Adhattam volna azt a címet is, hogy ‘Miért nem tudunk mindig így játszani?’, de azzal magamat, az olvasókat, és a játékosokat is becsapnám, mert bár nyertünk, messze volt a tegnapi a jó játéktól. Inkább arról volt itt szó, hogy adott volt egy olyan meccs, aminek presztízs szempontjából sokkal nagyobb tétje volt, mint bármilyen más szempontból. A játékosok, a nézők, a debreceni futballszurkolók becsülete volt a tét tegnap. Senki nem akarta átélni ugyanazt, amire 2001-ben már sor került. És bár végül nem maradt el a „fieszta”, mi megtettük a magunkét, és beleköptünk a Fradi levesébe. És ezt jó érzés volt átélni.
Eltiltás miatt Korhut, sérülés miatt Sidibe hiányzott nálunk. Nem volt nehéz előre megtippelni a kezdőnket, az biztosra volt vehető, hogy Lázár fog bekerülni Korhut helyére – Ferenczit nem éreztem volna jó megoldásnak ezen a meccsen, egyrészt az alkata, másrészt abból adódóan, hogy ő nem védő -, csak az volt a kérdés, hogy a két jobbhátvédünk közül ki fog a bal oldalon játszani. Jómagam Jovanovicsra tippeltem volna, hiszen ő játszott már azon az oldalon (annak idején a Fradiban huzamosabb ideig is), míg Lázár egyértelműen egylábas játékos, de Kondás Elemér úgy gondolta, hogy nem zavarja össze a mostanság jól játszó Jovát egy posztcserével, így Lázár játszott a balhátvéd pozíciójában. Viszont akadt meglepetés is azért. Bekövetkezett, amit egész ősszel jósolgattunk: Radosevicnek egyetlen végzetes, meccset eldöntő hibája a kezdőcsapatbeli tagságába került, és azonnal a padra száműzte őt a stáb. Ez pedig a következetlenség netovábbja, hiszen Verpecz úgy védte végig a nyarat, hogy meccseket buktunk el rajta, mégis egy nemzetközi vereség, és meccsenként átlagosan három bekapott gól kellett ahhoz, hogy váltsunk a kapuban. Ezek után mit érezhet szegény Bozidar, hogy míg ő egy hiba után a padra került, addig neki ennél sokkal nehezebb dolga volt beverekednie magát a kezdőbe…
A vendégeknél azért az előzetesen vártakhoz képest voltak változások. Pénteken derült ki például az, hogy Nagy Ádám válogatott meccsen összeszedett sérülése súlyosnak bizonyult, így hetekre kidőlt a Fradi első számú szűrője. Helyét így Gera vette át, előtte pedig a télen igazolt Trinks, és az utóbbi meccseken jól játszó Nagy Dominik került be. A széleken nem az ősszel megszokott Lamah-Varga páros, hanem a manapság gólerős Sesták, és az ellenünk idén brillírozó Radó került be, elöl pedig Böde volt a center.
Olyan ütemben kezdődött a meccs, ahogy az várható volt: a Fradi birtokolta a labdát, próbált nyomást gyakorolni ránk, de helyzetbe nem tudtak kerülni. Mészáros kapta feladatául, hogy Bödét őrizze, ezt ezúttal is szépen oldotta meg, akár csak néhány hete a kupameccsen. Mivel a vendégek legfontosabb láncszeme nehezen volt megjátszható, így a szélesőik révén próbáltak első sorban veszélyt teremteni. Különösen élt az első félidőben Radó András, aki párszor veszélyesen tört be a büntető területünkre, de vagy egy blokkoló láb mentett, vagy a támadó lőtt kapu fölé, így ezeket a „rohamokat” megúsztuk. Ebben az időszakban egyébként szinte a félpályát sem léptük át, nem hogy helyzetet dolgozzunk ki. Így a félidő felét elhagyva az volt az ember érzése, hogy jó esetben ebből a meccsből is egy olyan 0-0-t fogunk tudni kihozni, mint a kupameccsen. Hogy ez ne így legyen, ahhoz tudva levő volt, hogy a kevés komoly lehetőségünkkel ezúttal – debreceni divatszóval szólva – jól kell sáfárkodnunk. Ha már ennyi párhuzamot vontam a legutóbbi Loki-Fradival, akkor Takács Tamás volt az, aki először megtörte a sormintát. Télen igazolt támadónk ugyanis az első helyzetünkből rögtön betalált! Igaz, a gól nem az ő érdeme volt, hanem a szintén télen, éppen a Fraditól érkező Holman Dávidé: fiatal középpályásunk egy bedobást követően kapott labdát Jovanovicstól az ellenfél tizenhatosának sarkánál, szépen fordult le Nagy Dominikról, majd egy biciklicsellel Leandrot is becsapta, lövése viszont lapos volt, és középre is tartott, így Dibusz hárította lábbal, viszont a kipattanó Takács elé került, aki egyből a kapuba vágta a labdát.
Alig két perc telt el, és újra tombolhatott a lelátó. Ezúttal is egy szép akciónak köszönhettük, hogy zördült a háló, történt ugyanis, hogy Varga szerzett agresszíven labdát, Bódi pedig négy vendégjátékos gyűrűjében ugratta ki kiváló labdával a jobb szélen Szakályt, csapatkapitányunk lapos centerezésére pedig ismét Takács érkezett, aki Dibusz mellett pördített a kapuba, így máris kétgólos volt az előnyünk. Bár ez így ebben a formában azt sejtette, hogy nem lesz ma bajnokavatás, ekkor már a Paks is 2-0-ra vezetett az MTK ellen, így biztosra vehető volt, hogy akármilyen eredmény születik a Nagyerdei Stadionban, bajnok lesz a lefújást követően a Ferencváros. Mi azonban ezzel nem foglalkoztunk, hátra volt még ugyanis hatvan perc, a vendégeket pedig bár megfogta, de kellőképp fel is tüzelte a két találat. Az első játékrészben ennek ellenére már nem történt említésre méltó esemény, így 2-0-s előnnyel vonulhattunk a szünetre.
Hosszú idő után volt elfogadhatónak mondható nézőszám a Nagyerdőn, persze hol van ez a régi Loki-Fradik nézőszámától…
A félidőben Doll cserélt, a gyengén játszó Trinkset Lamah váltotta. Ezzel egy kis kreativitás, és nem kevés gyorsaság érkezett a Fradiba, akik ráadásul innentől átálltak egy kétcsatáros játékra, Böde mellé felhúzódott Sesták, Lamah pedig a bal szélre érkezett, míg Radó a jobb oldalról rohamozott, Nagy Dominik pedig Gerával középen a labdaszerzés és a játék szervezését kapták feladatukul. Ennek ellenére az 50. percben mi dönthettük volna el a meccset: Holman szerzett labdát Dilavertől a bal szélen, a középen üresen érkező Takácshoz passzolt, akinek lapos lövésére óriási bravúrral ért le Dibusz kézzel, így épp annyira lassult le a labda, hogy a gólvonalon még Leandro utolérje, és kivágja. Komoly jelentősége lehetett volna, hogy nem tudtuk itt eldönteni a meccset, de szerencsére nem lett. A 61. percben óriási tűzijáték volt a kapunk előtt, néhány másodperc alatt három lövés indult meg a kapunk felé, de mindannyiszor sikerült blokkolni. Ez a szituációs is mutatta, hogy rettentő koncentráltan játszottunk ezen a meccsen. Sajnos azonban érett már a Fradi gól a nagy nyomásnak köszönhetően, és jött is a szépítés alig egy perccel később. Dibusz előre rúgott labdáját Gera csúsztatta Lamah elé a bal szélen, és mivel a védelmünk teljesen eltolódott (Brkovics zárt ki Lamahra, Böde elhozta magával Mészárost), így a hosszún üresen érkező Sestáknak az üres kapuba kellett csak passzolnia.
Még a gól előtt cseréltünk egyébként, a gyenge napot kifogó Bódit Ferenczi váltotta. A 68 .percben ő volt az egyik szereplője annak az akciónknak, amit követően ismét lezárhattuk volna a meccset. Egy leblokkolt beadási kísérlet után ugyanis ő szedte össze a labdát a szélen, tette vissza Szakálynak, aki kapásból indította a szélen felfutó Lázárt, ideiglenes balhátvédünk pedig lévén, hogy jobb lábas szerencsére nem lőtt, és nem is kapkodta el a beadást, hanem okosan áttette a jobb lábára a labdát, középre passzolt Holmannak, ő pedig igazított egyet a labdát, majd álló helyzetből tüzelt, sajnos a felső lécet eltalálva. Holman egyébként gólt érdemelt volna ezen a meccsen, és nem csak ennél a szituációnál, hanem az első gólnál bemutatott szólója miatt is. Szerencsére végül nem fáztunk rá a két kihagyott ziccerre, a Fradi nem tudott komoly helyzetet kialakítani. Egyetlen említésre méltó helyzetecskéjük a 74. percben akadt, amikor egy beadást követően Böde próbált csukafejessel veszélyeztetni, de fejese erőtlen volt, és középre is tartott, így Verpecznek nem okozott gondot hárítani. Az utolsó negyed órára Thoma Doll minden mindegy alapon kockáztatott, és behozta Hajnal Tamást, illetve Varga Rolandot, a lecserélt játékos pedig Leandro és Nagy Dominik voltak. Mivel egyik belső védőjét kapta le a német szakember, így a vendégek átálltak 3-4-3-ra, és gyakorlatilag a szélső védők is felfutkároztak a térfelünkre, így sokszor csak egyedül Nalepa, és a visszazáró Hajnal-Gera páros egyike maradt csak a kapujukhoz legközelebb. Lett volna lehetőségünk nem egyszer lekontrázni őket, de eddigre már bőven elfáradt a csapat nagy része (tudjuk, a mágikus 60. perc a vízválasztó, onnantól folyamatosan fogy a szufla mindenkiből), és a cserék sem segítették elő, hogy végigvigyünk egy kontratámadást, hiszen Kulcsár és Tisza álltak be Holman és Takács helyett.
Így nem maradt más, mint hogy kibekkeljük a maradék perceket, amit okosan meg is oldottunk. Helyzet már nem maradt a végére, balhé azonban igen: a vendég játékosok igen nehezen viselték, hogy vereséget fognak szenvedni, így az utolsó tíz perc már a kakaskodásról, a rugdosódásról és a provokálásról szólt. Nalepa például Takácsba szállt bele keményen, természetesen megtorlatlanul maradt az eset. Később szintén ő volt a főszereplő, mikor Tiszát fojtogatta meg, ezért már villant a sárga. Az utolsó percben szabadultak el az indulatok, ekkor Tisza rúgta meg Ramírezt, aki törlesztésű kirúgta a lábát támadónknak, villant is a piros (ami korábban már rég villanhatott volna neki, de sem Bódi letarolásáért, sem több másik faultjáért nem kapott sárgát). A kakaskodás közepette még Lamah is fojtogatta valamelyik játékosunkat, piros ezért sem járt természetesen. A bírói ténykedésnél majd bővebben kitérek arra, hogy mi a véleményem erről a mentalitásról.
Verpinek alig volt dolga, így az is belefért, hogy a felugró Gera mellett az autóvezetést gyakorolja fejben.
Győzelmünkkel valamelyest elrontottuk a Fradi szurkolók örömét, hiszen vereségük ellenére is bajnokok lettek, köszönhetően az MTK sima paksi vereségének. Ezzel nem tört meg két sorozat sem: egyrészt a Fradi az utolsó öt bajnoki címéből immár négyet biztosított be a DVSC ellen, az utóbbi három év bajnokcsapatai pedig egyaránt a Nagyerdei Stadionban biztosították be bajnoki címüket. Kár, hogy ebből csak egy volt a mi sikerünk. A megszerzett három pontunkkal egyébként felléptünk a dobogóra, és újfent komoly esélyünk van, hogy ott is végezzünk a szezon végén. A riválisaink ugyanis nálunk is hullámzóbb, és gyengébb teljesítményt nyújtanak. Azt gondolom, hogy a keddi, Videoton elleni rangadó vízválasztó lesz ebből a tekintetből.
Játékos osztályzatok
Verpecz István – 0
Nem volt komoly védeni valója, de nagyon idegesítő, hogy nem képes kimozdulni a kapujából a beívelt és a lecsorgó labdákra. Ezen a meccsen is számos olyan helyzet volt, amikor fel kellett volna szednie, vagy lehúzni a levegőből a labdát, de ő csak dermedten figyelt a gólvonalon. Egyébként ez az ő rigolyája már pályafutása kezdete óta, és egyszerűen nem tudja ezt levetkőzni, pedig sokkal jobb kapus lenne, ha magabiztosan mozdulna ki a vonalról.
Aleksandar Jovanovic – 5
Alapvetően nem volt gond a játékával, de sokszor kapkodott, ez abban merült ki, hogy a megszerzett labdából gyorsan akart indítani, ebből persze eladott labda következett, pedig egy kis türelemmel okos kontrákat vezethettünk volna. Egyébként jól védekezett, nagyjából semlegesítette Radót a meccs folyamán.
Dusan Brkovic – 6
Szépen összefogta most a védelmet, magabiztosan vagdalta és fejelgette ki a labdákat a tizenhatosunkon belülről, végre most nem láttunk tőle bizonytalan megoldásokat és hibákat, remélhetőleg folytatni tudja majd ezt a teljesítményt.
Mészáros Norbert – 6
Remekül kapcsolta ki a játékból Bödét, akinek ezen a meccsen szinte momentumai sem voltak pár veszélytelen fejest leszámítva. Továbbra is régi önmagát idézi játékával idén tavasszal, úgyhogy egy rossz szavunk nem lehet rá.
Lázár Pál – 5
Meglepett, hogy ő helyettesítette Korhutot, és nem az univerzális Jovanovics, bár utóbbi jól játszott mostanság a jobb szélen, és talán nem akarta azt a szélt megbontani Kondás Elemér. Ennek ellenére nem volt rossz Lázár sem, bár nyilván, mivel jobblábas játékosról beszélünk, így támadások során kevesebbet tudott hozzátenni a játékunkhoz.
Bódi Ádám – 5
Nem vagyok maradéktalanul elégedett mostani teljesítményével. Tény és való, a második gólunknál szép labdát osztott ki Szakálynak, de azon kívül kevés jó megmozdulása volt, mintha teljesen máshol járt volna fejben. Rendre ütemeket tévesztett, rossz megoldásokat választott. Cseréjét jogosnak éreztem, még ha neki személy szerint nem is esett jól.
Varga József – 6
Idei legjobb teljesítménye volt, bár még mindig nem az igazi Varga Józsit láttuk, hiszen ezúttal is kevesebb párharcot nyert meg, és labdát szerzett a kelleténél, de legalább odatette magát, és rengeteget futott.
Szakály Péter – 7
Elégedett lehet ő maga, és mi is teljesítményével, végre ismét vezére volt a csapatnak. Hihetetlen jó százalékban passzolt, a második gólunknál pedig ő volt az előkészítő. Ezúttal szerencsére kevesebb elveszített labda jellemezte a játékát.
Horváth Zsolt – 4 – A mérkőzés citromdíjasa 
Bódi mellett ő volt még olyan, akit nem tudok dicsérni. Nagyon el volt tűnve a meccs során, elpattogtak tőle a labdát, nem is tudott igazán érvényesülni sem Dilaver, sem pedig Ramírez mellett a második félidőben.
Holman Dávid – 7
Ismét az a Holman volt a pályán, aki a tavasz elején berobbant a Lokiba. Nagy kedvvel játszott, keresték őt a társak a labdával, ő pedig igyekezett jó irányítóhoz méltón kiszolgálni a többieket. Az első gólunkat neki köszönhetjük, hiszen az ő egyéni szólója után kotorta be Takács a labdát, a második félidőben pedig gólt érdemelt volna mind az önzetlen bepassza Takácsnak, mind pedig a kapufája.
Takács Tamás – 8 – A mérkőzés legjobbja 
Úgy látszik ezt tudja ő a legjobban, lesipuskás módon bevágni a labdákat. Mindkét találata tipikus „Sidibés” gól volt. Ha ki tudjuk őt szolgálni, akkor viszonylag jó százalékban értékesíti is a helyzeteit, és könnyen mennybe mehetett volna ma is, ha a második félidő elején Dibusz nem védi óriási bravúrral a ziccerét.
∼•∼
Ferenczi János – 5
Egy hajszálnyival jobban játszott Bódinál, bár az érthetetlen sárga lapja után már nem mert belemenni a párharcokba, így könnyedén átjátszották őt a bal oldalon. Illetve mai egyik lövési kísérletéből megbizonyosodhattunk arról, hogy rendkívül egylábas játékosról van szó.
Kulcsár Tamás – 0
Örültünk, hogy beállt, színt vitt a játékunkba. Ja, nem. Érthetetlen, hogy miért erőltetik még az ő játékát. Egyetlen emlékezetes megmozdulása az volt, mikor frissen beállva sprintelt egy labdára, de Varga Roland 10 méteres hátrányból befutotta őt.
Tisza Tibor – 0
Kiprovokált egy kiállítást Ramíreznek, nagyjából ennyi érdemleges dolog fűződött a nevéhez.
∼•∼
Kondás Elemér
Nem húzott váratlant, ha csak Lázár balhátvédként játszatása nem számít annak. Az első cseréje jókor jött, és a személyváltások is jónak mondhatók voltak, a második kettővel már nem feltétlen értettem egyet. Nyilván Holman és Takács is elfáradt, viszont nem Kulcsárt hoztam volna be.
A mérkőzés összefoglalója
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Összességében egy izgalmas, hajtós meccs volt, és bár helyzetekben nem dúskált a találkozó, így is láthattunk három gólt, egy kapufát, és egy ordító ziccert. A csapatunk teljesítménye dicséretes, hiszen a bajnokcsapatot vertük meg, méghozzá úgy, hogy alig engedtünk nekik helyzetet, tehát a győzelmünk teljesen megérdemelt volt. A játékvezető ténykedése szokás szerint hátborzongatóan rossz volt. Nem fogta meg a meccs elején az indulatokat, így a végére nagyon eldurvult a találkozó, köszönhetően a vendégjátékosok ámokfutásának. Thomas Doll azt nyilatkozta a meccs után, hogy ha egy játékvezető így fúj a nemzetközi porondon, akkor az volt az utolsó meccse. Én meg azt mondom, hogy ha a Fradi ilyen felfogásban, és ilyen mentalitással fog a nemzetközi porondon játszani, akkor minimum nyolc emberrel fejezik be a találkozót. Itthon belefér, hogy Dilaver és Lamah fojtogatja az ellenfél játékosait, itthon csak sárga jár azért, ha valaki hátulról rácsúszik az ellenfélre törlesztés gyanánt, de nemzetközi szinten ez mind piros. Ha van csapat, aki ezt nagyon jól tudja, az mi vagyunk, hiszen az elmúlt 4-5 évben nem telt el úgy nemzetközi „menetelés”, hogy ne kaptunk volna pirosat, pedig nem szoktunk durván játszani.
(Fotók: Kovács Péter)
