A Nyíregyháza ellen mindig presztízsmeccset játszunk, és bár hosszú évekig nem találkozott a két gárda az élvonalban, a Szpari tavalyi visszajutása óta mindig kiélezett meccseket játszik a két csapat. A korábbi Loki-fölény már távolinak tűnik a párosítást tekintve, az idei két meccs is teljesen ellentétesen alakult. Volt miért visszavágnia mindkét félnek a másik irányába, a csörtéből végül pontosztozkodás lett.
A világért sem akarom a játékvezetői ténykedésre felhúzni a tegnapi meccs elemzését, mert azzal csak saját magunkat csapnám be. Nem játszottunk jól, messze voltunk attól a teljesítménytől, aminek köszönhetően a dobogón állunk. Ennek ellenére mégis úgy lehetett érezni, hogy Bognár Tamás ténykedése van a főszerepben. Nem vétett ugyan sorsdöntő, vagy meccset befolyásoló hibát, de a mezőnybeli fújkálása borzolta a szurkolók és nyilván a játékosok kedélyeit is. Ami az egyik oldalon fault volt, az a másikon mehetett tovább. Ami nálunk sárga volt, az a túl oldalon legfeljebb csak szóbeli dorgálás. Nálunk ha picit megmozdult a labda vagy 3 centiről előrébb akartunk elvégezni egy pontrúgást, akkor az vissza lett fújva, míg a túl oldalon a 10 métert előresasszézó bedobó játékos esetében a tekintetét is elfordította Bognár az esettől. Ez a sok kicsi sokra megy elvet követve azért nyilván már bosszantó tud lenni egy idő után. Maradjunk annyiban, hogy egyrészt nem érzem szerencsésnek ugyanazt a sporit küldeni arra a párosításra, amin alig egy éve óriási indulatokat kiváltó ítélettel sújtotta az egyik csapatot, másrészt nem nőtt fel a rangadó szintjéhez a tegnapi teljesítménye. És akkor le is zárhatjuk a „kötelező” bírózást, térjünk rá a meccsre.
A kezdőnket tekintve sok meglepetés nem volt, hacsak az nem, hogy Mejías hetek múltán visszatért a csapatba. Így Batik egy sorral előrébb, Hofmann és Youga pedig a kispadra kerültek. A többi poszton a megszokott arcokat láthattuk. Az első félidő eleje szerintem Lokihoz méltón kezdődött. Benyomtuk a Nyíregyet, voltak helyzeteink, Bárány fejesét például bravúrral védte Kovács, De Kocsisnak is voltak veszélyes betörései, és szereztünk Mejías lévén egy lesgólt is, ami tényleg csak centiken múlt, hogy érvényes találat legyen. Szűcs lubickolt a mezőnyben, élmény volt nézni a lefordulásait, szlalomozásait, megindulásait, ám a megszokotthoz képest ő is pontatlanul játszott. Viszont egyértelműen az ő megindulásai hordoztak veszélyt a játékunkban. A hajrához közeledve picit alábbhagyott a lendületünk, közben kósza lehetősége a vendégeknek is adódott, de a 0-0-s félidei eredmény inkább rájuk nézve volt hízelgő.
Hogy a folytatásban a fáradtság miatt esett-e vissza a játékunk, vagy a Nyíregy váltott, az jó kérdés. A félidei cseréjükkel mintha Szűcsöt „zsebre tették” volna, onnantól elvágták őt, sokkal szorosabban őrizték. Talán ez lehetett az egyik kulcs. A másik meg a masszív védekezésük és a hatalmas magasságbeli fölényük, ami feladta a leckét a magas labdáknál. Sajnos egy ilyennek ittuk meg a levét az 57. percben, amikor egy szögletet követően megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Erdélyit becsapdázták a vonalon, nem tudott (vagy nem is akart) kimozdulni a beívelésre, amit Temesvári be is csúsztatott a kapunkba. Váratlanul és a semmiből jött ez a gól, innentől fel volt adva nekünk a lecke.
Navarro valamiért nem akart belenyúlni a csapatba, pedig már nagyjából az 55. perc tájékától, de legkésőbb a bekapott gólt követően indokolt lett volna változtatni. Kocsist például most nem éreztem hasznosnak, nem igazán volt területe, amiben kamatoztathatta volna erényeit. Nem voltam elégedet Batik játékával sem, de azt már megszokhattuk, hogy hozzá nagyon ragaszkodik az edzőnk. Vártam volna Komáromi és Youga pályára lépését, de adott esetben Szuhodovszki vagy Cibla is tudott volna lendületet adni. Végül a 73. percig vártunk a cserével, akkor jött a már általam is megénekelt Komáromi-Kocsis csere. A frissen pályára lépő szélső rögtön jelentkezett egy szép tekeréssel, aminek kapufa lett az eredménye, viszont pár perccel később sikerült egyenlíteni: Bárány passza Gordic elé került, aki kapura fordult, lőtt, megpattanó lövése pedig a tehetetlen Kovács mellett gurult a kapuba. Ennyi szerencse már nekünk is kijárt.
Bíztam benne, hogy a maradék 15 percben lendületből sikerül megtörnünk a vendégeket, de ez végül nem következett be. Ráadásul alig pár perccel az egyenlítésünk után Dreskovic kis híján ismét gólt szerzett egy rögzített szituációt követően. Hiányzott most az átütőerő a játékunkból, és jegyezzük meg, hogy a Szpari is nagyon jól védekezett, de mint említettem, a magassági fölényük miatt egyébként sem voltak könnyű helyzetben a támadóink. Arról pedig már a bevezetőben is tettem említést, hogy sokszor Bognár is asszisztált a keménykedéseikhez. Mindent összevetve a döntetlen reálisnak mondható, bár ha az összképet nézem, mi jóval többet tettünk a három pontért. Ez tipikusan olyan meccs, amit ha a száraz statisztikákkal akarunk elemezni, akkor „meg kellett volna nyernünk”, hiszen xG-ben bizonyosan jobban teljesítettünk. Majd remélhetőleg a közmédia elemzéseiben is elszórt két pontként jelenik meg az év végi táblázatban, ami szerint ki kellett volna esnünk…
A meccs legjobbja nálam két emberből kerülne ki: Mejías óriási védőmunkát tett le, hatalmas mentései voltak hátul, és nem sokon múlt, hogy első gólját is megszerezze debreceni színekben. A tényleges gólszerzőnk, Gordic szintén jól játszott, pedig voltak olyan periódusai a meccsnek, amikor őt is lecseréltem volna, ennek ellenére végig benne volt a veszély a játékában.
Bár az MTK – Barcika – Szpari hármas ellen kilenc pontot reméltünk, ebből csak öt jött össze. Különösen fájó, hogy a két hazait nem tudtuk megnyerni, még fájóbb, hogy a nagy rivális Nyíregyházát nem sikerült legyőzni. És azért is fájó a tegnapi pontvesztés, mert mögöttünk mindenki pontokat hullajtott. Egyúttal éppen emiatt is fért bele mégis, hogy „csak” egy pontot szereztünk. Maradt az ötpontos előnyünk a harmadik helyen. Innentől viszont egyértelműen nehéz meccsek jönnek, a következő három forduló konkrétan be is árazhatja a szezonunkat: két közvetlenül üldözővel játszunk idegenben (Felcsút és Kisvárda), valamint fogadjuk a bajnokesélyes Fradit. Ezen a három meccsen a 9 pont emberfeletti bravúr (és garantált dobogó) lenne, ha meg tudnánk ismételni ezt az ötpontos etapot, én már azzal is maradéktalanul elégedett lennék.
