A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. Sorozatunk második epizódjának alanya pedig nem más, mint Szanyó Károly.
Szanyó az 1992-93-as szezonban mutatkozott be az élvonalban, lila-fehér színekben. A IV. kerületben eltöltött 5 és fél szezonja egészen termékenyre sikeredett. 105 találkozón 39 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját, igaz remek játékosok egész sora szolgálta ki alanyunkat. Az 1997-98-as idényben azonban egyre kevesebb játékperchez jutott, a később bajnoki aranyérmet szerző együttesnél. Így a téli szünetben érlelődött benne a váltás gondolata, abban bízva, hogy egy vidéki klubhoz igazolva újra a kezdőcsapat kirobbanthatatlan tagjává válik.
Debrecenben speciel a nyomasztó adósságteher átmeneti enyhítése vezéráldozatokat követelt 1997 nyarán. A csapat elvesztette vezéregyéniségeit, s az alacsony átlagéletkorú gárdában keletkező űr, nem is maradt következmények nélkül. A csapat bukdácsolt a bajnokságban, meglegyintette a kiesés szele. Így elkerülhetetlenné vált, hogy a klubvezetés fazonigazítást foganatosítson, a piros-fehérek masszívabbá tétele érdekében. Olyan játékosok után kutattak a piacon, akik képesek kritikus pillanatokban vállukra venni az együttest, s emellett a pallérozódó fiatal labdarúgók számára mentorként is szolgálhatnak. Nem utolsó sorban pedig nem kerülnek egy halom pénzbe. A felek elképzelései találkoztak, s 1998 januárjában egymás tenyerébe csaptak. Így került Szanyó a Loki kötelékébe Szabó Tibor mellett. Hamarosan kidomborodott azonban, miért vált perememberré a Liláknál. Pedig az ő debreceni pályafutása sem kezdődött rosszul, hasonlóan Tiberhez. A tavaszi első három fordulóban kétszer talált be, s ezzel roppant fontos négy pontot szállított a piros-fehér alakulat számára. Ezt követően azonban teljesítménye éles fordulatot vett, s maximum annyit tanulhattak tőle a debreceni fiatalok, hogyan ne zselézzék be hajukat. Mentalitása sem volt kifogástalan, ami még inkább szúrni kezdte az érte amúgy sem rajongó szimpatizánsok szemét. Majd ráadásként sérülést is szenvedett, így a 24. fordulót követően többet nem lépett pályára a Loki mezében.
A szezon végén ,,Zselékirály” visszakerült Újpestre, de nem tudott kihagyhatatlan státuszt kivívni magának. Közel másfél év külföldi kitérőt követően a Győri ETO csábította magához. Második ,,vidéki kalandja” jóval emlékezetesebbre sikerült számára, mint az első. Még a Varga Zoltán-Tamási Zsolt keringő a kispad körül sem nyomta rá bélyegét teljesítményére. Kétszer is az ETO házi gólkirálya lett, 13 illetve 10 találatot jegyezve. Ez a győri két év volt Szanyó másodvirágzása. Győrben teljesíteni tudta azt az elvárást, aminek a cívisvárosban nem sikerült megfelelnie. Nálunk leverte a lécet, a Rába-parton azonban húzóemberré vált, s ezzel kiérdemelte a 2. citromdíjat. Pályafutása alkonyán lehúzott még egy esztendőt Újpesten, valamint egyet Angyalföldön is.
Szilveszter előtt közvetlenül még jelentkezni fogunk egy bejegyzéssel, amelyben törlesztjük az őszi szezonra vonatkozó utolsó adósságunkat, s kivesézzük játékosaink félévi produkcióját!
(a kép forrása: nemzetisport.hu)
