Ennyire érdemtelenül nagyon rég nem kapott már ki szeretett csapatunk. A szerda esti összecsapáson a Loki alakította ki a helyzeteket, de a Hali lőtte be a gólokat, jobban mondva azt az egy gólt, amivel mind a 3 pontot elvitték Debrecenből. A felemás meccs után pedig ambivalens érzések kavarognak bennünk: elkeseredettek nem lehetünk, hiszen a csapat tényleg szépen játszott, küzdött és az első félidőben futószalagon alakította ki a helyzeteit, ugyanakkor elégedettek sem lehetünk, hiszen mindezek ellenére nemcsak gólt nem sikerült szerezni, hanem még vereséget is szenvedtünk, ráadásul számos olyan probléma és hiányosság jött ki, amelyek még egy jó darabig nem fognak megoldódni Pontesék és a jobb játékosaink legnagyobb igyekezete ellenére sem (jobbára a Kondás-korszak rossz hagyatékai ezek).
A meccset szerda este 18:00 órakor, hétközi forduló keretei között rendezték a Nagyerdei Stadionban. A 4 meccs óta veretlen, meglehetősen jó formában szereplő Szombathelyi Haladást fogadtuk. Idén még csak a Fraditól kaptak ki (még az első fordulóban), ám azóta egyre jobban kezd magára találni Mészöly Géza legénysége: két hazai iksz után megverték idegenben az MTK-t, múlt hétvégén pedig odahaza a Diósgyőrt. Mi azonban bizakodtunk: már a mi hétvégi meccsünkön is látszottak pozitív jelek az MTK ellen, különösen a csapat passzainak a számában és pontosságában, ráadásul tudtuk, hogy a Hali egyik legnagyobb erőssége, a kapuslegenda Király Gábor megsérült (egyébként jobbulást kívánunk neki), nálunk pedig végre felépült Holman és Szakály, Tisza pedig letöltötte eltiltását. És hiába sérült le Takács Tamás, reménykedtünk benne hogy a szombaton hosszú idő után gólt szerző Castillion talán ismét szárnyra kap. Ám ahogy az lenni szokott, az élet jelentősen átírta a forgatókönyvet.
A Haladás kapuját Király kidőlése miatt Rózsára bízták, előtte a két játékos kivételével acélosnak korántsem mondható Polgár-Wils-Hegedűs-Bosnjak védelem, ahol Polgár és Hegedűs a 19 évükkel és eleddig kevés NB I-es meccsükkel meglehetősen zöldfülűnek számítanak. Ám szerencséjükre gyakran kisegítette őket a sokkal rutinosabb Iszlai Bence és a tavaly velünk is összeboronált, ám végül a vasiakhoz igazoló Kovács Lóránt. A középpálya bal szélén egy öreg motoros, Halmosi Péter kapott szerepet, jobb oldalt pedig az a Németh Márió, aki szomorított már minket párszor. Középen a szintén fiatal Rácz, csatárposzton pedig az ausztrál David Williams játszottak.
Nálunk mindössze két poszton változott a kezdőcsapat a szombatihoz képest: az akkor borzasztóan alibiző Szekulics helyett visszakerült a kezdőbe a nemrég felépült Varga József, Takács sérülése miatt pedig csak az volt a kérdés, hogy az eltiltását letöltő Tisza vagy a legutóbbi meccsen a csapat egyetlen gólját szerző Castillion kerülnek be a kezdőbe, ám Pontes választása előbbi játékosra esett. Rajtuk kívül a jól megszokott Danilovics- Kuti, Brkovics, Mészáros, Korhut hátsó alakzat, a középpálya szélein Djelmics és Horváth Zsolt, Varga mellett pedig Jovanovics középen, elől pedig a már említett Tisza és (megint) Kulcsár. Se Holman, se Szakály nem lépett tehát pályára.
Szokatlan módon a meccs már az első másodpercektől kezdve izgalmas volt: 10 percig le se tudtam venni a szemem a pályáról, mivel szinte percenként jöttek az újabb és újabb helyzetek. Már a 3. percben megvolt az első gólhelyzetünk: Tisza passzolt Kulcsárnak, ám ő kapu fölé durrantott. Látványos volt egyébként, ahogy az első percekben a középpályától fölfelé mindenki rengeteget futott és le is támadott. A Haladás kis túlzással a térfelét se nagyon lépte át, amikor nála volt a labda, ami egyébként ritkán esett meg, mivel nemcsak a hátul adogató védőket, hanem még Rózsát is (!) többször támadtuk meg és próbáltuk hibára kényszeríteni. Külön ki szeretném emelni Kulcsár játékát: azok után, hogy szombaton még az MTK-meccs citromdíjasa volt, az első félidő első felében a csapat leghasznosabb és legaktívabb tagja volt: kérte a labdát, de ha kellett, adta is, sokat futott, sokat vállalt. Rá sem ismertem. A 7. percben aztán Horváth választott rossz megoldást a beadásánál (először, de nem utoljára), majd pedig a 11. percben hagytuk ki a meccs addigi legnagyobb helyzetét: Kulcsár tört be a tizenhatoson belülre, egy lövőcsellel megetette a védőjét, majd a passza után se Tisza, se Jovanovics nem tudta végül átlőni a szombathelyi védőfalat. Ezután egy kicsit visszább vettünk, de ez csak annyit jelentett, hogy néha a Haladás is birtokolta a labdát, de ettől még továbbra is mi voltunk fölényben: ezt jelezte előbb a szintén nagyon aktív Djelmics, majd Kuti lövése a 20. percben: sajnos kaput egyik sem talált. Egy minutummal később aztán megint óriási lehetőség maradt kihasználatlanul: Kulcsár máskülönben jó beadására Tisza nem jó ütemben érkezett, így elszállt előtte. Itt látszott először, hogy egy nagyobb lépéshosszú, jól fejelő, robbanékony befejezőcsatárra továbbra is nagy szükség lenne. A 26. percben pedig minden addiginál közelebb voltunk a gólszerzéshez: Kulcsár, Kuti és Djelmics összjátéka után (ők, azaz a jobb oldal sokkal aktívabb volt egyébként támadásban, mint a bal oldalunk) Djelmics tört be az alapvonal mentén az ötösre, majd onnan centerezni próbált, ám egy visszafutó védő és a kapus együttes erővel lefülelték és blokkoltak. Ezután még a 30-as percekben háromszor villant nagyot a csapat: a 33. minutumban Kulcsárt semlegesítették a vendégek egy szöglet árán, a 36. percben Horváth rontott el egy olyan lehetőséget, amiben sokkal több lett volna, azzal, hogy beadás helyett feladta a labdát Rózsának, majd a 37. percben kis híján öngólt szerzett a Hali: Iszlai és Rózsa szerencsétlenkedtek, ám a hálóőr végül lecsapta a labdát mielőtt az átgurult volna a gólvonalon. Ezután szinte azonnal leült a meccs, a Loki látványosan belenyugodott a 0:0-ás félidei eredménybe. Ezt megérezve néhány rohamot indított a Haladás: a 43. percben Halmosi lőhetett és bizony szükség is volt Danilovics reflexeire, majd a 45+1. percben már nem rajta múlt, hogy Németh Márió révén nem szerzett vezetést a vendégcsapat: kevéssel tévesztette csak el a jobb felső sarkot. 
Az első játékrész végén elégedett és bizakodó voltam. Nagyon rég nem láttam ilyen sok támadást egy hasonló képességű csapat ellen (az, hogy simán lefocizzuk a Békéscsabákat vagy a Gyirmótokat, hadd ne nyűgözzön már le), nagyon rég nem láttam ennyit futni a csapatot (főleg bizonyos játékosainkat, akik nem épp arról híresek, hogy mindig odateszik magukat, hanem épp ellenkezőleg) és öröm volt látni a szokatlan fokú kreativitást és ötletességet a támadásainkban. Újra látszott, hogy vannak begyakorolt figurák, begyakorolt taktikai elemek és hogy nem mindenki véletlenszerűen helyezkedik. Olyat is nagyon rég nem láttam már, hogy a csapat 3 passz után nem veszítette még el a labdát. Apró örömök ezek, tudom. De az út elején, ahol most járunk, pont ez kell. Biztos voltam benne, hogy ha ugyanígy folytatjuk a játékot, előbb-utóbb meglesz a vezető gól, mert felőrölhetjük a jobbára csak védekező Haladást.
Ezek után a második félidő hatalmas csalódás volt. És ami a legrosszabb, már a legelején sem azt a mentalitást, és főleg nem azt a játékot láttam, mint egy bő negyedórával előtte. A 46-61. percig tartó periódusban a szombathelyiek domináltak, mi pedig egyszer sem jutottunk el helyzetig. A vendégek remekül értettek hozzá, hogyan kell a szép focinkat már a középpályán szétbarmolni: számtalan alattomos taktikai faltot követtek el, az inkompetens Erdős sporttárs lelkes asszisztálása mellett, akinek a kezéből egyébként már bőven az első félidőben kicsúszott a meccs, azáltal hogy simán sárga lapot érő szabálytalanságokat is megúsztak vendégjátékosok mindössze egy figyelmeztetéssel, illetve hogy sem a hevesen reklamáló, sem az esetenként kakaskodó játékosokat nem tudta (nem akarta?) fegyelmezni. Aztán pedig ahogy az már lenni szokott a futballban, a sok kihagyott helyzet egyszer csak megbosszulta magát. Bosnjak nagybedobása után Dusan Brkovics fejéről pont Williams fejére csúszott tovább a labda, aki tanúbizonyságot is tett jó reflexeiről, amikor az így kapott labdát befejelte a tehetetlen Danilovics kapujába. Érdemes még megjegyezni, hogy Mészáros borzasztóan helyezkedett. Kuti fogta Halmosit, Brkovics és Mészáros pedig Wilset, így a szintén lemaradó Korhut miatt két Haladás-játékos is üresen volt a labda jövetelekor: Gaál Bálint és Williams. 0:1
Égett a ház, változtatni kellett. A 65. percben kettős cserét hajtott végre Pontes, Djelmics helyén Bereczki (bár szerintem pont nem a csapat legaktívabb játékosát kellett volna lecserélni), Tisza helyén pedig Castillion folytatta, ám egyik csere sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A vendégjátékosok egyre durvábbak és kezelhetetlenebbek lettek, szépen sorban besárgult Rácz Barnabás, Kovács Lóránt és a Williams helyére beállt Ars is, de rajtuk kívül nem egyszer villanhatott volna a lap Halmosinak vagy épp Bosnjaknak és Iszlainak is. A 79. percben még meghúztuk az utolsó támadó jellegű cserét, ami módunkban állt a kispadon ülő játékosok meglehetősen rossz felhozatalából, Jovanovics helyén Ferenczi folytatta, ám a legkevésbé sem lendített a csapat játékán beállása. A 85. percben még történt egy kezezésgyanús eset a vendégek tizenhatosán belül, ám hogy jogos lett-e volna, nem tudom, mert túl messze volt. Mindenesetre Erdős sípja néma maradt, márpedig az ő szava törvény. Sajnos… De a hátralévő pár és a ráadásként hozzáadott 4 perc hosszabbítás különösebb helyzet nélkül pergett le és az eredmény sem változott: 1:0-ra nyert a Szombathelyi Haladás, a 2367 néző pedig hazaindult.
Nehéz erről a meccsről egy nagy, általános igazságot kijelenteni. Győztünk már sokkal rosszabb játékkal is, most is 
megvoltak a helyzeteink (de most komolyan, még akkor is, ha Elemér 100 évre elvette ennek a kijelentésnek a hitelét) és nem érdemeltünk volna vereséget. Ugyanakkor mégis. Mert ahol nincs egy épkézláb támadó középpályás (vagy irányító, ahogy tetszik), aki kulcspasszokat ad és fazont szab a támadójátékunknak, nincsenek normálisan beadni képes szélsőink, és amíg nincs legalább egy hatékony csatár, aki bármely testrészével képes 4-5 méterről gólt szerezni, aki odaér a beadásokra, addig nem fogunk gólokat lőni. Gólok nélkül pedig ebben a sportban nem jutsz magasra. Hamarosan láthatjátok majd az InStat pontszámokat Juvefan jóvoltából és biztos vagyok benne, hogy sokkal többet passzoltunk a Halinál, többet is volt nálunk a labda, a kapuralövésünk is több lesz majd az övéknél. De ez szart sem ér. Egyvalamiben voltak csak nálunk jobbak a szombathelyiek. Épp csak abban az egyben, ami számít: a gólvonalat átlépő labdák számában. Úgyhogy egyrészt elégedett vagyok, mert rengeteg biztató jelet láttam a meccsen: a srácok többet futnak, többet és jobban passzolnak, kreatívabbak a pályán, jobban oda is teszik magukat. Mindez azt bizonyítja, hogy Pontes és stábja új impulzusokat hozott a csapatba, ők maguk pedig felkészültek szakmailag. Másrészt viszont baj van: számos helyen lyukas a csapat, számos posztra nincsenek elég jó játékosaink. Amíg ez nem oldódik meg, lehet itt akár Mourinho is az edző, nem lesz jobb. Erőnlétünk továbbra is rossz, ami pedig van, nem tudjuk beosztani: most is minden puskaporunkat ellőttük az első 45 perc során. Ha ezalatt elhúztunk volna 3 góllal, a fene se bánná. Csakhogy nem ez történt, pazaroljuk az energiánkat, amiből amúgy sincs még sok (ami Kondás Elemér sok évnyi kitartó munkájának a gyümölcse). Mindenesetre a rengeteg negatívum ellenére is határozottan látszik, hogy ez a csapat (és edzői stáb) többre lenne hivatott.
Pontok:
Branislav Danilovic – 5
Először az első félidő végén, a Hali két helyzeténél akadt munkája, ott nem is vallott szégyent. A kapott gólnál is már tehetetlen volt. Nyugodt vagyok, ha ő áll a kapuban, most már csak azon kell dolgoznia, hogy a nyugalmát át tudja ragasztani a védőkre is. Ebben az egyben, a pedagógiában és a vezetői képességekben elmarad Novakovicstól (aki ezentúl a mérce lesz számomra, ha DVSC-kapusokról van szó). Ha a bekapott gól után üvöltözik Mészárossal, az már nem segít. Ha viszont ebben javulni tudna, talán nem is kapnánk be mindig azt az egy gólt…
Kuti Krisztián – 5
Jobb volt, mint szombaton. Egy hibájára emlékszem csak az első félidőből, amikor higgadtabban is megoldhatott volna egy szitut, ám ajándékozott egy bedobást a Halinak. Ettől függetlenül végig stabil volt, és ami nagy meglepetés volt tőle, hogy ezúttal többet vállalt támadásban és nem is vallott szégyent. Egy hárommeccses újonctól nem rossz, ugyanakkor hosszú távon nem vagyok nyugodt, hogy ő a jobbhátvéd. Még sokat kell tanulnia.
Dusan Brkovic – 5
Alig volt dolga az első félidőben, a másodikban pedig végig remekül játszott, de nagyon belerondít a képbe a bekapott gólunk. Nincs mit szépíteni rajta, elveszítette a fejpárbajt kollégájával, Wilssel szemben, amiből még mindig nem lett volna baj, ha Mészáros ügyel Williamsre, de ez feledtette velem számos szerelését, és lefokozta magát átlagosra.
Mészáros Norbert – 4
Az volt a benyomásom róla, hogy úgy teljesít, mint az átbulizott éjszaka után a reggel 8 órás ZH-ra beülő egyetemista: nagyjából tudja, mit kéne csinálnia, halványan emlékszik is a tananyagra, amit bemagolt, de olyan tompa, hogy a Neptun-kódját is ki kell puskáznia. Nem rémlik, hogy a futóversenyeken kívül bármit is megnyert volna ellenfeleivel szemben. Nem lépett oda, nem jól helyezkedett.
Korhut Mihály – 5
Részben miatta is volt féloldalas a csapat támadásban, de erre Horváthnál külön kitéerek majd. Védekezésben nem volt baj, megoldotta a feladatait (bár a gólnál ő is csak bámészkodott) de támadásban megint nem nyújtott maradandót.
Ognjen Djelmic – 7 
Ez volt a legjobb meccse, mióta itt játszik. Élmény volt nézni a játékát, sokat is futott, jól is passzolt, Kutival és Kulcsárral pedig olyan sok kényszerítőt és háromszögelést csináltak, amennyit nagyon rég nem láttam már.
Aleksandar Jovanovic – 5
Olyan még nem volt, hogy ő ne hajtotta volna ki a belét a pályán, és nem is most hagyott fel ezzel a jó szokásával. Csakis azért vagyok kénytelen lerontani máskülönben hatos osztályzatát ötösre, mert az irányítás és a támadásainknak való fazonszabás az ő feladata lett volna, és az MTK elleni meccshez hasonlóan ezúttal sem tudta teljesíteni. De ez nem az ő dolga lenne egy normális csapatban.
Varga József – 6
Micsoda visszatérés! Látszik, hogy jót tesz neki, hogy harcol a helyéért. A szombaton látványosan alibiző Szekulicsnál fényévekkel jobban és hasznosabban játszott, ráadásul volt egy látványos becsúszó szerelése, amit az egész stadion megtapsolt. Ez a játék már a régi Jóskát idézte.
Horváth Zsolt – 3
A csapat kerékkötője volt, egy mindent fölé, mellé, mögé rúgó alibigép. Az első 20 percben még futott is, aztán látványosan szart az egészre. Ami önmagában nem nagy baj, megszoktuk már tőle. De két nagy, meccset eldöntő helyzet is adódott előtte, ő pedig ismét csakis arról tett tanúbizonyságot, hogy ha még sokáig próbálgatjuk csatárként, előbb-utóbb kiesik a Loki. Látványos volt az is, mikor a harminc valahanyadik percben színészkedni próbált nem messze a Hali tizenhatosától. Senki nem vette be, a meccs ment tovább. Ő felnézett, konstatálta ezt, majd még fél percig fetrengett a füvön. Mire felállt, épp támadott a Loki, Kulcsár és Tisza hozták fel a labdát. Dottore pedig még ennek hatására sem esett ki a sérült játékos szerepéből, tovább színlelte a sántítást, addig, amíg oda nem lett a helyzet. A másik dolog, ami nagyon szembetűnő volt vele kapcsolatban az az, hogy a beadásokat és a centerezéseket mindig egyből vagy kapásból próbálja meg beküldeni. Ezért lesz mind olyan béna. Talán ha átvenné a labdákat és nem ész nélkül rugdosná őket be, többre mennénk vele. A hét vicce, hogy végig fenn volt a pályán.
Kulcsár Tamás – 6
Ő viszont a hét meglepetése! Annyit futott ezen a meccsen, mint korábban a teljes 2015/16-os szezonban az edzéseket is beleértve. Nem egyszer a kapust is letámadta, de a védőket rendszeresen. Nem ismert elveszett labdát, a passzai is jó helyre mentek, és nem esett el állandóan. (El se hiszem, hogy ezt komolyan leírtam Kuliról) Csak az a baj még mindig, hogy a helyzeteket továbbra is kihagyja, a második félidőre pedig nagyon elfáradt, így visszaesett az addig kiváló teljesítménye.
Tisza Tibor – 4
Nem volt jó. Djelmicsnek és egyéb délszlávoknak továbbra sem passzol (ez nála elvi kérdés), sokat önzőzik, a helyzetet meg, ami előtte adódott, nem használta ki.
∼•∼
Ferenczi János – 4
Már másodszor vall kudarcot az ötlet, hogy majd vele pörgetjük meg a csapat játéka. Nem tudta felpörgetni a szélünket, pedig vártam volna, hogy a beállásával végre mindkét szélen egy klasszikus szélsőnk lesz, aki leszalad az alapvonalig, megcsinálja az egy-egyeket, és szórja a beadásokat. Ezekből semmi nem valósult meg.
Bereczki Dániel – 4
Nagy csalódás volt számomra a teljesítménye. Kevés párharcot vállalt fel, azokat is elveszítette. Sem ő, se Geoffrey nem pezsdítettek a csapat játékán.
Geoffrey Castillion – 4
Támadásban legalább a labdákat megtartotta, de a gólszerzéshez vele se jutottunk közelebb.
∼•∼
Leonel Pontes
Valami határozottan kezd körvonalazdóni a pályán: több a begyakorolt taktikai elem, a játékosok gyakrabban húznak merészebbet, többet passzolnak és kreatívabbak. Azt gondolom, nem rajta múlik, hogy eddig 2 meccs/ 1 pont a mérlege. Most bőven elég helyzetet alakítottunk ki ahhoz, hogy diadalmaskodjunk, de a kapu előtt már nem ő töketlenkedi el a helyzeteket. Mindenesetre én hiszek abban, hogy a befektetett munka előbb-utóbb az eredményeket is hozza majd.
Összefoglaló
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Nagyon felemás meccs volt. A remek első félidőt egy borzasztó gyatra második követte, így végül középszerű, átlagos meccs lett belőle. Ugyanez mondható el a csapatunkról is. Gondolkodás nélkül adtam volna egy négyest nekik, ha végig úgy játszanak, mint az első félidőben (az már-már legutóbbi bajnokcsapatunkat idézte), de sajnos ott volt a második játékrész (ami meg Kondás legrosszabb, leglélekölőbb meccseit idézte), így, súlyosbító körülményként figyelembe véve a vereségünket, kettest kapnak. A játékvezetés pedig még a Loki produkcióját is messze alulmúlta. Erdős következetlenül és számos hibát ejtve vezette a meccset, ő sem könnyítette hát meg a Loki dolgát.
Vasárnap Felcsúton van jelenésünk a mostanában gyengén szereplő Videoton otthonában. Ha lenne csatárunk, azt mondanám, azon a meccsen ilyen játékkal simán lehet keresnivalónk, így viszont óvatos vagyok és csak annyit mondok: majd meglátjuk.
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
