Elképesztően unalmas első félidő után egy hatalmas fordulatot követően kikaptunk Pakson. Igazából ezzel meg is írtam a mérkőzés összefoglalóját, mert nagyon sokat erről a meccsről nem lehet és talán nem is kell beszélni. Egy tipikus NB I-es mérkőzést láttunk annak minden bújával és bájával. De azért jöjjön a hagyományos értékelésünk.
A mérkőzéshez optimistán ülhettünk le. A Fradit hatalmas, az Ajkát szerencsés góllal vertük az elmúlt héten. A Paks pedig hiába bizonyult számos alkalommal mumusnak, nehezen tartottuk elképzelhetőnek, hogy pont nélkül térjünk haza. A kezdőcsapatunkból ezúttal csak Pávkovics hiányzott a lapjai miatt, Nagy Sándor előtt így a Szatmári-Kinyik páros kezdett, két szélen Ferenczivel és Kusnyírral. A középpályán Haris és Tőzsér mellé Bódi és Varga fért be, a támadások befejezését pedig ezúttal is a Szécsi-Avdijaj kettőstől vártuk.
A paksi csapat kapuját Nagy Gergely védte, előtte a Szabó-Fejes-Gévay-Kővári négyes alkotta a védelem magját. A középpálya közepét a Windecker-Kecskés-Zsidai trió foglalta el, a támadásokat szinte kizárólag a Simon-Bartha-Hahn hármasra bízták.
Az első félidőről csupán három dolgot tudok megemlíteni. Az első, hogy egy beívelt pontrúgásnál a Paks hálóőre saját védőjét, Szabót találta telibe, így már a 15. percben be kellett hozniuk Lenzsért. Valószínűleg szolidaritásból ítélte meg a megmozdulást kifelé szabadrúgásnak a játékvezető, Pintér Csaba, mivel egyébként szabálytalanság az esetnél nem történt. A második, hogy Nagy Sándornak kétszer is védenie kellett a rövid sarokra tartó középerős lövéseknél. A harmadik, hogy a DVSC támadásban semmivel nem rukkolt elő. Nem voltak próbálkozások sem. Nem tudtam eldönteni, hogy csak nem találjuk a Paks masszív védelmének áttöréséhez vezető utat, vagy egyszerűen ennyire „motiválatlanok vagyunk„.
Tőzsér Dániel a Ferencváros elleni győzelem után ugyanis a Nemzeti Sportnak ezt találta mondani: „az elmúlt heti, Kisvárda elleni meccsel ellentétben itt mindenki ezer fokon égett az első perctől kezdve”. Ami persze szép és jó, hogy a Fradi ellen felszívtuk magunkat, de kérdezem akkor az egész társaságot: a Kisvárda ellen miért nem égtünk ezer fokon? És ősszel a Diósgyőr ellen Miskolcon? És most a Paks ellen?
De nem csak ez a kérdés foglalkoztatott, hanem az is, miért erőltetjük az Avdijaj-Szécsi párost? Ketten összesen 37-szer léptek pályára idén az NB I-ben és összesen öt gólig jutottak (Avdijaj 1, Szécsi 4). A zsigeri választ értem és világos: nincs más. Takács helyzetkihasználása nem éri el a kívánt szintet, Zsórira vagy Bárányra még nem rakhatunk ekkora terhet, Tabakovic pedig még mindig sérült. A kérdésem ezért egyértelműen költői – pedig csupán egy jó befejezőcsatárral őszintén reménykedhetnénk akár egy bronzéremben is. De sem Avdijaj, sem Szécsi nem befejezőcsatárok.
Azt gondoltam, a második félidőre ugyanolyan semmivel jövünk ki, ahogy tettük azt Kisvárdán, ezúttal azonban véltem igyekezetet felfedezni a játékunkban. Az első félidő végén rúgást kapó Bódi helyén már Damásdi játszott, és az ő beadása előzte meg a mérkőzés első találatát. Az ívelést szépen sarkazta tovább Avdijaj, de a megmozdulásból nem lett volna gól, ha az egyébként most dicsérhetően játszó Varga Kevin nem érkezik tökéletes ütemben és stukkolja be közelről a labdát. 0-1.
Ekkor őszintén azt gondoltam, nem lesz ezzel baj, a Paksnak váltania kell, a támadásra nagyobb hangsúlyt fektetnek majd, így kontrázhatunk, amiből könnyebben végleg eldönthetjük a három pont sorsát. Pár perc múlva pedig ott is volt a meccs helyzete: szép passzokkal hoztuk ki a labdát és olyan kontratámadást vezettünk, ami a nagykönyvben meg van írva, sőt, az utolsó passzba sem értek bele a védők. Azonban Damásdi hiába tálalt Avdijaj elé, a kapussal szemben nagyon rossz megoldást választott csatárunk. Maradt a 0-1.
A foci törvényszerűsége és Nagy Sándor hatalmas bakija kellett hozzá, hogy a biztosnak tűnő győzelem gyorsan elillanjon. Egy szöglet a rövid sarokra érkezett, a kapusunkat két zöldmezes is zavarta – sikerrel, de nem szabálytalanul.. Nagy Sándor olyan rosszul ütött bele a labdába, hogy az a fejére, onnan pedig a kapunkba pattant. 1-1.
A bekapott gól annyira megzavart bennünket, hogy sorra szórtuk el a labdákat. Egy újabb beívelés után Nagy védéséhez a kapufa segítsége is kellett. A 68. percben is egy már megszerzett labdát nem tudtunk a pár méterre lévő saját játékostárshoz passzolni, ami pillanatok alatt a pár perccel korábban beállt (és már a Paksot erősítő) Könyveshez került, aki a tizenhatos sarkán úgy fordult le Tőzsérről és esett hasra, hogy a játékvezető gondolkozás nélkül a büntetőpontra mutatott. Nagy közel járt hozzá, hogy bravúrral védje Hahn tizenegyesét, de a paksiak örülhettek, 5 perc alatt megfordították a találkozót.
Az utolsó 15 percre érkezett Takács és Zsóri, Avdijaj és meglepő módon Tőzsér helyére. A csapaton azonban ők sem tudtak segíteni, pedig Damásdi, Szatmári és Varga is közel járt a második Loki gólhoz. Ez azonban elmaradt, a Paks örülhetett. Végeredmény: Paks – DVSC 2-1.
Osztályzatok:
Nagy Sándor – 3 
Szép és fontos védéseket mutatott be ma is, de a nap potyája is az ő nevéhez fűződik, amivel teljesen megváltozott a játék képe. Az, hogy nem nyertünk, az ő hibája; de az, hogy legalább egy pontra nem voltunk jók, az semmiképpen nem az ő sara. Ennek ellenére nem tudok neki hármasnál jobb pontszámot adni.
Kusnyír Erik – 4
Kevésbé vett részt a támadásokban, most sem tudott emlékezeteset alakítani, de annyi baj legyen. Azért bízom benne, hogy hosszú távon nem szürkül bele a meccsekbe.
Szatmári Csaba – 5
Több alkalommal jól lépett közbe a támadásoknak és jól indult meg a labdával, a meccs végén a gólhoz is közel járt.
Kinyik Ákos – 4
Hosszú hetek után került vissza eredeti posztjára, de ez mintha megzavarta volna, többször hibázott, rosszul passzolt.
Ferenczi János – 4
Igyekezett ő is, de nem tudott hozzátenni a játékunkhoz.
.
Bódi Ádám – 4
Sérülést szenvedett, így csak egy félidőt tudott végigjátszani. Nagyon hiányzott a játéka és a pontrúgásai a második félidőben.
Haris Attila – 5
Ilyen teherbírású játékos kevés van. Nagy dicséret illeti azért, amit végigrobotol hétről hétre. Hol védekezik, hol a támadásban segít. Ezért nagyon dicsérem. A lövései viszont hihetetlenül borzalmasak. Ha ezen fejlesztenének, hihetetlen dolgokra is képes lenne.
Tőzsér Dániel – 3
Nem játszott ma jól, pont Haris ellentéte volt, túl kényelmesre vette a figurát. Ami bosszantóbb, hogy tizenegyest is kaptunk róla – még ha véleményes is a büntető jogossága. Ugyanis az M4 Sport teljesen összezavarodott attól, hogy három perc alatt három jelentős esetet is vissza kellett volna játszania, a Varga Kevin elleni megmozdulást vissza sem játszották, pedig talán az is tizenegyest ért volna. Tőzsér lecserélése bár jogosnak tűnt, mégis meglepett, két okból. Az egyik, hogy ebben az idényben még csak egyszer történt olyan, hogy hamarabb lejöjjön a pályáról (Újpest ellen az idegenbeli 1-0-ás találkozón). A másik, hogy így mindkét pontrúgónk kivált a csapatból, pedig az utolsó 15 percben várható volt, hogy rúghatunk még pár szabad- és sarokrúgást.
Varga Kevin – 6 
Az első gólt ő szerezte és egy átlövésből a kapufát is eltalálta. Bár voltak hibái, végig megjátszható volt, de az egy-egyes szituációkban kiütközött rutintalansága. A gólján kívül azért kap tőlem hatos pontszámot, mert ma védekezésben is nagyobb igyekezetet láttam tőle, mint korábban. Szerzett labdákat, visszafutott az ellenfél támadóival és jól zavarta őket. Sokkal aktívabb volt ebben a feladatkörben is.
Szécsi Márk – 3
Nem került helyzetbe, mintha a pályán sem lett volna, egy megmozdulás kivételével: félollóból próbálkozott egyet, ami nem is nézett ki rosszul, de sajnos pont oda repült, ahol a kapus állt.
Albion Avdijaj – 3
Melyik a rosszabb? Ha nem kerülsz helyzetbe (mint Szécsi) és így semmit nem tudsz hozzátenni a támadójátékhoz, vagy ha helyzetbe kerülsz, de kihagyod, a döntő szituációban? A végeredmény sajnos mindkét esetben ugyanaz, nincs gól. Lábában maradt a három pont. Így a citromdíj most két játékoshoz kerül.
∼•∼
Damásdi Alex – 6
A második félidőben ő játszott Bódi helyén és nem is tette rosszul. Figyelembe véve, hogy még csak most kezd beépülni a csapatba, szép megmozdulásai, jó beadásai voltak. Bár végül a kanadai táblázaton nem növelte pontjai számát, két olyan labdája is volt Avdijajnak, amik gólt érdemeltek volna. Az első esetben Varga Kevin segítette be a kapuba a labdát, a második azonban kimaradt. A hajrában volt egy jó kapáslövése is, amit ha pontosabban lő meg… A támadásbefejezést még neki is gyakorolnia kell, de ennek ellenére is pozitív benyomást tett rám.
Takács Tamás – 0
Semmit nem tett hozzá a játékhoz 15 perc alatt.
.
Zsóri Dániel – 0
Ő sem tudott segíteni most a csapaton.
.
∼•∼
Herczeg András
Megfelelő támadók nélkül úgy érzem, fejetlen csirkeként szaladgál a csapat a pályán. Erről nem ő tehet. Nagyon örültem neki, hogy most sikerült felpörgetni a csapatot a második félidőre, de úgy látszik, végül ez kevésnek bizonyult.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Az első félidő értelmezhetetlenül gyenge játékot hozott. A második félidőben kicsit feljebb pörgették a csapatok az iramot, de egyéni teljesítmények és hibák nélkül maradt volna minden ugyanúgy, mint az első félidőben volt. A DVSC sem a szebbik arcát mutatta, bár ez volt az a mérkőzés, ahol ezt nem bántuk volna, ha cserébe jön egy jobb eredmény. A játékvezető nagyon gyengén fújt, mondhatni össze-vissza. A sárgalapokat a második félidőben bőszen osztogatta, néha túl bőkezűen. A meg nem adott (és még vissza sem játszott) tizenegyesgyanús esetről nem láttam perdöntő felvételt, de a befújt tizenegyessel is lehetne vitatkozni. Ezen a napon azonban nem a játékvezető, hanem saját magunk miatt kaptunk ki. Ezzel az ötödik helyre csúsztunk vissza a tabellán, csupán két pozícióval és 4 ponttal előzve meg a Paksot.
Az összefoglalót azzal zárnám, hogy nagyon fontos feladatunk van. Az, hogy igyekezzünk, ne végletekben gondolkozni, annak ellenére, hogy a csapat olyan íveket használ a hullámvasúton, amilyenek talán nem is léteznek. Tavasszal ugyanis igazán remek játékot egyik mérkőzésen sem láthattunk, de azt igen, hogy a játékosaink azért az esetek többségében igyekeznek (a nagy kivétel a Kisvárda elleni találkozó). Ma is közel volt a három pont, de végül így alakult. Nem szabad a Fradi elleni eufóriából kiindulva arra gondolni, hogy ezek csak ideiglenes gyengélkedések, és majd ezután milyen fantasztikus dolgok történnek még, hisz a Fradit is megvertük. Ez naivitás lenne. De nem szabad a Kisvárda elleni meccsből sem kiindulni, hiszen látjuk, hogy van igyekezet. Ami persze kevés, ha szurkolókként többre vágyunk. De elég, ha csupán elfogadjuk a tényt, amit már oly sokszor kimondtunk: a DVSC jelenleg a magyar bajnokság egyik középcsapata. Nem több. De nem is kevesebb.
Hajrá Loki!
Csibu
