetősen indiszponáltan játszó védelmünkből, valahányszor a Honvéd megszerezte a labdát, és a már említett Botkával és Szilágyival kiegészülve itt is gyakran tudtak létszámfölénybe kerülni.
De kicsit előre szaladtam. A meccs 15:30 körül kezdődött némiképp kellemetlen, borult, szeles, de azért nem fagyos időben. 2327 néző volt kíváncsi a helyszínen az összecsapásra, ami 11 fővel több a múlt heti nézőszámnál, tapasztalható tehát egy lassú, de stabil emelkedés a debreceni meccsek látogatásában. Aztán rögtön az elején jött a hidegzuhany: 3 perc laza foci után Korhut könyökölte le Botka Endrét a pálya bal oldalán, nagyjából 22 méterre a kaputól, Kassai pedig szabadrúgást ítélt. A szög nem igazán volt alkalmas arra, hogy egyből rátűzzék, így Hidi Patrik a beívelést választotta. Labdája gyönyörűen találta meg a Sidibére kiosztott Eppel Márton fejét, és mivel hórihorgas veterán légiósunk nem sok akadályt gördített Eppel sporttárs góllövési ambíciói útjába, a kispesti csatár közelről védhetetlenül a hálóba fejelt. 0:1 Alig három és fél perc elteltével tehát vezetett a vendégcsapat.
Morogtak ugyan páran a lelátón, de ekkor még senki sem keseredett el, hiszen mindenki emlékeiben élénken élt a múlt heti meccs, amikor is a Felcsút szintén ránk hozta a frászt rögtön a meccs elején, derék fiaink mégis simán behúzták a találkozót. Ám olyan 10-15 perc további játék után egyre nyugtalanabb lettem. Hol Horváth Zsolt tutyimutyisága vagy béna fejesei, hol Sidibe botladozása, hol Ferenczi gyenge beadásai, hol Korhut puszta pályán tartózkodása, hol Kassai részrehajló ítéletei borzolták a kedélyemet. Mikor már kezdett felszökni a vérnyomásom is megjegyeztem barátaimnak, hogy a meccs eddig kísértetiesen hasonlít a híres-neves hetedik bajnokavatónkra (leszámítva, hogy akkor volt másik 17700 néző a lelátón). A 26. percben aztán sikerült is beállítanunk az akkori 0:2-es végeredményt, mikor a Honvéd szöglethez jutott. Kisszögletet végeztek el (amiket ez után a meccs után sem fogok kevésbé utálni), majd egy masszív rugdosódás kezdődött: Nagy beívelését Mészáros kifejelte, de csak a feladóhoz jutott vissza. Nagy újra rálőtte, valaki lábáról pont Eppelhez pattant, aki csinált néhány testcselt, elvitte a jobb kapufa felé, majd egy hihetetlenül mázlis gólt lőtt ballal: sikerült Lázárnak és Sidibének is egyszerre kötényt adva elgurítania Radosevics mellett, és így már 0:2 volt az állás.
Ekkor már egyre barátságtalanabb hangulat kezdett eluralkodni a Nagyerdei Stadion lelátóján. Az „Ébresztő!”, a „Gyerünk már” szalonképes bekiabálásoknak számítottak, ám mondanom se kell, nem csak ezek hangzottak el. Nem volt ritka a „Mi a f*** van?!” és „K**** gyenge!” se. Ám a Loki nemhogy megemberelte volna magát, még szerencsétlenebbül kezdett játszani.
A 38. percben aztán bebizonyosodott, hogy ma a Honvédnak minden össze fog jönni, nekünk pedig valószínűleg semmi. Történt ugyanis, hogy Szilágyi bal oldalról történő beívelését Dusan Brkovics pont Hidi Patriknak fejelte oda, aki azt se várta meg, hogy a labda földet érjen: meglőtte a forduló kapásgólját, ami az idei szezon egyik legszebb találata is lesz. Mondanom se kell, Radosevics erről sem tehetett, az ilyen lövés egyszerűen védhetetlen. 0:3
Ekkor indult el haza a szurkolók első nagyobb hulláma, de a többség azért megvárta a félidőt. Két ismerősöm is így tett, ők a félidőben hagyták ott a meccset, de én, Enderson és Redboy kitartottunk. Szívem szerint én is hazamentem volna, de megígértem, hogy megírom ezt az összefoglalót, így hősiesen kitartottam. A félidőben két cserét is eszközöltünk, a szörnyen gyengén játszó Korhut helyén Bódi Ádám, a hasonlóan haszontalan Horváth helyén pedig Tisza Tibor folytatta. Persze egyikük sem váltotta meg a világot, de erről majd később.
Átálltunk tehát a képen látható három védős taktikára, minden mindegy alapon. A grafikát Juvefan készítette, és nekem így magyarázta el: „erről az a vicc jut eszembe, hogy nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. Azaz ha nem tudsz három védős felállásban játszani (nem gyakoroltad be), akkor ne alkalmazd, mert megbuksz vele! Ezt láttuk tegnap, totális fejetlenség uralkodott a pályán, a játékosaink azt sem tudták, hogy hova kell helyezkedniük, innentől még könnyebb dolga volt a Honvédnak.”
Mert bár innentől igyekeztünk mi dominálni, rengeteg hibát követtünk el és rendre rossz megoldásokat választottunk, ezekből pedig a Honvéd vezetett villámgyors, és lövéssel befejezett ellenakciókat. Az 57. percben ha nincs Radosevics, Vasziljevics tetszetős lövésével könnyen 0:4 lehetett volna az állás. Majd egy ennél is nagyobb helyzetet puskáztak el a 70. percben: egy újabb kontra után Bobál jutott nagyon közel a kapuhoz, ám lapos lövését lábbal hárította Radosevics. És megint szerezhetett volna gólt a Honvéd, ha a csereként beállt Holender Filip nem lövi a félig üres kapu oldalhálójába a labdát. Fontos még megjegyezni, hogy az MLSZ Tv összefoglalójába nem került be (a mienkbe se, mert az ő anyagjukból dolgozunk), de a Honvéd kétszer is kaphatott volna büntetőt a második félidőben, de Kassai sípja mindkétszer néma maradt.
A 74. minutumban Tisza szabadrúgásával kerültünk a legközelebb a gólszerzéshez a meccsen: ha Baráth Botond nem füleli le, és nem fut vissza a sorfalból a gólvonalhoz hogy kifejelje, akkor bizony bement volna szépen tekeredő labdája Horváth kapujába. Ezen kívül már csak annyi történt, hogy a 68. percben a szurkolók egy újabb része indult el haza, az történt ugyanis, hogy az ultrák leszedték a drapijaikat, párszor megrázták az öklüket, majd valami jobb elfoglaltság után néztek. De a mérkőzés végén az eredményjelző egy egészen hihetetlen, 3 gólos Honvéd-sikert mutatott.
Lássuk, ki mennyit kap ezért a szánalmas produkcióért!
Bozidar Radosevic – 5 – A mérkőzés legjobbja 
Bőven volt védeni valója, és ha ő nincs, könnyen megeshetett volna velünk az a csúfság, hogy otthon szégyenszemre ötöt, vagy hatot kapunk egy Budapest Honvédtól. Csak azért nem kap ennél jobb pontot, mert ennyi gólt kapni egy ilyen csapattól egyszerűen nem illik hazai pályán. Mindazonáltal ő a mérkőzés legjobbja, bár ez nem hinném, hogy vigasztalja.
Lázár Pál – 3
Mindkét szélső védőnk úgy játszott ma, mintha lónyugtatót kevertek volna a reggeli narancslevükbe. Bár Korhutnál talán egy fokkal jobb volt, de egyébként gyenge volt. Se támadásban, se védekezésben nem tette oda magát eléggé.
Dusan Brkovics – 4
Nem tudom, mi van vele idén tavasszal, de meccsről-meccsre csalódást keltően játszik, amit azért sajnálok, mert az egyik kedvenc játékosom a csapatban. Mikor átváltottunk három védőre, rendszeresen lemaradt emberéről, a fejjátéka sem a tőle megszokott volt, szerelni pedig nem tudom, sikerült-e legalább egyszer is. Ha kaptunk volna büntetőt, az egyiket róla kaptuk volna.
Mészáros Norbert – 4
Róla meg a másikat. A védelmünk hónapok óta nem játszott ilyen rosszul, amit Brkovicsra írtam, az rá is igaz. Kivéve hogy az egyik kedvencem a jelenlegi csapatból.
Korhut Mihály – 3
45 percig bőven elég volt nézni. Szörnyen gyenge volt, nem is emlékszem értelmes megmozdulására. Ezen a meccsen a pontos passzolás is gondot okozott neki.
Horváth Zsolt – 3
Emlékeztek még, mikor az új Kulcsárt üdvözöltem benne? Egyelőre úgy néz ki, igazam lesz, hiába lőtt két gólt a Felcsútnak múlt héten. Kulcsárhoz hasonlóan őrá is az jellemző, hogy lő pár jó meccsen 2-3 gólt, majd hirtelen flegma lesz. Először csak helyzeteket puskáz el (mint a Vasas elleni meccslabdája), később pedig már helyzetbe se nagyon kerül (mint pl. tegnap). Nem baj, fél év múlva megint jó lesz.
Varga József – 4
Az első félidei teljesítményéért hármast kapna, a másodikban nyújtottért pedig ötöst, így jött ki a négyes. A középpályát nem szűri többé olyan jól, mint tavaly, és a csapatnak ezt a részét fogja össze a tőle megszokott módon. De a második félidőben máshogy játszott, egyike volt azoknak, akik legalább egy becsületgólt össze akartak hozni.
Szakály Péter – 5
Gyakorlatilag Varga „teljesítménygörbéjének” ellentéte volt, azaz az első félidőben szinte ő volt az egyetlen játékos, aki valamit húzott ezen a csapaton. Sokat futott, a passzai jó helyre mentek, és soha nem az ő hibája volt, hogy a támadásainkból nem lett semmi. A második félidőben már nem tudok ilyen szépeket írni róla, de mivel rossznak sem nevezném, megérdemel egy ötöst. Ennek ellenére továbbra is többet várok tőle.
Ferenczi János – 3
Gyakorlatilag minden szélső játékosunk rosszul játszott tegnap, Janika se kivétel sajnos. A szögleteit is, a pontrúgásait is, az egyszerű passzait is lefülelte vagy épp kifejelte valamelyik kispesti védő.
Holman Dávid – 5
Legalább futott. Ha csak két szóban kéne összefoglalnom a teljesítményét, akkor erre a kettőre esne a választásom. Ez azt jelenti, hogy odatette magát a pályán, sok mezőnymunkát végzett, de a játék neki sem ment. Gyakorlatilag Tisza mellett az egyetlen játékosunk volt, aki átlövésekkel kísérletezett, ezért kap egy ötöst.
Ibrahima Sidibe – 2 – A mérkőzés citromdíjasa 
A hét vicce, hogy végigjátszhatta ezt a meccset. Az első gólt egyértelműen róla kaptuk, a másodiknál is rosszul helyezkedett. Jaj most jut eszembe, hogy nem egy védőt jellemzek! De kénytelen vagyok, mert rendszeresen az ő híresen jó (haha) fejjátékát próbáltuk kamatoztatni az ellenfél pontrúgásainak kivédekezésekor. Arról inkább ne is beszéljünk, hogy támadásban az égvilágon semmit nem tett hozzá a játékunkhoz…
∼•∼
Bódi Ádám – 4
Küzdött, voltak jó megoldásai. Egy kicsit viszont még mindig hiányolom belőle azt a gólratörő játékot, amire egyébként képes lenne. És ide most a Szpari-meccsen kapott értékelését másoltam be, mert a helyzet változatlan. A meccs vége felé ugyan helyzetbe került, de Lovrics olvasta a gondolatait, így odalett a helyzete.
Tisza Tibor – 4
Szabadrúgása gólt érdemelt volna. Amúgy alig láttam.
.
Aleksandar Jovanovic – 4
Vajon nem merte Kondás becserélni Kulcsár Tamást a 65. percben? Vagy annyira kínos volt a három védős felállás, hogy be kellett hozni egyet, hogy újra meglegyünk négyen? Százak látták, ahogy Sándor Tamásék felemelik a kispadon a 70-es mezt, a melegítő Kulcsár pedig odasprintel és elkezd öltözködni. Jovanovics pedig maradt melegíteni, de 2 perccel később ő is elindult a kispad felé, a 65. percben pedig kigyúl a zöld 77-es szám a cseretáblán. Bár jó eséllyel Kulcsár sem alkotott volna semmit a pályán, de így is ciki 0:3-nál védőt behozni. Legalább akkor Coulibalyt, nem? Na mindegy. Nem váltotta meg a világot a pályán.
∼•∼
Kondás Elemér
Vajon fejben mindenki már a Fradi elleni meccsre készül, a Honvédot pedig nagyképűen, lekezelően kezeltük, mondván hogy ezeket úgyis legyőzzük? Mindenesetre úgy tűnt, a srácok nincsenek rendesen felkészítve mentálisan. A második félidőben játszott három védős felállás veszélyesebb volt magunkra, mint az ellenfélre. Eli bá pedig nem keltett olyan benyomást, mintha ura lenne a helyzetnek. A végeredmény sem erre utal. Szégyenszemre a Honvéd játékszerei voltunk a saját otthonunkban.
A meccs összefoglalója. Loki-gól az nincs benne…
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Egy Honvéd-szurkoló bizonyára több pontot adna a meccsre, de én kettesnél jobbat nem vagyok hajlandó erre mondani. Nem szórakoztam jól, és a Honvéd se játszott annyira jól, egyszerűen jó volt a helyzetkihasználásuk, és a szerencsével sem álltak hadilábon, ezért nyertek. A Loki teljesítményére viszont még az egyest is fájó szívvel adom oda, mert szívem szerint 0-t adnék erre a rossz viccre. Kassai pedig amellett, hogy sokszor háborított fel a találkozó során némely ítéletével, még a Honvéd kárára is tévedett, ezért ő sem érdemel kettesnél jobbat.
∼•∼
Lezárásképp szeretnék néhány szót szólni egy olyan dologról, ami minden Loki-szurkolót érint. Szerintem minden igazi Lokista tudja, hogy miről nevezetes március 12-e. „A DVSC elődje 1902. március 12-én jött létre Egyetértés Football Club néven”-részlet a DVSC honlapjának arról a részéről, amely a klub történelmét meséli el. Ez az a dátum, ami minden szurkolónak ott van a memóriájában a rokonok és barátok születésnapjain és a történelemórán tanult évszámokon kívül. Idén mégis megesett az a csúfság az ünnepelttel, hogy megfeledkezett saját születésnapjáról.
Ezen a képen a tavalyi Facebook-posztunkat láthatjátok, amivel korán reggel köszöntöttük a klubunkat és annak minden szurkolóját. Mellette a hivatalos oldal 4 órával később kitett posztja látható. Bár mindkét poszt kinézete és tartalma kísértetiesen hasonlít, még nem lehettünk biztosak benne, hogy csak a LokiBlog miatt jutott eszébe a klubnak is kiírni valamit.
Ezért idén elvégeztünk egy kísérletet. Reggel kiírtunk egy sejtelmes kis szösszenetet, csak hogy lássátok, hogy mi nem felejtettük el a klub születésnapját, de egyben elég kicsi volt a poszt ahhoz, hogy ne kapja fel rá a fejét mindenki. És vártunk. Vártuk, hogy mikor ír ki valamit vagy a hivatalos honlap, vagy a Facebook-oldaluk, de erre már nem került sor a nap folyamán. Mi a mérkőzés után 18:14-kor megosztottuk a napokkal előre elkészített képünket, és mivel ekkor már biztos volt, hogy a DVSC-nél elfeledkeztek erről, hangot is adtunk felháborodásunknak. Még mindig lett volna majdnem 6 órájuk, hogy korrigáljanak, de erre azóta sem került sor.
Ez a nap és ez a meccs egyszerűen kétségbeejtő volt. Nem is csak azért, mert a klub a saját szülinapján nem ünnepeli és nem ünnepelteti meg saját magát, nem is csak azért, mert pont ezen ilyen szégyenteljes produkcióval rukkolnak elő a srácok, nem is azért, mert aki tegnap kapott valamit, az csak Kondás Elemér volt a 150 mérkőzéséért a Loki-kispadján, meg Tisza Tibor, aki a 250. NB I-es meccséért (amiből 46 volt nálunk), hanem mert a Loki többet érdemel! Többet érdemel az a több ezer szurkoló, akinek eszébe jutott a klubja alapításának évfordulója, többet érdemelt volna az a 2300 ember, aki még mindig jár Loki-meccsre (mert igen, a jelenlegi magyar fociban ez a csoda, nem pedig az, hogy milyen sokan nem járnak), többet érdemel a Nagyerdei Stadion üzemeltetője, aki hétről-hétre profin lebonyolít és minden feltételt megteremt ahhoz, hogy itt 11 piros-fehér mezes fiú szórakoztassa a népet. És többet érdemelnek azok ott 11-en a pályán, mint hogy egy 12%-os kihasználtságú, hangulattalan stadionban futballozzanak, és végül, de nem utolsósorban többet érdemel minden, ami a Loki: ami több, mint egy klub: egy eszme, egy életérzés, egy örök szerelem!
Kinek nem inge, ne vegye magára. De akinek igen, mélyen nézzen magába!
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
